Kijaven erődjétől, nyugatra 1765, a tavasz 68. napja

Az erdőn végig vonuló sereg, egyáltalán nem hasonlított a Császárság dicső légióira. Napok óta folyamatosan menekültek, vissza vonultak a nomád hordák, percnyi nyugtot sem hagytak, megállás nélkül üldözték őket. Még annyi idejük sem maradt hogy rendezzék soraikat. Az , hogy egyáltalán még meg volt a sereg egyedül Atris herceg leleményességének volt köszönhető. Már háromszor ütköztek meg az ellenséggel és mind háromszor sikerült őket legyőzni, vagyis inkább elmenekülni előlük, ám Atris tudta előbb-utóbb a túlerő be keríti és legyőzi őket. Túl sok volt a sebesült , lassan haladtak, a sereg kimerült és elfáradt. Atris gondterhelten, gyűrött ruhában, piszkosan ,koszosan ült egy kidőlt fa törzsön, a még életben maradt tisztjei körülötte álltak.

-Uram, kész, vége. Sajnálom, de nem tudunk tovább menni.

-Köszönöm, Rowlan, hogy eddig ki tartottatok. Két választásunk van, megpróbálunk tovább menekülni, de maximum egy vagy két nap és utolérnek, és lemészárolnak. Vagy szembe szállunk velük, és szintén lemészárolnak minket, de így nagyobb veszteségeket tudunk okozni. Én a második megoldás mellett vagyok. –tisztjei bólintottak.

-Reménykedtem, hogy majd megérkezik a felmentő sereg, de…valamiért késik és ez az életünkbe kerül. – tette hozzá szomorúan a herceg. – De inkább foglalkozzunk a hadi tervvel. Pár órányira innen, ahol véget ér az erdő és pusztaság kezdődik, oda csaljuk őket, aztán a vissza vonulunk a fák közé, a nomádok először mindig a sima harcosaikat vetik be, őket könnyedén meg állítjuk a fák között, a sűrű erdőre támaszkodva…de aztán ránk küldik majd a Szél Hírnökeit, és akkor végünk, az elit seregek végeznek velünk. –A tisztek némán bólintottak, halotti csönd honolt köröttük, ám hirtelen kürt szó verte fel a csendet.

-Riadó Riadó! Itt az ellenség! – kiabálták az őrszemek

-Nem lehet, ez nem lehet! Még nem készültünk fel, ilyen nincs! – kiáltott fel Atris, rémülten aztán össze ráncolta homlokát, valami szöget ütött a fejébe.

-Észak felől ellenség? A nomádok Dél, dél-keletről jönnek, nem keríthettek be, észre vettem volna!

-A lovamat!- kiáltotta

-Uram? –csodálkozott Rowlan

-Ezek nem nomádok, nem tudom, hogy kik de megnézem őket magamnak! -felelte Atris. Perceken belül a herceg és tucatnyi lovagja előre lovagolt. A fák között már messziről lehetett hallani a közelgő sereg zaját. Sok-sok ezernyi láb taposta a földet. A fák között megcsillantak a fegyverek , a vértek. Nehéz vértbe öltözött, lassan ,méltóságteljesen vonuló sereg menetelt legtöbbjük lovon. Rajtuk a birodalmi címer, a birodalom és a Császárnő lovagjai, voltak. Atris behunyta szemét és hálásan nézet fel az égre.

Alig fél órával később a herceg úgy érezte még soha nem örült így semminek. Előtte ott álltak a birodalmi légiók parancsnokai ,hogy engedelmeskedjenek neki.

-Harmincnyolcezer ember. Úgy ötven ezer nomád ellen, ez aztán biztató dolog!- nevetett Atris.

-De a legjobb az egészben, három Ezüstpáncélos század, vagyis most már legyőzhetetlen túl erőben vagyunk! Igaz uraim?- nézett a herceg ez előtte álló három Ezüstpáncélosra.

-Elpusztítjuk az ellenséget, a birodalomért. –felelte egyszerűen a középső lovag. Láthatóan ő volt közöttük a rangidős, negyven körüli, alacsony, de vállas férfi, úgy tűnt ősei közt keletiek is lehettek, mert szemei kissé mandulavágásúak voltak. Votras lovagnak hívták egyébként . A bal oldali társa magas, teljesen kopasz volt, komor arckifejezéssel és Darnidel lovag volt a neve. A harmadik , Kultar lovag, szótlanul bámult maga elé, rövidre nyírt haj őszült már, komor arcvonásaival, mozdulatlanágával inkább emlékeztetett szoborra, mint embere. Atris felvázolta a hadi tervet.

-A lényeg a meglepetés, a nomádok nem tudják hogy ,mennyien vagyunk, az erdő szélén fogadjuk őket a tervnek megfelelően, első lépésben rájuk zúdul a lovasság és elsöpri őket, aztán a lovagok két oldalt, kerülve vissza vonulnak, az erdő szélére, itt számszeríjászaink és gyalogosaink, tartják , majd a vonalat, a nomádok ,egyenesen rájuk fognak támadni, ekkor jönnek majd elő az ezüstpáncélosok, és oldalba támadják a nomádokat és a… csatának vége ! –Atris elégedetten bólintott, -Holnap reggel megfizetünk a nomád hordáknak!

Másnap kora reggel itt az erdő szélen békésnek tűnt a táj. A nap melegen sütött, a madarak énekeltek, az égen bárányfelhők úsztak. Aztán minden megváltozott, az erdő mellett elterülő pusztaság szélén hatalmas fekete sereg tűnt fel. Legtöbbjük lovon, de sok gyalogos is volt köztük. Sokan voltak be borították az egész látó határt. Lassan vonultak, mint akik biztosak a dolgukban. Az erdő szélén a nomádokkal szemben a fák közül, számszeríjászok léptek elő, és lő állást vettek fel. Mögöttük, mellettük vértes gyalogosok, karddal, dárdával felfegyverezve .A nomádok amint észlelték a birodalmi katonákat, lassú vágtába kezdtek.

-Még ne, még ne, várjatok! – ment végig a parancs a számszeríjászok sorain.

-Most!

A számszeríjászok lőni kezdtek, fegyverük még az acél vértet is átütötte, a nomádok könnyű bőrvértjén még könnyebben átütötte. A nomádok gyorsítottak a tempón, ekkor érkezett a második nyílzápor, rengeteg nomád hullott ki a nyeregből. A támadók megállították lovaikat, és felkészültek, hogy könnyű nyilaikkal válaszoljanak. Ám ekkor mintha megremegett volna a föld. Mély, morajló dübörgés hallatszott. Sok ezer vágtázó nehéz vértet viselő lovag rontott ki az erdőből, előre szegezett lándzsával. Megállíthatatlan áradatként söpörtél el a meglepett nomádokat. Patakokban folyt a vér, a nomádok vére, tucatjával hullottak el, a vasba öltözött lovagok csapásai alatt.

Csakhogy lassan kezdett nőni köztük a távolság, a nomád lovasok elszakadtak a lovagoktól, most már előnyben voltak, és nyílzáport zúdítottak a lovagokra, és megpróbálták őket be keríteni. A lovagok kitörtek a gyűrűből és egy hatalmas fordulóval az erdő felé igyekeztek. A nomádod diadalittas üvöltésekkel rohantak utánuk.

Ekkor, némán, csendben feltűnt egy kis sereg. Gyalogos katonák, ezüstszínű vértjükön megcsillant a nap fénye. Lassú futással, oldalról támadtak az ellenségre. Amint közel értek hozzájuk, megálltak egy pillanatra, és az ezüstpáncélos számszeríjászok lőni kezdtek, robbanó lövéseik hatalmas pusztítást vittek végbe a nomádok sorai között. Aztán ismét lassú futással közeledtek a nomádok felé. Messziről tekintve oly nevetségesnek tűnt, alig három századnyi ezüst páncélos több tíz ezer nomád ellen… A nomádok nyílzáport zúdítottak az ezüstpáncélosokra, ám a nyilak le pattantak a vértjükről. A távolság egyre csökkent az első lovasok és az ezüstpáncélosok között. Aztán egy ezüstpáncélos elbukott, egy vessző, a nyakába állt, pont a sisak és mell vért találkozásnál fúródott be. Egy másik a vállába kapott egyet, egy harmadiknak a térd vértje nem lehetett tökéletes, mert ott találta el egy vessző.

És ezzel ennyi, a két sereg találkozott. Az ezüstpáncélosoknak magasra kellett lendíteni fegyvereiket, hogy elérjék a lovon ülő nomádokat. Százával hullottak, a nomádok, lovaik nyerítve temették maguk alá gazdáikat. Az ezüstpáncélosok mint egy tökéletes harci gépezet, összehangoltan, le vágtak mindenkit. Kardok csikordultak a vérteken, és szikrát hányva törtek el. A nomádok erősen ellenálltak, de hiába. Igaz sokan voltak, és néha-néha be kerítettek egy-egy ezüstpáncélost. A századosok csapataik élén harcoltak, Votras lovag egy könnyű kardot és egy rövid tőrt forgatott a kezében, testét már szinte teljesen elborította a vér, az ellenség vére.

Darnidel jókora pallossal harcolt, fegyverén apró villámok futattak végig ha valakit eltalált, ordítva, rángatózva esett össze. Kultar lovag egy hosszú nyelű harci kalapácsot forgatott kezében, ütései nyomán ellenfelei méterekre repültek el. Kultar rávágott a földön előtte heverő nomádra, teste szétzúzódott. Hirtelen több tucatnyi gyalogos nomád vette rá magát és a földre döntötték, ám megsebezni nem bírták, Kultar kiverekedte magát közülük.. Lassan kezdtek el fogyni a nomádok aki tudott az lován elmenekült, őket a lovagok utol érték és levágták. A maradékkal az ezüstpáncélosok végeztek. Mire magasra ért a nap az égen, már csak egy sereg maradt a csata téren.

Az Ezüstpáncélosok, vérrel borítva diadalittasan álltak a győztes csatatér közepén.

-17 halott, 39 sebesült- jelentette Votras Atris hercegnek. – Valamint legalább harmincötezer halott az ellenfél részéről, de ez csak becslés.

- Hatalmas győzelem volt ez, most pihenjünk, holnap reggelüldözőbe vesszük a nomádok maradékát!

A Báróságnak nevezett földek tulajdonképpen szinte semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással. Valaha régen erős birodalom állt itt , ám mára már csak emléke maradt fenn. Miután ez az ország felbomlott és az enyészeté lett, a területet fölszabdalták, bárki akinek elég pénze volt vásárolhatott itt földet magának.

Itt soha nem kérdezték, hogy ki és miért vesz itt földet, vagy ,hogy honnan van a pénze.

Nem csoda hát, hogy Or’Gas’Dur szintén itt telepedett le. Hátrom falut vásárolt meg, valamint a falvak fölött lévő kastélyt. Pénze volt bőven, mikor az orkok közül menekülnie kellett , nem üres kézzel tette…. Ismert legenda volt ez is, Or’Gas’Dur régebben az orkok hercege volt, nagyszerű hadvezér, és a sámánizmushoz is értett, ám ő úgy döntött inkább a What útját választja. Mindenesetre ha ork földre tévedne, gondolkodás nélkül ki végeznék.

Időnként elgondolkodott, vajon jó döntés volt-e. Ha az orkok között marad, mint az minden orkok urának unokaöccse, az orkok hercege lehetett volna, a képességei miatt sámán is lehetett volna belőle. Komor gondolatok között ült, és az előtte álló Anniluxot figyelte. Nem tetszett neki a dolog, a What hitvallása a fennálló rend elpusztítása volt, mert ez a rend álszent, és béklyóba köti az embereket, becsapja őket, hát vesznie kell, hogy aztán új , egy jobb rend emelkedjen fel.

Ám most , amit most tettek ,nem tetszett neki.

-Mester, én már korábban is figyelmeztettem erre, és valóra vált. Mind ellenünk jönnek!

-Elég legyen ebből! Ne siránkozz már!- torkolta le Annilux –A démon megsegít minket!

-Igen? Nos, akkor Mustafar ide tart, van vele egy ezüstpáncélos is, meg Lorandenek!

-Nem tudnak legyőzni, erősebb vagyok náluk!

-Mustafar elfog mindanyunkat pusztítani!

-Or’Gas’Dur’! Tedd amit mondok!

-Mustafar ide tart!! Ez egészen biztos! – Or’Gas’Dur villámló szemekkel ugrott talpra

-Jól figyelj! Itt van veled a What lovag rend fele! Egy kisebb seregnyi zsoldos! Ennyi harcossal meg tudsz küzdeni vele! Ekkora túl erőt még én sem tudnék legyőzni! Ha Mustafar ide jön, állítsd meg, ami fontos az egyedül az, hogy ne tudják meg hogy hol van a székhelyem! Megérteted?!

-Igen, mester, - hajtott fejet az ork. Annilux elégetetten bólintott. Majd hátat fordított és kiment a szobából. Annilux még az nap éjjel elhagyta a báróságot.

Báróság a tavasz 69. napja

Reggel a kastélyhoz legközelebb eső falu fogadójában egy kis csapat arra készült, hogy ,megtámadja Or’Gas’Dur kastélyát.

-A lovakat, hagyjuk itt, a faluban, alig fél óra járásnyira van innen a kastély, gyalog menjünk fel!- mondta Atrex, a többiek belegyezően bólintottak.

-Csak a legszükségesebbeket vigyük magunkkal, gyorsan végezni akarok , sokan lehetnek a kastélyban, legfeljebb délre végeznünk kellene! – tette még hozzá.

-A kérdés már csak az, hogy tudjuk meg az orktól, hogy hol van a mestere? – tette fel a kérdést Ordim.

-Bár, egészen erős What lovag, betudok hatolni Or’Gas’Dur elméjébe –felelte Mustafar.

-Hogyan? –csodálkozott Wilbuer.

-Nos, gondolom az te is tudod, hogy az elmét körülvevő fal, annál erősebb minél erősebben próbálnak rajta át törni, persze a legerősebb falat is ledönti a folyamatos támadás…de ezt a megtámadott is észre veszi. Ám ha keresünk egy apró repedést a falon, hosszadalmasabb, bonyolultabb de célra vezetőbb.

-Igen, ezt értem, én is így csináltam, egy egyszerű férfival, miközben harcoltunk óvatosan olvastam a gondolataiban, de ,hogy lehet ezt megcsinálni ha az illető egy What?! –kérdezősködött tovább Wilbuer.

-Ha majd olyan erős leszel mint, én nem jelent majd gondot - nevetett Mustafar, Ordim viszont rosszallóan csóválta a fejét.

- Wilbuer vigyázz vele!

-Ordim, utolsó tanítványom, már nem sokáig tűröm el megjegyzéseidet! –csattant fel Mustafar

-Jól figyeljetek hát rám! Ki tudja hány, What vár ránk, oda bent! Egy biztos sokan vannak, érzem őket! Nem lesz egyszerű küzdelem! Engem nem érdekel , ha nem bíztok meg bennem, de ha harcra kerül a sor, össze kell fognunk! A ti érdeketekben! Mert én valószínűleg túl élem, és Atrex barátom is túl fogja élni, mert mi számíthatunk egymása, de ha ti folyton ellenségeskedtek, akkor nem érdekel mi lesz veletek! Vagyis oda fogtok veszni! Érthető?!

Kelletlenül bólintottak. Keal’Yes válaszolt elsőként.

-Mi tündék, mindenkit eltudunk fogadni, rám mindenki számíthat.

-Az ezüstpáncélos rend, mindig a birodalom érdekeit nézi, és a birodalom érdeke az, hogy együtt működjünk. –mondta Kilvaren

- Szerintem is össze kell fognunk, ez az egyetlen esélyünk, és senkitől sem szégyen tanulni és te Mustafar nagy tudású vagy, de soha nem leszek a te híved, én hiszek a Loranden rendben. Mondta Wilbuer. Mustafar elégedetten bólintott, majd Ordim mesterre nézett

-Na és te, Ordim ? -

-Nem vagyok, áruló, ameddig te nem támadsz rám és sem rád. -Közölte egyszerűen.

-Hát akkor rajta!

Fél óra telt csak el, és gyalog fölértek a kastélyhoz. A kastély ajtaja zárva volt, előtte két láncinges, dárdás katona őrködött. Mind kettőjük oldalán kürt, hogy riadót fújhassanak, ha kell.

-Állj! Ne gyertek tovább! – kiáltotta egyikőjük

-Ugyan, hiszen mi csak baráti látogatóba jöttünk ! – felelte mosolyogva Mustafar- szólj a kastély urának, hogy megjöttünk!

-A nagyúr nem vár senkit sem! -, és megmarkolta dárdáját.

Atrex egészen közel lépett hozzá.

-Ha tudnád, hogy mennyire utálom az ilyen fajankókat! – mondta majd egyszerűen leütötte - A férfi az ütés erejétől ájultan terült el . Iszonyatosan erős ütés lehetett. Aztán Atrex a másik őrhöz, lépett, aki úgy tűnt lemerevedett látván társa sorsát. Atrex gyomron vágta , és bár az láncinget mégis össze csuklott, a gyomrát markolászva. Majd Atrex egy könnyed mozdulattal tarkón ütötte, és ő is ájultan hevert a földön.

-Na, akkor becsöngetünk? – kérdezte és egy kötélre mutat, amit egy haranghoz erősítettek.

-Nem hinném hogy rohannának ajtót nyitni , inkább kopogtassunk, így! – mosolygott Mustfar. Rá nézett az ajtóra mire az kirobbant a helyéből.

-Remélem kedvesen fogadnak majd! – mondta Atrex, és ekkor kürt szót halottak.

-Áh ,igen, kedvesen fogadnak, jó kis bunyóval! – nevetett Atrex és előhúzta kardját. Kilvaren előre lépett.

-Én megyek elől- mondta, és elő húzta kristálykardját. A szürke köpenyt azonban még mindig viselte a páncél fölött. Bejutottak a kastélyba, be a belső udvarra, itt azonban már várták őket: dárdás, kardos őrök, meg What-tanítványok. A tanítványok az élen haladó ezüstpáncélost támadták, lángot lőttek rá, Kilvaren köpenye azonnal meggyulladt, mire letépte magáról és a közéjük hajította .Azok újból tüzet lövelltek rá, de a lángok egyszerűen kialudtak az ezüstösen villogó páncélon. Ordim egy mozdulattal felgyújtott egy tanítványt, Atrex vad csatakiáltásokat hallatva, mindenkit le előzve vette magát a harcba, és a Fagypengével végtagokat le tőből , fejeket választott el a törzsüktől. Kilvaren ellenben némán gyilkolt, kardja pontos volt mint a halál. A kristálypenge akadálytalanul vágott át mindent : az egyik katona kardjával Kilvarenre csapott, ám amikor a két fegyver találkozott a katona kardja millió darabra tört szét. Kilvaren elmosolyodott, és levágta a törött pengét bámuló katonát. Ordim még csak most érte utol többieket, ő is vad csapásokat osztogatott, pallosával. Wilbuer és Keal’Yes egymás mellet maradtak, a lány most tőreit használta, olyan gyors szúrásokat vitt be, hogy ellenfelei észre sem vették mi ölte meg őket. Wilbuer egyik kezében kardja, a másikban egy zsákmányolt tőr, amit egy torkon szúrt katonától zsákmányolt, Mustafar viszont semmit sem tett, tett, karba font kézzel ,nézte a harcolókat. Ám amikor egy újabb csapat What lovag érkezet, és már épp tüzel, akarták elárasztani a harcolókat, Mustafar rájuk vicsorgott és felrobbantotta őket.

-Befelé, be az épületbe! – hörögte Atrex. Termeken, folyosókon verekedték át magukat, és úgy tűnt az ellenség egyszerűen nem akar el fogyni. Még mindig Atrex és Kilvaren haladt elől, mögöttük, a Lorandenek, és hátul Mustafar. Kilvaren egykedvűen gyilkolt, és még a haja szála sem görbült meg, a pengék, szúrások, döfések, tűz lövedékek nem hatoltak át vértjén. Atrex körül pedig már annyi hulla feküdt hogy sokszor megbotlott a holttestekben. Egy katona orvul lefelé döfve dárdájával, Atrex előre lépő jobb combját találta el, a dárda hegye egészen a csontig hatolt. Atrex felordított, a katona kirántotta dárdáját és most a gyomra felé szúrt, Atrex azonban, eldobta kardját és két kézzel ragadta meg a dárda nyelét. Megfeszítette roppant karizmait, mire a fa nyél eltört , és a katona önmagát vágta orrba a lendülettől a törött nyéllel, ezután kinyújtotta karjait, és torkon ragadta a katonát. Még hörögni sem maradt ideje, olyan erősen szorította. Atrex csak ezt követően vizsgálta meg sebét, a csizma szárából tőrt húzott, levágott egy darabot nadrágjából a sebnél, és bekötötte lábát, majd fölkapta kardját, és káromkodva, sántítva de ismét bele lendült a csatába. Kilépett egy folyosóra, és szembe találta magát fél tucat What lovaggal. Egyből tűzzel támadtak rá, a egyik tűz sugár kissé meg is perzselte. Atrex felüvöltött és egy hatalmas ugrással oldalra vetette magát, és még estében elő kapta a Pusztítóktól szerzett sugárfegyverét, és vigyorogva lőtte le a What lovagokat. A mindet szénné égető sugár akadálytalanul hatolt a ellenfelei testébe. Wilbuer és Keal’Yes szintén eredményesen harcolt, Ordim mestert, pedig orrba vágta ököllel egy What lovag, aztán torkon akarta ragadni, de Ordim rá nézett, és a What lovag métereket repült a teremben, majd nagyot nyekkenve ért földet. A What lovagokból egyre több és több bukkant fel, most már Mustafar is harcolt, időnként villámokkal intézete el azokat akik túl közel kerültek hozzá. Aztán egy katonát égetett szénné, aki épp Atrexet készült hátba döfni. Majd egy másikat aki pedig Wilbuert akarta fejbe vágni egy buzogánnyal. Néhányan köre vették Mustafart, mire ő össze csapta a tenyerét és hirtelen olyan erős hanghullámok keletkeztek ,hogy a támadók, a fejüket fogva estek össze, a közelben lévő ablak üvegek pedig porrá omlottak. Egy másik támadó pedig le akarata szúrni, de Mustfar elkapta a csuklóját, és a katonát minta elhagyta volna az élet ereje, arcából minden szín kiment, végtagjai elgyöngültek, és összecsuklott.

-Micsoda erő ez? –kérdezte Ordim lihegve

-Óh, ha nem tetszik több nem mentelek meg! Amúgy ezt a nekromantáktól lestem el!

-Ez ám a csodás mészárlás! – röhögött Atrex, és ketté hasított egy fejet. Egy idő után azt vették észre, elfogytak a támadóik. Senki nem állta már útjukat, hátuk mögött hullák, előttük senki.

-Mögöttünk vannak, csapdába akarnak zárni. – ráncolta a homlokát Mustafar

-Akkor előre kell mennünk! – markolta a kardját Atrex

Egy jókora tágas szobába jutottak , hatalmas üveg ablakon tódult be a fény, és megvilágítottak egy magas alakot. Ork volt, mozdulatlanul bámult ki az ablakon, és kezében jókora csatabárdot tartott.

Atrex mindezek után a pincébe vette az irányt . Talált egy kis hordót, úgy tíz literes lehetett, talpra állította, egy ütéssel be zúzta a tetejét és döntötte magába a bort. Nem törődött semmivel csak ivott, szája két oldalán vastag sugárban csurgott le a felesleg. Majd egy kis ládikóban dohányt talált igaz finom, drága dohányt, megtöltötte pipáját, és tűz szerszám után nézett, de Mustafar aki utána jött a pincébe megfogta pipát, és az füstölni kezdett.

-Szóval mire jöttél rá? -kérdezte Atrex és nagyot szívott a pipából.

-Sok mindenre, és jobb ha a többiek ezt nem tudják, olyan szarba tenyereltünk, ami az egész világot be fogja borítani ha nem teszünk valamit.

Atrex kérdőn felvonta a szemöldökét.

-Szóval, Annilux elbizakodott, de ostoba. Egy nagy hatalmú démon segíti, de a démon kihasználja őt, de ez nem minden. Az áruló a Lorandenek között, valójában ő irányítja a hátérből a szálakat, és lefogadom hogy persze a démon tud erről, ők ketten a démon és az áruló ki akarnak mindenkit játszani.

-Miért?

-Hatalomért természetesen. –Mustafar nagyot sóhajtott- elkezdődött a végső hatalmi játszma, mindenki ,mindenki ellen, a hatalomért.

-Na és a kölyök ?

-Csak egy ostoba áldozat, akit az áruló kihasznál. Sajnos azonban attól tartok meg kell, hogy öljem, beismerem tévedtem vele kapcsolatban azt hittem olyan mint én, de nem. A kölyökből lassan de biztosan olyanná válik mint a What. –Mustafar megcsóválta a fejét. –

Tudod nem véletlenül ilyen csapat indult útnak, az áruló jól kitalálta, akár megöljük a What lovagokat meg a démont akár ők ölnek meg minket, az áruló jól jár.

-Akkor mit teszel?

-Te mit tennél? -kérdezett vissza Mustafar

-Mindeknek le tépném a fejét.- Mustafar bólintott, majd így szólt :

-Tudod, elérkezett az idő, hogy hatalmat szerezzek. Démon , vagy Pusztítók, What vagy Loranden, mindegy nekem egyik se felel meg. Így hát egymás után mindet elpusztítom, és végül enyém lesz az abszolút hatalom! Tudod öreg barátom ez a történet még csak most kezdődik el! Mustafar felnevetett.

-Viszont Atrex ha megkérlek segítesz?

-Ha hívsz, megyek, természetesen.

Mustafar biccentett