Két nappal a Császárvárosi csata után.

Még mindig nagyon fáradtan éreztem magam pedig két nap is eltelt. Nordon annak ellenére hogy bal válla kiugrott a helyéből valamint az alkarja eltört, és több tépett seb is volt a vállán nem pihen egy percet sem.

Megmaradt ezüstpáncélosaival le vadászta az elmenekült démonokat, majd a város körül őgyelgő zsoldosokat kergette szét. Atrex is segített neki: azt hiszem valóságos felüdülés volt számukra a harc.

Én reggel felkerestem Moyunad szobáját. A pengemester nem tért magához. A császárnő is vele volt. Egyre biztosabb voltam benne hogy ha nem császárnő és penge mester lennének ,hát lenne köztük valami.  Persze így nem lehetett. Bár Moyunad papíron még nemes, de hol van már az ő nemessége?

Na mindegy.

Moyunad ugyanolyan mozdulatlanul feküdt mint amikor lefektettük két napja.          

Alig mozdul a mellkasa, épp hogy csak lélegzett.

 -Mióna? Látsz valami változást?- kérdezte a Császárnő.

-Sajnálom semmit, -mondtam és Moyunad homlokára tettem a kezem. –Mintha üres lenne, mintha a tudata eltűnt volna,  teljesen kimerült. De majd Ordim is megnézi ő tapasztaltabb, mint én.

-Túl sokan haltak meg. A lakkosságból is, eddig bele se gondoltam de a Pusztítók letaroltak egy teljes városrészt. A démonok meg lángba borították a kikötő környékét. A városban legalább ezer ember halt meg és vagy ötször ennyi a sebesült.  Sok ház tönkre ment. A katonák közül…1100 katonánk 356 ezüstpáncélos  936 Atrex emberi közül. No meg Loranden lovagok… Túl sok.

-Felség, nekem el kell mondanom Nordon üzenetét. Arra szeretné figyelmezetni hogy az ork követeknek ne említse Or’Gas’Dur-t .

-Nem vagyok ostoba- sóhajtotta. – Jól tudom mire készül Nordon. Igaza van, mint mindig. Nem fogom elszúrni a dolgot. Egy birodalmat vezetek , csak megbirkózom vele.  Egyszer már át éltem mindezt.

Bólintottam, mit is mondhattam volna? De volt valami amit meg kellet kérdeznem, ha most ne, akkor soha.

-Felség, kérdezhetek valamit?

-Mióna- mosolyodott el- megmentetted a várost, hát persze .

-Nordonról lenne szó. Mindig ilyen volt Soha nem szeretett senkit?

-Régóta ismerem-válaszolt hosszú szünet után- emlékszem amikor vissza hozott  a Császárvárosba apám halála után,  kikergette a támadókat. Utána neveztem ki az ezüstpáncélosok vezetőjének. Akkor már ilyen volt. Jég hideg, és kemény mint az acél.  De képes volt a szeretetre. Valaha Dél-Mytarend ezüstpáncélosainak körzeti parancsnoka volt. A  környéket megszállták az különféle bűnözői céhek. Nordon leszámolt velük. Sok köznemes is tagja volt a céheknek, Nordon egyiknek sem kegyelmezett.  Ám ,volt Nordonnak egy felesége. Sőt a nő gyermeket várt. Már mindennapos volt   a nő ,mikor   Nordon rá jött, a felesége az egyik céh ügybe keveredett nemes lánya, kémkedik a céheknek. Nordon saját kezűleg ölte meg. Le szúrta a feleségét, akit szeretett, és aki a gyermekét várta. Gondolkodás nélkül megtette. Nordon csak a birodalom érdekeit nézi. Semmi más nem számít. Épp ezért ilyen kiváló parancsnok. De ne bízz benne. Vagyis ha a birodalom érdekei úgy kívánják megöl.

Szótlanul fordultam ki a szobából. De hát erre számítottam. Épp ezért kell magam mellé szövetségeseket keresni. Nem, az eszembe se jutott hogy eláruljam nem is tettem meg soha, de kellenek a szövetségesek. Újjá kell szerveznem a Loranden rendet!

Ezért egy órával később , Elenaával bementünk a Lorandenek szentélyébe. Ordim mester híva össze a túlélőket.

Hosszan beszélt arról hogy meg kell újulnia rendnek. Közben Elena gúnyosan súgta oda nekem:

-Megújulás? Vége a. Dogmatikus elvakult mi vagyunk  a fény korszaknak?  Most már én is kellek a rendnek?

-Eddig neked nem kellet a rend!

-Nos igen, de ez az új rend, kezd tetszeni.

-Örülök neki. Most én jövök. Ti is tudjátok, hogy  a vezetőink vagy meghaltak vagy árulókká váltak. Ha nem akarjuk hogy a rend elpusztuljon, újjá kell szerveznünk, ahogy Ordim mesteri is mondta. Ezért én magam is a új rend nevében tanítványt fogadok bér még én sem vagyok mester. A tanítványom Elena lesz. –senki sem tiltakozott , érezték igazunk van. Meg kell változnia a rendnek, meg kell változnunk.

Nem sokkal később vissza tért  Nordon és Atrex. Nordon új, fényes vértet viselt, kivéve a balkezén, amit kötés fedett, és rögzítette egy fáslival a nyakához.

Atrex, csurom vér, volt, de látszott nem az ő vére.     

Nordon össze hívott minket, sok mindet kellet megbeszélnünk. A császárnő tanácstermében gyűltünk össze.  Végignéztem a társaságon,  Nordon ült középen, felkötött karjával, arca most is mozdulatlan volt. Atrex, aki közben átöltözött, volt több kisebb-nagyobb zúzdása, és vágása. Elena szintén megsérült pár helyen, de egyik sem volt komoly. Ordim mester már rendbe jött, begyógyította sebeit, de kimerült volt látszott rajta. Na és én, én nagyjából épp bőrrel megúsztam.

-Amit mi itt most megbeszélünk, nem hagyhatja el ezt a termet. Atrex?

-Mi van ?

-Megígéred, őseid nevére, hogy nem mondasz semmit Mustafarnak?

-Igen, megesküszöm,  de Mustafar úgy is rá jön mindenre.

-Jó, akkor nézzük át mit értünk el. Megvédtük a várost. A démonok és a Pusztítók is vereséget szenvedtek, vagyis most kell lecsapni rájuk és ellentámadást indítani. Már erre több tervet is kidolgoztam de most nem ezekről akarok beszélni. De azért pár szóban elmondom  hogy mi történt, sok dologra magam jöttem rá, másokra Mustafar hívta fel a figyelem, szóval:

Haze nagymester le akart számolni a Pusztítókkal és a démonokkal. De ez egyedül nem ment volna neki. Ezért szövetséget kötött néhány démonúrral. Haze azt ígérte a démonoknak, segít nekik legyőzni Mytarendet. Persze át verte őket, a démonok is őt. Kidolgoztak egy tervet. A terv lényege:  a What lovagok és Loranden rend kezdjen háborúba. Haze mesternek ez azért lett volna érdeke mert ha elpusztítja a What lovagokat, akkor nagy hatalomra tett volna szert. Nos tehát a terv: a What elpusztít egy kisebb szentélyt, erre majd egy Loranden csapat megy a What lovagok ellen és utána, kirobbanhat a háború. Már csak az volt a kérdés kikből álljon a csapat. Haze maga akarta javasolni az össze állítást. Nem volt véletlen az össze állítás sem:   vagyis Mustafar nem véletlenül volt benne, Haze reményei szerint ő is és csapat is maghal majd, a What lovagok és a démonok megölik őket.  Csakhogy, két ifjú tanítvány, túlélte a támadást. Nem is volt baj, Haze álmokat sugárzott  a tanítvány fejébe, így a tanítvány javasolta a csapat össze állítását.

 A többit tudjuk, a terv nem sikerült Mustafar életben maradt a What vezetője és démon meghalt.

A Démonok emiatt a Császárváros ellen vonultak A pusztítók meg azért ,mert jöttek a démonok is nem akarták hogy ők győzzenek le minket, gondolom legalábbis. Nos de nem emiatt hívtam össze a kis össze jövetelünket. 

A téma: Mustafar. Mit ért el és mit nem? Pár órája egy gyöngyön keresztül amit az én egyik meghalt emberemtől vett el, elmondott néhány dolgot. Szórakozik velem,  és mindet a tudomásomra hozott. Zavar és idegesít mert nem titkol el semmit, kivéve azt hogy mindezzek a lépésekkel amit megtett, mi a célja. Össze kellene raknom ,de  ne tudok bele látni a fejébe.

Ám valahogy meg kéne őt állítanom.

Igaz, bérgyilkosa halott. A két ügynöke szintén halott, akit Or’Gas’Dur ellen küldött. De, a Loranden rend nagymesteri szintén meghaltak, szerzett magának egy szövetségest, a démonok és Pusztítók az ő közreműködése révén haltak meg Vagyis egyelőre úgy tűnik döntetlen. De mivel nem tudom mik a tervei… 

-Ebben én nem fogok segíteni- szólt közbe Atrex.

-Tudom. Az ötletet Mióna adta. Vagyis az álmai. Nem hiszek különösebb képen végzetben és az álmokban, de ez ötletet adott. Mustafar ellen én kevés vagyok. Mi mind kevesek vagyunk. Kell egy ellenség akit én meg tudok ölni de viszont előbb ez az ellenség megölné Mustafart. Nos, Mióna a káoszról álmodott. Gondolom tudjátok miről beszélek. Volt egy tünde harcos, egy árny tünde. Káosznak hívatta magát, vagyis tünde nyelven: Heal’ney.  

-Ő meghalt, a Loranden rend, és az ezüstpáncélosok legyőzték. – szólt közbe Ordim- különben sem olyan erős mint Mustafar. Az ő módszere a káosz volt, tönkre tette, szétzilálta ellenfelei szövetségeit. Nem lehetett benne megbízni. Tudom, olvastam a régi krónikákat. Különben is halott. Már régen meghalt.

Nordon arcán megjelent az ilyenkor szokásos önelégült mosolya:

-Biztos ez?

 Rossz érzésem támadt, nagyon rossz.

Másnap a mi kis társaságunk egy századnyi ezüstpáncélos kíséretében a közeli sziklabörtönbe érkezett. Ez volt ezüstpáncélosok börtöne, aki ide került az sohasem szabadulhatott. Távolról egy aprócska várkastélynak tűt, ám a lényeg a föld alatt volt a kemény gránitba vájva.

Járatok és börtön cellák.  Őrök mindenfelé. A legmélyebben fekvő cellához csak a mi kis csapatunk és tíz mindenre elszánt, teljesen felfegyverzett ezüstpáncélos ment le. Nordon felkészült, mindenkit a Pusztítóktól zsákmányolt fegyverekkel szerelt fel.

A cellában, vékony láncokkal volt lekötözve egy tünde férfi. Árny tünde volt, felismertem még ha nem is találkoztam soha eggyel sem. Bőre sötétebb, haja kékes fekete, szemei kékek,  magas volt és karcsú.

Úgy tűnt mintha aludna. Biztos voltam benne,  nem a láncok  tartják itt. Vagyis, éreztem a láncokból áradó erőt, akit megkötöznek vele, elapad az ereje és elalszik. Nordon intésére le csatolták róla a láncokat. Lassan ébredezni kezdett. Szemeiben különös őrületet láttam. Végigmért minket.

-Milyen évet írunk? –nyögte

-1765, az ötödik ciklus. –felelte Nordon,- az nem érdekel, miért keltettünk fel?

-Azt mondta ..egy… hozzád hasonló… ezüstpáncélos kutya…. Ha majd szükség lesz rám, ..felfogtok ébreszteni, ezért nem öltetek meg. Most szükség van rám igaz?     

 Nordon biccentett, és egy apró gyöngyöt gurított a tündéhez.

-Káosz!. Ez az ezüstpáncélosok egyik remeke. Minden információ benne van. Csak gondolj rám, és minden kérdésre választ kapsz.

-Csakugyan? –lehunyta a szemét és percekig mozdulatlan maradt. –Szóval öljem meg. Igaz? Szabadjára engeded a Káoszt? Jól meggondoltad?

-Igen. – Nordon intésére, két finom  művű tünde kardot és medált hoztak neki.

-A medálom!

-Mindig szerettük volna lemásolni de nem ment. Csak a te aurádon működik. Csak te teleportálhatsz vele. Káosz a kezébe fogta a medált és el is tűnt. El teleportált.

-Nos, Mustafarnak vége,  meg fogja ölni.

-Szerintem már át is vert. Nordon mellé fogtál, -dörmögte Atrex.

-Óh, nem hinném. A gyöngy amit adtam, tényleg a legfejlettebb eszközünk. Aki hozzá ér, az kapcsoltba kerül velem, akár hányszor használja, vagy ha nem figyel, folyamatosan kémleli a tünde gondolatait. Ráadásul mindig meg mutatja merre jár. Meg öli Mustafart. Persze utána majd velünk akar leszámolni ,de én erről tudni fogok, és akkor, majd megölöm. A történet pedig véget ér. 

Mindenkit megdöbbentett, Nordon terve. Valahogy nem hittem benne, de más sem.

Már hazafelé lovagoltunk, mikor látomásom támadt, mint néhány napja.

Ismét feltűnt a barlang, na és persze az Agnus meg Mustafar.

-Óriási hibát követett el Nordon.- mondta az Agnus.

-Szabadon engedte, de uralni nem tudja.

-Ráadásul a káosz csak erősíti a tüzet. –tette hozzá Mustafar.

-Nem ez a baj. Ő a Káosz. Túl soka tud. A világnak két olyan pontja van amit ha valaki megszerez, uralhatja a világot. Egyedük kevés lesz hozzá, ezért szövetségeseket keres. A démonoknak fog felajánlkozni.

-Két hely? –kérdeztem

-Igen, az egyik a tündék ősi városa, de nem hinném hogy elárulná. –mondta Mustafar

-Nem , mert az Agnusok városát fogja elárulni.  Oda fog jönni. Oda vezeti a démonokat.

Az emberek most támadásba lendülnek, a Pusztítókat vissza szorítják , úgy tűnik a démonokat is.

De a tervek össze omlanak. Ha nem vigyázunk, minden oda veszhet. És akkor még a tisztító tűz sem következik be, és világ elpusztul. Mustafar nem halhat meg, és az Agnusok városa sem pusztulhat el mert akkor nem következik be a világ megújulása. Nem jön el az új rend.  

Mustafar magához tért  a látomásból. Hitetlenkedve csóválta meg a fejét. Nordon alaposan keresztül húzta a számításait. Hirtelen felkapta a fejét, megérzett valamit.

A gránitpalota tróntermében rajta kívül mindenki megmerevedett. Mintha kővé váltak volna.

A terem közepén ott állt az Agnus, botjára támaszkodva.

-Hm nem hittem volna hogy ilyen hamar ismét találkozunk. Örülök hogy életben vagy, és kinyírtad a démont, nem  nekem kellett – üdvözölte Mustafar

-Most neked kell majd segíteni. Meg kell mentened a városunkat.

-Nem félsz hogy ha oda megyek , én teszek szert legyőzhetetlen hatalomra?

-Előbb-utóbb úgyis be következne, inkább te mint a démonok vagy a Káosz.

-Te vagy a város őrzője, igaz? –kérdezte Mustafar- szóval, megtudod mondani hogy hol van?

-Igen, nézz az elméd mélyére, elrejtetem ott a választ. Gyere oda, és küzdj velünk. A tűznek fel izzania , nem aludhat ki. – az Agnus eltűnt, és Mustafar emberi ismét magukhoz tértek, úgy tűnt nem vetek észre semmit az egészből.

Mustafar elgondolkodva  ült trónjára.

-Hát ott van. ott van a város. Ki gondolta volna? Eljutok hát oda is. Mindig ebben reménykedtem. –majd az Árnyvadászok parancsnokához fordult: - Készüljetek fel, ismét elhagyjuk a Gránitpalotát.

-A cél?

-Troll-hegység, az Agnusok városa- felelte Mustafar könnyedén. Majd felnevetett, hátborzongató hangon.