Dantes
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam

A nevem Thomas Dantes és ez az én oldalam. Az oldat eredetileg azért hoztam létre mert van egy készülő fantasy regényem, melyből részleteket itt ezen az oldan szeretnék bemutatni. Aztán úgy döntöttem ezen kívül még majd felteszek ide néhány dologot, leírom gondolataimat, érzéseimet, stb. De először magamről néhány szó. 21 éves vagyok, fősikolás. Szeretek bulizni, inni, olvasni, számítógépezni, szertem a filmeket, a jó zenét( Éljen a DOORS a Black Sabbatt és a Led Zeppelin!!!!)

Megírtam az új regényemet Gengsztersors címmel ez egy 1930-as években játszódó történet. 

Eddig csak két fantasyval próbálkoztam, hát...szavazzatok milyen lett az új művem.  

 

 
A fény halála
Igen, az a készülő regényem címe. Ez fantasy regény, ami egy Eldarwyl nevű világon játszódik. Ezen a világon sok erő küzd egymás ellen, sok érdek feszül egymásnak, titokzatos hatlmas erők csapnak össze, a háttárben pedig politika mozgatja a szálakat. A történtet, egy börtönben lévő lány meséli el, aki... no de erről majd később. Szóval a lényeg röviden össze foglalva, ez a történet a hatalomtól és annak megszerzésről, valamint azokról szól akk harcba szálnak a hatalomért.
 
Tartalom
Zene
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Gengsztersors
 
Nos, mit szólsz hozzá?
Nos mit gondolsz az eddgi khm ,irkálmányaimről?

Egyik se tetszett
A fantasy jó lett
gengszteres is jó
Mind tetszik
Van benne lehetőség, de még gyakorolj
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
,,Le hulló nap” hadművelet, 316-os hadműveleti utasítás.

Titkosítás: szigorúan titkos, kizárólag az Ezüstpáncélos századparancsnokok részére, a dokumentum kézhezvétele után 24 órán belül a parancs végre hajtandó.

 

,,Le hulló nap” hadművelet, 316-os hadműveleti utasítás.

 

 

A Loranden rend vezetői között áruló van, emellett Démonok és Pusztítók támadása várható.

Erre az esetre át kell venni a parancsnokságot a palota és a város fölött, valamint szükségállapotot kell ki hirdetni .

1.      A Császárnő biztonságba helyezése: három osztag a trónterembe kíséri, és megvédi mindenki ellen, és ha kell a palota alatt lévő barlangokba menekíti.

1, a Az udvar főbb nemeseit, minisztereit, tisztviselőit, két osztag őrizete alatt a palota hármas szárnyába kell kísérni.

2. Az Ezüstpáncélos osztagok a palota összes bejáratát biztosítják,

2,b  a palota őrséget és a légiókat az Ezüstpáncélosok századparancsnokok alá rendelem.    

3. A Lorandenek letartóztatása: a rend nagymestereinek elfogását személyesen irányítom,  a tanítványokat két osztag zárja be szentélybe, a lojális Loranden lovagok az  én parancsnokságom alatt távozhatnak, és részt vesznek a védelemben.

4. Ha támadás éri a palotát, semmi esetre sem szabad hagyni hogy a belső palotáig eljussanak.

Ennek érdekében, a palotaőrség a légiók és minden fegyvert forgatni bíró egyén fölhasználható.

5. Aki nem engedelmeskedik az Ezüstpáncélosoknak, az áruló, büntetése : a helyszínen kivégezni.

6. Minden század-és osztag parancsnok személyesen kapja meg feladatát, és hogy hova vonuljon embereivel.    

 

 
Fejzetek
 
elérhetőségek
E-mail: thomasdantes@freemail.hu MSN: thomasdantes@freemail.hu
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Második rész
 
Óra
 
Titkos Jelentések
 
Nos, mi a véleményed?
Nos, mi a véleményed, az írásomról?
Nos, mi a véleményed, az írásomról?

nagyon rossz. (22 / 22%)
olvastam már rosszabat (5 / 5%)
adnék rá egy hármast (3 / 3%)
egyzer még lehet belőle valami (12 / 12%)
egész jó, de még javítgasd (20 / 20%)
tetszett, csak így tovább (36 / 37%)

Szavazatok száma: 98

Létrehozás időpontja:
2007-07-16 12:30:26

Szavazás lezárva:
2008-04-17 16:46:01


Lezárt szavazások
 
Egy jó kis sci-fi
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.