Másnap a palotában.

Már  hajnalban hírt kaptunk a gyilkosságokról, az ezüstpáncélosok  azonnal a keresésére indultak ,átfésültek mindent, de semmi eredmény, a bérgyilkos felszívódott. Én délelőtt a szokásos edzésemen voltam, nem üldöztem a gyilkost. Pedig inkább ezzel foglalkoztam volna.

-Gyerünk ,Mióna, tüzet gyújtani bárki tud, de uralni a tüzet az más. Gyorsan fejlődsz, de nem csak támadnod kell, te urald a hatalmadat ne pedig fordítva! –unszolt a mester.

-Igen mester, csak a What lovagoknál van így, őket a hatalmuk irányítja-feleltem .- de mester ha ez így van akkor Mustafarnál mi a helyzet?

-Ő már önmagát sem képes megfékezni, abszolút uralja a hatalmát, zsarnokoskodik fölötte ,de most koncentrálj.  – bólintotta, és az előttem lévő papír darabokra néztem. Éreztem forrósodik a kezem ,majd a papír darabok meggyulladtak.

-Most pedig oltsd  el! Várj ne úgy! Óvatosan öntsd rá a vizet a kancsóból, nem törheted el, és nem öntheted mellé! – feszülten koncentráltam, a törékeny kancsó fölemelkedett és a lángoló papírok fölé emelkedett, majd vészesen megbillent. Fogamat össze szorítva koncentráltam

-Ha sikerül elmondom mire jöttem rá az álmaid kapcsán! –biztatott

Óvatosan megdöntöttem a kancsót, egy kis víz csurgott ki és kioltotta a tüzet, majd sikeresen vissza lebegtettem a helyére.  Megcsináltam, sikerült.

-Szóval, az álmaid, - tűnődött az öreg tünde. – ez a történet közel 2000 éve kezdődött, egy fekete tünde elhagyta a tündék erdejét, és káoszt pusztítást okozott amerre csak járt. Nem volt hadserege, nem nyíltan küzdött, hanem a háttérből okozott problémákat, országokat fordított egymás ellen, végül már a Lorandenek is üldözték de nem kapták el, vagyis kaptuk, igen, én is rész vettem az üldözésben. Aztán 1000 éve az ezüstpáncélosok leszámoltak vele, csapdába csalták és meghalt.

-Mester, lehetséges hogy Mustafar meg találja és maga mellé állítsa?

-Nem, kizárt, az a tünde senki mellet sem áll, mindenkit átvert, kizárt dolog, meg hát Mustafar sem ostoba, nem fog magára szabadítani egy ellenséget, de ez mindegy mert ő halott.

- Akkor nem értem, miért álmodtam róla, vagyis róla is? Agnusok, a káosz-tünde Mustafar ? Mi az össze függés?

-Erre hamarosan választ kapunk, de most menj gondolkodnom kell – és az öreg mesterem maga elé meredve mozdulatlanul bámult. Nem volt mit mondanom, ott hagytam hát.  

Közben a várost és a palotát átkutatták, de nem találtak semmit. A bérgyilkos felszívódott.

Nordon elrendelte az utolsó előtti fokozatot. Ez  után már csak a Császárnő jöhet, a szükségállapot az ő hatásköre.  Mindenesetre Nordon ki adta a parancsot fel készülni a ,, Le hulló napra”

A Császárnő berendelte magához a nemeseit, hogy tanácskozzon velük. Most már senki sem tiltakozott  a szükségállapot ellen. Akik tiltakoztak volna meghaltak. A többiek pedig nem mertek. Ahogy Nordon mondta önelégülten mosolyogva : szorul a hurok.

Közben a Lorandenek tanácsa ismét összegyűlt. Minden tanítványt, és mestert haza rendeltek.

Haze mester nagyon dühös volt.

-Ha Nordon elrendeli a szükség állapotot, az a lehető legrosszabb nekünk. Azt hiszi áruló van köztünk, harcra fog kényszeríteni.

-Ha harcolni akar, hát megkapja!- mennydörögte,  Riad mester. Ám az én öreg tünde mesterem csak megcsóválta a fejét.

-Azt hiszem, a mi időnk lejárt. Vége.

-Hogy érted ezt ?

-Ma rá jöttem : nekünk már végünk. Mustafar, Nordon a démonok vagy Pusztítók, oly mindegy, veszíteni fogunk.

-Nem hagyjuk harc nélkül a Loranden rendet! – kiáltotta Riad.

-Nem, nem a rend nem fog elveszni, csak mi. A Loranden rend ,meg fog változni.

-Nem, Eddig engedelmeskedtünk, de ebbe nem fogok bele menni, Nordon nem tesz tönkre minket! Ha kell küzdünk! Úgy hogy készüljetek fel! Mert áruló nincs köztünk.

Lea’ney halkan súgta:

-Ebben sem vagyok már biztos, csak abban hogy az én időm le járt.

Este volt már mikor a Császárváros palotájának egyik harang tornyában meg mozdult valami. A jókora harang mögé rejtőzött el Abdul. Nyaktörő mutatvány volt onnan lemászni, a torony lehetett vagy húsz emelet magas. Rejtély hogy jutott be ismét a palotába, és hogy jutott fel a toronyba. Persze, nem is biztos hogy olyan nagy rejtély, Nordon mintha szándékosan hagyott volna réseket a palota védelmén. A lényeg most már benn volt a palotában. Hiába járták a palotát őrök tucatjai, Abdul mint valami kísértet jutott el a Lorandenek szállásához. Lea’ney a lakosztályában, behunyt szemmel, egy székben ülve várt rá Abdul amilyen halkan csak tudott be lopózott.

Lea’ney, mikor már Abdul mögötte állt kivont tőrrel , megszólalt:

-Komolyan el hitted hogy egy Loranden nagy mester meg lephetsz? Éreztem jelenléted, már órák óta.

-Igen. –suttogta Abdul.

-Áh, a gondoldataid tiszták, igen. És érzem, tudom hogy tényleg áruló van köztünk. Te is tudod, Mustafar ezért küldött ide, hogy végezz mindenkivel aki útját állhatja Nordonnak. Ha én meghalok Nordon a meg maradt nagymester ellen fordulhat mert elrendeli a szükség állapotot,  és ezzel vége. Rá jöttem, és azt hiszem nem sokat tehetek ellene. A végzet ellen nincs mit tenni.

Azt hiszem el kel jönni a megújulásnak és nekem, meg kel halnom –

Abdul megemelte a tőrét.

-De a Lorandenek szabályai szerint nem dobhatjuk oda az életünket csak úgy. - és a bérgyilkost egy láthatatlan erő mellbe vágta és neki taszította a szemközti falnak. Lélegzete egy pillanatra kihagyott  az erős ütéstől  Lea’ney föl kelt és lassan Abdulhoz sétált.

-Azt hittem ki találsz valami trükköt hogy megölj, egy szál tőr ez nem túl eredeti. –Abdul hirtelen a szájához emelt valamit, egy  aprócska fúvócsövet. A miniatűr nyilacska bele állt az öreg tünde nyakába, és  bár le akart súlytani  a bérgyilkosra a méreg  már be hatolt szervezetébe, érezte blokkolja az agyát,  az ereje nem működik.

-A végez ellen nem lehet mit tenni, nem igaz? –kérdezte Abdul. Az öreg mester furcsa belenyugvással nézte a bérgyilkost belé mártotta tőrét. Majd dolga végeztével, nyíltan ki lépett az ajtón. Nem bujkált már,  a parancs szerint minél előbb annál jobb ha értesülnek az őrök a gyilkosságról. Amint meg látott egy őrjáratot rájuk támadt, végzett mind a négyükkel, de még azt hagyta hogy az egyik őr meg húzhasson egy falba épített kötelet aminek hatására a palota  riadót jelző harangjai megszólaltak. Meg akadályozhatta volna ,de nem most pont ez volt a célja. Különben is a felbolydult méhkasra emlékezető kastélyból könnyebben ki jutott. 

Nordon amint meg tudta a gyilkosság hírét a Császárnőhöz sietett, nem pedig a gyilkos  üldözésre.

-Sajnálom ,felség. Most már nem várhatunk tovább. Lea’ney halott, most már el kell rendelni a szükség állapotot, vagy nem tudom a várost megvédeni!

A császárnő szomorúan intett:

-Azt hiszem igazad van, legyen hát.- Nordon biccentet és a körülötte álló ezüstpáncélosok felé fordult.

-A Le hulló nap! Érvénybe lépett. A Császárnőt azonnal helyezzétek biztonságba! 

Nem hiába mondják hogy Nordon érti a dolgát, minden nagyon olajozattam ment. Az ezüstpáncélosok megszállták a palotát, le zártak minden kijáratot, a Lorandenek szállása elé őrök álltak, az álmukból felvert nemeseket a tiltakozásuk ellenére be terelték egy jobban védhető részébe a palotának. A szolgálók szállásait is le zárták se ki se be. Nordon kiválóan szervezte a dolgot. Alig egy óra alatt az ezüstpáncélosok át vették a hatalmat.

-Mióna, ha szólok akkor válogasd ki  a megbízható Lorandeneket, a többit egyelőre őrizet alatt tartjuk. Elena, kapd el Mustafar követeit. Nem kegyelmezz nekik. Moyunad , te pedig üldözd a bérgyilkost. Én magam pedig felkeresem a nagymestereket. Egyes és kettes tartalék osztag utánam! – utasított Nordon.

Elena szó nélkül rá törte az ajtót Mustafar követeire. Nem maradhattak tanúk, tudta jól. Elena karddal és tőrrel esett nekik, követek azt sem tudták ki öli meg őket, szinte még védekezni sem tudtak. Egyikőjük, borzalmas sebe ellenére kirohant a szobából ki a folyosóra, de Elena utána hajította tőrét, ez mindig is a specialitása volt.  Az első probléma ezzel megoldódott.

Nordon két osztagot Haze mester lakosztályához küldött, ő maga pedig Riad szállása ment. Fegyverként egy kristály kardot és a drága kövekkel díszített csata csillagot vette magához.

Durván berúgta a vaskos ajtót.

-Riad mester. Szükségállapot van. Mindenkinek kötelessége. hogy engedelmeskedik. Alapos a gyanúm, hogy a Lorandenek között áruló van. –vágott bele a dolgok közepébe.

-Nem fogok be hódolni Nordon,- válaszolta nyugodtan a magas erős fekete bőrű mester, a Loranden lovagok legfőbb harcosa.

-Nem a behódolásról van szó. Áruló van köztetek, vagy te vagy Haze az.   Ha velem jössz , és nem csinálsz ostobaságot, és kiderül hogy ártatlan vagy, szabadon engedlek.

-Haze megmondta hogy ezzel akarsz rám hatni, de tudod mit ezüstpáncélos kutya? Kényszeríts, ha mersz! 

Nordon bólintott és közelebb lépett. Egészen közel, és megragadta Riad ruháját.

-Akkor kényszerítelek !

-Úgy! – nevetett fel Riad és megütötte Nordont. Azonban ő védte az ütést és vissza kézből vitt be egy ütést. Félelmetes ütésváltás kezdődött, Nordon ki védte a mester  megrendítő erejű ütéseit amik még egy bivalyt is leterítettek volna, ám, a Loranden lovag, hála képségeinek szintén el kerülte az ütéseket.  Egy darabig, ugyanis Nordon boszorkányos ügyességgel találta gyomron, és bár Riad érezte honnan jön a követező ütés,  már nem tudta kivédeni. Nordon ezüstpáncélos ökle állon találta és leterítette.

-Ezzel nincs vége, - köpte ki a vért – Riad. –Nordon válaszul elő húzta kardját.

-Folytassuk?

-Nesze! –felelte Riad és egy tűzcsóvával a falnak vágta Nordont, ám az ezüstpáncélosok vezére gyorsan fel pattant félre ugrott egy újabb tűz csóva elől, és Riad felé támadt, ám ekkor közbe jött egy asztal ,ami ,,magától „ neki repült Nordonnak ám ő még reptében  ketté vágta. Majd a következő bútor darabokat is amiket Riad röptetett hozzá, és Riad felé szúrt, a kristály penge felsértette a nagymester oldalát, de Riad is résen volt egy újabb tűz csóva földre küldte Nordont, aki kiejtette kezéből  a kardját. Erre Nordon a díszes csat csillagot vette kézbe.

-Még abba hagyhatjuk! –mondta Riadnak

-Lássuk inkább mit tartogatsz még!

 -Az a baj hogy túl beképzeltek vagytok!  -És Riadhoz hajította a csatacsillagot, ám az megállt a levegőben pont a mester előtt,

-Nocsak nocsak!  - Riad meg ragadta a fegyver és ebben a pillanatban minta villám csapott volna bele , testét sokk  járta át, izmai görcsbe rándultak. Nordon kényelmesen felállt, fel vette kardját és a hangosan ordító mesterhez lépett.

-Hát igen  a nagymesteri csatacsillag, ha más fogja meg rajtam kívül azt megbénítja. -  majd egyszerűen keresztül szúrta Riad mestert. Mikor a test eldőlt még a biztonság kedvért lefejezte.  Nordon fáradtan fújta ki magát, majd egy kis vért köpött a padlóra.  Akkor hát meg van az áruló. Vagy nem? Ez így túl egyszerű. Átsietett Haze lakosztályába. Az oda küldött két osztag tanácstalanul állt, az üres szobákban.

-Eltűnt. – mondtam ki a nyilvánvalót, mert hogy közben én is Haze előkerítésre indultam.

-Akkor Haze az. Ő az áruló. Mostantól fogva elrendelem az azonnali Halálbüntetést,   bárki megtalálja köteles megölni! – mondta Nordon, majd rám nézett:

-Beszélj a többi Loranden lovaggal .

A Lovagok szállása ellőt feszült volt a helyzet. Három osztag állt szemben a Loranden tanítványokkal és mesterekkel, lövésre kész számszeríjjal a kezükben.

-Nyugalom testvéreim! – mondtam nekik

-Nem, nem nyugszunk meg, nem tarthatnak itt, ha harcot akarnak megkaphatják!

-Testvéreim: Hallgassatok meg!  Az igazat mondom: Haze mester elárult minket! –megdöbbent moraj futott végig rajtuk.

-Itt egy lista, aki rajta van az ki jöhet a többiek egyelőre itt kell hogy maradjanak! Értsétek meg, aki meg szegi Nordon utasításait az meghal. Nagy veszélyben van a város, most félre kell tenni az ellentéteket! Vagy  különben elbukunk! Úgy hogy a Loranden szellemiségének megfelelően .várjatok, békében! – bele egyezően bólintottak.

-Mivel, a Nagymesterek többé nem tudják ellátni feladatukat, én vagyok a rend ideglenes vezetője- mondtam aztán – de ez csak addig tart amíg a szükség állapot tart, és semmilyen lényeges kérdésben nem  fogok dönteni, hatalmam kizárólag a Császárváros területére vonatkozik!  Az együttműködés érdekében most engedelmeskednetek kell!

Odakint ekkor eleredt az eső. Hetek óta most először. Dörgött, villámlott szörnyű vihar volt készülőben.

Moyunad a várost járta. Tudta a bérgyilkos hamarosan ki jut a város falain kívülre.  Azt is sejtette hogy az őrök soha nem kapják el, vagyis nem a kapukon fogja elhagyni a várost. Mivel a gyilkosságok során Abdul a tetőkön át menekült, Moyunad is a háztetőkön várta.  A város egyik tisztességes negyedében, ahol a kereskedők emeletes házai álltak ott várt türelemmel, mint egy vadász, a vadra úgy várta a bérgyilkost. Innen lehetett a legrövidebb úton lejutni a folyóhoz, amin aztán elhagyhatja a várost, vagyis erre felé kell jönnie, gondolta Moyunad.

Nem kellet sokat várnia, az egyik ház tetején felbukkant egy alak. Moyunad a tetőkön át ugrálva követte. Nehéz volt ugrani, sötét volt már és minden csúszós , nedves, de Moyunad egy pengemester volt,  nem okozott neki gondot. Abdul hamar észre vette hogy követik. Meg állt egy csúszós tetőn, és  elő vonta tőrét aztán halálos nyugalommal várt. Moyunad elő húzta kardját, és ugort, egyenesen a bérgyilkosra. Abdul csak erre várt, előre nyújtotta tőrét, hogy majd fölnyársalja az ugró férfit, ám Moyunad még zuhantában csapta félre kardjával a lendülő tőrt és lódította hátra a bérgyilkost.

-Te nem közönséges harcos vagy! – csodálkozott Abdul

-Nem, én  pengemester vagyok . –Abdul bólintott, tudta nehéz dolga lesz, de győzhet. Az esélyeik egyenlők. A penge mester jobban vív, de ő pedig egy kiképzett gyilkos, ráadásul Mustafar is ellátta néhány aprósággal. Hosszú percekig álltak egymással szemben , mozdulatlanul. Közben egyre jobban szakad az eső. Végül Abdul mozdult, tőre erősebb mint bármilyen más fegyver ,a vörös penge akármit képes átvágni. Moyunad elképesztő mozdulatokkal hajolt  el, és hárította kardjával a csapásokat. Ahogy a kardja pengéje találkozott a tőrrel, a kard szikrát vetett, és apró fém darabok  szakadtak le róla. Moyunad válaszul Abdul vállába szúrt, ám a bérgyilkos szürke köpenyét nem vitte át a kard. A penge mester azonban nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy meg lepődjön, kardja pengéjét egy kicsit feljebb rántotta és meg vágta a bár gyilkos arcát a   bal szeme alatt. Abdul hátra ugrott. Majd ismét egymásnak estek, a pengék csak úgy szórták a szikrákat. Majd  a bérgyilkos hirtelen meg fordult és rohanni kezdett, és át ugrott egy újabb tetőre, majd egy  újabbra. Moyunad követte. Abdul hirtelen megállt és egy apró üvegcsét dobott az őt üldöző pengemester felé. Moyunad nem tudta mi lehet az üvegben de tudta jó nem lehet, így kardja hegyével odébb pöckölte a kis üvegcsét még a levegőben.  Jókora robbanás ! Moyunadot a robbanás ereje el sodorta ,és keményen rá esett a tetőre, a hátára érkezett.  A bérgyilkos pedig már ugrott is, Moyunad előre tartotta kardját, és bár nem tudta át döfni Abdul ruháját a kard ütése eltérítette a testét, de a kardpenge kettétört. Moyunad talpra ugrott és a törött kardjával is folytatta a küzdelmet. Abdul már kezdett fáradni, és tudta ha az ember fárad hibázni fog. De hát a pengemesternek is fáradnia kéne, meg a robbanás is meg kellet, hogy viselje, de nem látta hogy fáradna.  A tőr és a törött kard penge számtalanszor össze csapott, minden komolyabb eredmény nélkül.  Abdul talpa alatt megcsúszott egy cserép,  érezte meg lazult, hát egy ügyes mozdulattal ki lazította és Moyunad felé rúgta, ő viszont félre ugrott a cserép elől, ám a bérgyilkos rá ugrott. Moyunad meg vágta Abdul csuklóját aki elejtette tőrét, viszont a bérgyilkos ledöntötte a lábáról. Egymásba gabalyodva zuhantak a földre. Nagyot estek, és szinte egyszerre ugrottak talpra. Abdul fegyver nélkül is tudott ölni ha akarta az ujjai is halálos fegyverré váltak, Moyunad épp hogy csak el tudott hajolni, az ütések elől, majd úgy torok magasságban   meglendítette a törött pengét. Abdul hirtelen meg merevedett. Torkából, ahol nem fedte ruha vér spriccelt fel. A pengemester törött kardjával átvágta a torkát.  Abdul, Mustafar bérgyilkosa holtan esett össze. Moyunad fáradtan rogyott mellé, és hagyta hogy az eső lassan végig csorogjon arcán. Pihenésre volt szüksége, egy ilyen fárasztó küzdelem felemésztette minden erejét. 

Lassan már hajnalodott, és a Császárváros kapui bezárultak. A nagyobb tereken ezüstpáncélosok jelentek meg és olvasták fel a szükségállapot elrendelését.

A katonák minden kijáratot lezártak.  Nordon át vette  a hatalmat a városban, és leszámolt minden problémával. Egyet kivéve, az áruló Haze nem lett meg.  

Pár óra maradt reggelig, le pihentem, és elaludtam. Szinte azonnal jött az álom. Láttam egy távoli hegyet, melyen hóvihar dúlt,  és ennek a hegynek a tetején ott állt Mustafar mosolyogva. Úgy tűnt nem zavarja a hó vihar.

-Szóval most már te vezeted őket? Hallgatnak rád? Hatalmad lett? Azt gondolod ez az első lépés a legyőzésemhez? Hát nem! De adok egy tanácsot, jól vezesd a Lorandeneket, védd meg a várost! Szerintem sikerülni fog.

Válaszolni akartam, de nem tudtam.

-         Tudod, gondolkodtam, én nem hiszek a végzetben, mert én magam vagyok a végzet! Nem félek a haláltól ,mert erősebb vagyok nála. Nem félek tőled sem. Nem hiszem hogy meg tudnál ölni, meg fogod próbálni persze, de ez lesz az utolsó szikra, és ezután jön a tűzförgeteg, ami mindent el fog söpörni. Az Agnus is megmondta, engem nem lehet megállítani.