Második fejezet.
Dél-kelet Eldarwyl. A tavasz 36 napja
A kontinensnek ezen a részén hatalmas pusztaságok terültek el egészen a magas Kékkő-hegyekig. Ellenben a hegység mögött, dús gazdag földeket lehetett találni: az már Lihteans birodalmához tartozott de itt, a senki földjén csak kietlen pusztaságot találhatott az erre vetődő utazó.
Igaz a tengerpart jól termő és gazdag vidék, de itt bent a hegység és a part között csak kicsi, ritkás csenevész sárga füvet meg köveket láthatott az erre tévedő utazó.
Sehol egy fa sehol egy város vagy falu. Eléggé szívszorító látvány, szinte soha senki nem sem vette a bátorságot, hogy erre jöjjön.
Ám egy férfi mégis itt lovagolt keresztül. Jóval később találkoztam vele személyesen, mégis szinte látom, ahogy ott lovagolt, igen ő volt Atrex de Woldruff: az a férfi, akiről már életében legendák szóltak. Amit, az igazat megvallva megértek, tényleg rendkívüli személyiség.
Atrex de Woldruff magas volt nagyon magas, több mint két méter, vállai szélesek, karján hatalmas izmok dagadoztak ökle, mint egy harci buzogány. Igazai óriás volt, arcvonásai kemények, elszántak, mégis megnyerőek fekete szemein látszott uralkodáshoz, parancsoláshoz szokott. Sűrű szén fekete haját hátul varkocsba fogta, arcán apró fekete szakáll. Oldalán kard, legendás kard, egy legendás ember legendás fegyvere: a híres hírhedt Fagypenge, a törhetetlen, minden támadásnak ellenálló, elpusztíthatatlan, bármit keresztül vágó fegyver, ami évszázadok óta szolgálta a de Woldruff családot.
Atrex de Woldruff ugyanis nagyhatalmú ember volt: Lihteans leghatalmasabb nemese volt ő, és bár Lihteans nevében királyság, királyának semmi hatalma, helyette a nemesek tanácsa dönt mindenben, és a nemesek, szavazta birtokaiktól, vagyoni helyzetüktől függött, és Atrex nagyobb hatalmú volt mint az összes többi nemes együtt véve, ő volt hát Lihteans legfőbb hadura.
De nem csak ezért számított legendásnak, tettei csodálatba ejtettek mindenkit. Atrex szülei korán meghaltak, gyámok nevelték föl akik megakarták ölni őt örökségért, ám a 14 éves fiú mikor orgyilkosokat küldtek rá, támadóit puszta kézzel agyonverte, gyámját pedig kihajította vára legmagasabb tornyából. Aztán hű emberei élén bevonult a nemesek tanácsára, nagykorúvá nyilvánítatta magát, a vele ellenkező nemeseket, pedig lemészároltatta.
Most Atrex haza felé tartott, másfél éve nem járt otthon, ugyanis egy napon Pusztítók keresték fel, Atrex megölte őket, majd vándorútra indult, hogy kiderítse, mit akarhatnak tőle, ám most már eljött az idő, hogy végre haza térjen.
Mérgesen állította meg lovát, hátra pillantott, a távolban három apró pont követte, mérgesen káromkodott
-Hát csak utol értetek,. A három fekete pont lassan közeledett. Atrex a háta mögé pillantott, ott messze a távolban a látóhatár szélén voltak a hegyek, ott ért véget a pusztaság.
Atrex megmozgatta csuklóját, izmait, és várt. A fekete pontok, egyre csak közeledtek lassan már kilehetett őket venni, furcsa módon gyalog jöttek persze ők mindig gyalog jártak.
A Pusztítók gyalog játnak és halált hoznak.- jutott Atrex eszébe egy mondás. Közben egészen közel értek hozzá , alig kétméternyire álltak meg Atrextől. Olyanok voltak, mint mindig, mint az összes fajtársuk, emberszerű testükön fekete az egész alakot, elfedő csuklyát hordtak, és egy rémpofát ábrázoló ezüst maszkot. Hangjuk, mint ha csak a szél susogása.
-Velünk kell jönnöd!- mondta valamelyik a három közül, hogy melyik azt nem lehetett megállapítani.
-Rajtatok kívül már csak azokat az embereket utálom akik istenként tisztelnek titeket, miközben ti nem is törődtök velük! Az ostobák meg hajbókolnak, pedig nem is követelitek tiszteletet! –zengett Atrex mély hangja
-Parancsoltjuk , hogy jöjj velünk!
-Parancsoljátok? –kérdezte Atrex vészjóslóan. –Parancsoljátok? Én Atrex de Woldruff vagyok nekem senki sem parancsol!
A Pusztítók elővették fegyvereiket.
-Miért nem takarodtok a pokol fenekére?! –kérdezte Atrex és feléjük ugrott. A középső Pusztító Atrexre lőtt, ám ő maga elé rántotta a Fagypengét, és a sugár lövedék eltérült. A másik kettő is lőtt ám pengéjével hárította a lövéseket. Újabb lövésre nem volt idejük, a Fagypenge belehatolt a középső Pusztító testébe. Ám a baloldalon álló ismét lőtt, és a sugár Atrex vállát találta el, felüvöltött és kiejtette kezéből a kardot. Égett hús szaga terjedt szét a levegőben. Atrex dühtől káromkodva ugorott a Pusztító felé, és csontrepesztő erővel ütötte meg, mire a lény egyszerűen elrepült. Atrex megpördült és szembe nézett a megmaradt Pusztítóval. Az lassan gondosan célozva emelte rá fegyverét. Atrex elvigyorodott, és övéből elő rántott egy Pusztító fegyvert.
-Na mi van meglepődtél, hogy nekem is van ilyen? -nevetett többször bele lőtt ellenfelébe. . Majd a leütött Pusztító felé fordult, lassan kezdett feltápászkodni, de nem várta meg, néhány jól célzott lövéssel végzett vele is. Körbe járta mindhárom holttestet, meggyőződött róla, hogy mind halottak. Azok voltak, ugyanis testük máris bomlásnak indult, a Pusztítók, ha meghaltak, testük szinte azonnal lebomlott, pár perc és csak az üres ruha meg a maszk marad belőlük. Feltámadt a szél és telefújta porral Atrex száját. Mérgesen köpött egyet. Egy darabig még álldogált, aztán a karsebét nézte, a sugár rendesen megégette. Elővett egy pipát és rágyújtott, és egy darabig bőszen fújta a füstöt majd bekötötte sebét, és visszaült lovára. Hosszú állt még előtte.
Sokáig lovagolt, órákon át megállás nélkül, csak éjszaka állt meg pihenni, és mikor feljött a nap már ismét úton volt. Reggelre sikerült átkelnie a hegyeken, és itt egy egészen más táj tárult szeme elé.
Szép zöldellő mezők, domboldalak, a domboldalakon szőlő földek apró rendezett falvak, igen ez volt Lihteans.
Már messziről látszott egy hatalmas vár, a Sárkányfészek a de Woldruff család ősi erődítménye. Gyönyörű méltóságteljes épület volt, hatalmas falakkal, bástyákkal, és ez még csak a külső vár volt, e-mögött még magasabb falak, és még nagyobb bástyák őrizték a de Woldruff családot.
Atrex elégedetten sóhajtott, nagyon régen nem járt idehaza.
A bejárathoz lovagolt, elégedetten látta, hogy távol létében is jól végzik a katonák a dolgukat.
Alabárdos, kétkezes kardos nehéz vértes gyalogosok álltak őrségben, a de Woldruff család híres volt nehézgyalogságáról.
-Állj ki vagy?!- kérdezte egy őr, majd hirtelen a meglepődéstől elakadt a szava. – Te jó ég, nagyuram, hát haza tért!
-Hazatértem, szóljanak a kürtök a vár ura haza tért!- felelte és miközben végig lovagolt a váron mindenhonnan férfiak és nők, gyerekek és öregek jöttek elő és hangosan éljenezték. Atrex leszállt lováról és intett hallgassanak.
-Emberek, testvéreim! Haza tértem hát, örvendjetek! – hatalmas éljenzés- Holnaptól fogva két napig ünnepelünk! – egy darabig hallgatta a nép éljenzését , majd belépett a belső palotába. Az első akivel szembe találkozott, egy magas napbarnított, holló fekete hajú, tetovált arcú férfi volt, oldalán a Pusztítók egy fegyverével.
-Szóval, nagyuram, haza jöttél?
-Valdek, öreg barátom, igen végre itthon vagyok . Minden rendben ment, mindre vigyáztál ahogy kértem?
-Vigyáztam mindenre.
-Na és ő, jól van?
-Fent van a szobájában, örülni fog hogy lát. Akárcsak én. –Valdek a vár kapitánya, és Atrex a nagyúr megrázták egymás kezét.
-Egyre jobban hasonlít rád-tette még hozzá Valdek. Atrex felrohant a lakosztályba, benyitott, egy fiatal nagyon csinos lány ült ott, és valamiféle iratokat olvasott. Atrex elmosolyodott.
-Húgom, Vilenne, szebb vagy mint mikor elmentem. –A lány felállt és a nyakába ugrott, sokáig álltak egymást ölelve. A lány történte szintén legendás volt, mesélik hogy Atrex apja sokszor megcsalta feleségét, és a lány az egyik ilyen esetből született, ám az apja nem vette a nevére, és a lány mint egyszerű szolgálót dolgoztatták egy kicsi koszos falu, lepusztult fogadójában, ám Atrex hat évvel ezelőtt felkutatta és maga mellé vette aztán örökösének tette meg.
-Diplomácia? – mutatott Atrex a papírokra
-Az nagyon unom, amit nem lehet karddal elintézni…-válaszolt a lány
- Azt nem is érdemes. -fejezte be a mondatot Atrex és elmosolyodott. - Az én testvérem vagy le sem tagadhatnád! – és újból megölelték egymást. Atrex fáradtan ült le egy díszes díványra.
-Furcsa, de most tényleg elfáradtam.
-Ez azt jelenti, hogy végre itthon maradsz? -
-Vilenne, ismersz.
-Szóval ismét elmész. -
-De, egyelőre még nem. Szóval mik a hírek?
-Háború készül, Mytarend határaiban a nomád hordák tűntek fel. .
-Mennyien?
-Sokan. Szerintem még az Ezüstpáncélosokat is bevetik majd. -
-Hm, Ezüstpáncélosok? Még valami?
-What lovagok kószálnak mindenfele. Az ismert Démonok mozgolódnak.
-Démonok, What, Ezüstpáncélosok, háború. vajon mit tervez az vén szarházi?
-Lord Nordon ? Ki tudja? De most komolyan fél órája se érkeztél meg és máris a háború foglalkoztat?
- Húgocskám, add szigorú utasításba, az ország összes nemese álljon készenlétben Ha szólítom őket, azonnal jelenjenek meg harcosaikkal !
-Értem. - felelte Vilenne és kissé elszomorodva ki akart meni a szobából
-Várj, - szólt utána Atrex. - Vilenne, valami készül. Valami nagy. Tudod nekem a harc a végzetem! Én mindhalálig küzdelem és a harc híve vagyok! Ott kell lennem a végső nagy küzdelemben! Ez a végzetem! - mondta átszellemülten Atrex- Most készül valami ott kell lennünk, ahol történek a dolgok, de azt sajnálom hogy… szóval ha túl sok terhet raktam rád.
-Ugyan Atrex mit sajnálsz? Azt hogy kiderítteted, hogy apánk félre lépett? És megkerestél engem? És szolgálólányból nemesé tettél? Egy birodalom urává? Sose sajnáld. Lehet, hogy jobb szeretnék békében élni de akkor sem fogok meghátrálni. Soha nem hátrálok meg. Ez az örökségem te mondtad , annak idején, amikor rám találtál.
-Igen mi soha nem hátrálunk meg, nem félünk semmitől, minket nem lehet meg törni, mi a harc útját követjük.- válaszolta Atrex csendesen majd így szólt:
-A harc útja a vér útja a halál útja, a pokolba vagy a mennybe vezet de csak én merek végig menni rajta
-A családunk ősi jelszava. -mosolygott a lány- igyekszem hű lenni hozzá-
-Az vagy, hű vagy hozzá! Büszke vagyok rád.
-Nem mesélsz inkább, mit csináltál , mit derítettél ki?
-Ismersz, sok földet be jártam, sok mindet láttam a Pusztítók négyszer eredtek a nyomomba de én mindig végeztem velük. De rá jöttem haza, kell térnem, mert amint már mondtam, készül valami.
-Tudod, lehet ,hogy sokkal nagyobb terhet kell majd elviselned, mint eddig….
-Már mondtam, hogy nem számít, ha pedig baj lesz… én is tudok vívni, megtanítottál. –Atrex felnevetett. A testévre tényleg egyre jobban hasonlít rá.
Birodalmi börtön, a semmi közepén a Niva folyó partján. A tavasz 39 napja.
Épp csak elbírtam ugrani a lesújtó harci bárd elől. Hogy hogyan bírtam elkerülni magam sem értettem de sikerült. Az ellenfelem, egy nagy darab izmos és meglehetősen büdös barbár halántékon vágott az öklével mire én a földre zuhantam, hátulról akarta a fejembe vágni a fegyverét , és igaz, hogy nem láttam a csapást de valahogy megéreztem és idejében félre tudtam gördülni. A bajt persze magamnak köszönhettem: vállaltam, hogy küzdök az arénában , ezzel szórakoztatva a többi rabot, na és őröket. Fegyvernek csak egy könnyű kardot választottam, és lenge bőr vértet vettem fel.
- Ha végeztem veled meg kapom a tested ! hörögte a barbár- és nekem mindegy, hogy hulla leszel-e vagy csak sérült! - erre térden rúgtam ő meg az öklével szinte le taglózott.
Addig még rendben is volt hogy elkerültem az otromba csapását, de aztán a hajamnál fogva emelt fel a földről. Lihegve szívta be a szagom.
-Beszélni akarok veled- suttogtam, ám ő csak röhögött és ellökött magától. Eldöntöttem véget vetek a küzdelemnek. Így nem tudok hatni az ostoba barbárjára. Föltápászkodtam., bárdját feje fölött lengetve, fújtató bikaként támadt rám, könnyedén oldalra léptem ,és kardom egy apró alacsony vágásával , a hátulról a térd hajlatánál sebeztem meg. A barbár bal lába megroggyant. De még nem adta fel, megpördült tengelye körül hogy kettéhasítson bárdjával ,de egy gyors szúrás a csuklójába és kiesetett kezéből a fegyver Le akart hajolni érte, de én ugrottam és teljes erőmből orrba rúgtam. . Eldőlt, mint egy hatalmas fa amit ki vágtak. Elégedetten sóhajtottam: győztem. Ám a fejem még mindig zúgott az ostoba barom barbár ütésétől. Mivel én győztem, kérhetem a jutalmat: a barbárt kértem, a cellámba. Mikor meghozták sebeit már ellátták, be kötözték, de szemein látszott hogy még zavart. Bár lehet az zavarta meg, hogy hozzám hozzák, gondolom nem értette mit akarhatok tőle? Mikor az őrök elkotródtak, hülyén vigyorogni kezdett, az jutott az eszébe mégis csak lesz valami. Ágyam alól előhúztam fegyverem. Fegyvert? Jobban mondva egy darab csontot, valami csirke láb-csontját, amit egy kivételes alkalomra kaptunk, a csontot megtartottam, és végét kihegyeztem a börtön kövein. Kicsi volt a csont épp elfért a tenyeremben, de hegyes volt, épp elég arra hogy valakit gyomron döfjek vele. Persze a vasba öltözött őrök ellen nem sokra mentem volna vele.
-Ne is álmodj róla, vagy gyomron szúrlak! – a barbár igencsak kéjvágyó pillantásokkal méregetett . Ám fenyegetésemre, nyögve sántítva a falnak támaszkodott.
-Mit akarsz tőlem? -k
-Hogy segíts, megszökni!
-Megszökni? És pont én? –kérdezte röhögve
- Úgy hallottam te régóta itt vagy, sok mindenkit ismersz… furcsa módon töprengő arcot vágott Mégsem olyan ostoba mint gondoltam.
-Innét nem lehet megszökni. vagy tán ki akarsz törni egy darab csirke csonttal? – nemet intettem
-Nem sokára lesz a nagy gladiátor viadal? Ügye?
-Igen, és aki ott győz az szabad lesz...de ugyan már azt hiszed győzhetsz ? -
-Nem, fellázadunk, az összes rab aki aznap harcol az arénában, és ki törünk innen! Te sok rabot ismersz, rá veheted őket a szökésre!
A barbár tátott szájal bámult. Aztán megrázta a fejét.
-Nem! Ezt nem teszem meg! - rázta meg a fejét. Láttam, rajta nem tudom rá venni pedig nagyon akartam a dolgot. Nagyon! Behunytam a szemem, és akartam! Néha sikerült így embereket befolyásolnom, néha nem. Fogalmam sincs hogy mikor mi alapján , vagy hogy hogyan történt meg a dolog. Persze ma már pontosan tudom , hogy miként csináltam, de akkoriban fogalmam sem volt az efféle dolgokról. Annira akartam hogy szinte fájt a fejem és végül a babár így szólt:
-Van itt még néhány alak, egy tünde, akkor egy büdös kis tolvaj, meg egy lecsúszott nemes ifjú, meg még néhányan. Ha nem sikerül… kínhalál lesz a jutalmunk!
- De ha sikerül, akkor a szabadság! -a barbár bólintott. Tudtam, innen nyert ügyem van.
A Császárváros. A tavasz negyvenegyedik napja
Reggel a városba vezető úton két elgyötört alak gyalogolt az út szélén , nem néztek se jobbra se balra csak maguk elé. Látszott régóta vannak úton. Egyikük egy ifjú férfi volt, a másik egy tünde lány. Wilbuer és Keal’Yes amióta maguk mögött hagyták a szentélyt, nem pihentek semmit éjjel nappal mentek, csak pár órára álltak meg aludni, enni. A távolban feltűntek a város tornyai.
-Hamarosan oda érünk, végre, megpihenhetünk. –suttogta Wilbuer. –Ennyi pihenés nélkül menni ….még nekünk is sok volt.
-Még sosem jártam ilyen nagy városban. –mondta a lány.
- Én sem, de ott vannak a nagymester, az ő bölcsességük utat mutat nekünk.
-El mondod nekik…az álmod….ha elmondod lehet nem tetszik majd nekik és lehet hogy megvádolnak, hogy lelked és gondolatai tisztátlanok.
-Lelkem tiszta, gondolataim egyenesek, és álmaim nem hazudnak .
-Én hiszek benned…de vakon ők is fognak?
-Keal’Yes, pát napja még boldogan éltünk –tért el a témától Wilbuer- és most semmink sem maradt. Otthonuk, barátaink a családunk oda veszett. Mindez csak a What miatt. Gyűlölöm őket. Pedig nem szabad. De meg kell értenünk miért tették és aztán végezni veül, hogy többé ne jelentsenek veszélyt.
-Mindig azt hittem testvérem és én együtt leszünk majd a Loranden mesterei, de fivérem halott, és én sötétséget érzek.
-Nem nem engedem ,hogy meghalj.- biztatta Wilbuer.- megvédelek
-Kitől? Oly sok lehet az ellenség, lehet hogy a végén önmagunk ellen kell harcolnunk.
-Csak a fájdalom beszél belőled…de nézd az ott az a kupola az lehet a Lorandenek fő szentélye!
Hirtelen melegség és remény költözött Wilbuer szívébe. Keal’Yes szintén mosolygott, ám nem tudott szabadulni sötét gondolataitól.
A Loranden lovagok fő szentélye igazán impozáns épületnek volt mondható, császári palota legmagasabb pontján állt hatalmas arany kupola alatt, és messziről hirdette a Lorandenek dicsőségét.
A nagymesterek tanácsterme közvetlenül a kupola alatt helyezkedett el , kör alakú teremben, több körben széksorok futottak végig, de most csak négyen ültek a teremben .A Loranden rend nagymesterei voltak ők, a bejárat felől az első Lea'ney volt a tünde. Ő a legöregebb nagymester, bölcsessége legendás , haja teljesen fehér volt már kezei enyhén remegetek. Ebből is látszott hogy nagyon öreg, a tündék csak nagyon lassan öregedtek, óriási kort kellett megélnie hogy megöregedjen. Mellette egy zömök törp ült, mogorva arckifejezéssel. Ő Kalberd mester. Vele szembe egy hatalmas termetű középkorú fekte férfi ült. Riad nagymester. Ő a Loranden lovagok legnagyobb harcosa. A fekete férfi kedélyesen mosolygott, díszes köntöse alatt félelmetes izmok dagadoztak. Mellette pedig a rend legfőbb nagymestere ült : Haze mester. Átlagos magasságú férfi, haja erősen őszült már, arcán különös ősi rúnatetoválások voltak. Acél kék szemével szigorúan meredt társaira mikor megszólat hangja ércesen zengett.
-Jól tudjátok, miért vagyunk itt! Egy szentélyünket lerombolták! A What nyíltan ránk támadt. Egyelőre úgy tűnik a támadást senki sem élte túl! Ilyen durva támadás már nagyon régen nem történt ellenünk!
- Elpuhultunk. - dörmögte a hatalmas termetű fekete nagymester.
-Harcolunk kell- felelte a törp- ezt a támadást nem hagyhatjuk figyelmen kívül!
-Nem szabad meggondolatlanul cselekednünk- nyögte nehézkesen a tünde.
-Válaszolunk! Válaszolunk a What arcátlan támadására!- mondta Haze.
-Tudjuk ki támadott ránk? A What melyik kutyája merészelte kihívni haragunkat? - kérdezte a tünde.
-Nem tudjuk, de kevés nagy hatalmú What lenen képes erre.... például Edgo Mustafar évek óta nem hallatott magáról . Az orkok fekete hercege viszont hirtelen eltűnt, és mestere akiről csak annyit tudunk hogy a neve : Annilux.... szerintem ők voltak. Az ork és Annilux.
-Mit fogunk csinálni?- kérdezte Riad.
- Elsőként egy mestert küldünk oda, hogy kiderítse mi folyik itt. Aztán majd döntünk a továbbiakról. A legfontosabb hogy Nordon az,az átkozott Ezüstpáncélos , ne keveredjen bele! Ez ami ügyünk, neki semmi köze sincs hozzá! - és mint egy végszóra hatalmas döndüléssel kivágódott az ajtó és belépett Lord Nordon. biccentett egyet, amit nagy jó indulattal köszönésnek is lehetett venni.
-Loranden nagy mesterei, együttműködést várok! – vágott a közepébe - A szentély pusztulása birodalmi ügy!
-Mióta?- kérdezett vissza gúnyosan Haze
-Amióta reggel a császárnő azzá nyilvánította- vigyorgott gúnyosan Nordon.
-Csak tudnám honnan...
-Honnan tudom? Talán elfelejtették a nagymesterek hogy a szentély pusztulásnak hírét a kereskedők hozták, és hogy én mindent információt ellenőrzök ami csak be jut palotába?
-Ez csak a mi ügyünk! –
-Nem, többé már nem! - vágta rá Nordon. Riad fenyegetően mozdult.
-Nyugalom - a harag nem jó tanácsadó nem igaz Loranden mesterek? - Nordon leírhatatlanul élvezte a helyzetet.
Ismét nyílt az ajtó és egy ifjú Loranden tanítvány lépett be majd valamit súgott Haze fülébe.
-Nordon, kérlek menj most ki!
-Lord Nordon ha kérhetném , és nem hiszem hogy ki kellene mennem!
-Ez csak a Loranden lovagokra tartozik! Nem azokra akik bérbe adták tudásukat!
-Engem csak a birodalom érdekel, de ti beképzelt lovagok....
- Lord Nordon! Most erre nincs idő.
-Igaz, tényleg nincs sok időnk, - és megfordult és kisietett.
-Mi történt? - kérdezte Riad.
-Túlélők érkeztek, két tanítvány, egy fiú, és egy tünde lány. -Haze elmosolyodott- Felvillant a reménysugár!
-Na és Lord Nordon? Biztosan rá jön hogy mit tervezünk...
-Most nem érdekel Nordon, valahogy majd csak ki játsszuk! Most pedig jöjjön a két ifjú!
KeaL'Yes és Wilbuer, kissé szakadtan, elgyötörten léptek be. Haze intett, üljenek.
-Gyalog jöttünk, azt hittem lesz pénzünk lóra ,de nagyon drágák a lovak manapság...fárasztó út volt. – nyögte Wilbuer. – Napok óta megállás nélkül jövünk.
A nagymesterek elismerően összenéztek. Aztán pár perc multával, mikor összeszedte magát mindent elmesélt.
-Nos ifjú tanítványok, mit gondoltok ti, mit kellene tennünk? - kérdezte Haze.
-Hát nagymester, talán néhány fős csapatot kelne össze szedni és vissza vágni, meg kell ölni Anniluxot, nem bosszúból csak ..csak ez az egyetlen megoldás, végezni kell vele mielőtt ő végez velünk!
-Bölcs vagy, ifjú létedre- mondta Riad. - van ötleted kikből álljon a csapat , látom rajtad ki gondoltad már.
- Igen, az úton ide felé, KeaL'Yes és én sokat beszélgettünk....nos és nos én megálmodtam, Minden éjjel erről álmodtam. Egy jól képzett Loranden mester vezetésével mi ketten mehetnénk.....aztán… aztán- Wilbuer habozott- szóval Atrex de Woldruff nagyúr...- nyelt egyet. és lenne még valaki. Ő mindenkinél jobban ismeri az ellenséget.... Mustafar mester. -
A Loranden nagymestereibe bele fagyott a szó. Haze szólt elsőként. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Hangja érzelemmentesen csengett.
-Rendben, most távozatok, majd értesítünk miképp döntöttünk! A két ifjú tanítványt pedig vigyétek az egyik lakosztályba és kapjanak meg mindent amit kérnek.
Wilbuert és KeaL'Yest egy szótlan kopaszra borotvált Loranden-szolga egy gazdagon berendezett szobába vezette. A szobában a díszesesen faragott asztalon ezüsttálcán finom sültek, gyümölcsök, ezüst poharakban drága bor várt rájuk. Wilbuer farkas étvággyal esett neki az ételnek, a tünde csak gyümölcsöt és vizet ivott, a tündék többsége nem volt húsfogyasztó alkoholt pedig szintén megvetették. Aztán Wilbuer végig heveredett a bársonnyal borított ágyon. KeaL'Yes mellé feküdt. Egy darabig így pihentek szótlanul.
-Mi lesz velünk? - kérdezte a lány.
-Most biztonságban vagyunk.
-Soha senki sincs sehol biztonságban. - suttogta a tünde- reggel elmegyek egy Loranden-gyóntatóhoz, gondolataim...nehezen tudom szabályozni. Testvérem ...halott, és vele lelkem egy része is halott.
- Mit gondolsz? A nagymesterek engedélyezik? - kérdezte Wilbuer mintha nem is halotta volna a lány vallomását
- Talán, Wilbuer ők is megfogják kérdezni, hogy jutottál erre az elhatározásra... Mustafar és Woldruff…különös gondolat.
-Az ösztöneim súgták meg. Egy Loranden mindig hallgat az ösztöneire.
-Kiéve ha gondolatai tisztátlanok, vadak és sötétek-tette hozzá KeaL'Yes. Kopogtattak az ajtón. A kopasz szolga nyitott be. .
Ordim mester belépett a Loranden legfőbb szentélyébe. Körülhordozta tekintetét a jelenlévőkőkön. Minden nagymester jelen volt., valamint két kissé zavart ifjú .Egy tünde és egy ember. Tanítványok lehetnek gondolta. Megsimogatta hosszú fekete szakállát amiben néhány ősz száll csillogott. Ordim mester igen tehetséges Loranden lovag volt, többen úgy tartották hamarosan a nagymesterek közé fog tartozni. Ordim mester még Wilbuernél is alacsonyabb volt, ám teste izmos, erős. Loranden köpeny alatt fém pikkely páncélt viselt izmos testén. Szemei, okosan derűsen néztek a világba. Arca barátságos volt, fekete haját amiben néhány ősz hajszál is csillogott, copfba fogta össze. Sejtette most valami komoly dologba keveredett, a nagymesterek ritkán szoktak ilyen gondterhelten ülni.
-Ordim, rövid leszek, az idő sürget. - kezdte Haze.- megtámadták egy szentélyünket. A What támadta meg. Senkit sem hagytak életben, kiéve e két tanítványt. . A Whatot Annilux vezette. Annilux akiről semmit sem tudunk. Csapatot indítunk, hogy szóra bírjuk, kiderítsük mit akar, és ha kell végezzünk vele. Ordim te fogod vezetni a csapatot. A csapat tagjai : e két ifjú tanítvány, - ekkor hirtelen kivágódott az ajtó, és Lord Nordon viharzott be. Elvigyorodott.
-Csak nem feledkeztek meg rólam a nagyra becsült Loranden lovagok?
-Gondolom, már úgy is tudod mi történt, - morogta Haze. - épp a csapat össze állításról volt szó.
-Hallgatom - mondta Nordon és mosolyogva karba tett kézzel figyelt. Haze sejtette hogy Nordon forgat valamit a fejében, akkor szokott ilyen önelégülten mosolyogni.
-Szóval a csapat tagjai a két ifjú tanítvány, és ha Lord Woldruff már hazatér a Sárkányfészekbe, és vállalja hogy velünk tart, akkor ő is a csapat tagja lesz - Haze megállt a beszédben, se Ordim se Nordon nem reagált, Ordim csak bólogatott, Nordon pedig továbbra is mosolygott.
-Valamint a csapa tagja lesz még Mustafar.. - Ordim elsápadt.
-Micsoda? Azaz őrült? Minden tiszteletem a tiétek, de Mustafar? Ha megvadul senki sem állítja meg! Erősebb mint mi itt együtt véve! Ő most már a sötétséghez tartozik!
-Még nem lépte át a határt, és Ordim ez a döntésünk, fogadd el.
-Rendben ,de én figyelmeztettem a tanácsot...
-Lord Nordon, és te mit gondolsz? -Nordon mintha csak most vette volna észre hol van így felelet
- Woldruff hazatért, öt napja otthon van.
-Mármint Mustafar, róla mi a véleményed?- provokálta Haze.
-A birodalomra egyelőre veszélyt nem jelent, úgy hogy nem érdekel. -Haze biztosra vette hogy Nordon hazudik.
-Akkor ennyi lenne....így fog a csapat felépülni.
-Még egy tagja lesz- mondta Nordon.
-Nem ennyi! Ennyien mennek! - ellenkezett Haze
-Nos, Loranden lovagok, folytathatjuk ezt a meddő vitát, mint ahogy szoktuk de nincs értelme. Eredetileg egy század Ezüstpáncélost akartam küldeni, de már így is túl sok század vesz részt a határ menti harcokban. Így úgy döntöttem, hogy a csapattal tart az egyik századosom. Kiváló harcos.
-Nos, Lord Nordon, ez az ügy amint már mondtam csak a Lorandenre tartozik! - válaszolta Haze
- Tévedsz, de nem is akarok vitatkozni a támadás miatt hármas szintű riadót rendeltem el a Császárvárosban, vagyis az engedélyem nélkül senki sem léphet ki a városból! Ha valaki megpróbálja....annak azt tanácsolom inkább ne tegye , ha életben akar maradni! Szóval, vagy az én emberem is megy vagy senki! - Haze arcán a dühtől ráncok jelentek meg. Riad mester dühösen fujtatott.
-Még átgondoljuk az ajánlatot! - morogta Haze
-Nincs ezen mit átgondolni! Ez nem ajánlat! Ezek a tények!- Nordon önelégülten mosolygott. Tudta győzött, mint mindig, ismét keresztül vitte az akaratát.
- Rendben.- sóhajtotta Haze. - holnap hajnalban, indulhatnak- Nordon bólintott majd Wilbuerhez fordult.
-Add át a Pusztító fegyverét.
- De hát honnan tud róla…
-Add át azonnal. –
-Ne parancsolgass itt ! –háborodott fel Haze
-A törvények szerint….-kezdte Nordon
-A törvények szerint a Lorandenek birtokolhatnak Pusztító fegyvereket!
-Óh igen, de minden fegyvert nyílván tartunk és ez csakis a Navo városa melletti szentély tulajdonában, lehet, mivel a szentély megszűnt …át kell adni, ugyanis a jogtalan Pusztító fegyver rejtegetésért halál jár.
Haze kelletlenül intett, mire Wilbuer átadta a fegyvert.
Nordon biccentett majd kiviharzott a teremből. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
