IV. Fejezet

1923 december 23.-a

Elég hideg volt abban az évben a tél, az utcákat vastag hótakaró borította. Amióta Mason maga mellé vett mindössze két alkalommal kellet akcióba lépnünk, egyszer egy három fős társaságot kaptunk el, akik loptak a nagyfőnöktől, a másik munkánk egy patkány vagyis áruló volt a célpont. Gond nélkül végeztünk velük. Közben, ahogy Mason tanácsolta, béreltem még egy lakást menedéknek, senki nem tudott róla, volt ott pénz és  fegyverek, ha bármi baj történt volna, oda lehetett volna menekülnöm.

Pénz dolgában is jobban álltam, ez idő tájt említette meg Anthony Duvall, hogy talán részben a nevemre íratja az egyik illegális kaszinóját, vagy éttermét, amit én vezethetnék, felügyelhetnék, és a pénzből is szépen részesednék. Masonnak például volt négy ingatlan is a nevén, de nem is törődött velük minden idejét lefoglalta munkája. Épp ezért én sem örültem az ötletnek, persze jó lett volna több pénz , de én nem ilyesmivel akartam foglalkozni.

A barátaim közben szintén kezdtek egyre inkább a családhoz tartozni, merthogy én már teljesen a családhoz tartoztam, sőt Mason miatt nagyra becsültek, hát őket is kezdték észre venni, egyre komolyabb munkákat bíztak rájuk, és hogy úgy mondjam hivatalosan a régi barátaim nekem dolgoztak. Ezt viszont kissé nehezen emésztették meg, és igazuk volt, egy velük egykorú férfi parancsolt nekik. Szólni nyíltan nem szóltak semmit, a maffiába az ember nem veszekedik a főnökével, nem ellenkezik vele.

Délután lehetett, és Jimmy öcsén házában voltam, az ablakon át bámultam a hóesést, pont mint évekkel ezelőtt.

-Te is arra gondolsz? -lépett mellém

-Amikor Apa haza hozta azt a haldoklót? Igen, akkor is így esett a hó, csak akkor este volt.

Jimmy öcsémnek szép kis kertvárosi háza lett, felesége a hátéterben épp főzött, szemem sarkából láttam ahogy tesz-vesz, hasa már elkezdett rendesen gömbölyödni, gyereket várt.

-Jimmy, ha fiú lesz, nevezzétek el rólam!

-Addig még van néhány hónap, és Vincent miért pont rólad?

-Miért ne, tán apánkról akarod?

-Nem erről van szó, de mi, nem szeretnénk, szóval ne sértődj meg, de ...hát- Jimmy szokásához híven megint hebegett-habogott.

-Na, nyögd ki!

-Nem akarom ,hogy bármiben rád, vagy Apára hasonlítson. Mármint úgy értem...

-Tudom, hogy érted! Nem akarod, hogy olyan bűnöző legyen mint mi, hogy bármiben is egy bűnözőre emlékeztessen! Kösz szépen! - mérgesen el fordultam.

-Karácsonykor át jössz azért? -kérdezte megenyhült hangon

-Én is, és apa is. Tudod, karácsonykor senkit sem kell kinyírnom! - kicsit még mérges voltam rá, ebben a kérdésben az öcsémmel nem tudtunk megegyezni. Mindegy, azért a karácsonyt kivel ha nem velük tölteném, szóval vállat vontam, és megfeledkeztem a mérgemről, pontosabban igyekeztem nem tudomást venni a dologról.

Elköszöntem Jimmytől és feleségétől, mennem kellet a klubba, fontos megbeszélésre hívott oda Anthony Duvall.

Először nem gondoltam semmi különösre, szinte minden héten, elbeszélgettünk, de ez most más volt.

Azonnal láttam amint beléptem a klub ajtaján, ott volt a nagyfőnök minden testvére és unokaöccse, természetesen Nick is, valamint Mason Dixon, tehát komoly dologról lehet szó, futott át azonnal az agyamon. Anthony új berendezést hozatott akkoriban a klubba, a dolgozó szobáját is át tette egy nagyobb helységbe, az íróasztala mögött ült, vele szemben négy bársony fotel, üvegasztalok rajtuk ezüst hamutartók. Igazán szép lett, persze a nagyfőnöknek remek volt az ízlése. Le ültem az egyik kényelmes fotelba, rá gyújtottam és közben arra gondoltam, milyen megtiszteltetés, hogy én is részt vehetek a megbeszélésen.

Anthony arcáról nem sok mindent tudtam leolvasni, mint mindig hideg maradt mint egy szobor, Nick mogorva ábrázattal szivarozott, Mason pedig úgy tett mintha tudomást sem venne az egészről.

-Vincent, örülök hogy végre megérkeztél. - mondta Anthony és nem tudtam most szemrehányást akar lenni? Nem mondta ,hogy siessek, vagy hogy sürgős.

-Az öcséméknél voltam látogatóban- feleltem védekezően.

-Igen a család az fontos, - nézett rám, aztán így folytatta- a család megvédi tagjait, bárki legyen is a támadó. Minket, most megtámadtak. Új ügyész érkezett a városba, és úgy döntött, leszámol a családokkal.

-Mocskos digó, pont velünk akarja kezdeni, véletlenül sem rokonságával! -vágott közbe Nick.

- Segít neki, az egyik kerületi rendőrfőnök, a baj nagyobb mint hittem. Micheal unkaöcsémet perbe akarja fogni fegyvercsempészését, a zsaru hozta a bizonyítékokat neki. Hiába fizettük le, az ügyész többet adhatott, vagy valami mással tarja kézben. Mindegy, most már ellenünk dolgozik.

Átfutott az agyamon fegyver csempészés, ez volt az egyik főbb jövedelme akkoriban a családnak, védelmi pénzek, kaszinók, csempészés, de én ebbe nem igazán folytam bele, egész egyszerűen más volt a munkám. Mason filozófiája szerint, mi katonák voltunk, nem az üzlettel kellet törődnünk, mert vannak katonák ,meg vannak üzletemberek mint Anthony.

-Semmit sem utálok jobban, mint a becsületes zsarukat! - szólt közbe Nick ismételten.

-Mivel nem tudjuk őket lefizetni, az ügyész különösen kitartó és becsületes, másképp kell elkapnunk őket- hagyta figyelmen kívül Nick közbeszólást Anthony

-Szintén nagy baj, hogy Michael ellen épp elég bizonyíték van, a nevén lévő fuvarozó cég raktárán rajta ütött a rendőrség, és megtalálták a csempészett fegyvereket. Az ünnepek után, meg fog történni a vádemelés.

-Vagyis, karácsony előtt, ki kell őket csinálni, lehetőleg még holnap. - összegezte Nick, aztán Masonhoz fordult-

-Mit gondolsz?

-Két, gyilkosság, egyszerre. Én elkapom a zsarut, holnap reggel, a lakásán. Az ügyészt pedig bízzuk Vincentre.

-Biztos hogy jó lesz így?- kételkedett Anthony – elvégre Vincent még fiatal, megtudja oldani?

-Vincent, nagyon ügyes, gyors és pontos, hidegvérű, jól vág az esze, képes rá.

-Ahogy gondolod, Mason. -biccentett rá.

-Akkor jól figyelj, Vincent, minden reggel az ügyész úr és kísérete elhagyja a házát. Egy szép villában él, a külvárosban. A kísérete egy sofőr, valamint a zsaru barátja kirendelt mellé testőrnek két rendőrt. Négy célpont tehát- közölte Nick az információkat.

-Reggel, amikor ki lépnek az ajtón és kocsihoz lépnek, ilyenkor midig lankad az emberek figyelme, ilyenkor érdemes lecsapni rájuk- tanácsolta Mason.

-Tehát, Vincent, képes vagy rá? -nézett rám szigorúan a nagyfőnök. Nyeltem egyet, úgy éreztem megtudom csinálni, de mi lesz ha nem sikerül? Azzal a családnak okozok kárt, azt pedig nem tehetem! Az olyan mint az árulás, és én lehetek áruló.

-Igen, megcsinálom, mindenképpen, megteszem!

-Dicséretes , a buzgalmad, de itt ez kevés. Más esetben semmi képpen sem bíznám rá, de még túl tapasztalatlan vagy. -Anthony hangja könyörtelenül csengett, belém állt a félsz, mi lesz ha nem én kapom a munkát-mindazonáltal, ha Mason mond egy érvet, hogy miért így csináljuk, akkor legyen.

-Két célpontunk van, és holnap az utolsó munkanap, holnap reggel kell őket elkapni, két cél, egy időben. A zsaru a nehezebb, őt csendben kell becserkészni, ehhez Vincent még tényleg nem elég tapasztalt. De az ügyészt csak tele kell pumpálni golyóval, ez pont neki való feladat. -Anthony megfontolta a halottakat, majd belegyezett mindenbe. Mehettünk a dolgunkra, de Mason még félre hívott:

-Körbe kérdeztem a város spiclijeit, az ügyészünk reggel fél nyolckor megy el otthonról . Az utca mind két oldalát bokrok és fák borítják, ezt a saját szemmel láttam. Ha ügyes vagy, mindezt feltudod használni. -és így is volt, már is körvonalazódott egy terv a fejemben.

A munkához szükségem volt a barátaimra is, így megkerestem őket. Harry apja hentes üzletében volt, éppen segített az apjának, de amikor meg látta ,hogy belépek a boltba szó nélkül befejezte ami csinált és hozzám lépett.

-Helló Vincent, van valami?

-Miből gondolod?

-Mi másért jöttél volna? Gondolom nem húst akarsz venni!

-Igaz, szedd össze magad, indulunk, -,már ment is hogy átöltözzön, merthogy véres henteskötényt hordott, de megragadtam a karját-ne szólj apádnak se és senkinek. Világos?

Harry egész értelmes volt, vagyis annyira igen hogy tudja miként kell túlélni eben a világban, szó nélkül öt percen belül már szállt is be a kocsimba. Hajtottam tovább, az idő sürgetett, este fél hétre járt az idő, és másnap reggel fél nyolcig alig pár óra volt hátra, addig meg kell szervezem az akciót és pihenni is kell, létfontosággú hogy az ember kipihent legyen, ezt Mason tanította. Graham és Will együtt mulattak, egybűzös, lepusztult kocsmában, mint minden este. Reméltem még lesznek részegek, mire oda érek.

Be léptem kocsma rozoga ajtaján és percekig kellet hunyorognom, mire át láttam a füst felhőn.

Barátaim, a pult mellet iszogattak, amikor megláttak Will hangosan üdvözül:

-Vincent, gyere csak, meghívlak, igyunk! -

-Will, állítsd le magad, és józanodj! -mordultam rá, hiába jó haver, most munkáról van szó, ez más.

Szerencsére még nem nagyon rúgtak be, így lehetett velük értelmesen beszélni.

-Miről van szó Vincent? -kérdezte Graham gyanakodva.

-Tényleg, basszus, nem hagysz inni, pedig lett ott volna pár jó kis nőcske is....-tette hozzá Will.

-Majd ha oda értünk el mondom- meg kel hogy mondjam amikor velük beszéltem kezdtem át venni Mason szűkszavúságát.

Kilenc óra múlt mikor lefékeztem a kocsival az ügyész villája előtt. Vajon miből telik neki villára? Futott ár az agyamon, talán gazdag családból származik ,vagy jól nősült, mert becsületes ügyésznek nem telik ilyen villára.

Az utca olyan volt mint amilyennek Mason leírta, bokrok és fák, a villák előtt magas kerítés, kovácsolt vas kapukkal.

Ez nagyon jó, mert nem látni ide, ha lövöldözni kezdünk se nagyon lesznek szemtanúk. A kovácsoltvas bejárattal szemben, az utca túl oldalán öt fa is állt, több is mint elég. A távolság alig négy méter köztünk és a leendő célpont között.

-Jól van, figyeljetek. Holnap reggel ki jön innen egy ember, és három kísérője. Őket kell elkapni.

Enyém a főcélpont, egy ügyész. Ha lelőttem, leszeditek a kísérőket. Két zsarut, és egy sofőrt.- ezután mindenkinek megadtam hová álljon.

-Akkor reggel hatra , gyertek a lakásomra, ne késsetek és ne csesszétek el! Senki sem tudhatja meg a dolgot, világos?

-Vincent, egy ügyész és két zsaru, ez problémás- vakarta a fejét idegesen Will. Lassan elő vetem egy cigit és rágyújtottam, majd egészen közel léptem hozzá:

-Maga Lord Anthony parancsolta, talán nem tetszik valami? Ha baj lesz, ő kapja el tökünket! Úgyhogy srácok, nem hibázhatunk! Holnap hatkor a lakásomon, most haza viszlek titeket és pihenjetek, semmi pia, semmi kurvák.

Fél tizenegyre már én is haza értem és igyekeztem gyorsan álomba merülni, tudtam pihennem kell. Agyam mégis lázasan dolgozott, minden lehetőség végig futott bennem, de hát mi lehet ebben olyan nehéz? Csak lőni kell, pontosan és gyorsan, aztán úgyis minden a szerencsén múlik!

A barátaimhoz intézett kemény szavaim hatásosak voltak, hat órára mind be is futottak.

-Nem reggelizhetnénk? - szuszogta Harry , mire Will elfintorította az arcát.

-Micsoda egy kövér disznó -morogta halkan.

-Nem, majd ha végeztünk. Szétosztom a fegyvereket. Mindhármuknak adtam egy-egy lefűrészelt csövű puskát, valamint egy pisztolyt, én viszont csak az 1911-es Colt-ot vágtam zsebre.

Szállingózni kezdett a hó mire a célhoz értünk. Minden csendes volt még, kora reggelre járt az idő, hét óra öt percet mutatott az óra. Időben vagyunk. Kissé lejjebb parkoltam le a kocsival, az utca ott egy enyhe kanyart vett, nem akartam hogy bárki lássa ha kocsiba pattanunk.

Mindenki be állt a neki kijelölt helyre, téli kabátjuk alatt idegesen szorongatták fegyverüket.

Én ideges voltam, nem voltunk könnyű helyzetben, ha valami balul sül el, és ha még ha túl is élem, nem bíznak meg majd bennem, szóval nem hibázhatok, csak erre tudtam koncentrálni.

Hét óra tizenöt körül egy Rolls-Royce parkolt le ház előtt, a sofőr kiszállt és rá gyújtott. Intettem mindenki maradjon nyugton, csak a sofőr hozta előre a kocsit. A férfi nekünk háttal, a kocsinak támaszkodott, nem vett minket észre. Egy öregember kutyával sétált el a mi oldalunkon, lassan bottal lépkedett, azt hiszem valamilyen agarat vezetett a pórázon.

Amikor mellém ért jól megbámult,

-Jó reggelt, - biccentettem mire ő is visszaköszönt és lassan tovább ment. Mérges lettem, a fene belé ez felismerhet, de most, másra kellet koncentrálnom. Óramű pontossággal pont félkor jelent meg az ügyész és két egyenruhás kísérője.

Öreg, elhízott, kopaszodó férfi volt, nem tűnt ijesztő ellenfélnek. Egy vaskos fa mögött álltam, ahogy megmoccantam meglökhettem egy ágat, mert hó hullott a nyakamba, nagyon hidegnek éreztem de akkor nem törődtem vele.

Az ügyész meg állt kocsi ajtaja mellet, most jött el az idő. Ki léptem a fa mögül, a pisztolyt már elve csőre töltöttem, nem láttam rendesen a célpontra, de a kocsi ajtajának üvegén át, tökéletes célpontot nyújtott. Gyorsan háromszor húztam meg a ravaszt, a golyókat alig lassította le kocsi ablaka, mind három telibe talált, az ügyész égnek vette karjait, és hanyatt esett. A szívrésem felgyorsult, mindig ilyenkor kezdetem el izgulni miután már végeztem a célponttal, a vérnyomásom megnőtt a szívem a torkomban dobogott. Megöltem , halott, sikerült! A fa mögé vettem magam, le a földre, igencsak hideg volt ott a hóban, és az járt a fejemben a többiek miért nem lőnek már ? Pedig lőttek csak nekem tűnt túl hosszúnak a pillanat.

Bumm-Bumm! A puskák mély dörrenése, segély kiáltások, jajgatás, pisztolyok döreje, a Coltot markolva kilestem a fa mögül, társaim szép munkát végeztek, a sofőrnek szinte nem maradt feje, a puska lövést pont a szeme közé kapta, és szinte lerobbant a fél feje, az egyik rendőrnek csak lábát láttam , a hóban hevet, a másik, több golyót is kapott pisztolyból, a puska lövések elől félre ugrott, és elő rántotta a saját fegyverét de Harry és Will gyorsan pisztolyt rántott kilyuggatták.

Sikerült!

Fölegyenesedtem,

-Ellenőrizzük őket! -de fölösleges volt mind meghalt azért a biztonság kedvérét főbe lőttem az ügyészt, sose lehet tudni jobb biztosra menni. Ekkor láttam meg, egy komornyiki ruhát viselő rozoga öreg pasast, halálra rémült arccal nézett minket, a házból jöhetett ki a gazdája után. Nem hiszem hogy lövöldözésre, hisz nagyon gyorsak voltunk, nem ért volna ide, akart még valamit mondani az ügyésznek, talán valamit ott felejtett az ügyész úr, ő meg vesztére utána hozta, volt is valami papír az öreg kezében. Amikor meglátta hogy bámulom, sarkon fordult és amennyire tőle telt megpróbált elfutni, de megcsúszott, a lövést el se hibázhattam ilyen távolságból, egy golyóval hátulról fejbe lőttem, előre zuhant, és vére vörösre festette a havat.

A többi hullából is sok vér kifolyt, igen undorítóan nézett ki a vöröslő hó.

-Mozgás- kiáltottam. Úgy éreztem órák teltek már el, pedig alig lét-három perc alatt végeztünk a munkával, futottunk, be a kocsiba és nyomás! Persze, csak lassan nyugodtan, nem akartam hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

Barátaim elégedettek voltak, felszabadulva tréfálkoztak, viccelődtek.

-Basszus, figyeltétek, nem is gondoltam hogy ilyen távolságból ha fejbe lősz egy zsarut, el szál a feje! Ez aztán a durva dolog! - lelkesedett Will- Vincent, szerintem az öreg akit le lőttél a végén ,szerintem szívrohamot kapott mikor meglátott minket! Micsoda egy rozoga vén szaros volt! Ahogy megbotlott …

-A fegyvereket, dugjátok az ülés alá, gyerünk! Ha megállítanának a zsaruk, ne fogjanak gyanút ha valamelyik bekukkant a kocsiba. -feleltem, miközben szép nyugodt tempóban hajtottam a kocsival.

-Ugyan, nyugi, minden simán ment! - próbált nyugtatgatni Graham.

-Nem, nem ment simán, van egy szemtanú. A kutyás fickó. Követni kelet volna, tudni hová megy és elkapni- morogtam halkan, Mason biztos így csinálta volna, de ezt már csak magamban gondoltam.

Szirénázást lehetett hallani, rendőr kocsi jött velünk szembe, meglehetősen sietősen hajtott. Szinte öntudatlanul de a zakón alá, a pisztolyomhoz nyúltam, biztonságot adott az érzés, hogy megtapintottam.

Baj nélkül érkeztünk meg az Ireland Klubhoz. Nyolc óra múlt nem sokkal. A munkát elvégeztük, de nem lehettem elégedett, ha a zsaruk kikérdezik a kutyás öreget, azonosíthat minket. Nem kell nagy ész ahhoz, hogy rá jöjjenek, valamelyik család intézte el, és vajon melyik a leggyanúsabb? Hát az amelyik ellen az ügyész épp szembe akart szállni.

Innen meg már csak egy lépés hogy megtaláljanak minket. Persze tudtam a család elvileg megvéd, de akkor is, ha olyan akarok lenni mint Mason, akkor nem csinálhatok ilyet, magamnak kell megoldanom a problémákat. Végig futott az agyamon, vissza hajtok, a többiek nélkül és megkeresem, de aztán letettem róla, ott nyüzsögnek a zsaruk, le buknék.

-Jól van fiúk, majd nézettek be klubba, Nick majd elrendezi a jutalmat a fáradozásaitokért. Beszámolok róla, hogy jó munkát végeztetek.

-Helyes, tudod jó lenne, ha minket is tartanának valamire, csak ócska szar melónk van általában-morgott Will.

-Tudod, haver én meg már mondtam, ha gondolod, menny Lord Antohny-hoz panaszra! A puskától meg szabaduljatok meg, biztos ami biztos. Nem kell feltétlenül el dobni, de ne kerüljenek elő a közeljövőben.- be mentem a klubba, Mason is ott volt már meg Nick és a nagyfőnök.

-Szóval, Vincent, hogy ment? - Anthony olyan hangsúllyal kérdezte, mintha csak valami pitit dologról lenne szó. Ezt , és a hidegségét, soha nem bírtam megszokni később sem, de pont ezzel keltett félelmet a beszélgető partnereiben.

-Sikerült, az ügyész, a sofőr, a két zsaru halott. Valamint, volt még egy áldozat, egy komornyik. A barátaim közül nem sérült meg senki, elégedett lehetek velük.

-Mindenképpen meg kellet ölni, azt a komornyikot?

-Igen, látott minket.

-Rendben, Vincent, akkor jó munkát végeztél! - Nick mindeddig komor arca felderült és rá gyújtott-de szívesen ott lettem volna! Jó lett volna golyót repíteni a rohadékokba.

-Azért van egy kis gond-szóltam közbe.

-Nocsak. -ezt Mason tette hozzá.

-Szóval, egy arra sétáló öreg férfi, kutyával, látott, látta az arcom. - Anthony Nick és Mason jelentőségteljesen egymásra nézett.

-Szemtanú? -kérdezett vissza Anthony- nem érdekes, a nyomozás nem fog találni semmit. Karácsonykor, a templomban ott lesz a városi rendőrfőnök is, majd beszélgetek vele, mint régi barátommal. Egyet fog érteni ,hogy nem maradtak nyomok. -fellégeztem akkor hát ez megoldódott.

Nick egy borítékot nyomott a kezembe, megy egy Whisky-vel teli poharat. A borítékba bele pillantottam, ezer dollár volt benne. Az alkoholt viszont nem ittam, meg, épp csak bele kortyoltam.

-Akkor én mennék, ki fújom magam, fárasztó volt ez a reggel, és még egyszer elmondanám, a barátaim sokat segítettek.

Mason ki kísért a kocsihoz,

-Tényleg ügyes voltál Vincent, mint általában.

-És, neked Mason, hogy ment?

-Belopóztam , a lakásába átvágtam a torkát még álmában. Sima ügy, nem kell mindig hangosan lövöldözni.

-Értem. Hát akkor.. viszlát, majd karácsony után, találkozunk.

Haza hajtottam, és végigdőltem az ágyamon. Volt mit ki pihennem. Hanyatt feküdtem és cigarettáztam. Komoly, önálló munka volt, és rendben elvégeztem, elégedett lehetek magammal. Elvégre a velem egykorúak, örülhetnek ha néhány láda csempész árut elcsórhatnak egy másik bandától. Én pedig fontos csavar lettem a gépezetben. Büszve voltam magamra. 

Az élet szép, és nekem minden jól ment, de nem csak nekem, elvégre az öcsém megházasodott, gyereke lesz, elérte amire vágyott. Apám is jó bőrben van, még mindig, szóval igen szerencsések vagyunk.

Aztán a pénzen járt az eszem ezer dollár, nagyobb lakásba akartam költözni, ez is megfelelt, de jobb lett volna egy nagyobb, elegánsabb. Mert hát amúgy is kettőt tartottam fel, egyet ahol laktam és egyet menedéknek.

Amikor a pénzről beszélek, azon gondolják ,hogy minden gengszter gazdag, hát igen végül is jól kerestünk de a legtöbben elszórták a pénzt, kurvákra, szerencsejátékra, piára. Én nem, én félre tettem. Meg hát nem is kellet sokat költenem, ha kellet egy új öltöny, csak el mentem Mason szabójához, és rendeltem egyet. Mason, vagyis rajta keresztül a család állta a számlát, így volt ez jó. Az is igaz, hogyha túl sokat költöttem volna a családpénzét gyorsan kaptam volna egy lyukat a koponyámba, de én jól gazdálkodtam. Az iskolában sohasem szerettem számolni, de a pénzzel jól el boldogultam.

Ezenkívül szinte hetente volt valami , amit el kellet intézni, mondjuk egy különlegesebb pénzbehajtás amit nem lehetett akárkire bízni, hát onnan is mindig megkaptam a szép jutalékot.

Furcsa, de ekkor nem tudtam hogy mennyi pénzt is keresek konkrétan számszerűen gyerekként világos volt ,mennyi a részem de ekkor már nem tudtam.

Persze elég sok lehetett, mert két lakást és egy kocsit fizettem, drága ruhában jártam, meg minden. Aztán ott voltak a nők is, nem szórtam el rájuk annyi pénzt mint Nick, de időről-időre vettem egy-egy ékszert, vagy valami hasonlót, kellet, mert e nélkül csak egy csóró fiatal kölyöknek néztek volna, és töltötték volna időnként velem az éjszakát.

Ilyesmiken ábrándoztam, mikor valaki éktelenül dörömbölni kezdett az ajtómon. Kelletlenül álltam fel ajtót nyitni, közben az órámra pillantottam, délután fél egy van. Mi a fene lehet? Estig már pihenni akartam, aztán találkozni az egyik nő ismerősömmel, mert hát holnap mégis csak a családdal ünnepelek, de még ma este ki akartam rúgni a hámból.

Az ajtóban Jimmy állt, feldúlt arccal.

-Mi van?

-Vincent, baj van. -láttam rajta hogy nehezen találja a szavakat, mi fene lehet?

-Apát meglőtték, kórházba kellet vinni. -éreztem hogy elsápadok, és ki szárad a torkom.

-Ki, ki tette?

-Nem tudom, gyere be kell mennünk hozzá.

Az én kocsimmal mentünk, végig tapostam a gázpedált, a kormányt olyan erővel szorítottam, hogy vér kifutott az ujjaimból . Nem lehet, épp most, nem halhat meg, ez a gondolat visszahangzott bennem. Anyámat sosem ismertem, de nem voltam árva, de ha apám...hiába éltem már egy ideje önállóan , valahogy nem bírtam volna elfogadni hogy megölték. Mert ha öregségben hal meg, az természetes, de az én apámat nem lőhetik le!

Azóta sok év telt el, és néha eszembe jutott, az sok ember akit én öltem meg, ők is valakinek a gyerekei voltak, vajon ők hogy érezhettek? De akkoriban ez nem foglalkoztatott.

Pár perc alatt a kórházba értünk, szinte egy szót sem váltottunk egymással. Ki pattantam a kocsiból, és futottunk kerestük apámat.

A szobája előtt egy orvos fogadott, bizalomgerjesztő ábrázata volt és úgyis beszélt, azt hiszem csak ez mentette meg az életlét, mert amilyen hangulatban voltam...pedig ez nem helyes, higgadtnak kell maradni bármi történjék is, de erről elfeledkeztem.

-Önök a …

-Vincnet, és James Donnelly, a fiai, hogy van?

-Nos, az apjuk három golyót kapott, egy bal vállába fúródott, egy az oldalát horzsolta meg, viszont a harmadik, nos ez az aggaszóbb a bal tüdőt sértette meg, valószínűleg. Sok vért vesztett, és meg kell műtenünk.

-Tegyék amit kell, nézze doki én elég jól keresek, szóval ha pénz kell...

-Kérem, ez nem pénz kérdése, lehet hogy nem éli túl.

-Mi?! Mentse meg doki, világos?- dörrentem rá.

-Mindent megteszek, de van itt más is, ha felépül a rendőrség ki akarja hallgatni, ugyanis az apja, szóval, saját lábán tántorgott el ide, és össze esett. Annyit mondott, hogy kirabolták.

-Igen és?

-Hát, a rendőrség szerint az apja, szóval a foglalkozása...

-Mi van vele?!- hangom vészjósló lehetett.

-Semmi, kérem felejtse el amit mondtam majd a sikeres műtét után, kérem most mennem kell, elő készítjük a műtőt.

Teljességgel magamba roskadtam, Jimmy időnként próbált velem beszélni ,de nem figyeltem rá.

Akkor figyeltem csak fel mikor Nick állt meg velem szemben.

-Halottam mi történt. Sajnálom.

Bólintottam.

-Ki derítjük ki tette, nem lesz nehéz valamelyik tetű amelyikhez pénzt be szedni ment. Azt is megbánja majd a rohadék, hogy megszületett. -ez térített magamhoz.

-Így van. El kell kapni -úgy éreztem magam mint aki álomból ébred, ismét gondolkoztam, nem voltam többé tehetetlen , viszont most meg a harag kezdett bennem működni.

-El kapom én akarom. Végzek vele.

-Vincent ez nem biztos hogy jó ötlet, tudod- és rá gyújtott, ott kórház folyosóján, ezt egy ápló meglátta és oda jött.

-Elnézést, de itt a műtők előtt tilos dohányozni . -Nick soha nem ismerte az a szót hogy tilos, megragadta az ápoló torkát :

-Mond ezt még egyszer és kiégetem a kibaszott szemed! -és a az égő szivart lassan a szeméhez közelítette.

-El...el nézést ...nem akartam -Nick elengedte -Szóval, nem jó ötlet. Anthony azt üzente nem jó ötlet. Haragból ölni, hibázhatsz, és akkor lebuksz, és bukhat veled a család!- hát persze erről volt szó. A bosszú az elfogadott, de a személyes sértések miatt, nem lehet magányos akciót indítani, mert ha az ember hibázik akkor a családnak okoz kárt, és ilyenkor nem segítenek.

Tudtam ezt én magamtól is, hisz ebben nőttem fel, tisztában voltam a játékszabályokkal.

Még tartott az operáció, mikor a barátaim is befutottak. Vállon veregettek, együtt éreztek velem meg minden, de most másra volt szükség.

Félre vontam Willt hogy más ne hallja:

-Figyelj, most menj el.

-Ezt hogy érted?

-Menj, és deríts ki , ki lőtte le apámat, én akarok utána menni.

-Jó, körbe kérdem az összes spiclit akit ismerek, pár óra és meglesz az a rohadék. De biztos, hogy te akarod...

-Igen, Will, nekem kell elkapnom, nem engedem át!

Éjfél körül lehetett mikor az orvos előkerült. Jimmy és én azonnal ugrottunk :

-Nos doki?

-Az operáció jól ment, sikerült, pár óra és fel fog ébredni, nagy szerencséjük volt.

-Köszönjük-rázta meg az orvos kezét Jimmy.

-Igen, én is köszönöm. - az orvos mondott még valamit, de nem figyeltem rá, aztán magunkra hagyott.

Jimmy haza ment a családjához, hogy pihenjen egy kicsit, azt beszéltük meg, majd reggelre visszajön.

Will ezután tért vissza, ekkor tűnt csak fel, milyen fáradt, karikásak szemei, és hogy most nem káromkodik és kötekedik.

-Mit találtál? - kérdeztem köszönés nélkül, mert valahogy nem izgatott a lelkiállapota, hiába voltunk haverok, most csak apám támadója járt a fejemben.

-A neve Ross Wilson. Családja nincs, egy boltot tart fenn, ami múlt hónapban leégett, újjá építette, de tudod hogy van ez, az az üzlethelység jó lett volna a Anthonynak, apád rá szállt hát, mire ez a Wilson meglőtte. Aztán eltűnt a városból.

-Eltűnt?

-A szomszédokat körbe jártam, van egy bácsikája, innen jó messze, egy kis porfészekben : és megmondta a város nevét.

-Jó, akkor én mentem...ja és kösz-tettem hozzá. A kórházból kifelé menet, Nicket láttam amint néhány zsaruval tárgyal: biztosan apám miatt voltak itt, az ilyesmit nem nekem kel elintézni, ez Nick dolga, én embereket ölök.

Nick és észre vett, és utánam jött.

-Hová mész? -nem feleltem semmit, úgyis tudta.

-Vincent, csak annyit, ha ezt elbaszod, neked annyi. Többé nem fog Anthony sem bízni benned, és akkor ennyi volt, világos? Többet értél el, mint sok más, ne cseszd el!

-Jó.

-De azért, megértem, ha elkaphatnám azt, aki annak idején az én apámat nyírta ki, hát nem érdekelne semmi!

Szóval nem hibázhatok, mintha bármikor is hibázhatnék, én ezt soha nem engedhetem meg magamnak, és bár fortyogott bennem, a düh attól még ha fegyvert kellet rántanom képes voltam a higgadtságra, épp ezért vagyok olyan jó, bár nekem is vannak érzéseim, amik befolyásolnak de ha ölni kell, mindet képes vagyok kirekeszteni.

A városka amit Will említett jó messze volt, hajnali kettőkor indultam útnak, előtte még a lakásomat kerestem fel, fegyvert és pénzt vettem magamhoz.

A felkelő nap már a New York határán kívül talált meg, az utak eléggé néptelenek voltak, csak a behavazott táj mindenfelé. Időközben egyszer el is tévedtem, órákig tartott mire vissza találtam a jó útra.

Délután érkeztem meg a célhoz, kicsi porfészek volt, nyomorúságos egy hely. Sosem szerettem a kisvárosokat, én New York-i vagyok, ott nőtten fel, azt a nyüzsgést kedvelem.

Első utam, a városka kis boltjába vezetett, tipikus kis vegyesbolt, az egyetlen a városban. Idős anyóka volt benn az eladó, látszott naiv teremtés.

-Üdv, egy cigarettát kérnék.

-Tessék, mondja átutazóban van, vagy keres valakit?

-Igazából igen, egy rokonomat, akit rég nem láttam, szeretném karácsonyra meglepni.

-Óh én mindenkit ismerek.

-Azt nem kétlem, mondja itt ék még az én öreg Wilson bácsikám?

-Persze, a temető mellet van a háza, tudja mikor nyugdíjba ment oda költözött, most ő tartja rendben.

-Értem, köszönöm, és viszlát.

-Boldog , karácsonyt! -szólt utánam, tényleg karácsony van, jutott eszembe. A francba ma este, Jimmy apám és én, együtt kéne lennünk, nem pedig itt az isten háta mögött kéne vadásznom egy kis tetűre.

Visszamentem a kocsimhoz, és aludni próbáltam szükségem volt a pihenésre, nagyon fáradt voltam. Baromi kényelmetlen volt ám a kocsiban ülve aludni, de tudtam, kipihentnek kell lennem .

Este volt mikor felébredtem, már besötétedett, és hullott a hó. A házak ablakaiból fény szűrődött ki, karácsony van. A fene enné meg, egy temetőben karácsonykor ölni...micsoda abszurd képtelen helyzet! Ha ezt más meséli nem hiszem el, vagy nevetek rajta hogy micsoda hülyeség, de most valahogy nem volt kedvem nevetni.

A tagjaim elgémberedtek, és az álom is nehezen ment ki a szememből, de a városon át fújó hideg szél egy-kettőre magamhoz térített. Lassan végig gyalogoltam a szinte egy utcából álló városon, és a végén ott állt a temető, vasrács, és kapu vette körül, mellette kis házikó, úgy megoldva, hogy házikó hátsó bejárta a temetőn belül legyen. A temető ajtó zárva volt, így ház ajtaján zörgettem be. Álmos öreg hájas férfi nyitott ajtót.

-Tessék, kit keres?

-Ross Wilsont.

-Ki maga ? -tért azonnal magához, szemében gyanakvást láttam, szóval apám támadója itt van, nem hiába jöttem. A pisztoly szinte magától ugrott e kezembe, és lőttem szíven vele. Arcára kiült az utolsó érzés: gyanakvás, hogy bajba került, hogy egy gyilkos kapta el.

Be léptem a házba és még halottam amint ajtó csapódik , mintha valaki kirohant volna a hátsó ajtón. Óvatosan, a fal mellet mozogva, kutattam végig a házat, ébernek kellet lennem. Senki nem volt a házban Wilson tényleg kimenekült.

Utána eredtem a hóesésben, a sírok között próbáltam volna a nyomokat követni, de az egyre jobban hulló hó mindent belepett.

Ez rossz volt, viszont ilyen körülmények között nehéz célozni, ha rám les valahol kevesebb eséllyel lő le.

Három dörrenést halottam, három lövést, azonnal egy közeli régi félig kidőlt kő kereszt mellé ugrottam. A golyók messze elkerültek, tényleg nehéz így célozni.

-Hagyjon békén-halottam a hangját-én nem akartam azt az embert meglőni, legyen maguké a boltom, csak hagyjon futni, kérem!

Nem feleltem, a bizonytalanság idegesítőbb, mintha tudja hogy rá vadászok.

-Kérem, én nem is céloztam magára az előbb, csak figyelmeztető lövések voltak, kérem karácsony van, engedjen el.

A hangja alapján találtam meg, egy fa síremlék mögött guggolt, és pont az ellenkező irányba nézett, mint ahol én voltam, kezében egy ósdi pisztolyt szorongatott.

Kissé nehezen láttam, a hó miatt, de nem hibáztam el, két lövés, a vállába és a lábába. Felkiáltott, és elterült, oda léptem fölé:

-Az apámat lőtted meg, te rohadék.

-Kérem, -ekkor elsírta magát-ne....-durr gyomron lőttem.

-Nem halsz meg gyorsan, lassan fogsz elvérezni, vagy megfagyni, szörnyű halálod lesz -közöltem vele, és ott is hagytam volna mikor eszembe jutott: hidegvér! Mi van ha valahogy túl éli? Semmi esélye, de biztosra kell menni, visszaléptem és főbe lőttem.

Viszont most már kapkodhattam magam, el kellet tűnnöm innen.

Látszik, hogy micsoda egy porfészek, amikor az utcára értem, láttam amint sokan az ablakból nézelődnek, egy háznál még utcán is álltak emberek. Odahaza ha lövöldözés van, az emberek még véletlenül sem néznek ki az ablakon, meghúzzák magukat, nem akarnak bele keveredni. De ezek itt? Nem szoktak hozzá, errefelé nem lövöldöznek, nem ölnek embereket. Óvatosan, lopakodva mentem vissza a kocsimhoz, de majdnem lebuktam, épp a kocsim mellet egy fickó álldogált.

-Nem tudja mi történt? A feleségem felköltött, mert halott valami, a kutyák is több helyen ugattak de én semmit se vettem észre. Igaz rossz a fülem, mert odaát, a háborúban mellettem robbant fel egy gránát és...

-Nem, fogalmam sincs, én csak én átutazóban vagyok.

-Értem, hát...

-Boldog karácsonyt, - mondtam neki és elhajtottam. Lehet le kellet volna lőnöm, jutott eszembe, el kell varrni, a szálakat, de áh, úgyse ismerne fel, ez most nem volt veszélyes.

Hajnalra gond nélkül vissza értem a lakásomra, fáradtan, ruhástul zuhantam az ágyra és órákon keresztül aludtam. Jó munkát végeztem, nem hibáztam és bosszút is álltam, vagyis ahogy mondani szokták ügyes voltam....de szerencsém is volt. Majdnem elcsesztem, oda kellet volna figyelnem jobban, mindenesetre tanultam a dologból.

Furcsa gondolatok kavarogtak bennem, eleve az amit tettem, hogy rosszul is végződhetett volna, ha valamit elcseszek, lehet hogy többé nem bíztak volna bennem, sőt lehet hogy ki is csináltak volna érte.

Aztán, hogy karácsony napján öltem, ha hinnék a pokolban most izgulhattam volna hogy oda kerülök

Délelőtt tízkor keltem fel, és egyenest a kórházba mentem, apám szobája előtt, a kialvatlan öcsémbe botlottam.

-Hol voltál, magához tért és keresett? Mi a fene volt olyan sürgős, hogy...hogy szóval...-,megint nem találta a szavakat idegességében.

-Öcsikém, csend kérlek. Dolgom volt.-mondtam nyomatékosan, és be mentem apámhoz. Rosszul nézett ki, hulla sápadt volt és gyönge. Soha nem láttam apámat betegnek, vagy gyöngének, rossz érzés volt ez.

-Hogy vagy?

-Jól- suttogta erőtlenül.

-Akkor jó, izgultunk érted. Itt volt tegnap Nick és ő is aggódott.

-Igen, sajnálom, de nem vettem észre hogy fegyvert ránt, nem akartam megsebesülni és gondot okozni.

-Nem érdekes, a gondnak annyi.

-Hogy érted?

-Elkaptam. -apám be hunyta a szemét.

-Nem kellet volna, ha te is megsérülsz, miattam, és a család, ők se helyeselték bizonyára.

-Semmi gond, mondtam már,és most pihenj, majd még beszélünk, be jövök minden nap.

Le tört apám látványa, de az elégedettséggel töltött az ,hogy a mocsadékot aki meglőtte , elkaptam.

A következő utam a klubba vezetett, Nick biztosan ott lesz, gondoltam és nem tévedtem. Voltaképpen csak neki és nekem nem volt igazi családja, szóval hol máshol lehetett volna.

Igazam is lett, egyedül Nick volt a klubban.

-Vissza jöttél?

-Igen, vissza jöttem. - bámultunk egymásra, aztán rá gyújtott, én szintén.

-Volt bármi gond?

-Semmi.

-Akkor, szerencséd van. - felelte megkönnyebbülten, én szintén fellégeztem.

-Akkor, itt sincs semmi gond, Nick?

-Nincs, Vincent, nincs, de ha még egyszer ilyet csinálsz nem lesz szerencséd, és akkor, de hát úgyis tudod.

-Igen, amúgy meg boldog karácsonyt.

-Azt.

Le ültünk egy fotelba és dohányoztunk, nem szóltunk egymáshoz, azt hiszem mindketten elmerengtünk. Nick is, neki volt családja, de korán árva lett, azóta nincs igazi családja, csak Anthony de az nem ugyan az. Bár ő amúgy sem az a fajta aki otthon ülne a gyerekekkel, vagy a szüleivel.

A barátaim otthon voltak, még Will is, pedig az ő apja elmebeteg, és mindig részeg ,de ilyenkor azért együtt voltak, bár este bizonyára megint berúg és megveri a feleségét, vagy Willnek esik neki, hát ez szokásos történet erre felé.

De Nick és én, nekünk nem volt hova menni igazából. De mondjak valami érdekeset? Nem is zavart . Ezt a incidenst eltekintve teljesen elégedett voltam az élettel, jól éreztem magam, akkor meg minek kéne egy család? Azzal csak gond lenne.

Vajon Mason megérti majd mindezt? Elvégre bízik bennem, és döntéseimben, jó lett volna ha beszélhetek vele, de ő ilyenkor azzal asszonnyal volt és, senki sem zavarhatta.

Érdekes karácsonyom volt az biztos, 1923-ban.

Az újságok is sokat cikkeztek róla, karácsonyi mészárlás, meg hasonló címmel jelentek meg az újságok. Igaz, hogy egy porfészekben történt, de gyilkosság körülményei miatt még a Times is írt róla.