V. fejezet

Egyszer a tél is véget ér, és jön a tavasz. 1924 tavaszára apám is felépült annyira hogy kijöhetett a kórházból, és már nem szorult ápolásra.

Haza vittük hát a lakásába. Testileg felépült, de többé már nem jött rendbe. Karját, amelyikbe golyót kapott nehezen mozgatta, ráadásul a tüdő lövés, nagyon súlyos dolog, nem bírta többé a terhelést és a megerőltető munkát. Abba is elfáradt, hogy felment két emeltnyi lépcsőn, a lakásába. Persze igyekezett úgy tenni ,mintha semmi baja sem lenne, de mi láttuk az öcsémmel. Például rá sem gyújtott többé, pedig sokat dohányzott ő is, de abba hagyta. Viszont amit haza értünk, leült a székébe és magához vett egy üveg piát, aztán elküldött, azt mondta rendben lesz. Igyekezett megszabadulni tőlünk, azt hiszem nem akarta hogy így, ilyen gyengén lássuk. Szomorú látvány volt, apám aki mindig erős volt, kezdte feladni, nem bírta tovább. Gyenge lett, és ezt soha nem dolgozta fel.

Nem is mozdult ki nagyon sehová, csak az öcsémhez ment el időnként, jut eszembe, merthogy megszületett Jimmy öcsém kislánya, Mary. Nagyon helyes kislány lett, igazán büszkék lehettek rá. Volt is nagy öröm a születése után, csak az árnyékolta be a dolgot, hogy a kis Mary sokat betegeskedett, vagyis kicsit korán jött a világra , igazából semmi komoly dologra nem kell gondolni, de az első időkben, a gyerek orvosa azt tanácsolta ,hogy amíg meg nem erősödik óvják még a széltől is.

Azért jó dolog volt ez, egy kicsi a családban, mert a másik ,,családom” tagjai is gratuláltak öcsém gyerekéhez, mások meg azt kérdezgették én mikor veszek már el egy nőt, és alapítok saját családot. Merthogy szerintük itt az ideje. Én meg mint már többször is elmondtam, nem így láttam.

A karácsonyi dolgon sikerült túltennem magam, és mások sem emlegették, a rendőrség meg nem tudta soha lezárni az ügyet. Egyedül Mason beszélt velem róla pár szót, de csak tanácsokat adott, igaz ezekre magam is rá jöttem. Jó tanítványa voltam.

A másik ügy, az ügyésszel kapcsolatos ,szintén abba maradt. Vagy másfél hónapig cikkeztek róla az újságok , de nyomok hiánya miatt a rendőrség elakadt. Nyomok hiánya? Egy idióta is kitalálhatta volna, persze egy idióta is tudja, ha azt mondják ne bolygasson valamit, mert akkor nem kell fel többé, viszont kap némi pénzt...hát, most mit ecseteljem?

Anthony Duvall érinthetetlen ember, és akit megvéd az is. Engem pedig megvédett, szóval ennyi.  

Március végére azonban történt egy-két dolog a városban. Egy Costigan nevű család tűnt fel és fölkavarták az állóvizet. Nagyjából mind rokonok voltak, unokatestvérek , testvérek, meg néhány távolabbi rokon, pontosan nem lehetett tudni mennyien vannak, de úgy tíz férfiból állt a csapatuk.

Írek voltak tehát ők is, szép lassan kicsinálták a McNamara -féle bandát. Eredetileg, az öreg fukar skót, McNamara hatalma igencsak meggyengült, ezért örült mindenkinek akik kevés pénzért is átvágták bárki torkát. Hát ilyenek voltak Costigan-ék is. Nincstelen bevándorlók, akik kaptak a lehetőségen és villámgyorsan a McNamara család vezetőségébe küzdöttek fel magukat, majd egyszerűen kinyírták az öreget, és átvették a területét. A hatalmi rend megbomlott, Costigan-ék pedig elszemtelenedtek. Egyre több területet akartak maguknak, és majdnem bandaháborút robbantottak kis az olaszokkal. Jack Costigan eljött magához Antohny-hoz, hogy együtt harcoljanak az olasz Manfredini ellen. De a mi főnökünknek több esze volt annál ,hogy bandaháborúba keveredjen. Emlékszem , hogy Costigan egy negyven körüli, alacsony vörös hajú és képű férfi, akiről messziről látszott, hogy agresszív jellem, a szemén az előre ugró állán...Ordítva ment ki Anthony dolgozó szobájából:

-Ha nem kell a segítségem akkor egyedül veszem el ami kell nekem! Utána pedig téged is kicsinállak, te csak egy vén szaros vagy, aki elfelejtette honnan jött! Az ilyenek miatt kelet eljönnünk otthonról és...

-Elég, Mr. Costigan! Majd Nick ki kíséri, és örülnék ha nem kiabálna itt velem. -Nick meg nagy vigyorogva és  kissé durván ki kísérte. Costigan halálosan megsértődött, de tenni nem mert semmit, akkor még.

Ez még valamikor a télen történt, ezt követően Costigan azzal foglakozott, hogy a saját területét erősítse.

Beszélték néhányan, hogy bandaháború lesz, és én is kezdtem bele élni magam, de Mason aztán mesélt az apjáról aki New Yorkban harcolt a bandák oldalán a lázadás idején, és elmondta hogy a bandaháború komoly dolog, nincs olyan bolond maffia főnök aki bele menne, mert egy háborúban még a győztes család is meggyengül és már jönnek is sakálok hogy átvegyék a helyét.

Viszont Anthony nem vette félvállról a dolgot, jó pár embere azzal foglalkozott, hogy Costigan bandáját figyelte.

Március közepe lehetett, már kezdett végre jó idő lenni, kellemes meleg volt a levegő, ahogy mondani szokták az írók a természet újjá éledt, de apám még mindig gyenge maradt. Vagyis rosszul mondom az állapota romlott, teljesen elhagyta magát. Nem foglalkozott semmivel, csak Jimmy kislányát látogatta meg időnként. Azt hiszem az lehetett a baja, hogy többé nem volt képes arra amire régen, apám mindig büszke volt erejére, hogy milyen jól tartja magát, de most egy könnyű séta is kimerítette. Nem csak ő kezdett leromlani hanem a lakása is, akárhányszor mentem oda, mindig nagyobb lett valahogy kosz, pedig volt egy szomszéd nő aki időnként segített neki.

Reggel meglátogattam, vittem neki némi kaját, meg piát, merthogy számára már csak az maradt. De még mielőtt be mentem volna hozzá, a ház tulajdonosához kellet mennem, apán ugyanis már a lakbérrel sem törődött, hogy nem volt pénze rá, vagy csak nem érdekelte nem tudom, de fülembe jutott hogy nem fizet. Adtam egy százast a tulajnak, és megmondtam szálljon le apámról, ne piszkálja és ha lefogyna a száz dollár , akkor szóljon nekem, majd ismét fizetek. Apámnak erről nem is beszéltem, csak mérges lett volna, hogy ismét valami amit nem bír elintézni.

Nem tudtam mit tenni ellene, az az ember aki mindig olyan erős volt magába roskadt, föladta .

A konyhában ült és rádiót hallgatott, meglehetősen szánalmas állapotban, piszkos foltos trikóban.

-Helló apa.

-Szia Vincent, hoztál mindent?

-Persze.

-Az jó, majd a szomszéd tündér elkészíti nekem. Igazi kis tündér, tényleg. - apám sokszor így beszélt a nőkről, de láttam most csak a megszokásból teszi, minden meggyőződés nélkül.

-Whiskyt is hoztál?

-Azt is, de lehet kevesebbet kéne innod.

-Ne szólj bele! -csattant fel.-Nem iszok sokat, csak, baromira fáj a sebem, kell a pia.

-Akkor, miért nem szedsz gyógyszert amit az orvos adott!

-Áh, átkozott sarlatán, mit ért az hozzá? Az apám is, és az ő apja is ezzel gyógyította -magát oda át az óhazában! Ahol én felnőtten ott, orvos sem volt!

-Hát jó, voltál Jimmy-éknél?

-Igen, ez az egyetlen öröm maradt nekem, elvégre az unokám, hehe. Tudod Vincent a…Azt sajnálom hogy az én apám nem élhette meg, hogy lásson titeket. Én szerencsére igen.- apám hangja lemondóan, búskomoran csengett.

Tudtam, amint elmentem már bontotta is az üveget, nem tudtam mit tenni ellene, apám kezdett alkoholista lenni.

Az utcán apám háza előtt, Nickkel futottam össze.

-Na végre, gondoltam hogy itt vagy. Az öreg?

-Áh- legyintettem - Szarul. De miért kerestél?

-Gyere lenne egy kis meló.

-Mason nem mondta, hogy van valami.

-Nem is Mason -féle meló...basszus, ezek a kibaszott ír kutyák, egyszerűen most nincs elég tapasztalt fickó, túl sokat köt l,e ,hogy őrizzék Costgant, a pénzbehajtáshoz meg nem maradt ember...szóval gyere.

-Rendben. -Nick akárcsak a nagybátyja egy Rolls-Royce-al járt, szép nagy kényelmes kocsi, azzal mentünk a munkára.

-De miért pont engem hívtál? Ott vannak például a barátaim, megbízható rendes gyerekek.

-Jobb szeretem, ha olyan is van ott, aki tud lőni és gondolkodni is. Főleg, hogy nem sima pénzbehajtásról van szó. Van egy szálloda, a városon kívül, a fegyvercsempészeink használják, ott szokták az üzletet megkötni, voltaképpen az egész hotel csak azért van, hogy falazzon a fegyvercsempészeinknek.

-Értem, szóval komoly ügy.

-Az, nyugtalanító híreket kaptam attól a kis nyomoronctól aki a vezeti hotelt. Fegyvered van?

-Naná, mindig van.

-Jó, van egy puska is a hátsó ülésen, klassz kis ismétlő puska, egy Winchester .

-Elég, a pisztolyom is, vagy gondolod, hogy lőni kell?

-Csak nem, csak nem olyan hülye a tulaj hogy átbasszon, és hátba támadjon.

Hát ez bizony igaz, gondoltam és kényelmesen hátra dőltem az ülésben, igyekeztem nem törődni semmivel.

A kis hotel, igazán családias hangulatot árasztott, egy emeletes hangulatos fa épület, nem rossz.

-Na, itt lennénk, gyerünk be! - mondta Nick ,de én megragadtam a karját

-Nézd, az épület mögött.- a ház mögül kicsit ki lógott egy kocsi hátsó része. Nick hátra tolatott vagy két métert, három autó is parkolt ott, valószínűleg azért, hogy aki megérkezik, ne lássa hogy itt vannak. De ügyetlenül tették, mert kiszúrtam őket.

-Ha lövéseket hallasz, gyere be! - mondta, és előszedett egy lefűrészelt csövűt. -Ha az a rohadék átvert...-Nick tekintete kezdett elborulni, ha dühöngeni kezd senki sem állja az útját. Én maradtam a kocsiban, ellenőriztem a fegyvereimet, természetesen hű társam az 1911-es Colt nálam volt, valamint egy apró 442-es revolver. Meg két rugós kés, boxer. A kocsiban meg egy puska, ha baj lenne ez elég. Bár a puska, amúgy elég fölösleges, ha bent kell harcolni az épületben ott nem előnyös fegyver, nagy és idomtalan, jobb egy könnyű pisztoly. A puska nyílt nagy terekre való.

Hirtelen hangos dörejt halottam, Nick lefűrészelt csövűje! Aztán hangos kiállításokat. Kiugrottam a kocsiból, a házzal átellenben lévő oldalon. Pisztolyom már is kezemben tartottam. Megkerültem az autót, és házhoz lopakodtam. A bejárati ajtó be volt csukva, mellette egy ablak. Oda lopóztam, amilyen gyorsan csak tudtam. A hotel belseje tárul szemem elő, olyan volt mint az összes hasonló hotel, hátul fölfelé lépcső, balra asztalok, és székek, jobbra a tulaj pultja. Ám a többi nem volt szokásos: öt férfi tartózkodott bent, egy hatodik súlyos, valószínűleg halálos sebbel feküdt. Az öt férfi körül állta Nicket, kettő lefogta a karját, kettő meg verte, az ötödik meg vigyorogva figyelte. Volt még a háttéreben még egy alak, bizonyára hotel tulaja. Nick arcát már egészen véresre verték, a vigyorgó ötödik beszélt hozzá:

-Tanuld meg, hogy Costigan átveszi az üzletet, és most meg fizetsz azért, hogy megsértetted a főnököt.

-Kapd be!- puff, hatalmas ökölcsapás a jutalma. -Nyírjatok ki, mert ha nem esküszöm hogy szart is kiverem belőletek!

-Na ne mond!- röhögött fel a vigyori. Közben gondolkodtam, miként mentsem meg. Az látszott nem túl profik azt se ellenőrizték, Nick egyedül jött-e. Akik verték és lefogták, ráadásul a falnak támasztották puskáikat, bár ahogy láttam az övükben pisztolyok is voltak. Akkor is csak amatőrök, elkapom őket. A vigyori lazán a vállára tette a puskáját, és magabiztosan szétvetett lábakkal állt, őt kellet először le lőnöm. Gyorsan kellet lennem , nagyon gyorsnak. Mindent megszűnt számomra csak a feladat maradt. Fölegyenesedtem, az ablakon keresztül , bele lőttem a vigyoriba, majd ki lőttem tárat Nick fogva tartóira, és kínzóira. Nem voltam benne biztos, de majdnem mindet eltaláltam, a négyből három biztosan eldőlt. Közben ugrottam is, és vállal betörtem az ajtót, közben tárat cseréltem a pisztolyban, aztán be hotelbe, körbe néztem, az egyik pasas ép föl akart ugrani, de Nick már megszerezte az egyik fal mellé támasztott puskát, és dacára annak ,hogy megverték gyorsan igencsak gyorsan mozgott, aztán közelről lőtte szét a férfi fejét, agyvelő darabkák szálltak mindenfelé. Abból a háromból akit le lőttem egy még életben volt, elő akarta húzni a pisztolyát, de egyetlen pontos lövéssel végeztem vele.

Az egész másodpercek alatt zajlott le.

Nick, véres arccal lihegve bámult rám:

-Kösz, megmentettél! Te!- üvöltött rá a mindeközben háttérben állóra, a tulajra. -Ne mozdulj, veled később számolok! Előbb nézzük ezt a köcsögöt!

Ugyanis a vigyorit nem öltem meg, golyóm csak a vállába fúródott. Nick elvette tőle az övébe tűzött pisztolyt.

-Szóval, te is Costigan, átveszitek a területünket?! Faszkalap! Ki tépem a .. ki én! Vhááá! -Nick alig bírt szóhoz jutni, orrából szemöldökéből csurgott a vér.

-Nagyon megfizetsz! Te, szemét!

-Costigan, nem fogja ennyiben hagyni.-nyögte

-Szarok Costiganre, őt is kicsináljuk! Mint téged, nesze! -és mintha kalapács lenne, úgy fogta meg Nick a pisztolyt és lesújtott vele a vigyori szájára, és pár ütéssel kiverte fogait. Rémesen nézett ki, amint az összevert Nick, a pisztollyal azt az embert püföli és közben ordibált vele. Az meg, szerencsétlen csak nyögött, mikor Nick abbahagyta a pasas verését , elterült a földön és oldalra fordult, aztán véres fogdarabkákat köpött ki, vagy hányt ki nem is tudom, mert öklendezett is, hörgött és nyöszörgött.

-El ne ájulj! -és bele markolt a fickó vállsebébe mire az hirtelen felvisított, gerince ívben megfeszült a fájdalomtól.

-Mond, meg a főnöködnek, rá is ez vár, világos? -válaszul csak hörgött és hörgött, aztán elájult.

-Ennek annyi, te jössz! -nézett a tulajra. Olyan volt a hotel tulaja mint egy magas patkány és alacsony ember keveréke. Most gyáván reszketett. Nick kissé dülöngélve indult meg felé mint aki részeg, és majdnem elesett, oda ugrottam hogy rám támaszkodjon, de nem kellet.

-Jól vagyok a kurva életbe, ahhoz jól hogy agyon verjem. - a kis patkány forma ekkor vizelte össze magát pedig még hozzá sem értek

-Neee kényszeríttetek, hogy csapdába csaljalak, megölték volna az anyámat, nyolcvanhat éves, mit tehettem volna, ne...-elfúlt a hangja a sírástól.

-Tátsd ki! - rivallt rá Nick, gyerünk, a szádat! - szerintem félelmében nem is értette mit akar Nick tőle, reszketve könnyezve ki nyitott a száját, Nick meg torkon ragadta , bele dugta a pisztolyt a szájába és lőtt. A kis patkány össze rándult, majd eldőlt. A falat befröcskölte a vére. Amúgy is úgy nézett ki minden mint egy háborús terület, vagy inkább mészárszék. Nick ruhája is csatakos volt a vértől, és láttam alig áll a lábán.

-Na gyerünk vissza , én vezetek rendben?

-A rohadékok, -most mér elfogadta hogy rám támaszkodjon, eddig is csak a düh adott neki erőt- holnapra rendbe jövök és kicsináljuk mindent! - közben az agyam sebesen járt, miféle szar keveredik ebből? Bandaháború lesz, vérengzés, öldöklés, láttam hogy Nick bár fájdalmai vannak , és dühös azért boldog is, mert végre harcolhat. Mondta is:

-Igen, végre, kezdődik a tánc, Vincent most össze kell szedni magunkat, mert ami most jön, olyat ritkán látni!

Tapostam a gázt ahogy csak bírtam, és közben az agyam is sebesen járt. Odabent szép munkát végeztem, kevesen csinálták volna utánam, ez tiszta sor. Viszont most már háború van, nem csak egyszerű lövöldözés. Háború... amiről már annyit halottam, amit csak kevesen élnek túl. A családom is eszembe jutott, ők is bajba kerülhetnek de most már nem tehetek semmit értük.

A feladatom hogy a lehető legjobban harcoljak, semmi más. Minél több embert kell hidegre tennem a győzelemért. A dolog úgy áll mint mindig, a tét túl nagy és én hibázhatok. Kezdtem most már megszokni, a kezdeti nagy izgalom sem járt már át annyira, tudtam mire vagyok képes, és hogy mik a lehetőségeim.

Túl élhetem és győzhetünk, de ahogy mondani szoktam, a szerencse, azon fog múlni minden.

Nick szótlanul ült mellettem, nem szólt semmit, láttam hogy rosszul van, rá gyújtott de a keze remegett. De azért tartotta magát, és nem ájult el, pedig tényleg jól összeverték. Azt is láttam rajta hálás hogy megmentettem, és hogy nagyon dühös.

Vadul fékezve álltam meg, a klub előtt. Ki ugrottam az ajtón, hogy majd ki segítsem Nicket, de nem kellet, már rendbe jött annyira hogy egyedül tántorgott be az ajtón és rogyott le az egyik bársony fotelba.

A bent lévők ijedten ugrottak amint Nick be lépett. Anthony is azonnal elő jött.

-Mi történt?

-Csapda, a rohadékok, Costigan, csapdába akart csalni. Vincent segített. - közölte Nick. Anthony merev arcán nem látszottak érzelmek, szokásos higgadtságával mondta:

-Akkor háború lesz. Minden embert vissza hívni, a nem fontos munkákat most hanyagoljuk, a fontosabb helyeinket, a kaszinókat, raktárakat, hasonlókat meg kell védeni, még több őrt oda. A spicliket össze kell szedni, mindent tudni akarok , Costigan bandájáról. Te- mutatott az egyik emberére – menj orvosért, és hozd ide, siess!

-Vhá, bassza meg, nem orvos kell ,csak egy pia és pihenés, túl fogom élni, vertek már össze!- morgott Nick, de Anthony nem is törődött vele.

-Vincent te itt maradsz, nem hagyjuk el a klubbot. Egy ember menjen Mason Dixon után keresse meg és jöjjön, ő tudja mi a teendő. Ti ketten pedig a családomhoz, biztonságban akarom őket tudni, a feleségem tudja hogy merre kell kimenekülni-e a városból, maradjatok velük. Indulás, mindenki. A többiek, fegyvert elő, őrt állunk.

Néhányan puskákat hoztak elő, és bejárathoz mentek, az ajtót be csukták. Én is elő vettem a pisztolyom, ellenőriztem, ki tisztítottam, aztán csak ültem és vártam az egyik fotelban.

Később megjött az orvos, aki ellátta Nicket,. Ki tisztította sebeit, meg az arcát összevarrta. Aztán megjött Mason egy kisteherautóval. Két nehéz ládát cipeltetett be, tele voltak fegyverrel és lőszerrel.

-Hoztam pár gránátot is, diszkosz-gránátok a háborúból, a németektől. Nesze, neked itt van ez, -és adott még egy Coltot. A többieknek is osztott fegyvert, még Anthony is magához vett egy revolvert.

-Mint a régi szép időkben, amikor még fiatal voltam- suttogta halkan, azt hitte senki sem hallja, csak Mason.

-Mint amikor átvettük a hatalmat a városban- mondta később Mason nekem, - akkor én és Anthony vállvetve harcoltunk. Rég volt.

-Most már én is itt vagyok, akkor még csak kis kölyök voltam.

-Igen itt vagy, de akkoriban sok fiatal tehetség halt meg a harcban. Én túl éltem, ez volt életem nagy próbája.

-Ez pedig, most az enyém, igaz? -Mason nem válaszolt.

A klubban ágyak is voltak, éjszaka ezeken aludtunk, már aki tudott aludni, én tudtam, de sokan álmosan idegesen ténferegtek. Valamikor az éjszaka folyamán, több ember is érkezett erősítésnek, köztük a barátaim is. Láttam, most nyoma sincs régi kedvüknek, keveset beszéltek, csak maguk elé bámultak. Megértettem őket, alig tudtak valamit a helyzetről, csak annyit hogy bekövetkezett az amitől mindenki fél, a háború.

Szerencsére elég étel is ital és volt felhalmozva, így semmiben nem szenvedtünk hiányt. Várakoztunk, és a várakozás felőrölte az idegeinket, de nem tehettünk mást. Vártuk a híreket, hl vannak, mit csinálnak Costiganék.

Másnap úgy reggel tíz óra felé, épp a klub előterében voltunk és a helyzetet vitattuk meg, Nick is köztünk volt egészen rendbe jött, hogy kialudta magát, csak sebek emlékezettek az előző napi incidensre.

Szóval, úgy tíz óra lehetett, mikor két személykocsi fordult be, az utcába, és megálltak a klub előtt.

-Nézd meg kik azok! -utasította Nick az egyik emberünket, az kilépett az ajtón és valósággal szét robbant a feje, a kocsikból lőttek rá. Ösztönösen nyúltan a pisztolyomért, de röppentek is az üvegek, tele gyúlékony anyaggal, be a az előtér ablakian, és fel gyújtották az ott lévő bútorokat. Záporozni kezdtek a lövések, tűz alá vettek minket:

-Mindenki a földre- kiáltotta Mason, miközben Anthonyt a földre rántotta ám egy pasas nem hallgatott rá, golyót is kapott. Amint elhallgattak a fegyverek, Mason a nagyfőnököt biztonságba hátra kísérte. A bejárat lángokban állt, de Nick puskával a kezében keresztül ugrott a lángokon, ki az utcára én meg követtem. Nem volt nagyon nagy a tűz, mégis, a forróság miközben átverekedtem magam rajta megdöbbentő volt. Tűzhalál, de rémes lehet, jutott eszembe.

Nick, amint ki jutott azonnal a támadókra lőtt, de azok már elhajtottak, csak a távoldó kocsikra tudott lőni. Nem volt egy minden napi látvány, amint egy sebes arcú nagydarab férfi ki ugrik egy lángoló épületből puskával a kezében, ordibálva és káromkodva, majd rá lő két kocsira.

-A jó anyátokat! -ordibálta és ismét meghúzta ravaszt, de a tár üresen kattant, de mindegy is túl messzire jutottak a támadók.

-Fene! El kellet volna kapni őket!

-Túl messze voltak, nem lehetett.

-Rohadt szemetek! -Nick hangosan zihált a méregtől, meg attól hogy azért nem nyerte még vissza teljesen az erejét.

A tüzet sikerült eloltani, szerencsére nem volt túl nagy. A rendőrök is megjöttek, Anthony hosszan beszélt velük, hogy mit az nem tudom de sikerült elintéznie hogy eltűnjenek.

Aztán szép lassan jönni kezdtek a hírek, két raktárunkat megtámadták, meg három teherautónkat. Hat halott. Viszont meg lett a címük is, Costigan búvóhelyét immár ismertük. Egy külvárosi ház volt az. Mindenki tudta mi jön most, visszavágunk. Mason és én mint a legjobb lövészek természetesen mentünk, én ragaszkodtam hogy hozzam a barátaimat is, megbízhatóak és viszonylag jól lőnek. Ezen kívül még két embert vittünk, őket Mason választotta. Mi is két kocsival mentünk, alaposan felfegyverkezve. Én Nick puskáját, a Winchestert vettem magamhoz, meg ügye ott volt két Colt. Délutánra érkeztünk meg, csendes kis néptelen utca, takaros házak, és az egyikben bűnözők, gyilkosok.

Messziről látszott melyik házról van szó, előtte négy kocsi parkolt, és négy öt rossz arcú ember mászkált a ház előtt. Én Mason-el utaztam egy kocsiban, ő vezetett. Amint oda értünk, lefékezte a kocsit, ki pattant és már lőtt is, szó nélkül. Elcsodálkoztam hidegvérén, és profizmusán, azok a szemetek még meg sem érthették mi van, már is lőni kezdtek rájuk. Mason három lövést adott le pisztolyából, és két őrt agyon is lőtt. Én egy másodpercet késve vettem magam a küzdelembe és a puska teljes tárát bele üríttettem az őrökbe. Kettőt én is leszedtem, a harmadik hatalmas ugrásokkal be ugrott a ház ajtaján.

A házból, az ablakon keresztül ránk lőttek, mi pedig viszonoztuk, ekkora már mindannyian bekapcsolódtunk a harcba, összesen heten voltunk, Mason egy jókora nagy pisztollyal, mi hatan meg puskával lőttük a házat, csak úgy záporoztak a lövedékek, két tárat is ki lőttem a házra, az összes ablakot ki lőttük, szitává lyuggattuk az ajtót, igazából a bentieknek a fal sem nyújtott sok védelmet, a fából épült fal nem nagyon állította meg a nagy kaliberű fegyvereket.

-Befelé! - parancsolta Mason eldobtam a puskát és a pisztolyt vettem kézbe, Mason ment elől, be rúgta a szét lőtt ajtót, én szorosan a nyomában, jobbról egy szoba felől két fickó érkezett őket le lőtte, balról meg egy sebesült puskával, vele én végeztem. Körbe jártuk a helységeket, mindenkit válogatás nélkül lelőttünk, hárman az egyik hátsó ablakon próbáltak kiugrani, Mason egyik embere követte őket, de vállon lőtték, én utánuk siette, már nem volt időm tár cserére így a második Coltot kaptam elő, oda futottam az ablakhoz, még nem tudtak messzire menekülni, hátat fordítottak könnyű célpontok voltak, le lőttem mindhármukat.

A házat kitakarítottuk, Mason ezután benzint locsolt szét és felgyújtotta az épületet, majd amilyen gyorsan csak tudtunk távoztunk. Összesen tizenhat ember volt a házban, mindet kinyírtuk mi heten, és egy sebesültünk volt, vagyis ez jó arány remek munkát végeztünk.

Sietnünk kellet elhagyni a környéket a zsaruk miatt. Bár ahogy később megtudtam, Anthony megegyezett velük, a következő pár napban, hagyjanak minket békén..hogy mennyibe kerülhetett ez a kérés arról fogalmam sincs.

Örültünk a győzelemnek, a barátaim egészen eufórikus állapotba kerültek, de Mason higgadt maradt, a harc még nem ért véget.

A Costigan banda egyébként nagyon ügyetlen volt, az egyetlen erősségük az összetartásuk és brutalitásuk. Egyébként ésszerűtlenül ostobán cselekedtek, indulatból, nem át gondolva. Csak hát voltak egy páran és a fegyvert el tudták sütni, és bárkit le lehet lőni, csak egy pisztoly és egy kéz kell hozzá ami a fegyvert tartja.

Csak hát, még nem végeztünk velük, más ebben a helyzetben ha a bandája felét kiirtják, igyekezne eltűnni, de tudtuk ők nem, harcolni fognak, ameddig csak lehet, és ez rossz. A sarokba szorított vad a legveszélyesebb.

Ha nem adják fel, és márpedig nem fogják, hiába győzünk, túl sok embert vesztünk, és többi család csak azt várja, hogy meggyengüljünk, az olaszok például azonnal a torkunknak ugranának.

Vagyis gyorsan kell cselekednünk, bármit is teszünk.

Ezért maradt Mason higgadt, és én mivel jól tudtam mindezt, hát én is megpróbáltam hidegvérű maradni, de ez nem olyan egyszerű, ha az ember túl él egy lövöldözést, sőt ő lő le másokat, mindig elfogja a boldogság az öröm, az eufória, Mason szerint egy idő után az ember megszokja, és képes túltenni magát ezen.

Vissza hajtottunk a klubba, újabb haditanácsot tartani, hogy Masont idézzem. Costigan emberei míg mi elkaptuk az egyik felét a bandának, megtámadták Anthony házát, házát? Mert hogy egy kisebb palotában élt, mindenesetre nem volt már ott senki, Anthony a családját biztonságba helyezte.

Ami viszont fontosabb, hogy megvolt a második búvóhelyük, egy pár éve lezárt raktár a kikőtő egy lepusztultabb részén.

Raktár...hogy gyűlölöm őket, miért kell minden bűnözőnek oda behúzódni? Miért nem egy olyan klubban élnek mint mi? Különben is, nem jó raktáraknál harcolni.

Viszont maga Costigan ő nem a raktárban bujkált, ő egy étteremben állította fel a törzshelyét, ott ahol régebben az öreg McNamara vezette a bandáját.

-Szóval, két helyre kell lecsapnunk. -közölte Anthony. -A raktár, és az étterem. Az éteremnél, Costigan, és két testőre van. A raktárban, meg vagy tucatnyi, két tucatnyi fegyveres. Mason, mit gondolsz?

Mason lassan, megfontolva beszélt.

-A legjobbakkal elmegyünk a raktárhoz, és végzünk velük. Aztán amilyen gyorsan csak lehet irány az étterem, a túlélőkkel elkapjuk Costigant.

-A túl élőkkel? -kérdezett közbe Will barátom, mire Mason megsemmisítő pillantást vetett rá:

-Igen, a túlélőkkel, mert ne is álmodj róla hogy mind megússzuk. Vincent ha én nem tudnék harcolni, te vedd át az irányítást.

-Biztos hogy így legyen?- kérdezte Anthony

-Igen, én megbízom benne, már bizonyított párszor.

-És, megmentett-tette hozzá Nick.

-Akkor, csináljátok.

Hajnalig vártunk, addig mindenki pihenhetett egy kicsit. Fegyverünk az volt bőven, Mason felszerelt minket, egy kisebb háború megvívásához elegendő fegyverrel. Ismét úrrá lett az embereken a búskomorság, én pedig tudtam pihennem kell, ezért pihentem is. Mason egyszer azt mesélte Napóleon volt olyan hogy bárhol bármikor tudott aludni, hogy kipihent legyen. Hogy honnan ismert ilyen dolgokat azt nem tudom, de időnként mesélt ilyesmit.

Indulás előtt nem sokkal, fel keltem dohányozni, az egyik üres klub helységbe vonultam, kicsit egyedül akartam maradni.

Aztán a sötétben, halk neszt halottam, és szinte éreztem is, valaki áll mögöttem, Mason volt az.

-Készen állsz? -kérdezte.

-Miért ne? Persze, semmi gond sem lesz.

-Én is így voltam vele, jó pár évvel ezelőtt, amikor még fiatal voltam. Tudod...ez lesz utolsó harcom.

-Ezt meg hogy érted?

-Nem lesz több, érzem ezt követően befejezem.

-Ugyan, nem fogsz meghalni...

-Vincent, ezt te sem tudhatod. De nem erről van szó, úgy érzem végre meg kell állapodnom, megházasodni, elég volt. Ha ennek vége, befejeztem.

-Én még nem tudnám befejezni, még fiatal vagyok, tetterős...élni akarok, és így akarok élni.

-Ha megéred Vincent, te is megérted majd mindezt. Egyszer mindent véget ér...és csak remélheted , hogy megúszod, de nem fogod, a sorsod utol ér, és akkor annyi. Épp ezért akarom befejezni, szeretnék még a vég előtt megtapasztalni olyan dolgokat mint a házasság, család. -Mason sokat beszélt, nem is emlékszem mikor beszélt utoljára ilyen sokat egyvégtében, és ilyen bele törődötten, megtörten. Igen, mint aki megtört, úgy nézett ki, de percek múlva ismét az a könyörtelen hidegvérű alak volt, akit ismertem.

Négy kocsival, összesen tizenöten vágtunk neki az útnak. Nick is velünk tartott, valamint még négy rokona Antonhynak, ők is az unokaöccsei voltak. Meg persze Mason a barátaim én meg még jó pár másik alak.

A kikötő ezen része csavargók és kisstílű bűnözők lakóhelye volt. Valahol a távolban hajókürt szólt , fenn az égen sirályok repültek. A raktár, magányos szürke épület, előtte kiégett teherautó roncsa, félbe vágott olajos hordók, lassan elrozsdásodó üres konténerek. Emberek sehol, a csavargók voltak amit azt jelentette jó helyen járunk, Costigan emberei elűzték az őslakosokat.

Fegyverrel a kézben, lassan lopakodtunk a raktár felé. Lövés dörrent, egy óvatlanabb emberünk térdre rogyott, végig szállt köztünk a kiálltás:

-Fedezékbe!- gyorsan egy rozsdamarta hordó mögé bújtam silány fedezék, de jobb nem akadt. El kezdődött a lövöldözés, csak úgy dörögtek a fegyverek, de látni alig láttam valamit. Előrébb mentem óvatosan, a ki égett kocsi roncsáig. Innen már láttam, hogy a raktár ajtajánál, több ember is konténerek mögül lövöldözik ránk, és hogy már legalább kettő elterült.

A roncs mögé jött utánam Harry és Graham is.

-Óvatosan srácok! -szóltam hátra, és le adtam pár lövést a puskámból, azt hiszem meg is lőttem egy embert.

-A jó kurva-ordított fel hirtelen Harry, és térdre esett, lábon lőtték elég rendesen vérzett.

-Graham, vidd hátra!

-Hogy a francba nehéz mint egy...

-Ki ne mond, basszus! Ez nagyon fáj !- kiáltotta Harry

-Graham kérj meg valakit aki segít- és vagy öt-hat golyó csapódott be a kocsi roncsba. Itt nem maradhatok, előre, előre, ez járt a fejemben, a többieket hátra hagytam, gyorsan meggörnyedve futni kezdtem, és közben célzás nélkül lőttem az ellenségre. Egyenesen egy a raktárhoz közeli konténer mögé ugrottam ,újra táraztam a puskát, és lőni kezdtem rájuk. Egyszer csak egy kiáltást halottam: hasra! Egy fura diszkosz szállt keresztül egyenesen a raktár bejáratához, és bumm! Hatalmas robbanás. Mason egyik gránátja volt. Most aztán előre, mindenki, az élen futottam, a bejárathoz, a robbanás túlélői megzavarodtak, egymás után lőttük le őket, de közülünk is lőttek meg embereket, egy pasast pont előttem lőtték le, pát lábbal futott előttem, elzuhant én meg majdnem elestem benne. Oldalra pillantottam, Graham barátomat láttam amint az oldalába kap egyet, és elterül a földön, hogy halálos vagy súlyos-e a sebe azt nem láthattam, nem volt akkor erre idő, le kellet lőnöm egy férfit aki alig pár méterre állt tőlem és a pisztolyát töltötte újra.

Be jutottunk a raktárba, odabent már nem volt olyan le pusztult , ládák álltak nagy halomban, bennük csempész árú lehetett.

Repkedtek a golyók, hullottak a emberek, a puskát ismét félre dobtam és a jól megszokott Coltomat vettem elő. Három tárat is el lőttem oda bent, és legalább öt embert eltaláltam. Épp fél térdre ereszkedve töltöttem újra pisztolyom, mikor rám lőttek, a sötétből egy láda mögül, ahol én térdelten onnan nem láthattam, ám hirtelen egy test vágódott elém, és valamit kiáltott is: Will volt az, elém ugrott, a vállába kapta a golyót. Gyorsan reagáltam, oldalra gördültem és kinyírtam a támadót.

-Megmentettél, köszi, -mondtam neki.

-Áh, tartoztam ennyivel, elvégre nélküled egy senki lennék-nyögte-

-Jó majd ezt meg dumáljuk, de most dolgom van!- Haladtam tovább előre, és közben Will önzetlenségén gondolkodtam ha nem ment meg lehet hogy meghalok, milyen remek fickó! Igaz, nem teljesen normális, de jó haver, én nem biztos hogy elé ugrottam volna.

Még magát Masont is eltalálták, a jobb alkarjába kapott egyet, ki ejtette kezéből pisztolyát, támadója örült azt hitte fegyvertelen, de Mason mindkét kezével ugyanolyan jól lőtt, bal kézzel elő rántott még egy pisztolyt és le lőtte.

Mason fél karral is jobb volt mint bárki más. Costigan öccse és egyben helyettese a raktár hátsó részébe menekült , emberei nélkül , sebesülten. A ládák között egy kis iroda szerűség, íróasztal szék volt felállítva, ide hátrált.

Embereit eddigre agyon lőttük, ő maga két golyót is kapott, mégis még nem adta fel. Nick egy megvadult bika sebességével rontott rá, bele lőtt, mire a fiatalabb Costigan , össze görnyedt, Nick meg lerohanta, pisztolyával tarkón ütötte, majd a földre zuhant sebesültet rugdosni kezdte.

-Jó anyád! Megmondtam mindannyiótokat agyon verem !-üvöltötte, ám ekkor a Costigan valahogy össze szedte magát és kést rántott, föl egyenesedet és bele szúrta Nick lendülő lábába a bal combjába. Ezzel egy időben Mason és én is rá lőttünk.

Nick vadul káromkodva, fintorogva, vicsorogva húzta ki magából a kést ami csontig hatolt.

-Rohadék, megszúrt, a fene a sarokba szorult patkány, mindig megharap!

-Szedjük össze a sebesülteket, ha vannak túlélői Costigan bandájából, lőjétek főbe őket! - mondta Mason, aki egy fehér zsebkendővel kötötte be a karját. Mi hét embert vesztettünk és mindenki megsebesült, csak én nem. Szerencsém volt, túléltem egy karcolás nélkül, meg mert Will megmentett. Meg is halhattam volna, ez csak pusztán szerencse volt, a sors hozta így, ezért úsztam meg, és nem azért mert olyan jó vagyok. Mert hiába remek lövész valaki, mégis meghalhat. 

 A súlyos sebesülteket és a mi halottainkat elszállítottuk, vagyis nem pont én hanem mások a családból. A Costigan banda holtestei ott maradtak, két nap telt el mire a rendőrség ki ment oda aztán, addigra merészkedtek vissza a csövesek és szóltak a zsaruknak.

Azonban sietnünk kellet, mivel a banda feje Jack Costigan még életben volt. Hárman mentünk érte, Mason Nick és én. Mason karsebe nem volt súlyos csak kellemetlen, viszont Nick erősen húzta a lábát, és bár nem mondta láttam hogy fájdalmai vannak, amikor rázott a kocsi az arca is össze rándult, pedig igyekeztem óvatosan vezetni.

Az a Skót Felföld nevű étterem lett Costigan törzshelye, skót felföld, ír hullák jutott eszembe de nem volt kedvem nevetni, az hogy majdnem meghaltam hatással volt rám Jobban mondva az, hogy megmentették az életem, azt elfogadtam és bele törődtem hogy meghalhatok, aki nem fogadja ezt el az nem való erre a munkára. De hogy más sebesüljön meg helyettem, az új érzés volt.

Lefékeztem az étterem előtt, Costigan és két embere az utcára néző ablak melletti asztalnál ült, csak egy amatőr ülne oda, mind hárman ki szálltunk, és aztán ropogtak a fegyverek. Az ablakon át mindhárman pisztollyal a teljes tárat bele eresztettük Costiganbe és a két testőrébe. A három test egymásra borult, az asztalt földöntötték. Mindenhonnan sikoltozás, kiabálás hallatszott, mi meg amilyen gyorsan végeztünk velük, ugyanolyan gyorsan vissza a kocsiba és tűnés. Egyenesen vissza a klubba. Ott le tettem Nicket és Masont, majd kocsit elvittem egy szerelőhöz, ő az ilyen kocsik eltüntetésével foglalkozott, amiket esetleg a zsaruk kereshettek.

Aztán irány haza, mivel nem akartam gyalogolni magasvasúttal mentem, érdekes volt látni az átlagembereket. Ha ezek tudnék hogy mit műveltem az elmúlt pár órában, azt hiszem kicsit kiakadnának.

A megállótól szerencsére nem kellet sokat gyalogolnom, haza mentem és ruhástul bedőltem az ágyba, aludtam másnap délig.

Akkor mentem csak be a klubba, ahol kiderült a barátaim is szerencsésen megúszták felfognak épülni, és nem mellesleg szép kis fájdalomdíjat kaptak.

Mert az nem is mondtam, miközben mi kinyírtuk a Costigan bandát Anthony más embereivel, az árujukat magához vette, és a haszonból mi is szépen részesedtünk, azt hiszem én négy ezer dollárt kaptam. Mason félre vonta a nagyfőnököt és hosszan beszélt vele, valószínűleg arról hogy vissza akar vonulni.

Nick meg, bár sántított, az arca csupa seb volt, megivott egy egész üveg piát és remekül érezte magát. Vagyis hát, eszméletlenül berúgott.

Mint mindig most is érdekes látvány volt, a sebes , és a piától vörösödő arcú, nagydarab sántikáló részeg pasas látványa.

Az újságok a következő napokban csak ezzel foglalkoztak, mészárlás a kikötőben, és külvárosban! Fényes nappal le lőttek három embert egy étteremben! Bandaháború, a rendőrség tehetetlen, aztán a polgármester megígérte rendet tesz, ígérhette, mert rend volt ekkor már, a háború véget ért, különben is , Anthony vasárnaponként a polgármesterrel is összefutott a templomban, és nem csak természetesen.

Úgy két hét telhetett el, a mészárlás óta amikor apám meghalt, teljesen váratlanul. Tudtam hogy gyenge és hogy szarul van, meg hogy elhagyta magát, de mégsem hittem el, hogy meghalhat hamarosan.

Én találtam rá, reggelente mindig benéztem hozzá, de nem nyitott ajtót. Zárva volt, de egy rúgással bent voltam. Apám a földön feküdt elterülve, a valamikori kemény erős Mike Donnelly szánalmasan otthon halt meg. Az orvosok szerint a szíve vitte el, de amúgy is súlyos volt az állapota, nem lett volna szabad annyit innia, egy ilyen sebesülés után. Eszembe villant a százas még sokáig elég lett volna a lakbérre, talán vissza kéne kérnem...hiába a maffiában anyagias gondolkodású lettem, egy halottnak nem kell pénz, ha volt neki vedd vissza, ez járta felénk ,de fene vigye el, most apámról van szó, le van szarva pénz, most ez nem számít.

Rémes érzés volt, és még rémesebb, mikor az öcsémmel kellet közölni, délután bekopogtattam ő mosolyogva ajtót nyitott, én meg azt mondtam: apánk halott.

Jimmy elsírta magát, sose volt elég kemény, az élet ütéseit nem bírta elviselni. Bár lehet, hogy ő viselte jobban, mert képes volt feldolgozni. Bennem meg csak a harag dolgozott ha rá gondoltam.

Meg aztán önző módon az is sokszor eszembe jutott, mi lesz ha egyszer engem vernek félholtra, vagy lőnek meg úgy hogy lenyomorodok? Sőt, hogy bele halok. Két hete is majdnem meghaltam, csak Will mentett meg.

Ám gyorsan túl jutottam a sötét gondolataimon, mert aztán eszembe jutott, hogy mit értem el, és hogy mire vagyok képes. Az igazat megvallva én élveztem ezt az életet még mindig.

A temetésre egy hét múlva került sor, sokan eljöttek, többségében gengszterek, akik közül sok felkötött karral, vagy bottal jártak, a háború sérültjei. A pap hosszan és unalmasan beszélt, mindenfélét összehordott, csupa olyan dolgot amit egy ,,rendes” emberről szoktak mondani, nem mintha apám nem lett volna jó ember, de az átlag szemében biztos nem volt az. Néha majdnem megkérdeztem kiről is beszél?

Anthony , Nick, Mason és a család többi tagja is részvétüket fejezték ki. Jimmy fanyar arckifejezéssel fogadta a dolgot, zavarta a sok bűnöző, de azt hiszem elhitte hogy tényleg részvétet nyilvánítanak.

Én persze tudtam, többségük nem gondolja komolyan ,egyszerűen arról volt szó, hogy voltaképpen , meghalt a Család egy tagja, így ilyenkor részvétet kellet nyilvánítani.

Nick viszont komolyan gondolta, nem is beszélt sokat, csak nézett maga elé komoran és dohányzott. Ő is elvesztette a szüleit, még nagyon fiatalon, és most már én is árva lettem, ha úgy nézzük, a normális világból már csak az öcsém maradt ,meg, de neki senki.

Apámat eltemettük hát, a temetés után Mason hívott félre.

-Részvétem.

-Kösz, Mason.

-Készen állász? Hogy átvedd a helyem?

-Igen, -bólintottam- és te, biztos hogy befejezed?

-Igen-mosolyodott el, nem is láttam egészen eddig mosolyogni- nem akarom így végezni, megnősülök, és azt követően békében élek.

-Sok sikert hozzá, remélem sikerül.

-Én is remélem -hirtelen elkomorult, vagyis reméli, de nem hisz benne.

Nem sokkal később Mason helyére léptem, hogy úgy mondjam szakmailag a csúcson voltam, míg a magányügyeimet nézve.. hát, apám halott, az öcsém igyekszik hogy minél kevesebb közöm legyen hozzá.

De akkor is, hamarosan a város bűnöző emlegetni kezdtek, engem Vincentet, az ügyes fiút, félni kezdték a nevem, vagyis vittem valamire és ez mindennél fontosabb volt, csak ez számított.