X. fejezet

Kitavaszodott, igaz egyelőre csak a naptár szerint, New Yorkban már meleg van ilyenkor legalábbis hó már nincs, itt viszont még mindig havazott időnként.

Engem két dolog érdekelt, Margaret, és az amit Tull seriff a csempészekről mondott. Később ismét szóba hoztam és elmondta, két csapatról volt szó, ám az egyik ki irtotta a másikat mindössze hárman maradtak.

Három unokatestvér, mert erre felé, még a bűnözők is egymás rokonai voltak.

A dolog ott motoszkált a fejemben mint valami kis ördög, ebből ki lehetne hozni valamit. Nem bírtam egyszerűen otthon ülni, nem bírtam nyugton maradni.

Egyik nap, mikor a szomszédos városban kellet üzleti ügyet intéznem, döntésre jutottam. Tull seriff elmondta a három unokatestvér egy kis házban lakott, fenn a hegyen. Szerencsére kocsi út is vezetett arra, mert hegyet mászni mindig utáltam.

Mikor ki szálltam az autóból rutinosan körülnéztem, faház a kéményéből csípős szagú füst gomolygott. Sehol senki, vagy mind a házban vannak, vagy olyan jól elbújtak hogy nem veszem észre őket. Az utóbbit valószínűtlennek tartottam, ezek csak lelkes amatőrök nem profik.

Be zörgettem az ajtón.

-Ki az?

-Egy jó barát. - feleltem. Lassan feltárul az ajtó. Egy huszonöt év körüli férfi nyitott ajtót.

-Be jöhetek?

-Mi akarsz, és ki a fene vagy?

-A nevem Vincent. És üzletet hoztam.

Gyanakodva nézett rám. Ha hozzám jött volna ezzel a szöveggel valaki, hát lelövöm. De ő nem lőtt.

Intett menjek be, oda bent, egy asztal körül két másik férfi is ült, meglepően hasonlítottak egymásra.

-Szóval én Vincent vagyok-mondtam ismét.

-Én meg Jeff!- felelte az ajtót nyitó- Ő meg Danny- mutatott rá az egyikre. Danny válaszul csak biccentett és egy régi puskát tett az asztalra, lövésre készen.

-Én pedig, Craig. Szólalt meg a harmadik. -Mit akarsz ?

-Le ülhetek? -és le ültem. -Üzletet. Az mindegy hogy ki vagyok és honnan jöttem. A lényeg, nektek segítség kell.

-Már mért kéne?- kérdezte agresszívan Danny, ő lehetett a csapat lövésze, láttam egész jók a reflexei.

-Mert különben végetek. Hagyjuk a fölösleges köröket, kis pályás csempészek volnátok De ki túrtak titeket. Én segítek. A következőket kérem, részesedést és nem teszitek be lábatokat Rockwalley-be. Ha bármi gond akad, viszont szóltok és segítek.

-És gondolod kell a segítséged?- és Danny rám fogta puskát. -Elvigyorodtam, hirtelen ki nyúltam meg ragadtam a csövét és felfelé rántottam és a lövés plafont érte, a másik kezemmel elő rántottam a pisztolyom de nem lőttem csak rájuk fogtam

-Halottak vagytok! Szóval?

-Danny, ez gyors volt?- kérdezte Craig.

-Igen, ez gyors- láttam el képedt a bemutatóm miatt.

-Na, és mennyi részesedést akarsz? -Craig kérdezte ezt, azt hiszem ő volt az ,,ész”

-15%,hetente. Ne próbáljatok átverni.

-Rendben.

-Akkor lássuk a tervet, van ennek a másik bandának törzshelye?

-Igen, egy hasonló fa ház mint a miénk, csak nagyobb, valaha vadász-lak volt. Ott szoktak össze gyűlni, hétvégente. Csak gyalog lehet feljutni, a kocsikat vagy jó háromnegyed órányira kell le parkolni, mert tovább nincs út.

Elégedetten bólintottam.

-Azt hiszem elkapjuk őket. Adok fegyvert, mert ezzel a szar puskával nincs sok esélyünk-és aztán elmondtam a tervemet. Most megkérdezhetik, miért tettem, szándékosan életveszélybe sodrom magam, a semmiért?

Ostobaság, mondhatják, de én nem tudok másként élni. Kerestem magamnak állást, hogy ne unatkozzak. Hiba volt, de nem tehettem másként.

Szóval, szombaton már végre is hajtottuk a tervet. Oda adtam nekik az egyik Tommy Gunt, meg két sörétes puskát és pisztolyokat, valamint pár rúd dinamitot. Meghagytam robbantsák fel a házat, és a kitörő túlélőket lőjék le.

Én a megmaradt Tompsonnal, a vissza felé vezető utat vágtam el, ha menekülni akarnak, el kapom őket.

Mivel még mindig hideg volt az erdőt hó borította. Felfelé, egy keskeny ösvény vezetett csupán, amit öreg fák, és árkok szegélyeztek. Be álltam egy fa mögé és vártam. Elég hideg volt főleg hogy egy helyben kellet álldogálnom. Egyszer csak robbanást és lövéseket halottam, szóval megkezdődött a csata. Jó darabig ropogtak a fegyverek.

Vagy tíz perc telt el amikor halottam hogy emberek közelednek, ropogott a hó ahogy rohantak lefelé. Láttam amint egyikőjük el is esik.

Ők nem láttak engem, vártam amíg túl futnak rajtam, így a hátuk mögé kerültem, elő léptem a fa mögül és lőni kezdtem őket.

Fejt vesztve menekültek, és még csak meg sem fordultak hogy rájuk lőttem, célba lövészet volt ez, a Tommy lövedékei hátba találták őket, mire a hóba zuhantak, vérük különösen vörösnek tűnt a fehér havon.

Egyikőjük azonban elmenekült, futott mint a nyúl, lefelé a kocsik felé. Nem akartam az időt pazarolni, így a ki ürült Tommy Gunt el dobtam ,és a Magnumot vettem a kézbe. Rohantam utána.

Gyorsan futott, nálam gyorsabban. Rá akartam lőni ,de féltem nem találom el. Éreztem hamarosan kifulladok, a tüdőm kezdett egyre hangosabban zihálni, hiába nem kéne annyit dohányoznom, mindig is jó erőben voltam de hosszú távú futást nem nekem találták ki.

Teljesen ki melegedtem, szemem előtt apró szikrák pattogtak. A menekülő már el is érte a kocsikat, és már nyitotta is volna ki az ajtót. Meg álltam, és rá céloztam, de nagyon homályosan láttam, megráztam a fejem és lőttem.

Pontos lövés volt ennek ellenére, szétlőttem a koponyáját. Viszont ki melegedtem és alig kaptam levegőt, izzadtam és ziháltam.

Éreztem a gyomrom is kavarog, hiába gyerek korom óta nem futottam ennyit.

Viszont a terv sikerült, senki nem menekült el. A srácok jó munkát végeztek. Két nappal később már vissza szerezték a teherautókat, meg a régi kuncsaftokat, és aztán hetente mehettem a pénzért. Mindig más idő pontban mentem ha csapdába akarnák csalni.

Végül is jól alakult a dolog.

Mikor haza mentem, már este volt, és egy nagy csokor virágot vettem Margaretnek. Aztán ott folytattuk ahol legutóbb abba hagytuk a csóknál, aztán meg együtt töltöttük az éjszakát. Lizzie halála előtt voltam utoljára nővel, azóta semmi, szóval rám fért a dolog, mert amíg New Yorkban laktam szinte minden nap együtt voltam valakivel, ám most hosszú ideig nem.

Nagyon elégedett voltam magammal. Egészen egy teljes két hónapig boldog életet éltem.

Akkorra már a hó is eltűnt, most már jó idő volt erre felé is.

Egyik délelőtt, pont egy vendéggel foglalkoztam mikor egy hangot halottam. Nem szokásom de hirtelen megmerevedtem, pár másodpercre nem tudtam mit tegyek

-Helló Vincent. -túl jól ismertem ezt nyugodt halk hangot. Meg fordultam, az ajtóban Mason Dixon állt. Egyedül, azt azonnal észre vettem.

-Mason?

-Nocsak kibe nem botlik az ember, ha nem is várja.-mondta és szemével engem figyelt. Én pedig őt, hacsak megmozdul lövök, tudtam bár nem fiatal már nagyon gyors tud lenni ha kell.

-Le ülök- jelentette ki és lassan le is ült. Én követtem példáját, ültünk egymással szemben.

-Vincent, ne nézz ostobának Nem fogok itt lövöldözni, ennyi ember szeme láttára. Gondolom te sem vagy ostoba.

-Azért ha nem gond, nem veszem le rólad a szemem. Mit keresel itt?- szegeztem neki a kérdést.

-Akár hiszed, akár nem, véletlenül vagyok itt. Kanadában voltam egy rokonomnál. Aztán haza felé meg akartam pihenni valahol. Véletlenül jöttem be ide. Te meg itt voltál. -hittem is meg nem is.

-Odahaza mi a helyzet?

-Keresnek téged. Anthony meghalt két hónapja. Nick simán vette át a hatalmat. Aki ellene szegült az meghalt. Nick megfogadta el fog téged kapni.

-Most mi lesz Mason?

-Semmi. Én nem mondok semmit ha haza érek.

-Ha haza érsz.

-Csak nem lőnél le?

-És te engem?

-Szóval akkor nem bízunk egymásban?

-Erre tanítottál Mason. -bólintott.

-Így van. Ne is bízz, De én most igazat mondok.

-Nem hiszem el. - farkas szemet néztünk. Percekig, vagy órákig nem is tudom. Nekem óráknak tűnt. Aztán be jött Tull seriff, szemügyre vett minket de nem szólt, Margaret viszont oda jött.

-Jó napot, talán Vincent ismerőse?

-Nem. - vágta rá Mason. -Csak szimpatikus fiatal embernek tűnt.

-Este. A 79-es útnál, a kereszteződésnél.

-Rendben. Addig, ki vehetek egy szobát?

-Igen.

Lassan komótosan állt fel, szemét végig rajtam tartotta. Tudtam meg kell ölnöm. Látott, végeznem kell vele. Meg kell ölnöm, azt aki a második apám volt. Vagy ő vagy én. Ráadásul Mason nagyon jó.

Egész estig szótlanul ültem, meg sem mozdultam, Meg próbáltam felkészülni. A helyszínt nem véletlenül választottam ki, az út mellet volt egy tó, mégpedig mély tó, bárhogy alakul is, hasznos lesz.

El jött az este, és esni kezdett. Mint mikor Lizziet, és barátaimat öltem meg. Én is és Mason is be szálltunk a saját kocsinkba majd a kereszteződéshez hajtottunk.

Mert ami most készül ahhoz nem kellenek tanúk.

Le állítottuk az autókat. Meg álltunk egymással szemben, pár lépésnyire.

-Hideg erre az eső.

-Igen a tél is hideg, és hosszú-feleltem.

-Nem árultalak volna el.

-Tudom. De nem tehetek mást.

-Ez a sorsunk. -bólintott- Gengsztersors nem igaz, Vincent? Aztán ügyes legyél.

megmerevedett a tekintete.

-Végül úgyis minden a szerencsén múlik!- válaszoltam

Nem habozhatok, bármennyire is tiszteltem...és nem is haboztam. Csak a lövésre koncentráltam, de mintha két lövés lett volna, láttam amint Mason össze roskad, én maradtam állva. Tettem volna egy lépést előre de iszonyú fájdalom hasított az oldalamba. A fene meglőtt! Rohadt gyors, még mindig! Az oldalamhoz szorítottam a kezem, véres lett. A zakóm alatt a fehér ingem teljesen átvéreztem. Éreztem hogy szédülök, és a seb borzalmasan lüktet.

Mason nagy nehezen felült, még volt benne élet:

-Nem szóltam volna....-nyögte

-Igen...De te is ezt tetted volna...a helyemben...

-Igen-és bele lőttem ismét, most már halott volt. Viszont én is elestem bele a sárba. Alig bírtam talpra vergődni és közben magamat szidtam, nem olyan súlyos sérülés, túl lehet élni ne hagyd el magad! Nagy nehezen a kocsijába rángattam Mason testét, majd sebességbe tettem . Az út enyhén lejtett, és jármű szépen bele gurult a tóba. Végeztem viszont mindenfelé vérnyomot hagytam magam után.

Be szálltam a kocsimba és vissza hajtottam a városba közben majdnem elájultam, alig bírtam ébren maradni és vezetni.

Annyi erőm maradt végül ,hogy be essek a szálloda ajtaján.

Margaret szerencsére ott volt.

-Úristen, Vincent, jól vagy?

-Hívj orvost- suttogtam

-Mi történt?!

-Baleset, meglőttem magam...hívj orvost...-és akkor percekre elvesztettem az eszméletem. Később magamhoz tértem, ,majd ismét elájultam.

Mikor legközelebb magamhoz tértem a szobámban feküdtem, és egy öreg ősz hajú ember hajolt fölém. Orvos volt, a városka orvosa.

-Látom magához tért. Hogy van?

- Szarul. -nyögtem

-Azt el is hiszem. Mindenesetre túl éli, a golyót ki vettem, tudja fiatalember nagy szerencse hogy odaát szolgáltam a fronton orvosként. Sok lőtt sebet láttam

-Köszönöm.

-Ez a kötelességem. De tudja, sok olyat is láttam aki magát lőtte meg...ez a seb ilyen. Nem baleset volt igaz? Valaki magára lőtt igaz?

-Doki! -és megragadtam a karját- Kérem!- nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam Gyenge voltam, és fegyvertelen.

-Nyugi, én orvos vagyok nem rendőr. Nekem semmi közöm hozzá, meg tudom hogy Margaretnek segített. Úgyhogy...na a lényeg rendbe fog jönni!

Miután az orvos elment, Margaret jött be, láttam nagyon oda van miattam. Nyugtattattam hogy semmi baj. Aztán Tull seriff is megjött, és kérte hogy Margaret menjen ki.

-Vincent, már harmadszor keveredsz bajba. Nem jól van ez így.

-Sajnálom baleset volt.

-Aha. Nos, még egy baleset és nyomozni fogok, érthető?

-Nem lesz több baleset.

-Nagyon remélem. Tudod, már mondtam, nekem az számít hogy a városomban rend legyen, és rend is van. Így is fog maradni, ezt a rendet senki sem bolygathatja meg.

-Tudom.

-Akkor jó! Azt írom a jegyzőkönyvbe baleset volt. Mert hát az is volt. -és elment. Istenem régebben a rendőröket vagy lefizettem, vagy megöltem, de nem kellet tartanom tőlük, és mindez pusztán a sors miatt alakult így.

Míg lábadoztam, volt időm gondolkodni. Mason, mintha az apám lett volna. Én meg megöltem. De tudom nem haragudott, ő is ezt tette volna. Szándékosan talán nem árult volna el, de akkor sem maradhatott életben.

Ez megint a sors, ami nem volt mit tennem.

Mindegy végül felépültem a lövésből, és ment minden a maga megszokott medrében. A fiúkat továbbra is minden héten meglátogattam a pénz miatt. Jól ment az üzlet, nem volt konkurencia és egy kis csempész bandával a kutya se törődött.

Aztán...1936 augusztus nyolcadikán a történetem véget ért.

Olyan nap volt mint a többi, Margaret mellet ébredtem, majd le ballagtam hogy odalent össze söpörjek.

Halottam hogy kocsik fékeznek le az utcán. Több autó is. Éreztem a gerincemen végig fut a borzongás, igen tudtam hogy baj lesz. A földre ejtettem a seprűt és nyúltam a pisztolyomért. Margaret még oda fent volt, csak le ne jöjjön.

Öt kocsi, .a jó büdös életbe! Öltönyös fickók szálltak ki. Láttam az ablakom keresztül. Nem várhattam tovább. Rá lőttem az egyikre, majd be ugrottam a pult mögé. Egy szól 1911-es Colt-om volt csupán, két tárral.

-Donnely! Nick Duvall küldött! A fejed a miénk. Gyere ki!

-Hogy találtatok meg?

-Nem tudod? Dixon eltűnt és mi végig jártuk merre mehetett, hol tűnhetett el! Még hogy te vagy Vincent az ügyes fiú! -elcsesztem, döbbentem rá. Viszont ez az alakot nem ismertem, még egy kis senki lehetett az én időmben

-Mi a neved?

-Jack Moosley! -

-Oké, Jack csak tudni akartam mit írjak a sírkövedre! -ez persze csak puszta fecsegés volt tőlem. Viszont erre záporozni kezdtek a lövedékek, ki lőtték az ablakokat, az összes üvegpalackot a fejem fölött, hamarosan üveg szilánkokban térdeltem, több meg is vágta a lábam. Viszonoztam a tüzet ag egyik tárat ki is lőttem, de nem volt esélyem ellenük. Itt a vég....mint egy csapdába szorult patkány. Vajon Tull a városban van? Már elő jött volna a lövöldözésre, remélem nem jön vissza mert megölik...na és fiúk, segíthetnének de én tiltottam ki őket a városból...mindegy, semmi értelme meghalok.

Ám a segítség váratlan helyről érkezett, Margaret óvatosan, félig kúszva guggolva a nagy bőröndömet amiben fegyverek voltak le hozta lépcsőfordulóig, aztán le lökte hozzám. A bőrönd alig egy ugrásnyira volt, csakhogy ott nem volt fedezék.

-Menj vissza! -ordítottam

-Kihez beszélsz?- halottam Jack hangját, nem törődtem vele, egy nagy ugrás és megragadtam bőröndöt majd be rántottam a bárpult mögé. Halottam amint egy sörétes puska rám lő, és éreztem ahogy a fájdalom a bal combomba mar, egy sörét eltalált. Bele fúródott a húsba, nem volt súlyos de vérzett, és fájt.

Viszont voltak fegyvereim. A megmaradt Tommy Gun gyorsan össze raktam és megtöltöttem, majd több pisztolyt, a lefűrészelt csövű puskát, és bőrönd alaposan kipárnázott részéből gránátokat vettem magamhoz. Két darab marad összesen, de elég lesz. Most már kezdtem magam biztonságban érezni, a Tommy Gun megnyugtatott. A lefűrészelt csövűt ,szíjánál fogva a vállamra akasztottam, a pisztolyokat meg az övembe tűztem.

Ki hajítottam a két gránátot, meg vártam a robbanást és ki rontottam. Lőttem akit csak értem, a robbanástól még kábák voltak, így előnyben voltam. Le kaszáltam többüket is, aztán üresen kattant a gépfegyver, át vettetem magam egy kocsin ,és közben újra töltöttem. Azonban most meg jobb vállamba hasított égető fájdalom, pisztollyal lőttek meg.

Ordítottam a fájdalomtól és méregtől. Rohadékok nem hagytok éli?! Nesztek! Üvöltöttem. Lőttem őket a Tompsonból addig amíg csak tartott a tár. Majd elő a lefűrészelt csövűt, és bumm közvetlen közelről lőttem mellbe el alakot, ekkor kaptam meg egy találatot, a golyó az oldalamat súrolta de én hanyatt estem és elejtettem a puskát azonban már ültem is fel, Magnummal végeztem újabb emberekkel. Valahogy talpra álltam, körülöttem haldoklók, sebesültek és halottak. Ki lőtt üvegek, szét lőtt kocsik, vér fegyverek mindenütt. Mint egy csata tér.

-Vagytok még?!- kiáltottam.

Válaszul egy sörétes puska szólat meg a hátam mögött, hasra vettem magam ,de több sörét is a vállamat érte a jobb karom most már használhatatlanná vált, volt a vállamban egy golyó, pár sörét, és alkarom is kapott a sörétből, és el is tört, ám én két kezes lövész vagyok, ballal elkapta a mocskot.

Nagy nehezen oda kúsztam egy kocsihoz és a hátam neki vetettem. A vérveszteségtől teljesen legyengültem.

-Jack, élsz még?!

-Igen. - Jack a szét lőtt szállodából jött elő, és Margaretet rángatta maga előtt.

-Itt a vége Vincent!

-Azért ügyes voltam...-nyögtem- Tudod a vége akkor van itt ha meg halok!

-Te halott vagy! - lábamba lőtt. A seggfej, miért nem ölt meg? Vagy talán élve akart? Megöltem az embereit, és most elvihet élve Nicknek?

-Nick, ő ….itt van?

-A szomszédos városban vár. Na, lőjelek le vagy feladod, és hagyod le vigyelek hozzá. Így is úgyis meghalsz!

-Amíg fegyver van a kezemben, addig élek!- és bal kézzel egyetlen pontos lövéssel szét lőttem a fejét pedig Margaretet ott tartotta maga előtt.

A nő sírva rohant oda hozzám.

-Nyugi, vége, élünk! -mondtam neki. -Orvost, hozd az orvost, menj! El kell menekülnöm...a kis erdei házba...-a csempészek búvó helyére gondoltam. Margaret nagy nehezen be segített a kocsiba és felvitt a házhoz. Üres volt a fiúk épp dogozni voltak.

Aztán elment az orvosért, igaz előtte bekötözte a sebeimet.

-Baleset? - kérdezte az orvos.

-Doki, tíz ezer dollár...foltozzon össze, egy napra!- kértem. Sikerült is neki, ki vette golyókat a sörétet, adott gyógyszereket. Én meg megmondtam neki hol a pénz és hogy Margaret fizesse ki. A nőnek meg megmondtam, meneküljön a lányával együtt, vigye a pénzem és fusson.

Este megjöttek a fiúk, az embereim. Láttam tanácstalanok, de nekem volt egy tervem.

-Csak rakjatok kocsiba, megkeresünk egy embert megöljük és vége. -belementek, nem kellet volna.

Másnap kocsival szomszédos város utcáit jártuk. Ez nagyobb volt mint Rockwalley, jóval nagyobb.

Nem kellet sokáig várni, egy elegáns hotelból Nick lépett elő két testőrével Nem sokat változott, amíg nem láttam, sőt szinte semmit. Nick egy vadállat ha megvadul, hárman vannak, mi négyen bár én alig élek...de sikerülhet.

A fiúk le állították a kocsit, majd ki ugrottak és tűz alá vették Nick-et. És két testőr, akiket sikerült is megülniük, de Nick azonnal egy parkoló kocsi mögé vetette magát és ugrás közben viszonozta a tüzet.

Én egyelőre kocsiban maradtam, viszont Nick első lövése gyomron találta Jeff-et. Danny és Craig pisztolyaikkal eltalálták Nicket, aki hátra tántorodott, neki a házfalnak.

-A kurva anyátokat! - és ismét lőtt, Craig pedig holtan esett össze, Nick szintén térdre rogyott. Súlyosan megsérült, vastag sugárban folyt a vére, köhögött, öklendezett, a szájából is folyt a vér. Danny közelebb lépett hozzá

-Vigyázz! Ordítottam, mert ismertem az ellenfelet, Nick bár szerintem már halálán volt még küzdött, és szét is lőtte Danny koponyáját.

Ki szálltam én is, nehezen botladozva tartottam célra a fegyveremet.

-Vincent- hörögte. Rosszul nézett ki, egy vértócsa közepén ült a falnak vetve hátát. Arca is véres volt.

-Vincent...ügyes voltál...mindenkit megölsz....

-Majdnem elkaptatok ...de én élem túl! -Nem hibáztam el, a szeme közé lőttem Most már nem kel fel. Halott, Nick a vadállat meghalt. Közben felszakadtak sebeim és ismét vérezni kezdtem. Még annyi erőm maradt hogy vissza vezessek a búvóhelyig.

Az embereim a fiúk, ők is oda lettek. Még élhetek volna de sors az utamba sodorta őket, és ennyi.

Amikor megérkeztem, ki szálltam a kocsiból és elterültem a földön. Már kúszni sem maradt időm. Egy gyerek is agyon üthetett volna.

Nem tudom meddig feküdtem úgy. Amikor föleszméltem Tull seriff állt feleltem, más zsaruk társaságában.

-Vincent Donnelly ha nem tévedek. Margaret mondta hogy itt vagy, elárulta.

-Seriff...nem akartam...-

-Vége, Vincent!

-Nem amíg van fegyverem-és pisztolyomért akartam nyúlni de ismét elájultam.

Hát ennyi lenne. Elkaptak és letartóztattak. A börtönben a dokik összefoltoztak, de még mindig nem nyertem vissza az erőmet.

Az életem és történetem véget ért. Jött a tárgyalás, sokszor gyilkos vagyok. Ám alkut ajánlottak, élhetek akár szabadon is, csak valljak. De én nem vagyok patkány. Lehet hogy megöltem a szerelmem és barátaimat, de nem vallok.

Az ítélet így nem is lehetett más: halálra ítéltek. Ezért kértem hogy jöjjön ide egy firkász, tudja meg a világ, milyen gengszter élete, milyen a sorsa.

Az enyém ilyen volt, semmi különös nincs benne. Éltem és szerettem az életet, majd elcsesztem és most majd meghalok. Sok ember öltem meg, és engem is megfognak. Igaz engem a örvény végez ki, de akiket én megöltem azok is a törvény miatt haltak meg, a maffia törvénye miatt, a saját törvényem miatt.

Én semmi különbséget nem látok a kettő között.

Nem akarom hogy szánjanak, azt sem, hogy azt mondják hogy mekkora egy rohadék voltam, csak annyit akarok hogy tudják így éltem. Semmi mást.

Végjáték

-És a többiek? Mi lett Margaret sorsa, na és az öccséről tud valamit? -kérdezte a riporter.

-Igen. Margaret, és Susan a pénzemmel, ami lehetett vagy negyed millió le léptek. Ennek örülök, kaptam egy táviratot, azt hiszem boldogan fognak élni. Nem kell tartaniuk senkitől, őket nem fogják üldözni.

Tull meglátogatott, azt mondta azért kapott el, mert szét csesztem a várost, igaza van, nem hagyhatott futni. A vérdíjat nem vette fel...viszont egy hete halottam hogy meghalt. Valaki le lőtte, a saját házában. Azt hiszem a maffia nem szereti ha egy kis városi seriff a dolgába üti az orrát.

Az öcsém, hát ő is jól van. Egyszer jött be elbúcsúzni. Évek óta nem beszéltem vele.

Újabb fia született, és őt Vincentnek keresztelte el. Teheti én nem leszek rossz hatással a srácra mivel úgyis meghalok.

Jimmy boldog, azt hiszem. Jó neki.

Egyedül Jimmy és Margaret élte túl ezt az egészet. Mindenki más aki kapcsolatba került velem az meghalt.

-Van még valami ,amit elmondana?

-Nem tudom. Szörnyetegnek tart? Az ügyész annak nevezett.

-Ennyi embert megölni...hát valahol igaza volt nem?

-Nem figyelt látom. Miért? A rendőr is öl a katona is, és az is aki majd bele ültet a villamosszékbe! Nincs különbség! Mindegy. Az hogy meghalok nem zavar. Ez a rend. Ez a sorsom, de az életem története maradjon fenn, halálom után.

-Rendben. -és az újságíró föl állt - mondjam hogy viszlát?

-Ne mondjon semmit. Menjen haza és élje az életét, és tegye meg amire kértem.

-Persze, hacsak, a sors nem szól közbe. -Vincent erre elmosolyodott-

-Na igen...a sors....

A. Gordon a Times munkatársának jegyzete:

Vincent Donnnellyt 1939 augusztus 30-án végezték ki. Még az utolsó nap is felajánlották neki, hogy valljon és életben marad. De ő nem vallott.

A Times a tervek szerint szeptemberben jelentette volna meg a róla szóló cikksorozatot, de ki tört a világháború és senkit sem érdekelt többé egy kivégzett gengszter története.

Donnelly története akárcsak Donelly maga meghalt, feledésbe merült.

Azért bármilyen kegyetlen gyilkos is volt, remélem, hogy nem örökre halt meg a története és egyszer majd lesz valaki, aki közzé teszi egy gengszter sorsát.