Dantes
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam

A nevem Thomas Dantes és ez az én oldalam. Az oldat eredetileg azért hoztam létre mert van egy készülő fantasy regényem, melyből részleteket itt ezen az oldan szeretnék bemutatni. Aztán úgy döntöttem ezen kívül még majd felteszek ide néhány dologot, leírom gondolataimat, érzéseimet, stb. De először magamről néhány szó. 21 éves vagyok, fősikolás. Szeretek bulizni, inni, olvasni, számítógépezni, szertem a filmeket, a jó zenét( Éljen a DOORS a Black Sabbatt és a Led Zeppelin!!!!)

Megírtam az új regényemet Gengsztersors címmel ez egy 1930-as években játszódó történet. 

Eddig csak két fantasyval próbálkoztam, hát...szavazzatok milyen lett az új művem.  

 

 
A fény halála
Igen, az a készülő regényem címe. Ez fantasy regény, ami egy Eldarwyl nevű világon játszódik. Ezen a világon sok erő küzd egymás ellen, sok érdek feszül egymásnak, titokzatos hatlmas erők csapnak össze, a háttárben pedig politika mozgatja a szálakat. A történtet, egy börtönben lévő lány meséli el, aki... no de erről majd később. Szóval a lényeg röviden össze foglalva, ez a történet a hatalomtól és annak megszerzésről, valamint azokról szól akk harcba szálnak a hatalomért.
 
Tartalom
Zene
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Gengsztersors
 
Nos, mit szólsz hozzá?
Nos mit gondolsz az eddgi khm ,irkálmányaimről?

Egyik se tetszett
A fantasy jó lett
gengszteres is jó
Mind tetszik
Van benne lehetőség, de még gyakorolj
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Jelentés Edgo Mustafarról

 

Jelentés Edo Mustafarról,

Titkosítás: csak az Ezüstpáncélos rend részére.

Edgo Mustafar, szültet a Császárvárosban,  az  5. ciklus 1695. évében. Szülei egyszerű kereskedők voltak .a fiúra 12 éves korában figyeltek fel. Szinte üstökösként emelkedett a ranglétrán. 1718-ban nevezték ki Loranden  lovagnak, és hamarosan veszélyes küldetésre küldték. A nekromanták és a What akkori vezetője szövetséget akart kötni, a Loranden ezt kívánta  megakadályozni ,ám az oda küldött összes Lorandent lemészárolták, egyedül Mustafar maradt életben. Megölte a What és a nekromanták vezetőjét is. Ezt követően mesteri rangra emelték,  Mustafar pedig 1720-ra, megkereste és megölte a What három megmaradt nagy mesterét, ezzel óriási csapást mért a What rendre. Mustafar, 1721ben  lett nagymester. Ezt követően éveken át, rengeteg veszélyes feladatot végzet, el, majd egyre több és több időre tűnt el, a régmúlt idők feljegyzéseit, emlékeit kutatta.

  1 735-ben, a többi nagymester úgy döntött Mustafar nem foglalkozik eléggé a Loranden ügyivel, ráadásul féltek is tőle, hogy túl erős, ezért száműzték.

Mustafar hollétéről ezután bizonytalan információk vannak, csupán hl itt hol ott bukkant fel ,de a Loranden híresztelésekkel ellentétben sosem lett a What híve. Valószínűleg járt a tündék elveszett városában, hosszú időt töltött a Déli kontinensen.

Meglehetősen kevés az információ erről az időről ám az biztos találkozott Atrex de Wolruffal, és azóta is szoros barátság van köztük.  

 

 
Fejzetek
 
elérhetőségek
E-mail: thomasdantes@freemail.hu MSN: thomasdantes@freemail.hu
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Második rész
 
Óra
 
Titkos Jelentések
 
Nos, mi a véleményed?
Nos, mi a véleményed, az írásomról?
Nos, mi a véleményed, az írásomról?

nagyon rossz. (22 / 22%)
olvastam már rosszabat (5 / 5%)
adnék rá egy hármast (3 / 3%)
egyzer még lehet belőle valami (12 / 12%)
egész jó, de még javítgasd (20 / 20%)
tetszett, csak így tovább (36 / 37%)

Szavazatok száma: 98

Létrehozás időpontja:
2007-07-16 12:30:26

Szavazás lezárva:
2008-04-17 16:46:01


Lezárt szavazások
 
Egy jó kis sci-fi
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre