II. Fejezet
1917 tavasza.
A pofon, és az első munkám meghatározó élményé vált számomra. Ha végig gondolom az életemet, a következő ilyen élményem talán 1917 tavaszán történt, nem sokkal az előtt , hogy beléptünk a Nagy Háborúba.
Szóval Európában javában zajlott a Nagy Háború, de minket ez nem nagyon érintett, annyi történt mindössze, hogy a németek miatt kevesebb csempész árú érkezett hozzánk Európából, ennyi vonatkozott ránk mindössze.
Igaz ami igaz, az emberek szinte másról sem beszéltek mint , hogy hamarosan mi mehetünk Európába harcolni, de ez minket nem izgatott. A környékünkről sok fiatal állt be a seregbe, a legtöbbjük ráadásul önként, de mi nem. A velünk egykorúak kalandokat keresni mentek át az Óvilágba, de mi? Minek kerestünk volna kalandot, épp elég kalandban volt részünk nap, mint nap.
Mire tizennyolc lettem, már nagyjából elismert tagja lettem a családnak, ellentétben a barátaimmal, őket semmibe vették, lenézték, igaz azért engem sem számítottak teljesen maguk közül valónak, de a pártomat fogta Nick, és érdeklődött utánam Mason Dixon valamint maga a nagyfőnök is. Szinte minden héten váltottam pár szót a Lorddal, a gengszterek Lordjával, ahogy a háta mögött hívták. Olyan volt ez, mintha maga az elnök barátkozott volna velem, képzeljék csak el, hányszor fordul elő hogy az elnök egy fiatal srác pártját fogja? Ezért nem győzöm hangsúlyozni milyen kivételes helyzetbe is kerültem.
Közben én és a barátaim elárasztottuk a környéket Nick Duvall-tól kapott csempészáruval.
Gondtalan élet volt ez, nem kellett semmivel sem törődnünk. Iskolába hol jártam, hol nem, legtöbbször inkább nem, mert az üzlettel foglalkoztam, de azért el akartam végezni a gimnáziumot. A valamikori heti pár dolcsi, most már komoly jövedelemmé vált, meg kerestük fejenként a heti húsz-harminc dollárt. Rengeteg pénz volt ez, mások kemény munkával se, értek el ennyit.
Apám továbbra is űzte az ipart, ebben az időben mint behajtó dolgozott, ha valaki nem akart fizetni, ment és eltörte a lábát. Külön erre a célra szerzett egy baseballütőt, emlékszem, volt rajta valami felirat, de egészen elkopott a használattól. Velem továbbra is furcsán viselkedett, de ahogy telt az idő, kezdett lassan bele törődni a dologba.
Nők terén is váltott, Rosie akkor már évek óta elköltözött valahová, '17 tájékán egy Elisabeth Monroe nevű nővel élt együtt.
Ja igen, új lakásba is költöztünk, tágas háromszobás nagy lakásba, ott éltünk így együtt, Apán én és Jimmy öcsém, Elisabeth meg a lánya, aki tőlem úgy egy évvel volt fiatalabb, és Lizzie névre hallgatott. Nagyon hasonlított az anyjára, mind ketten magasak, karcsúak, fekete hajúak voltak.
Jimmy öcsém teljesen beleszeretett a kicsi Lizzie-be, de nem mert tenni semmit az ügy érdekében, hiába ő már csak ilyen nyápic maradt.
Szinte minden reggel ugyanúgy indult, mire felkeltünk apám már elment valahová, Elisabeth meg még aludt, mi meg mentünk az iskolába. Mondjuk én általában nem, volt jobb dolgom is, ügye bár.
Kedélyesen elbeszélgettem Lizzie-vel, aranyos lány volt tényleg, de semmi több. Viszont Jimmy mindig zavarba jött, ha beszélgetni kellet vele, csak hebegett-habogott.
-Sziasztok fiúk!- és ránk mosolygott
-Jó reggelt Lizzie!- mosolygottam vissza.
-Szia! -nyögte ki Jimmy
-Ma mész iskolába Vincent, vagy megint dolgozol?
-Azt hiszem, ma árulunk, az elmúlt hónapban keveset dolgoztam, és kevesebb a jutalékom is.
-Én, megyek iskolába!- szólt közbe Jimmy
-Csak azért kérdeztem, ha ma jönnél iskolába, mehettünk volna együtt.
-Bocs, Lizzie, majd legközelebb.
-Majd én, elkísérlek, Lizzie, ha szóval, és szívesen ... de csak ha nem bánod. -az öcsém tovább szerencsétlenkedett, de nem vártam meg a végét, búcsút intettem, és mentem a dolgomra.
A ház előtt, nagy meglepetésemre apámba ütköztem.
-Szia, hát te?
-Rád várok.
-Azt látom, de miért?
-Vincent, nincs kedved velem jönni? Lenne egy kis meló-ekkor, láttam csak ,hogy a baseballütő nála van.
-Persze, miért ne?
-Jól van. -biccentett.
Meleg volt a tavasz abban az évben, már egész korán csak ingben jártunk, és azt is hamar át izzadtuk, jól emlékszem, még a talajból is jött a meleg, mert, hogy le betonozták a mi utcánkat is, hát már most korán reggel érezni lehetett a forróságot, ami a betonból áradt.
Azért maradt ez az emlék ilyen jól, mert sokéig csak szótlanul ballagtunk apámmal, és közben egyre melegebb lett az idő.
-Szóval, miért hívtál el?-törtem meg a csendet.
-Én is ilyen idős lehettem, amikor apám először magával vitt. Meg hát, tudod már évek óta bele nyugodtam, hogy nem fogsz mást csinálni, arra az útra lépsz amire én.
-Mondhattad volna, ezt odafönt a lakásban, miért itt lent vártál meg?
-Az öcséd, Jimmy, előtte tudod, nem akartam mondani. Amúgy valami fegyver van nálad?
-Aha, bicska és boxer.
-Jó, de nem hiszem, hogy használni kéne.
-Tulajdonképpen hova megyünk?
-Van egy kínai mosoda, mellesleg ópiumot is árulnak, de a múlt héten nem fizették ki , Mr. Duvall részét, szóval föl keressük őket. Amúgy azért is hívtalak, mert a pia és cigi árusítás nem komoly meló, a kisstílű dolog.
A környék, ahol a kínai mosoda állt, eléggé ocsmánynak nézett ki első látásra, másodikra meg ocsmányabbnak.
Sok munkanélküli csavargó, az egész utcában szinte senki sem dolgozott, részegek, ópiumfüggők.
Naponta vertek itt agyon néhány embert, de minket nem bántottak, Anthony Duvall emberei sérthetetlennek számítottak. Leginkább bevándorlók laktak erre, ez az ő negyedük volt, munkalehetőség semmi, így nem csoda hogy így elzüllöttek, vagy csavargó lett az ember, vagy piti bűnöző, de legtöbbször mindkettő. Antonhy viszont jó pár ilyen csavargónak adott valamilyen munkát, nem úgy mint a kormány. Ezen is elehet gondolkodni, a maffia nélkül sok ember még szegényebb lett volna…mert az állam nem törődik a sajátjaival, a család viszont igen.
A mosoda egy bérház alatt, egy valamikori bolt helyégből lett kialakítva, előtte a földön egy eszméletlen alak feküdt, a házból meg pont amikor oda értünk, rikoltozva rohant ki egy férfi, a hátából egy kés állt ki, mögötte meg a gyilkosa.
Apám, előre ment és be rúgta a mosoda ajtaját, én meg szorosan követtem.
-Gyere elő te ki sárga szarfészek! -alacsony kövér kínai férfi jött elő, és a földig hajolt előttünk.
-Ne hajlongj, tudod mért jöttem, hol a pénz?
-Nincsen pénz! Nincsen pénz, nincsen forgalom, nem venni emberek áru! - felelte erős akcentussal.
-Igen?- kérdezte vissza apám ,és már lendült is az ökle ,le csapta a kínait.
-Áhhh! -nyögte a kis kövér ember, a szájából vér csorgott.
-Szóval, ide a pénzt! - és most már a baseball ütőt emelte fel. Közben egy rakás kínai jött elő, mind sipítozott, az alkalmazottak voltak.
-Hé te abba hagyni! - indult meg apám felé egy fiatal kemény kötésű férfi, de az ütővel apám le rendezte, simán pofán csapta, és is megragadtam egy fickót és gyomrom térdeltem, mire összegörnyedt, aztán föl rántottam a könyököm és be zúztam az orrát.
-Jó, jó, oda adni a pénz! -nyögte a tulaj, és a munkásai hozták is , néhány köteg dollár, lehetett vagy ezer dolcsi.
-Menjünk, intett apám, hátat fordítottunk nekik, de a szemem sarkából láttam amint az a férfi ,akit apám az ütővel csapott le , föl tápászkodik kést ránt, és ránk veti magát.
-Az anyád!-ordítottam és felé vettem magam, sikerült is föl buktatnom, apám megpördült és az első ütése a kést tartó kezet érte, halottam amint reccsen a csont, aztán durr! a koponyára súlyott le, be is törte a fickó fejét.
-Ezért jövő hónapban, dupla pénzt fizettek! - nézett végig apám a többi kínain, kezében a véres ütővel.
Aztán, apám ment a dolgára, a pénzt le kellet adnia, én meg siettem az iskola mögötti sikátorhoz, a haverok már vártak, és ott volt Nick is.
-Hol voltál ? -kérdezte mogorván.
-Apámnak segítettem, volt egy kis melója.
-Jó,akkor rendben van. Na itt az áru, mutatott a konténerre és fel nyitotta a tetejét, ezekben a kukákban nem szemetet tároltak, hanem a mi cuccunkat.
-A szokásos, na munkára, áruljatok!
A cigit és piát mi zsákokból árultuk, meg álltunk az utca egy forgalmasabb részén, és vártunk. Érdekes az is, hogy miért vásároltak tőlünk: a magyarázat egyszerű, mi olcsóbban adtuk, Anthony Duvall féláron szerezte be az árut, rá tette a hasznát, és még így is olcsóbbak voltunk mint a boltok, persze az alkohol üzlet, a tilalom idején indult be, de addigra én már nem foglalkoztam ilyesmivel. Mivel Anthony azt mondta én vagyok a főnök, én rendelkeztem a pénzzel, enyém volt a felelősség, és én oszthattam ki a jutalmat a srácok között. Mellesleg, kézben tartottuk a velünk egykorú csavargókat, fiatal bűnözőket is.
Voltak törzsvevőink, de már amúgy is messziről kiszúrtuk a mi embereinket. Ez a következő képen ment:
-Hé , uram nem szeretne egy kis dohányt vagy egy kis igazi whiskyt? -a rá dumálást általában Graham végezte, neki jó beszélőkéje volt.
A többség csak legyintett, de azért így is sokan meg álltak.
-Na mutasd, mitek van!
-Nézze uram a legfinomabb szivar, és olcsó, vegyen egy dobozzal.
-Na jó, legyen.
-Nem akar mellé megy üveg igazi piát? Az óhazából, az otthoniak emlékére! Na vegyen!
-Jó, legyen még üveg whisky is.
Hát így ment ez, elég sokat árultunk naponta, délután haza fele menet meg keresett minket Jimmy is.
-Vincent, van egy kis gond.
-Na , mi a baj?
-Az igazgató, azt mondta beszélj vele, vagy kirúg. Azt üzeni rád hívja a zsarukat ha itt árulsz.
-Bassza meg! -káromkodtam, -mindegy menj haza, majd én el intézem. Alig ment el Jimmy, mikor Will fölordított:
-Rendőr! -és tényleg, egy egyen ruhás közeledett felénk, föl kaptuk a zsákokat és rohanni kezdtünk, a zsaru meg utánunk és kiabált, meg fújta a sípját.
Futottunk mint az őrült, a tüdőm már sípolt a megerőltetéstől, és többiek sem voltak túl jól, főleg Kövér Harry, ő igencsak rosszul lett. Végül úgy tűnt le ráztuk , és a sikátorban találkoztunk.
-Huh, huh, -lihegett Harry, -a rohadék, azt hittem, azt hittem, hogy huh. -
-Fogynod kéne zsíros bödön! -kötekedett Will.
-Kuss, indián!
-Na, csak utol értelek titeket! - a rendőr volt az, megérkezett. Most már nem futhattunk el, azt hittem most végünk, le csuk minket a szemétládája, de ekkor mint megmentetek minket, meg jött Nick.
-Hello biztos úr! -üdvözölte.
-Áh, Mr.Duvall!
-A fiúk csak játszottak, fogócskáztak, ügye?- a rendőr zavartan bólintott.
-Igen, igen, és hát adja át üdvözletemet a nagybátyjának. -majd el oldalgott.
-Kösz Nick, nagy voltál!- hálálkodtunk.
-Mit gondoltok ki hívta rátok? Mert nem magától jött, ez szarrágó az biztos!- köpött egyet és rá gyújtott
-Az igazgató, -feleltem kelletlenül- biztos az!
-A franc...Akkor gyerünk! Ti várjatok., Vincent, te gyere!
Egyenesen az iskolába mentünk, föl az igazgató irodájába, ilyenkor már nem nagyon voltak az épületben, egy vénkisasszony titkárnő állta csak utunkat
-Hova mennek?- rikácsolta, de Nick nem törődött vele, be rontott az irodába, és szó nélkül meg ragadta az asztala mögött ülő igazgató nagykendőjét, és annál fogva az asztallapra rántotta.
-Na te szarzsák! Ne köpj a levesembe?! Világos, vagy a saját nyakkendődnél fogva fojtalak meg! Értetted ?
-Ghörrr- hörgött válaszul, Nick elengedte és durván vissza lökte,
-Na gyere, húzzunk innen! - és ezzel le lett rendezve ez az ügy is, így ment ez, ha az ember el akart valamit intézni vagy fizetett, vagy erőszakot használt, lehet, hogy sokan megbotránkoznak ezen, de vallják be, amikor nem sikerül, vagy ha bajba kerülnek, jó érzés lenne össze verni azt aki miatt bajba kerültek. A különbség annyi, hogy mi megmertük tenni. El sem mondhatom milyen büszke és boldog voltam, mert aki a családba tartozott az megvédte a család, ha például Willnek lett volna valami baja, legfeljebb mi a haverjai segítünk rajta, de Nick és a család nem. A magyarázat egyszerű: Will nem tartozott a családba, de én igen.
Április első napjai voltak, biztos vagyok benne mert akkor léptünk be a háborúba, de nekem nem emiatt lett emlékezetes az a pár nap.
Dolgoztunk, árultuk a cuccot, mint addig is, ám egyszer csak oda jön hozzánk, egy alacsony sánta embereke, ismert besúgó volt a környéket, furcsán beszélt, a fogai nagy részét elvesztette, állítólag kiverték neki.
-Fiúk, jó hogy itt vagytok, nagy szerencse!
-Kinek szerencse öreg?- torkolta le durván Will.
-Nektek, úgy ahogy mondom- az öreg besúgó egyszerre selypített, és ha ideges lett, még dadogott is.
-Nyögd hát ki, de gyorsan!
-Szóval, fiúk, van itt egy másik csapat, a túlsó utcában, a megállóban, ők is árulnak.
-A kurva életbe!-persze Will volt az aki káromkodott, láttam elönti agyát a vér.
-Öreg, jól figyelj! Keresd meg Nick Duvallt! Világos?!
-Hát....nem is tudom...
-Nesze, itt van öt dollár!
-Rohanok!
-Na fiúk- néztem végig a barátaimon- kapjuk el őket, csak semmi durvulás, de azért ne feledjék el, hogy ez a mi területünk!
-Jó, kapjuk el őket, tépjük ki a szaros belüket! -ilyen kiáltásokat hallatva futottunk a metró megállóhoz, ahol az a másik banda árult. Jól éreztük magunkat, bár dühítő hogy ha területünkre pofátlanodtak, de a harcizgalma el kapott minket.
Azóta persze ez már így van, csak az ostobák és a kezdők örömködnek harc előtt, de hát még fiatalok voltunk. Meg fűtött is a méreg bennünket, elvégre ez a terület Anthony Duvallé volt, és a nevében mi ellenőriztük , nem engedhettük meg, hogy mások be pofátlanodjanak ide.
Már messziről kiszúrtuk őket, velünk egykorú srácok voltak, látszott elég töketlen egy társaság.
Will nem tudta fegyelmezni magát:
-A kurva anyátok, most megdöglötök!
-Bazd meg.. lassabban - hörögte Harry, és mivel Will rájuk ordított ők is rohanni kezdtek előlünk.
Végig kergettük őket a városon, és közben kiabáltunk nekik, ők meg mintha tényleg az életükért futnának, úgy szaladtak.
Nem voltak túl jó formában, mert utol értük őket, egyikőjük meg állt egy pillanatra, biztos elfáradt, lendületből rúgtam hátba, orra bukott és fölnyalta az utca porát. Graham és Will is elkezdett bunyózni, ijesztőek voltak, Will mint egy elmebeteg úgy küzdött, Graham meg, bár sose nőtt magasra, mindig a legnagyobb daraboknak esett neki, most is, a legmagasabb srácot kezdte el csépelni.
Nem is nagyon védekeztek, úri fiúk lehettek, akik pénzhez akartak jutni, számukra mi voltunk a kemény gengszterek. Egyikőjük sírva is fakadt, könnyei, egybe folytak az orrából szivárgó vérrel.
Will búcsúzóul seggbe rúgta még az egyiket, aztán nagy röhögések közepette ott hagytuk őket.
Volt nekünk más dolgunk is, Nick meg majd el rendezi a többit, kideríti kik voltak ha kell beszél velük, nekünk ez már nem számított.
Mivel jött a délután, mentünk a közelben álló leány gimnázium elé. Pénzünk az volt bőven és meg játszottuk a nagymenőt a gimnáziumi lányok előtt.
Sosem felejtem, azt a látványt, ahogy a sok csinos lány kijött az iskola kapuján, a közelben volt egy park, mi ott ültünk egy padon lazán, semmivel sem törődve, és vártunk rájuk.
-Sziasztok, nincs kedvetek meg inni egy kis frissítőt? Hiszen olyan nagy a hőség! -kezdte puhítani őket Graham
-Ugyan, öcsi nőlj fel!- nevetett az egyik, mivel hát Graham a lányoktól is alacsonyabbra nőtt, de az ilyesmi nem szegte kedvét, pár tíz dollárost húzott elő.
-Nem gondolod meg magad? - a lány egy igazi szépség volt, elmosolyodott és ezt mondta:
-Jó, végül is, úgyis meleg van! -szerencsére barátnői is voltak, és meghívtuk őket a legelegánsabb cukrászdába környéken.
Minden megvettünk amit csak kértek, és közben próbáltuk hülyíteni őket. Az egyik egész okos lehetett, mert rá kérdezett honnan van ennyi pénzünk, én meg szemtelenül rá vágtam, hogy gengszterek vagyunk, először nevettek, de aztán rá jöttek komolyan gondoljuk, különösebben nem zavarta őket, a lényeg a pénz volt.
Viszont egyedül Graham jutott el a csókig a lánnyal, azzal amelyik ki nevette, mi meg semmit sem kaptunk.
Mérgesen mentünk hazafelé.
-Fiúk, legközelebb biztos meg lesz az egyik! -ábrándozott Harry
-Áh, fenét, neked soha! -Will megint kezdett volna kötekedni.
-Na jó, elég a tunyaságból, amit csinálunk az alapján évek óta férfiak vagyunk, de a nővel még nem jött össze semmi! -elégeltem meg a dolgot.
-És, mit akarsz tenni Vincent?
-Hát, évek óta kurvák nevelnek, mind tudjuk hol dolgoznak, el megyek az egyikhez!
Furcsán néztek rám, gondolom az járt a fejükben ez nekik hogy nem jutott eszükbe?
Ott is hagytam őket, hagy gondolkodjanak el ezen, és egyenesen mentem az egyik kupiba.
Kora este volt, kellemes lágy szellő, szőke volt tizenkilenc éves, nagyon értette a dolgát és tíz dolcsiba került. Bővebben, erről nem beszélek, attól még , hogy pénzért embereket lövök agyon, nem vagyok bunkó aki a nő ügyeivel henceg.
Nagyszerű érzés volt, még este amikor haza értem és az ágyamban feküdtem, akkor is ezen járt az eszem. Jimmy is észre vette , hogy valami nincs egészen rendben, ő persze a háborúról akart velem beszélgetni:
-Mit szólsz, az elnök bejelentette, belépünk a háborúba.
-Aha-ásítottam és a nőkről ábrándoztak közben.
-Hol voltál, kussolsz és csak vigyorogsz, mi történt?
-Öcsi, tudod hol voltam? Nővel! Elmondhatatlanul jó.
-Igen? Hát tudod...
-Jimmy, ha egy kicsit tökösebb lennél, mehetnél valamire Lizzie-vel. De nem vagy bátor hozzá.
-Szerintem, nem. Tudod, Lizzie nem szeret engem, nem kellek neki, szerintem lehet hogy te kellesz neki.
-Nem izgat, engem az igazi nők érdekelnek csak! -feleltem. Jimmy az orra alatt mormogta válaszul:
-Nem is tudod mit hagysz ki, bárcsak rám nézne úgy mint rád.
Reggelre is megőriztem a jó kedvem, apám aki ezen a reggelen még otthon volt, mikor fölkeltem, sokatmondóan pillantott el az újságjából:
-Úgy látom jó kedved van...hm, nekem is volt ilyen jó kedvem, amikor...de ez már rég volt-mosolyodott el. Lizzie is észre vette fergeteges jó kedvemet:
-Mitől van ilyen jó kedved?
-Miért ne lenne? -válaszoltam- Miért ne lenne, hisz minden jól alakul.
-Igen, azt leszámítva, hogy háború van-szólt közbe Jimmy
-Áh, hülyeség! -legyintettem.
Délután ismét elmentem a prostihoz, és ismét nagyon szép órát töltöttünk együtt. Vidáman, szinte szökellve mentem a klubba. A klub előtt egy Rolls-Royce Silver Ghost állt, ami nem is lenne meglepő, mert a nagyfőnöknek is volt egy, de ez nem az övé volt.
Épp akkor lépett ki az utcára, néhány másik fickó társaságában: legtöbbjük olasz volt.
A kimért Anthony Duvall mellett, egy alacsony olasz öreg férfi állt, Luca Manfredini névre hallgatott, egyébként az olasz család vezetőjének tisztségét töltötte be. Alacsony volt, és drága ruhát hordott, még sem hatot olyan jól öltözöttnek, mint Anthony. Harsányan beszélt, és túlzottan gesztikulált, ezzel megtévesztette az embereket, egy kedves bohókás öregnek hitték, pedig nagyon kegyetlen, vérengző ember hírében állt. A kocsi természetesen az övé volt.
-Hát akkor remélem mindenben, megegyeztünk ,és nincs több félre értés köztünk, kedves Anthony barátom! - az öreg Manfredininek reszelős harsány hangja volt, és közben a nála jóval magasabb, Anthony-t barátságosan hátba veregette, aki kimértem , rezzenéstelen arccal tűrte.
-Igen, az hiszem minden rendben, Mr. Manfredini. -ekkor értem oda. Udvariasan köszöntem nekik
-Óh, a fiatalság, az utánpótlás igaz? -nevetett rám kedvesen az olasz főnök és kezet ráztunk, de meg kell mondjam engem a hideg kirázott, az olaszok többsége ellenség volt számunkra.
-A nevem, Vincent Donnelly uram.
-Nagyon örültem, Vincent! Akkor hát Anthony viszontlátásara, remélem vasárnap, a templomban látjuk egymást.
-Igen, valószínűleg. -Anthony olyan volt akár a jégcsap, az olaszok meg beszálltak a kocsiba és elhajtottak.
Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, mi a fene történhetett? Mit kerestek itt az olaszok? Biztos nem udvariassági látogatásba jöttek.
Bent a klubban, újabb meglepetés ért, Mason Dixon katonai egyenruhában, két nagy csomaggal épp indulni készült valahová. Ez volt ám a meglepetés! De hát őt csak nem kérdezhetem meg, szerencsére bele botlottam Nickbe, és egyből, utána érdeklődtem:
-Nick, mi ez az egész? Az olaszok itt? Mi a francot akartak?
-Meg egyeztünk velük, túl sok gondot okoztunk egymásnak, és most megegyeztünk.
-Értem, de Mason...ő hová megy?
-Tudod, az is része megállapodásnak, hogy Mason a következő pár hónapra hagyja el a várost. Persze, Mason olyan ember akinek semmit sem kell. Mehetett
volna akár, Hawaii-ba is, csak úgy egy évig ne legyen itt, amíg elcsitulnak a kedélyek, érted, túl sok olaszt tett hidegre.
-Értem, értem, de miért a sereg?
-Mason, tartalékos hadnagy, azt mondta, ha itt nincs rá szükség akkor odaát akar harcolni, igaz a parancsnokság nem akarta el küldeni, de Anthony ezt is elintézte neki, ha Európában akar harcolni, hát legyen.
-Na és ha meghal?
-Ki Mason? Nem olyan meghalós fajta.
Mason Dixon még aznap elutazott, csak 1918-ban láttuk viszont.
1918. November 28-a
Amikor véget ért a Nagy Háború, az egész város és az egész világ ünnepelt mi is, csak mi mást, azt, hogy Mason Dixon haza tért.
Sűrűn esett az eső aznap, én és a barátaim teljesen elázva érkeztünk meg a Klubba. Most az egész Klub tele volt a Család barátaival és ismerőseivel, jókora bulit rendeztünk Masonnak.
-A fene vigye ezt a szar időt! -morgott Will, miután beléptünk a az ajtón és le rázta magáról a vizet.
-Hát igen, de ne feledd, még este ki kell mennünk, vár a kikötő! Bár mehetnétek nélkülem is.
-Vár...hogy basszná meg aki kitalálta hogy esőben menjünk a kikötőbe! De te Vincent minek jössz?
-A nagyfőnök találta ki, valakinek aki megbízható felügyelnie kell.
-Hogy basszná meg- káromkodott ismét
-Át adjam az üzenetedet?- röhögtem, de én se voltam túl boldog. Éjszaka ugyanis ki kellet menünk a kikötőbe, áru érkezett, ami nem volt a miénk, de Anthony lefizette az őrt, nekünk csak annyi dolgunk maradt, oda menni és elhozni pár ládát, csak hát ilyen mocsok időben kinek van kedve ilyesmihez? Meg amúgy is, el intézhetnék nélkülem, bár szép pénzt sőt részesedést ígértek az áruból.
Mikor megérkeztünk már javában tartott az ünnepség, Nick például már a sokadik pohárral dobhatta be, mert szétgombolta ingét , izzadt vöröslött az arca és egyre vadabbul nézett. Nem mondom mi is poharat ragadtunk, és inni kezdtünk. Apám már korábban megérkezett, és kezdett szépen berúgni, igaz is, majd elfelejtettem, Elisabaeth és Lizzei le léptek, még az ősz elején, és nem tudtunk róluk semmit. Apám kicsit megzuhant ettől, de ismertem hamar talpra áll, a furcsa csak az volt hogy nyom nélkül tűntek el, de ez akkor nem tűnt fontosnak, viszont később...de majd erről ha oda értek akkor elmesélem.
ˇ Hogy vagy?- mentem oda hozzá.
ˇ Áh, lehetne rosszabb is, de azért ha mondta volna, hogy miért megy el, szóval az bánt hogy nem mondott semmit.
ˇ Miért nem kéred meg a nagyfőnököt, biztos előkerítené.
ˇ Nem akarom bajba keverni a nőt, szóval ha el akart hagyni, hát legyen.
Nem sokkal később megérkezett Mason Dixon is, egyenruhát hordott, mellén kitüntetések, kezében ott volt a katonatáskája. Mikor be lépett, mind elhallgattunk.
-Jó újra köztetek lenni! -csak ennyit mondott, mi meg igyekeztünk kezet rázni vele, köszönteni, vele ünnepelni, aztán elkezdtük nyaggatni, meséljen milyen volt a fronton.
-Tudjátok, -helyezkedett kényelembe az egyik bársony fotelban- sok németet lőttem le, és sok bajtársam esett el mellőlem.
-Óh, Mr.Dixon, bárcsak én is ott lehettem volna! Tudja , remek lehetett ott harcolni és ölni! -lelkesedett Graham, de Mason arca elkomorult.
-Remek, úgy gondolod ez is csak olyan móka mint embereket verni, cigit árulni, rendőr elől futni? Te csak egy kis pitiáner senki vagy, egy kis taknyos, mit tudsz te az életről?! Amikor az életed a tét, mindent másképp látsz! Amikor a barátod akivel öt perce még együtt ettél, nevettél, meghal, mert a golyó őt találta el, és nem téged, az szerinted remek? Amikor a németek rohamra indultak, mi meg vártuk őket a lövészárokban és aztán jött a tűzparancs, és mi mindet lelőttük az szerinted jó vicc? Gondolod, olyan jó érzés hullák mellet, patkányok közt, aludni, esőben és sárban? -síri csend támadt Mason beszéde után, Graham zavartan motyogta:
-Nem akartam én semmi rosszat, csak tudja...szóval, bocsánat. -nehezen indult be ismét az ünneplés, de azért csak beindult, én egy kicsit kimentem levegőzni,aztán ahogy kint álltam egyszer csak Mason lépett mellém.
-Levegőzöl?
-Igen. Garaham nem akart ám semmi rosszat...
-Nem számít. Vincent, te értelmesebb vagy ennél, ne magyarázkodj. -föltűnt hogy a poharában víz van, rá is kérdeztem
-Víz, miért nem iszik, a legjobb piák is megvannak a klubban!
-Én, sosem iszom Vincent. Aki piál, az nem tud józan lenni, és nekem mindig józannak kell lennem. Ha én akarok a legjobb maradni, és nem akarom, hogy le lőjenek. -hát ettől fogva nem iszom én sem, nem mondom néha egy-egy pohárral ha muszáj volt, de ezt követően türtőztettem magam.
-Mi kell, még ezenkívül ,hogy valaki a legjobb legyen?- kérdeztem és közben ismét eleredt az eső. Mason pedig olyasmiket mondott, amit sohasem felejtettem el.
-Ne bízz senkiben, ne habozz, ne félj. Légy gyors és pontos, mindig állj készen, a halálra és győzelemre. De végül úgy is minden a szerencsén múlik. -majd sarkon fordult és magamra hagyott. Ám mondatai örökre megváltoztattak, ettől fogva úgy próbáltam élni ahogy ő mondta, ezért is lettem aztán én a legjobb, neki köszönhetek mindet, meg persze a szerencsének, mert végül is, minden a szerencsén múlik.
Viszont közben, ideje volt, indulni, szerencsére a többiek nem rúgtak be nagyon, Nick nem örült volna ha azért szúrjuk le ,mert egyikőnk részeg.
A melóhoz kaptunk szerencsére két Ford ,,B” Model Pickup teherkocsit. Az egyiket én vezettem, Harry társaságában, a másikat meg Graham Will-el.
Végig zötykölődtünk a kihalt sötét városon, minden nedves volt és hideg, undorító egy idő volt, szitkozódtunk is rendesen.
A kikötőbe egyébként Európából jött az árú, kiváló minőségű piák, egyszerűbbnek tűnt ellopni mint megvenni.
Az őr, ismert minket, felénk lakott, mi is jól ismertük még gyerekkorunkból. Öreg és elhízott alak volt, ő őrizte egyedül a kikötő ezen részét, amikor meglátott miket, előjött a kis bódéjából és fölnyitotta a sorompót. Nagyon szolgálatkésznek mutatkozott, nem csoda, szép pénzt kapott tőlünk ezért.
-Jó estét, Vincent!
-Magának is, -biccentettem, de csak úgy a kocsiból, semmi kedvem sem volt kiszállni az esőbe. Oda hajtottunk a raktárhoz, baromi nagy raktár volt, tele áruval, de mi csak keveset hoztunk el, pár láda pia mindössze, mert ha túl sokat lopunk, az feltűnő és abból baj lehet. Pakoltuk hát föl a ládákat miközben csurgott az eső a nyakunkba. Will folyamatosan káromkodott, meg is tudtam érteni.
Egyszer csak a sötétből, úgy fél tucat rosszul öltözött alak lépett elő.
-Na tűnés innen kis fiam! - kiáltotta oda az egyik, láttam feszítővas, van nála, és a többi sem fegyvertelen. Megmondom őszintén, elsőre megfagyott bennem, a vér, de aztán láttam ezek is tolvajok, ha a hatóság lenne, nem így kezdték volna, a tolvajokkal meg elbánunk, mi sem voltunk fegyvertelenek.
Sőt, Harry, mivel az apja hentes, egy egész kés és bár kollekciót hordott magánál, amiből nekünk is kiosztott párat, szóval ezektől a csavargóktól nem szartunk be.
-Kisfiam? Tudod te ki vagyok, szarzsák? -kérdeztem kihívóan. A pasas oda lépett hozzám, egészen közel, buta volt és ostoba mert szájalni kezdett ahelyett hogy lecsapott volna
-Húzz a picsába ! Kis hülye !-a kezem ekkor már a zsebemben volt, éreztem öklöm ráfeszül a boxerra, kicsit még hátrább is léptem, hogy jobb legyen az ütőtáv, aztán vállból indítva megküldtem, egyből reccsent a csontja és elterült, bele egyenesen egy tócsába. A többi nem sokat álmodozott, nekünk jöttek, többen kést is rántottak, Harry egy jókora hús szeletelő bárdot húzott elő, és bele vágta ellenfele karjába, szinte félig levágta, majd a torkon csapta, aztán egy szép mozdulattal elhajította, bele egyenesen az egyik szemétláda mellkasába. Will, egy nyúzó késsel szó szerint kibelezte a saját ellenfelét, Graham viszont meg sérült, a férfi bele vágott a karjába,
-A jó anyád, nyögte, majd hirtelen megfejelte , de olyan erővel, hogy vér spriccelt fel a fazon orrából, ezután már nem volt nehéz elvágni a torkát. Az utolsó nekem jutott, rugós kést vett elő, én meg a Harrytől kapott disznóölő kést.
-Na gyere! -mondtam neki, ő pedig felém szúrt, félre ugrottam és döftem, bele egyenesen a karjába, föl ordított és el ejtette a kését, megragadtam a ruhájánál fogva és bele szúrtam egyenesen a gyomrába, addig szurkáltam amíg hörgött, éreztem amint a meleg vér, végig folyik a kezemen, és elkeveredik a hideg eső cseppekkel, közelről láttam, amint a férfi szeméből kihuny a fény, aztán le áll a légzése, furcsa érzés látni, hogy hal meg valaki ,akit te ölsz meg, elsőre furcsa, azóta már megszoktam, de minden egyes halott, más, és egyben ugyanolyan is, de aki nem csinálta végig azt amit én az nem is értheti ezt meg.
Azt akit leütöttem, még élt, bár csúnyán be verte a koponyáját, be is törhetett neki, Will egy határozott mozdulattal elmetszette a torkát, a vére összekente gyilkosát, mindannyian összekentük magunkat ruhánk, kezünk véres lett, hiba esett az eső, csak elmosta vérfoltokat, de nem tüntette el.
Kissé megdöbbentett a dolog, elvégre most öltünk először, de végtére is jó érzés volt. Azok az alakok minket akartak meglopni, ki akartak cseszni velünk, megérdemelték. Az olyan ostobaságok meg nem érdekelnek ,hogy de hát ők is emberek, van családjuk...őket sem érdekelte, simám agyonvertek volna. Öltem hát, ez izgalommal töltött el, de semmi egyéb.
-Mi legyen velük? -kérdezte Graham.
-Harry? -néztem rá.
-A disznók megennék őket is ha kell.
-Jó, akkor pakoljuk fel őket a pia mellé, aztán húzás.!
Hát így is lett, föl pakoltuk a hullákat, meg a piát és eltűntünk onnan. Amikor elhajtottunk a kikötőből, feltűnt valami, az őr eltűnt, bizonyára átvert minket, jutott az eszembe, be engedte ezt a másik bandát is.
Először a piát, raktuk le az egyik raktárban, ami a nagyfőnöké volt. Le kellet pakolnunk a ládákat, és be cipelni a raktárba, úgy hogy közben hat hullánk is volt, a vérük mindent össze kent, is folyton odébb kellet lökni a testeket, mert nem fértünk el a teherautó platóján a hulláktól. Aztán Harry-ékhez hajtottunk , de én már kezdtem nagyon unni, bőrig áztunk, a ruhánk egyre büdösebb szagot árasztott.
Fogtuk a hullákat és becipeltük a hizlaldába, volt erre a célra egy külön helység, nagy csempézett szoba, középen fém asztallal. Harry egy jókora bárddal meg fűrésszel neki látott földarabolni a testeket, mert hogy állítólag így jobb a disznó elé vetni a hullákat.
-Csináltál már ilyet, egyáltalán? -kérdeztem, amikor neki látott az első páciens karját le fűrészelni.
-Igen, vagyis, láttam hogy apám hogy csinálja.
-Bazd meg, én mindjárt elhányom magam-, nyögte Will sápadt arccal, majd elfordult és le is hányta Graham cipőjét, az anyag rendesen telibe kapta, még a nadrágjára is fröccsent.
-A fene beléd, figyelj már hova hánysz! - az én gyomrom is kavargott, ahogy Harry fűrészelte azt a kart, a húst már át vágta ép a csontot nyiszálta, megjegyzem nem úgy tűnt akkor mint aki ért hozzá, közben ismét elkezdett fröcsögni a vér, hát ha ez nem gyomorforgató látvány akkor mi az? Volt azonban más dolgunk is, mint a darabolást bámulni.
-Will, te gyere velem, Graham te segíts a darabolásban, meglátogatjuk az őrt, a szemét elárult, megfizet ezért.
Tudtam hol lakik, egy bérház kicsi lakásában élt. Minden különösebb fel hajtás nélkül berúgtam az ajtót, mire egy asszony a pasas felesége és egy tíz év körüli kislány jött elő, aztán az őr is, csak nadrág volt rajta, azt hiszem fürdéshez, készülődhetett. Kapásból rávettem magam.
-Elárultál, te rohadék ?!-és a heréibe térdeltem, majd orrba vágtam. Will pedig először pofon vágta a sikoltani akaró gyereket, aki erre el hallgatott, majd az asszonyt kezdte a hajánál fogva cibálni.
-Ki nyírjuk a rühes kurvát, ha ne vallod be!
-Jó, rendben, bevallom, de azt mondták, ha nem teszem meg, elvágják a torkom.
-Na gyere! -és kirángattam a lakásból -ti pedig kussoljatok, ma nem is jött haza, nem tudtok semmit, érhető?! -ordítottam rá a nőre és gyerekére. A pasas meg könyörgőre fogta:
-Vincent, gyerekkorod óta ismerlek, nem teheted ezt, nem ölhetsz meg! -közben lecibáltuk az utcára, szerencsére senki sem járt akkor arra.
-Na jó, fogd meg Will- ő lefogta, én meg szíven szúrtam, aztán zsupsz földobtuk a teherkocsira.
-Vidd, el Harry-nak, én megyek és beszámolok a történtekről Nicknek. -Will el is hajtott, én meg keresztül vágtam a csendesen zuhogó esőben a városon. Nem találkoztam senkivel, és ez volt a szerencsém, ruhám és kezem és véres lett, meg is fogadtam, ha legközelebb ölnöm kell, odafigyelek erre.
Bezörgettem Nick ajtaján-egyébként egy két szintes jókora házban élt egyedül, egy meglehetősen jó környéken. Sokára nyitott ajtót, alsó gatya volt rajta csak, és bűzlött a piától.
-Na mi van? Remélem fontos, mert egy jó kis kurva vár rám!- morogta és közben a mellkasát, vakargatta.
-Figyelj, a kikötőben, volt egy kis balhé. Ránk támadtak, hat szemétláda, mind elkaptuk, hamarosan a disznók zabálják fel őket.
-Mi? Ez hogy történhetett?
-Az őr, az a patkány elárult. De őt is elkaptuk.
-A mocsok szemét-és ki köpött- Na és az áru?
-Az meg van, biztonságban le tettük.
-Jó, jó, ügyes voltál Vincent, mindig is mondtam, ügyes gyerek vagy, szépen elintézted, na de most menj haza, én felhívom Athony-t.
Így történt hát, életem első gyilkossága, azóta sok embert megöltem már, volt, akit pénzért, volt akit élvezetből, volt akit önvédelemből. De soha egyiket sem bántam meg, vagyis egy jó ideig egyiket sem bántam meg, aztán a sors közbeszólt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
