Dél-Mytarend, határvidék.

Lassan lenyugodott a nap a zöldellő dombok mögött. Innentől kezdődött a Lihteans birodalom, Atrex de Woldruff birodalma. Ordim fáradtan szállt le a nyeregből. Mérgesen nézte a az ezüstpáncélost aki látszólag még mindig friss volt. Pedig már öt napja úton voltak. Kilvaren ráadásul csak és kizárólag a különös zöld folyadékot ivott, ezen kívül mást nem evett nem vagy ivott. Ordim kíváncsi volt, vajon mi lehet az a szer? Igaz, ami igaz, annak hála, hogy Loranden tagjai voltak, pár perc meditációval sikerült ki pihenni magukat, de ez az istentelen, ezüstpáncélos, csak szótlanul lovagol, nem fárad el, és ami a legfőbb nem tudják, hogy mik a céljai. Leheveredtek, meg kötötték a lovakat, majd ettek egy keveset, most csak hideg kenyeret vettek magukhoz. Ordim látta hogy Wilbuer kérdezni akar valamit.

-Nos ifjú tanítvány, kérdezz nyugodtan-, bátorította

- Már foglalkoztat egy ideje, mester, néhány héttel ezelőtt a néhai mestereim szerint már készen álltam a próbára, és is és Keal’Yes is. – Ordim bólintott majd így szólt:

- Ha ezt a küldetést túl élitek, és megőrzitek lelketek tisztaságát, készen áltok majd.

-A Próbára?

-Nem, arra álltok majd készen, hogy teljes jogú Loranden lovagok legyetek. Ez a küldetés, ez maga a Próba, sőt ez mindannyiunk számára jó Próba lesz. De most pihenjetek holnapra el akarom érni a Sárkányfészket, Atrex de Woldruff nagyúr lakhelyét. Tanulságos lesz, számotokra, igaz még nem találkoztam a nagyúrral e ha csak a fele igaz amit róla beszélnek…-Ordim nem fejezte be a mondatot.

Aztán mégis mesélni kezdett.

-Atrex itt élet és halál ura, bár szövetségese Myratendnek, de Atrexet nem érdekli, hogy mi Loranden lovagok vagyunk. Ha valaki olyat tesz, ami neki nem tetszik, gond nélkül végez vele.

Ne tegyetek fel kérdéseket a múltjáról, ne kérdezzétek a húgáról, ne célozgassatok a viselet dolgaira, Atrex nagyobb úr itt, mint a Császárnő odahaza! –fejezte be figyelmeztetően Ordim.

Hamarosan lepihentek. Nem féltek, attól hogy valaki megtámadja őket, Ordim Loranden lovag volt, képességeinek hála észre vette volna, ha megtámadják. Különben meg Atrex de Woldruff földjén magas volt a közbiztonság, erre felél nem bántak kesztyűs kézzel, a bűnözőkkel. A régi történetet, pedig mindenki ismerte hogy Atrex puszta kézzel verte agyon vagy tíz éve az itt dolgozó legnagyobb bűnbanda vezetőit. Mind álomba merültek. Wilbuer hirtelen úgy érezte, figyeli valaki. Mintha szólt is volna hozzá. ,,Vigyázz, meghalsz, ne engedj a dühödnek, mert olyan leszel, mint én és akkor végzek veled”! Mikorra azonban Wilbuer felébredt már nem emlékezett erre. Csak a rossz érzés maradt meg benne, de hamarosan az is elszállt. Viszont mintha Keal’Yes is észre vett volna valamit, furcsa szemmel méregette Wilbuert.

Hamarosan újból nyeregben voltak, és lovagoltak tovább, céljuk felé. Most már benn jártak mélyen Lihteans birodalomban. Amerre a szem ellátott, dombok, zöldellő dombok rajtuk szőlő, másfelé pedig gazdag búzamezők, apró falvak. A messzeségben két jókora város látszott. Köztük haladt egy széles út, és a távolban mintha már látszott volna néhány óriási bástya. Közeledtek a Sárkányfészekhez.

Délutánra járt már az idő mikor elérték a hatalmas erődöt. A kapu nyitva volt, ám alabárdos őrök álltak a kapuban. A kapu fölött a falon, pedig íjászok voltak. Lassan belovagoltak a széles kapun.

-Atrex nagyúrhoz jöttünk, fontos ügyben! – mondta Ordim.

-Csak menjenek tovább egyenesen, de a lovakat itt kell hagynotok! – felette az egyik alabárdos. Gyalog fojtatták útjukat, az egyik őr vezette őket. Beléptek a fő épület ajtaján. Jókora hosszú ablaktalan folyosón voltak, amiket fáklyák világítottak be. Hirtelen bezárult mögöttük az ajtó, majd a folyosó közepén szinte a semmiből egy eddig rejtett rács zuhant le. Elől és hátul az út zárva volt. A rács túl oldalán számszeríjászok, íjászok, alabárdosok, bukkantak fel. Jó pár elit harcos is csatlakozott hozzájuk, szálfa termetű, nehéz vértet viselő kétkezes pallossal hadakozó katonák, a kétkezes kardosok, Atrex nagyúr elit katonái. Feltűnt köztük egy izmos, holló fekete hajú tetovált arcú férfi. Lazán elő vett egy Pusztító fegyvert. Fenyegető volt a helyzet.

-Nos, kik vagytok, és mit akartok a nagyúrtól? Feleljetek vagy most rögtön végetek.

-A nevem Ordim mester, ők a társaim, én Loranden lovag vagyok. – a dolog nem hatotta meg katonákat. Továbbra is fenyegető volt a helyzet.

-Nyugalom Valdek, nem hinném, hogy árthatnának, nekünk- mondta egy fiatal női hang. A katonák félre álltak, utat engedtek egy ifjú lánynak.

-Engedjétek fel a rácsot, a testvérem, fogadja őket. Ha pedig valami ostobaságra készülnél kedves Loranden lovag….- a lány elmosolyodott- akkor majd Atrex veszi kezébe az ügyet, meg a kedves mester nyakát. – hamarosan kiengedték őket és felvezették egy szobába.

-A gyakorló terem, Atrex ilyenkor itt edz! – monda a lány, és ki tárta az ajtót. Jókora tágas terem volt, tele fegyverrel, gyakorló bábukkal, más effélékkel. Hatan tartózkodtak a szobában, mind izmos, félmeztelen férfiak. Egyikőjük jóval nagyobb volt, mint a többiek. Messziről látszott, hogy ő Atrex de Woldruff. Puszta kézzel küzdöttek. Atrex fergeteges ökölcsapásai alatt megrendültek edzőpartnerei. Ökle mellbe találta az egyik férfit, mire annak elszorult a lélegzete. Egy másikat megrúgott, a harmadikat felemelte, és arrébb dobta. A negyediknek sikerült állon vágnia Atrexet. Mire Atrex elvigyorodott, és szabályosan kiütötte.

Szélesen vigyorogva nézett a jövevényekre.

-Mikor halottam a rendház pusztulásáról sejtettem hogy, felkeres majd a Loranden. Csak azt nem tudtam mikor érnek ide. – mondta Atrex és darab ruhával a testéről, törölgette az izzadságot.

-A nevem Ordim mester, ők a társaim, és a tanítványaim, Wilbuer Keal’Yes valamint Kilvaren. – Atrex bólintott.

-Tanítványok? Szóval ez egy Loranden akció? – Hirtelen felkapott egy íjat megfeszítette és kilőtt egy nyilat egyenesen Kilvaren mellkasa felé. A lövés ereje hátra taszította az ezüstpáncélost, a nyílvessző, pedig kettétörve hullott a padlóra. Atrex felröhögött.

-Gondoltam, hogy Nordon is küld valakit! – Kilvaren közben már össze is szedte magát és kardot rántott.

-Meg is ölhette volna!- kiáltotta felháborodottan Wilbuer. Atrex legyintett.

- Ugyan. Egy ezüstpáncélos nem hal meg csak úgy. Tedd el a kardod. Csak tréfáltam! – mondta Kilvaren felé fordulva.

-Szóval akkor pontosan miért jöttetek? – Kérdezte Atrex. Ordim bele fogott a történetbe. Mikor végzett Atrex elgondolkodva lassan körbe járt a teremben. Aztán megállt közvetlenül mellettük. Mindegyiküknél jóval magasabb volt. Valóságos óriás. Mind arra gondoltak, nem szívesen harcolnának vele. Ordim a legalacsonyabb bőven elfért volna a válla alatt, Wilbuer pedig aki igaz valamivel magasabb volt Ordim mesternél, de nem volt olyan vállas, még nevetségesebbnek tűnt, a duzzadó izmú óriás mellett.

- Szóval te találtad ki ezt az egészet!- fordult Wilbuer felé. – Kíváncsi lennél kölyök miért? Miért pont én? Na meg miért Mustafar?

-Megálmodtam.

-Megállottad? Jól van. –Atrex bólintott- ma megpihentek itt, ma este biztonságban lesztek. Holnap reggel indulunk. Tudjátok, hol van Mustafar?

-Haze nagymester azt mondta, hogy téged kérdezzünk! –Kérdezte Wilbuer.- Arra is kíváncsi lennék, hogy onnan tudod, hogy hol keressük Mustafart?

-Figyelmeztetlek kölyök, soha ne kérdezz olyasmit, ami nem rád tartozik - figyelmeztette Atrex vészjóslóan. Ordim bólintott,

- Ne kérdezősködj, feleslegesen, minden kérdésre választ fogunk kapni úgy hiszem.

-Amúgy meg majd megtudod, hogy honnan ismerem, azt hiszem, meg fogsz lepődni! Még valami ne próbáljon egyikőtök sem a fejemben kutatni. Nincs különleges erőm, mint nektek, de mutatok valamit, tanulságos lesz.- Atrex lassan a falhoz sétált, ahol egy állványra felfügesztve egy jókora pajzs lógott.

-Ez egy eredeti nehéz Északi pajzs, ki lehet védeni vele könnyedén egy vágtázó lovag dárdáját. Nagyon kemény anyagból van. – mondta Atrex- Tudom, hogy tetszeni fog, amit most látok, ti Loranden lovagok szeretitek a bemutatókat, szeretitek a jó népet kápráztatni erőtökkel. –vigyorgott Atrex

-Mi nem, mi csak is jóra használjuk hatalmunkat!- mondta Wilbuer.

-Na persze, - Atrex hitetlenkedve rázta meg a fejét majd ütött. Hatalmas erővel bele a pajzsba. Akkorát döndült, mint egy mennydörgés. Aztán még egyszer ütött. Apró repedések futottak végig a pajzson. Ismét ütött. Aztán meg egyszer. Jókora repedések jelenetek meg a pajzson. Lassan kezdett szétszakadni. Atrex még kétszer lecsapott, és a pajzson több ujjnyi repedések futtok végig. Atrex le emelete helyéről a pajzsot, megfeszítette hatalmas izmait, és megpróbálta kettétépni. Atrex felnyögött és mintha csak papírból lenne a pajzsot ketté, tépte. Atrex kissé lihegett és elhajította a pajzs darabjait. Ökle vérzett egy kicsit.

-Hatásos mutatvány- mondta Ordim.

-A lényeg, hogy míg ti az elmétekkel harcoltak, annyi idő alatt lesújt az öklöm. És ha én valakit megütök…. az többé nem kell fel. Most menjetek, Majd Valdek megmutatja a szállásotokat, meg hozat élelmet. A istenek vigyázzák ma az álmotokat!

Éjszaka Vilenne de Woldruff már az alváshoz készülődött, mikor kopogtattak hálószobája ajtaján.

-Szabad- mondta. A félhomályos szobába egy hatalmas alak lépett be. Árnyéka óriási volt, ahogy megremegetett a fáklya fényénél, amit a kezében tartott.

-Szóval csak eddig maradtál itthon, pár napot pusztán...ismét elmész-, mondta a lány kissé szemre hányóan. Atrex becsukta maga után az ajtót.

-Mennem kell, tudod jól, a végzet... A végzet hív. Azért jöttem, hogy elmondjam az utasításaimat.

-Nem fogok csalódást okozni. -

-Tudom, húgocskám, tudom- mosolygott Atrex- de most különös időket élünk. Folytasd a fegyverkezést, katonákra van szükség, sok katonára. Gyalogságunknak nincsen párja, ha háború lesz... Szükség lesz minden emberre. A vazallusaim szintén álljanak készenlétben, akárcsak az ország többi fő nemese.

-Nem biztos, hogy mind kötélnek áll majd....

-Akkor figyelmezted őket, hogy miként jutottak hatalomra...emlékeztesd őket, arra mi történt azon a végzetes napon!

-Amikor a régi nemességet leverted, vezetőiket, megölted, és új nemesi családoknak osztottad szét birtokaikat?

-Pontosan. Vedd rá őket az engedelmességre! Nagy a felelősség tudom, de helyt kell állnod, ha nem leszek itt. - a lány lassan bólintott. Majd így szólt:

-Nem értem miért mész velük... nekem nem tetszik ez az egész, Loranden és What lovagok, Ezüstpáncélosok...

-Pont ezért megyek, mert én sem értem a dolgot, de azt érzem, hogy valami nagy dolog készül. Lassan készülődnöm kell- mondta végül Atrex -

-Valdek össze állította már a felszerelést, pénzt fegyvert lovat, élelmet....mindent. -felelte a lány.

-Nos igen. De azért szeretek személyesen is a dolgok végére járni-mondta Atrex és ki nyitotta az ajtót- vigyázz magadra és az országra – tette még hozzá és kiment

Másnap korán reggel a kis csapat már úton volt. Atrex lovagolt az élen, ez az ő birodalma volt még, joga volt hozzá. El sem tűrte volna, hogy bárki előtte lovagoljon, odahaza. Meg egyébként is minding az élen szeretett járni.

-Nos akkor talán beszélhetnénk arról, hogy hol találjuk meg Mustafart !- mondta Ordim . Atrex hátra sem fordult a nyeregben úgy mondta:

-Kilvaren is tudja biztosan, le fogadnám, hogy Nordon pontosan tudja hol él Mustafar. Ám azon csodálkozom, hogy a Loranden lovagok nem tudják.

-Mi nem ismerjük a helyeket, ahol a What meghúzza magát- mormogta Ordim miközben Kilvarenre pillantott. Az ezüstpáncélos azonban kifejezéstelen tekintettel lovagolt tovább. Mintha nem is figyelne rájuk, pedig Ordim érezte, hogy Kilvaren figyel mindenre.

-Mindenesetre a lényeg az, hogy hol van Mustafar, és te honnan tudsz róla? - kérdezte Ordim. Atrex komor hangon válaszolt:

-Már mondtam, de elismétlem, vigyázz, Loranden lovag, vigyázz, arra hogy hogyan beszélsz velem, mert nem tűröm el, hogy faggass, mintha valamiféle bűnöző lennék! De amúgy Mustafar a Kereskedelmi Szövetségben él, Tiarcon városban.

-A Kereskedelmi Szövetségben? A kalmárok fogadták be? Oda menekült? - csodálkozott Ordim.

-Ordim, szerintem te nem értesz néhány dolgot: egy: Mustafar nem olyan, mint a What. Jó pár What lovag fejét vágtam már le, tudom, mit beszélek, . Kettő: Mustafar nem menekül, nem bujkál. Ő.... ezt nehéz megfogalmazni! Ahhoz hogy értsd ismerned kell!

-Ismerem, a mesterem volt- válaszolta Ordim- Jól ismerem!- hangjából szokatlan ingerültséget lehetet ki venni.. Atrex felvonta a szemöldökét

-Csak nem te lennél az utolsó tanítványa? -Atrex megcsóválta a fejét - egyre cifrább ez az ügy.

-Kérdezhetek én is valamit?- szólalt meg hirtelen Keal'Yes.

-Persze. - felelte Atrex.

-Népem legendáiban sokszor szerepelnek a sárkányok, miért épp róluk lett elnevezve a vár?

-Régi történet ez, mikor 210 évvel ezelőtt a de Woldruff család lett Lihteans vezető nemesi családja, új, a rangjukhoz méltó erődöt akartak emelni. Neki láttak hát megépíteni a várat. Az építkezés közben rá jöttek, hogy e helyen már állt valaha egy vár. A kontinens minden szegletéből jöttek tudósok, akik a régi romokat vizsgálták, rá jöttek hogy a vár nagyon régi , még a Sárkányháborúk idején épült, és akkoriban Sárkányfészeknek nevezték, vagyis a Sárkány hívők lakhelye volt. Innen hát a név.

-Én azt hitem, hogy a Sárkányhívők ennél jóval keletebbre éltek!- monda Wilbuer.

-A történetírók is tévedhetnek, szándékosan vagy véletlenül....oly mindegy.- tette hozzá Atrex- mindenesetre tény hogy a sárkányokat és híveiket ki irtották az Agnusok, örökre.

-Az Agnusok is eltűntek, mára már csak legenda a létük. - mondta Wilbuer

-Legenda? Talán. Talán nem. -válaszolta Atrex- ám ennél többet nem volt hajlandó mondani.

Hosszan és sokáig lovagoltak szó nélkül. Aztán Atrex szólalt meg.

- Kölyök, akkor meséld el szépen hogy mi történt, hogy álmodtad meg ezt az egészet?

- A nevem Wilbuer, és hamarosan a Loranden teljes jogú lovagja leszek.

-Én meg ennek a földnek a korlátlan ura, mindenkit úgy szólítok, ahogy nekem tetszik! Szóval, választ várok! – dörrent rá Atrex keményen.

-Egyszerűen megálmodtam.

-Részletesebben!

-Bár csak a mestereimnek vagyok köteles be számolni de....rendben - mondta Wilbuer látat azt ahogy Atrex lassan ökölbe szorítja pörölyszerű öklét.

- Szóval egy vár terme lehetett, díszes terem, ott volt Annilux a What vezetője, és mi mindannyian. Sikerült legyőzni. De csak ha össze fogunk. Érzem csak így sikerülhet! -Atrex némán bólintott, nem válaszolt.

Este mikor, megpihentek az út mellet, Atrex félre vonta az Ezüstpáncélost, úgy hogy mások ne halják

-Mit gondolsz, lehetséges, hogy valaki befolyásolta az álmát,? Hogy valaki szánt szándékkal akarja hogy a mi kis csapatunk küzdjön meg Anniluxal?

- Miből gondolod hogy tudok valamit a dologról?

-Mert ezüstpáncélos vagy és Nordon általában jól látja a láthatatlan szálakat amik a világot mozgatják. Szóval?

- Lehetséges a dolog, de erre hogy befolyásolják az álmát, csak legerősebbek képesek. –felelte Kilvaren

-Vagyis, Annilux, vagy Mustafar, vagy valamelyik Loranden nagymester, vagy valaki olyan akiről semmit sem tudunk. Nordon kire gyanakszik?

-Ha meg is bíznék benned akkor sem mondanék semmit!- felelte nyugodt hangon, rezzenéstelen arccal Kilvaren.- De mondd meg te kire gyanakszol?

-Ha meg is bíznék benned, akkor sem árulnám el. - válaszolta Atrex és elmosolyodott.

-Mond, miért van benned e nagy ellenszenv, Nordon és az Ezüstpáncélosok iránt? –kérdezte Kilvaren

-Régi történet, akkoriban kerültem hatalomra, Nordon és öt Ezüstpáncélos felkeresett, azt hittem meg akarnak ölni, félre értés volt. Minden esetre, összevertük egymást. Ezután Nordon rá akart venni néhány dologra, de közöltem vele jobb, ha eltűnik innen, mert betöröm a fejét. Ennyi. –Atrex magára hagyta az Ezüstpáncélost.

Kilvaren arcán nem látszottak érzelmek, de Atrex biztos volt benne ezek után nem fordíthat hátat az Ezüstpáncélosnak.

A Kereskedelmi Szövetség. Ötödik ciklus 1765. évében tavasz 53. napja

A Kereskedelmi Szövetség, Atrex földjeitől nyugatra helykezdett el, végig húzódott egészen a tengerparton. Voltaképpen városállamok laza szövetsége volt ez, ezek a városok mind-mind gazdag kereskedő és kikötő városok voltak, amiket a város élén álló leggazdagabb kereskedőkből álló tanács vezetett. Régebben sokat harcoltak egymással, meg a rabló és kalóz hordákkal de aztán a városok szövetséget kötöttek. Közös csapatokat állítottak fel, egymás között kereskedelmi egyezményt kötöttek, és a Kereskedelmi szövetség felvirágzott. A Szövetség fővárosa és kormányzó tanácsa ötévente változott, mindig az épp legnagyobb hasznot hozó város lett a főváros, így hát a városok mindet megtettek a nagy haszon érdekében, kivéve, hogy egy másik Szövetségbeli város kárára tegyenek. Persze ettől függetlenül az orgyilkosok, a politikai machinációk mindennaposak voltak.

Tiarcon nem volt kifejezetten nagyváros, de azért nem panaszkodhatott, a tengerparton fekvő, dombokra épült gazdag városban a kontinens más hasonló méretű városaihoz képest nagy volt a jólét. Szabályos egyenes utcák, emeletes házak, a legszegényebbeken kívül szinte mindenki emeletes házban élt, alul az üzlethelység, fölül a lakrész. A város szélén jókora díszes paloták sorakoztak, magában a városban pedig parkok, szökő kutak, tisztára söpört utcák voltak annak ellenére hogy szinte mindenféle, alak megfordult a városban. Nagy volt a nyüzsgés, mint mindig így fel sem tűnt hogy, délelőtt furcsa jövevények érkeztek. Na persze itt szinte semmi sem volt furcsa, ha valaki Délre akarat hajózni vagy esetleg a Szigetvilág felé , vagy nem kívánt végig menni az egész kontinensen és inkább itt hajóra szállt, az mind-mind ide érkezett. Úgyhogy itt szinte mindenféle lény megtalálható volt. Orkok, tündék, törpök, emberek, gnómok, meg mindenféle szerzetek. A fura kis csapat persze emberekből ált, Loranden lovagokból, egy ezüstpáncélosból, meg egy hatalmas termetű harcosból. A városba gond nélkül megérkeztek, ám itt már bajban voltak, az hogy hol él magán a városon belül Mustafar az Atrex sem tudta. Ordim és két tanítványa már készségesen felajánlotta, hogy meditálnak, és megpróbálják Mustafart megtalálni, de Atrex az egyszerű megoldások híve volt.

-Mustafar jól tudja, hogy rejtőzzön el, nem hinném, hogy megtalálnátok, túl erős ő nektek.

Leszállt lováról, oda ment egy vén koldushoz, dobott neki némi pénzt és szóba elegyedett vele.

-Aztán mond csak, nem él itt a városban egy különös férfi? Pár éve költözhetett ide, talán. Nos ő... Igen különös, férfi.

-Áh, nagyuram biztos a Magányos Hercegre gondolsz, ahogyan mi hívjuk. – A vén koldus a pénz után kapott és újabbért nyújtotta tenyerét.- Persze tudjuk nem ez az eredetei neve, állítólag Edgo hercegnek hivatja magát. na ő különös fickó. Magányosan él, a város szélén egy külön álló kis palotában, nincsenek se rokonai se barátai, se őrök a palotában, de még szolgái sincsenek. Dolgozik neki pár ember, de azok is minden napnyugta után elhagyják a házat.

-Furcsa, egyedül él és nem rabolják ki? - kérdezte Atrex

-Hát, - hunyorított az öreg koldus, - néhányan megpróbálták, de furcsa módon mind eltűnt. Furcsa, félelmetes história ez, de amióta ez a Herceg ide jött, rend van a városban. Magányosan, gyalog jött a városba és egy hét múlva övé lett az a palota, az ő szava lett döntő a városi tanácsban. Aztán az addig itt uralkodó rabló bandák....az orgyilkos céh, a tolvajok céhe, mind -mind eltűnt. Leszámolt velük. Persze most is van orgyilkos meg tolvaj céh, de mindenki azt suttogja, ezek most már neki dolgoznak.

-Rendben- mondta Atrex és még egy érmét dobott az öregnek-, nos hol is van ez a palota?

-Ott a város szélén, a keletei oldalon, könnyű felismerni azaz egyetlen ami előtt nincsenek őrök, a kapuja pedig nyitva áll. De nagyuram én mondom , a hívatlan vendégeket ott ...szóval a herceg ami csinál velük....azt rebesgetik rosszabb a halálnál is! -

-Kösz öreg, de engem biztos szívesen lát majd!- felelte Atrex

-Herceg? - kérdezte Wilbuer mikor eltávolodtak az öregtől- nem tudtam hogy herceg.

-Mert nem is az, csak hát Mustafar a hatalom megszállottja...ki talált magának egy címet hogy azon dicsőítsék! Pedig így kéne hívni: Mustafar a száműzött!

Már sötétedet ,de a város zaja, nyüzsgése nem csillapodott. A kocsmák, fogadók még csak most teletek meg igazán élettel, és az utcán is sokan jártak még. Mire feljött a hold megtalálták a palotát. A kis csapat lovaikat egy közeli fogadóban hagyta és gyalogosan közelítették meg az épületet. Díszes, elegáns palota volt, de mégis furcsa. Ablakaiban nem éget fény, sehol. Látszott, régi épület, ám szépen karban volt tartva.

-Készüljetek, - mondta Ordim mikor a palota ajtaját kinyitották - ha ellenünk támad…!

-Akkor végünk! - tette hozzá Atrex vigyorogva- de én nem félek, engem biztos nem támad meg. Persze lehet hogy titeket elpusztít! - Atrex egészen vidám hangulatban volt.

Ordim viszont egyre idegesebb volt, nyomát sem lehetett rajta látni régi kedélyes hangulatának. Kilvaren szokás szerint kifejezéstelen arccal nézett, ám kezét kardja markolatán tartotta. Wilbuer és Keal’Yes szintén ideges volt. Látszott izgulnak.

Belökték a palota ajtaját. Sehol senki. Minden csöndes volt. Kísérteties, néma csönd. Mégis volt bent valami nyomasztó érzés. Valami, ami szinte ránehezedett az emberre. Lassan óvatosan végig járták a földszinti termeket, míg végül beléptek egy hatalmas legalább 25 -30 méter hosszú ebédlőbe. Nem sokat láttak, mert itt is sötét volt, vak sötét.

-Keal'Yes te tünde vagy át látsz a sötéten, szólj, ha látsz valakit! - mondta Ordim.

- Látok valamit, mintha… - suttogta a lány.

-Óh elnézést- szólalt meg ekkor hirtelen egy dallamos férfihang. Kellemes, mégis félelmetes hang volt. Lágy, de rémisztő.

- Elnézést milyen modortalan vagyok, de megszoktam a sötétet, de hát első a vendég még akkor is ha hívatlanul állít be ! - mondta a hang és hirtelen fény ár öntötte le a termet. Több tucat gyertya, a falakon a csilláron , mind-mind egyszerre gyulladt meg. A terem közepén egy hosszú asztal volt telis-tele enni-innivalóval. Az asztal végén pedig kényelmesen elhelyezkedve egy bársonyszékben ült egy férfi , és mosolyogva őket szemlélte. Ám olyan volt ez a mosoly, hogy Wilbuer bele remeget. Kilvaren is elővette kardját, készen állva a harcra . A tünde lány is riadtan markolta fegyvereit, Ordim mester, pedig elő vette pallosát. Egyedül Atrex nem tett semmit. Karba font kézzel állt mozdulatlanul. Az asztalnál ülő férfi nem volt túl öreg, fiatalnak a teste és arcvonásai alapján mintha csak harminc körüli lenne, de mégis olyan érzése volt az embernek, ha ránézett , hogy jóval öregebb. Átlagos testfelépítésű, rövidre nyírt fekete hajú, szemei pedig különös tűzben izzottak. Szinte érezni lehetett az erőt, ami körbe lengte, szinte kézzel fogható volt a hatalma.

-Ha megkérnélek titeket tegyétek le a fegyvert. - mondta kedvesen.

-Mustafar!- kiáltotta Ordim, és megremegett kezében a fegyver.

-Még egyszer megkérlek, tegyétek le a fegyvert. Nincs rá szükség. - még mindig kedvesen szólt ám mégis fenyegetően. Engedelmeskedtek neki.

-Üljetek le nálam, és egyetek, van itt minden ami csak kell- invitálta őket- és közben meséljetek vajon mi hozott titeket szerény hajlékomba? Vajon a régi tanítványom mit akarhat tőlem, egy ilyen elragadó tünde és egy ilyen tehetséges ifjú társaságában? Ráadásul, még egy ezüstpáncélos is érkezet velük, pedig amikor utoljára a Császárvárosban jártam, még a ezüstpáncélosok és a Loranden utálta egymást. Viszont neked Atrex öreg barátom örülök, végre meglátogattál. –És Atrexre mosolygott.

- Kíváncsian várom milyen kalandokat éltél át amióta nem hallottam felőled? Persze azt is remélem most valamilyen jó kis kaland miatt vagy itt, tudod, Atrex öreg barátom ez a város igazán szép, de kissé unalmas a magamfajtának.

-Barátom? –húzta el a száját Ordim, és Atrexre pillantott, aki széles mosollyal az arcán álldogált

-Ugyan már, Ordim te még mindig ugyanolyan fafejű vagy ha meg nem sértelek mint tanítvány korodban, talán nekem nem lehetnek barátaim? Talán tiltja a Loranden lovagok becsület kódexe? -Ordim dühösen nézett Atrexre. Ám ő csak mosolygott.

-Amúgy Ordim, igazán jól ál ez az őszes szakáll, komoly lovagnak tűnsz, igen, bár kissé öregít téged.

-Te viszont, semmit sem változtál! A hatalmad arra használod, hogy ne öregedj! Önös érdekeidre használod az erődet! - Ordim kezdett nagyon dühös lenni.

-Ugyan-ugyan, Ordim nem emlékszel renden legfőbb tanítására, hogyne ne engedj a dühödnek? -Mustafar pedig mintha ez csak tréfa lenne felnevetett, aztán komoran meredt volt tanítványára. Ordim nyelt egyet.

-Inkább ki vele, mit akartok tőlem? – kérdezte Mustafar most teljesen elkomolyodva.

-Nos- kezdte Ordim de Mustafar félbeszakította.

-Inkább ez a tehetséges ifjú meséljen, - nézett Wilbuerre- ő meséljen, hiszen ő álmodta, meg hogy én is kellek a kis küldetésetekhez!

- Honnan tudod? - képedt el Wilbuer.

-Nos, ha elég sokáig élsz megtanítalak arra hogy miként kutass más gondolataiban úgy hogy az ne vegye észre, mert a ti durva és faragatlan módszereitek finoman fogalmazva elavultak!

- Te csak ne taníts neki semmit! - mondta Ordim. Mustafar nem foglalkozott vele.

-Kedvesem-szólt mos a tündéhez- a testvéred veszet oda, érzem a fájdalmad, Keal... jól ismertem. Sokra vihette volna, bár ő mint minden elvakult Loranden a halálomat kívánta de én mégis sajnálom, hiszen hűen szolgálta a rendet, hűséges volt, nemes lelkű, jó lovag, csak ostoba. Ostoba hogy hitt a Loranden mesében.

Aztán Kilvaren felé fordult.

-Sejtettem ám hogy Nordon is küld valakit, bár azt hitem egy egész század tör majd rám egy éjszaka, de lám-lám, Nordon még engem is meg tud lepni. Gondolom, még nem mondtad a többieknek, hogy bármikor megölheted őket, ha úgy látod hogy szükségét? Vagy talán igen? Óh, bocsánat, ha ezzel elrontottam a tréfát!- nevetett fel Mustafar. Kilvaren szokás szerint rezzenéstelenül ült ám társai furcsa szemmel, bizonytalanul méregették.

-Atrex, tényleg örülök, hogy eljöttél. Jó lesz ismét a te oldaladon harcolni.

-Én is örülök, Mustafar, különös történet fog még ebből kerekedni.- felelte Atrex és töltött magának egy kupa bort és fölhajtotta, majd pipára gyújtott

-Nos, igen, szóval térjünk a lényegre, ha ti is úgy gondoljátok-, mondta Mustafar. Bosszantóan udvarias volt, és olyan hanyagul ült a székében mintha biztos lenne benne hogy semmi baja sem eshet.

-Tehát a feladat meg találni Anniluxot, kideríteni, hogy mi folyik itt. Hm, hogy Annilux hol rejtőzködik... Azt én sem tudom. De a láncos ölebe az-az tuskó fejű ork, tudom, hogy hol van, ha javasolhatom, keressük meg, a Báróságban él, a déli részén, megkeressük és kiszedem belőle, hogy hol van a mestere. Reggel akár indulhatunk is. De most ha megbocsátotok , térjetek nyugovóra, ugyanis hamarosan ismét hívatlan vendégek állítanak be hozzám...nos őket nem fogom olyan szívélyesen fogadni mint titeket.

-Vendégek? - csodálkozott Ordim

-Igen, öt What lovag, titeket követtek. – mondta Mustafar olyan nyugodtan, mintha csak az időjárásról lenne szó

- Gondolom, meg próbálnak majd betörni a házamba, és végezni akarnak veletek.

- Lehetetlen! - mondta Ordim - Éreztem volna őket!

-Na persze, nagyra becsült egykori tanítványom soha nem jutott eszedbe hogy miért nem észlelték a What lovagokat mikor le csaptak a szentélyre? Ha teljesen le szorítják képességeiket, szinte lehetetlen észlelni őket.

-Akkor te hogyan észlelted őket?- kérdezte Wilbuer gyanakodva.

-Tudod, Wilbuer ha elég sokáig együtt utazunk, majd megtanítom neked.

-Te csak ne taníts neki semmit! - morogta Ordim ismét.

-Hát régen volt, amikor még én is Loranden voltam- mondta kissé gúnyosan Mustafar- de én úgy tudom hogy a mester csak javaslatokat ad a tanítványának ,nem pedig parancsokat, és hogy a tanítvány attól tanul akitől csak akar, ráadásul önmagában egyetlen tanítás sem lehet gonosz. De most már tényleg térjetek nyugovóra! -Engedelmeskedtek neki, Nem volt értelme maradni és esetleg felbőszíteni Mustafart. Mustafar tehát egyedül maradt. A gyertyák lassan elhalványultak. Mustafar sokáig ült a sötétben mozdulatlanul. Aztán egyszer csak elmosolyodott.

-Végre!- suttogta. Hallani lehetett amint nyílik a palota ajtaja. Nemsokára az ebédlő ajtaja és feltárult. Öt alak lopakodott be.

-Mára már épp elég hívatlan vendég érkezett ide, távozattok, vagy még ma megismeritek a pokol kapuját. - mondta Mustafar Kigyulladtak a gyertyák.

-Nem hitem volna, hogy csak ilyen nyeretlen kezdők próbálnak majd megölni. - Mustafar lassan, kényelmesen felegyenesedett. Kinyújtóztatta tagjait.

-Csak azt sajnálom, megint tiszta kosz lesz a padlóm! - Mustafar elmosolyodott. Az öt What lovag, kardot rántott. Kettő közülük láng csóvákat lőtt Mustafar felé de a tüzek még fél úton egyszerűen ki hunytak.

-Ezt így kell csinálni- mosolygott Mustafar - és valóságos tűz orkán csapott le rájuk, a tűz ereje szétrobbantotta még a padlót borító kőlapokat is. A What lovagokat a lángok egyszerűen lesöpörték. Testük felemelkedett, és métereket zuhant hátra ám mire földet értek, már halottak voltak, csak némi megszenesedett csont maradt belőlük.

-Egy kis ízelítő a pokolból!- mondta Mustafar. –Gyere be Atrex, tudom hogy az ajtó mögött vársz! -Atrex belépett kezében a pipájával és buzgón füstölt.

-Jól elbántál velük, - mondta és lábával megpiszkálta az egyik csont kupacot.

-Hát igen, de nem erről akarsz beszélni, ügye?

-Nem. Ez az egész ügy... nagyon fura. Az a kölyök megálmodta...hogy ki kellenek a küldetéséhez.... Lehetséges, hogy befolyásolta valaki az álmait?

-Nem csak lehetséges, így történt.- Jelentett ki Mustafar - Valaki azt akarja, hogy mi részt vegyünk ebben az ügyben- felelte Mustafar

-Te voltál? –szegezte neki a kérdést Atrex

-Nem. Bele néztem a fiú agyába , láttam a szálakat, amik befolyásolják, látom, hogy manipulálták, de hogy ki azt nem. A szálak a sötétségbe vezetnek.

- Na és Annilux, róla mit gondolsz?

- Démonokkal cimborál, állítólag, de nem ismerem. Sokáig rejtve élt, lefogadom ő is csak valakinek, dolgozik. Elég erős egyébként.

- Meg tudod ölni, ha arra kerül a sor? -Mustafar felnevetett

-Nos azt mondtam erős, de nem hozzám képest, elsöpröm, ha kell, de tudod ez az ügy... nagyon bonyolult. Most még minden zavaros, de hamarosan összefutnak a szálak. Loranden, What ezüstpáncélosok, démonok, Pusztítók, te és én.....minden összekapcsolódik, és ha már az álmoknál tartunk....lesz e történetnek még egy fontos szereplője. Nem tudom, mikor bukkan fel, nem tudom miért, de fontos lesz.

- Ki az?

-A nevét nem tudom, egy fiatal lány, jelenleg börtönben van, úgy hiszem, tehetséges, és majd megpróbál megölni. Álmomban érdekes dolgokat mondtam neki. Azt hiszem ő lesz majd a legnagyobb ellenségem, vagy a legnagyobb szövetségesem. Vagy megölöm, vagy tanítványom lesz.... Vagy mind kettő! Mindenesetre érzem nagy dolgok, vannak készülőben, és Atrex lehet, hogy ellentétes oldalon fogunk harcolni, de remélem nem egymás ellen.

-Amíg te nem támadsz rám Mustafar… addig barátok vagyunk, a szavamat adom.

- Nekem ez elég, mert Atrex de Woldruff szava többet ér, mint bármilyen drágakőnél. - Mustafar elégedetten mosolygott. A gyertyák ismét kialudtak.

Közben Ordim álmodott. A múltról, most hogy ismét találkozott egykori mesterével, felidézte a múltat. Mintha csak alig pár napja történt volna.