IX. fejezet

Sokáig és sok fele menekültem, keletre, onnan délre Mexico felé ,majd nyugatra, vissza keletre, aztán északra.

Vonattal, hajóval, kocsival. Loptam és vettem, olcsó szállodák, és elegáns hotelek, igyekeztem össze zavarni mindent, szinte hetente új nevet használta, tudják előre látóan volt még vagy négy hamis papírom.

Ügyesen kevertem a kártyákat, mert hát ügyes fiú vagyok. Erről vagyok híres.

Aztán 1935 novemberében érkeztem meg Rockwalley-be. Egy kisváros, közel a kandai határhoz, még mikor az italt csempésztük egyszer ezen a városon át jöttem. Nem álltam meg itt és senki nem volt velem, szóval nem lehet kapcsolatba hozni a nevemmel a várost. Nem akartam semmit, csak megállni egy-két napra. Én a nagyvárosi, rühelltem az ilyen kis porfészkeket, de most nagyon tetszett, úgy látszik megváltoztam.

Hideg volt már itt fen északon, a karom pedig még mindig érzékeny volt az ilyesmire. A város tipikus kisváros volt, nagyjából a központban volt egy szálló, egy régi egy emeletes házból alakították át. Felül a szobák ,alul meg egy kis fogadó rész, asztalok székek bárpult. Eszembe villant, hogy már ilyen helyen is öltem.

A kocsimmal, egy teljesen átlagos használt kocsi volt, és ezt vettem pont előtte parkoltam le. Három bőröndöm volt, egyben fegyverek, egyben pénz, egyben némi ruha, ez volt a legkisebb.

Benyitottam, még reggelre járt az idő.

-Jó reggelt.

-Jó reggelt-köszönt vissza egy hang, aztán megláttam a gazdáját, korombeli szőke csinos nő.

-Ki vennék egy szobát, ha lehetséges.

-Persze, bőven van szabad szoba. Milyet szeretne Mr?

-Egy ágyast, és a nevem Vincent Anderson. De hívjon Vincentnek.

-Rendben Vincent, az én nevem Margaret White, és hívat Magaretnek- rá mosolygott., kedves mosolya volt.

-Akkor, fel mennék a szobámba Margaret- mosolyogtam vissza rá. Fel vittem a csomagjaimat. Tiszta és egyszerű szoba volt, de nem is érdekelt hogy milyen, örültem hogy egy hely ahol biztonságban alhatok

Bár még korán volt, de végig dőltem az ágyon ,hogy pihenjen egy kicsit. Amióta menekülök, mindig ruhástul alszom, és fegyverrel a fejem mellet.

Dél fele keltem fel és mentem le harapni valamit. Páran lézengtek csak odalent, kértem kávét meg valami ennivalót, aztán le ültem az egyik asztalhoz.

Az étel jó volt, és evés közben meg figyeltem mindent. Kis város volt ez, nyugodt és csendes. Mikor végeztem az evéssel, akkor érkezett egy fiatal lány, úgy tizenhat lehetett, igencsak hasonlított a tulajdonosnőre. Hm, ha a lánya korán szülhetett, morfondíroztam. Végül is mindegy nem az én dolgom.

Ki álltam cigarettázni a ház elé az utcára. Alig volt forgalom, a távolban hegyek látszottak és sötét felhők. Erre korán le esik hó állítólag.

Közben halottam hogy mit beszél a fiatal lány és Margaret, hát tényleg a lánya. Á gyújtottam egy újabb cigarettára mikor egy vendég érkezett. Nem is akárki, a város seriffje. Megállt egy pillanatra mielőtt belépett volna és végigmért.

A szemem sarkából azt lestem vajon kell-e lőnöm? Negyven éves is elmúlt már, kopaszodott, láttam amit hátra tolta kalapját és megvakarta a tarkóját. Nyugodt kiegyensúlyozott férfi benyomását keltette.

Igazi kisvárosi seriff, nem szabad lebecsülni, érti a dolgát, de ha az ember óvatos nem lesz gond.

-Jó napot. -biccentett, én vissza köszöntem

Hamarosan egy kocsi érkezett, és kélt öltönyös pasas szállt ki belőle, szagról megéreztem hogy ügyvédek, vagy pénzbehajtók, ilyesmik. Gondoltam ez érdekes , és be mentem én is utánnuk.

-Sajnáljuk Ms. Wihte! Ha nem tud törleszteni, el fogjuk árverezni a házat!

-De ez az életem! A férjem...nem az én hibám! Adósságot hagyott csak rám és ezt a házat! Nem lehetne kitalálni valamit?

-Vagy fizet, vagy árverezünk, és ne ránk legyen dühös, mi itt az államot képviseljük! -majd elhúztak. Érdekes, én nem így hajtottam be pénzt, és soha sem mondtam hogy sajnálom. Bár ők se sajnálták ez csak a púder. Most mennyivel jobb az ő módszerük mint a miénk? Ha valaki nem fizetett megfenyegettük hogy eltörjük a lábát, ők meg megfenyegetik hogy elveszik mindenét. Ugyanaz szerintem.

-Margaret, majd kitalálnunk valamit! -halottam a meg amint a seriff vigasztalja a nőt, aztán elment ő is.

Ketten maradtunk, Margaret és én.

Oda léptem a bárpulthoz ami mögött állt.

-Remélem nem zavarta meg ez a kis incidens, Mr. Anderson.

-Nem, és csak Vincent, oké?

-Igen, Vincent, én pedig csak Margaret, oké? -megint elmosolyodott egy kicsit.

-Mit akartak egyébként?

-Pénzbehajtók. A férjem öt éve halt meg, rám hagyta a szállót, meg egy csomó tartozást. Lehet nem kelet volna olyan fiatalon hozzá mennem. Tizenhét voltam és mindenki azt mondta, hogy egy megbízhatatlan alak. De aztán megszületett Susan a lányom .Aztán a férjem meg tartozást halmozott fel, és öt éve mikor fizetni kellet volna… főbe lőtte magát.

-Sajnálom.

-Ugyan és elnézést, hogy ezzel traktállak.. Vincent. -furcsa ötlet jutott eszembe. Eredetileg Kanadába készültem de hát, a sors, az elől nem menekülhetek. Kicsi az esély rá, hogy itt rám találnak, talán maradhatnék.

-Mennyi pénzről van szó?

-Hatvanezer dollár.

-Mi lenne, ha kifizetném.

-Ezt most valami vicc? -nézett rám gyanakodva.

-Nem. Ki fizetem, persze nem csak úgy, megveszem a Szálló mondjuk 40%-át.

-Ezt nem értem....honnan lenne ennyi pénzed, ezt nem lehet...

-Nem vagyok bűnöző, ha ez lenne a gond. Én csak egy szóval...-a hazugság szinte magától jött a nyelvemre

-Én New Yorkban éltem, jól kerestem, volt egy menyasszonyom, akit szerettem ám túl sokat dolgoztam. A munkám miatt elvesztettem.

-Elhagyott?

-Meghalt, balesetben, de a munkám miatt. Aztán a barátaim is elhagytak, kirúgtak mert a bánatom miatt nem törődtem a munkámmal. Végül eladtam a házam, és mindenem és neki vágtam a világnak. Nem maradhattam ott tovább.

Sehol nem tudok megmaradni, de itt..arra ébredtem itt tudnék felejteni és új életet kezdeni. -az arcom bizalomgerjesztő, és volt igazság is abban amit mondtam.

Nem mondhattam meg az igazat, ez természetes akkor nem is  fogadta volna el a segítségemet, nekem pedig az kellet hogy segíthessek. Segíteni akartam letelepedni, megállni pihenni, új életet élni. 

-Hát legyen. -mondta végül hosszú hallgatás után.- Vincent, ez most olyan mint egy... mentőakció, olyan vagy mint mentő angyal.

-Csak meg ne bánd-suttogtam.

Másnapra már híre ment a dolognak, korán reggel mikor felkeltem Susan Margarert lánya kopogott be hozzám.

-Tessék!

-Jó reggelt, Mr. Anderson.

-Vincent, a nevem Vincent. Mit tehetek érted?

-Csak megszeretném köszöni, amit értünk tettél.

-Magamért is tettem.

-De tényleg, ritka az ilyen rendes ember.

-Köszönöm, Susan, ez jól esett.

Reggeli közben meg oda jött hozzám a seriff.

-Még be sem mutatkoztam, Tull seriff vagyok.

-Vincent Anderson. -és kezet fogtunk.

-Le ülhetek?

-Persze, tessék.

-Kevesen érkeznek a városunkba, és még kevesebb az olyan, aki ki fizet sok tízezer dollárt.

-És ez csak nem gond?

-Nem, de gyanús. Nézze, Mr.Anderson engem nem érdekel hogy ki maga, és honnan van a pénz, és még igaz is lehet amit elmesélt. Engem csak az érdekel, rend legyen a városomban. Ezért fizetnek. Én meg rendet tartok.

-Felfogtam, és biztosan remekül végzi a munkáját Tull seriff.

-Arra mérget vehet, és hadd köszönjem meg én is amit tett. Margaret az unokatestvérem.

-Ezt nem is tudtam.

-Hát...kis város ez, itt szinte mindenki rokon, kivéve az újonnan jötteket.

-Értem, és van más is, újonnan érkezett rajtam kívül?

-Nincs. Na további szép jó napot, Mr.Anderson és érezze jól magát, Rockwalley-ben!

Hát ez beszélgetés érdekes volt, jól gondoltam egész értelmes a seriff. Tudtomra adta , hogy ha nem csinálok zűrt, akkor nem érdekli hogy ki vagyok és honnan jöttem. Sejthette hogy hazudok, én magam sem hittem volna el a mesémet. Margaret is csak azért hitte el, mert hinni akart benne, hogy jóra fordul a sorsa. Én is azért hittem el, hogy megúszhatom mert hinni akartam benne, pedig pontosan tudtam mi lesz a sorsom.

Hát így történt, hogy tisztes polgári foglalkozásom lett. Még a héten leintéztük a papírokat, és ki fizettük a tartozást. Aztán meg...neki láttam a polgári életnek.

Ha vendégek jöttek fogadtam őket, ha kellett felvittem a csomagjukat, segítettem a ház körül. Tull seriffel pedig egészen jó barátok lettünk, mindennap betért, és olyankor elbeszélgettünk. Margaret és a lánya pedig végre boldog lehetett.

Igaz is, Margaret szép nő volt viszont nem legyeskedtek körülötte más férfiak. Ha akartam volna talán lehetett köztünk valami, de nem akartam mert még mindig bennem volt az érzés mikor Lizziet le lőttem.

Apropó lövés! A seriffel többször is vadászni mentünk, jól lőtt de én még jobban Meg is jegyezte honnan értek ilyen jól hozzá, é meg azt mondtam apám sokat vadászott velem még fiatalabb koromban.

Éltem tehát, egy nyugodt kisvárosi ember életét, de valahogy a sors ismét utol ért.

Már vagy két hónapja éltem ott, tél volt, mikor egy nő érkezett a szállodába.

-Miben segíthetek?

-Egy szobát kérnék-láttam hogy ideges, hogy menekül valaki elől, az ilyet mindig kiszúrom. A fene már megint egy nő, egy menekülő nő.

-És, kérem ha keresne valaki, akkor nem vagyok itt. Kérem, tudja a férjem a volt férjem menekülnöm kell előle.

-Persze-bólintottam. Aztán azt hittem ennyiben marad a dolog, míg másnap egy kocsi fékezett le odakint. Ki szállt belőle egy durva arcú, alkoholbűzt árasztó férfi.

-Miben segít...

-Hol a feleségem?! -vágott közbe.

-Kérem, uram, nyugodjon meg.

-Nem nyugszom hol a szemét kurva?! Esküszöm hogy...

-Ne ordibáljon vagy baj lesz -feleltem

-Igen? Tudod mit? Le vagy szarva te seggfej, megkeresem magam! -és a lépcső felé indult, én viszont oda léptem hozzá és vállára tettem a kezem.

-Nem!

-Anyáddal szórakozz! -megakart ütni, de elhajoltam, majd visszakézből lecsaptam, aztán megcsavartam a karját, és kihajítottam a szállóból.

-Kifelé, és ha visszajössz, laposra verlek!

Margaret ekkor jött le, odafent takarított.

-Valami baj történt?

-Csak egy erőszakos idióta, de kidobtam. -és ekkor a pasas berúgta az ajtót, egy vadászpuska volt nála.

-Na, akkor most még egyszer, hol a büdös kurva?!- és Margaretre fogta a fegyvert. Bár véget vetettem a régi életemnek, azért nem voltam hülye hogy fegyver nélkül járjak. Az ösztöneim a régi beidegződéseim, nem hagytak cserben, pisztolyt rántottam és három gyors lövéssel elintéztem. Margaret hangosan sikoltozott. A pasas meg elterült, a mellkasán három takaros lyukkal.

-Jól vagy? -kérdeztem a nőtől. Lassan reagált, szinte alig fogta fel a szavaimat.

-Igen azt hiszem. Hogy...hogy...csináltad....

-Ne ijedj meg! Csak, tudod én nagyvárosi vagyok ott sok a bűnöző, ez csak önvédelemre van!

-Hogy csináltad?- kérdezte ismét, pedig azt akarta kérdezni, ki vagy te valójában?

Kis város volt, ez, a lövéseket messziről is lehetett hallani, Tull seriff irodája pedig pár házzal állt csak arrébb. Fegyverrel a kezében lépett be.

-Margaret, mi történt? -én válaszoltam helyette.

-Egy nőt keresett, egy vendégünket. Fegyvert rántott, én pedig rá lőttem. Önvédelem volt.

-Egy nőt?

-Hármas szoba.- tényleg a vendég ki se dugta a lövöldözés alatt az orrát, nem csodálom én se jöttem volna elő a helyében.

Tull felment, hozzá, hallottam amint mondja, hogy ne féljen , ő itt seriff, most már biztonságban van.

Jó fél óra múlva jött le.

-Azt hiszem minden rendben. Önvédelem volt. Majd ét küldöm a helyettesemet , ő majd eltakarítja, holnapra meg elintézem a papírmunkát. Vincent, egy percre!

Kimentünk a ház elé. Rá gyújtott, lassan rá érősen, és engem is megkínált.

-Vadászatból nem lehet megtanulni így lőni. Meg a háborúban sem, szolgáltam odaát, és puskával megtanítottak bánni, de pisztollyal, ilyen gyorsan és pontosan, nem.

-New Yorkban, sok a bűnöző és kell hogy az ember...

-Persze. -bólogatott- Végül is azt érdemelte amit kapott. Így helyes, legalább nem foglalja a helyet börtönben. Ami a legfőbb nem volt idevalósi, a város élete zavartalan maradt, nekem ez a fontos.

-Nekem is. -vagy három teherautó tűnt fel, majd tova robogtak. Megfigyeltem hogy minden nap feltűnnek.

-Ezek a kocsik, honnan jönnek?

-Kanadából. Csempészek. De itt csak át utaznak, nem itt van a szélhelyük. Így nem idegesítem magam. Más város, az ottani seriff vagy a szövetségiek dolga, nem az enyém. Na, további szép jó napot, és csak óvatosan. -aztán ott hagyott.

Rám viszont várt még egy menet, este mikor oda lenn ketten maradtunk Margaret és én, meg kellet beszélnünk.

-Az gondolod, talán rossz ötlet volt, társulni velem?

-Nem is tudom, megrémültem, csak annyit tudok rólad amit elmondtál.

-Nem vagyok rossz ember. Hidd el.

-Én...csak még nem láttam ilyet az előtt! Így le lőni valakit, mint egy gengszter, és a sok pénzed, mint egy gengszternek.

-Ugyan, ismersz egyáltalán gengsztereket?

-Nem Vincent, de eddig álomvilágban éltem. Most már nem. Nem tudom hogy mit higgyek.

-Egy a lényeg, most jelenleg, rossz ember vagyok? Nem régen, hanem most. Ez számít.

-Igazad van, és ne haragudj rám.

-Nem haragszom.

Ennyiben maradtunk. Azért tényleg furcsa a sors, az a pasas álmában sem gondolta volna, hogy meghalhat, ide jött, azt gondolta puskával a kezében haza rángathatja asszonyát, csak hát velem találkozott. Velem, aki azt sem tudja hány embert lőtt már agyon...az élete pedig gyorsan véget ért. Nem így tervezte és nem számított rá. Akárcsak én, nem ezt terveztem és nem számítottam rá hogy így végzem.

Azonban az érzés, hogy ismét öltem nem hagyott nyugodni. Amióta Lizziet le lőttem egyáltalán nem hiányzott a régi életem, sőt örültem hogy itt nyugodtan tölthetem a napjaimat. Ám most...éjszaka az járt a fejemben, milyen jó lenne ismét érezni a harc izgalmát. Tudni, hogy vagyok valaki, egy nagymenő, nem pedig egy kis senki. A hatalom és az izgalom, ez kiveszett az életemből, és bizony kezdett hiányozni.

Pedig épp elég izgalom volt az, hogy vajon rám találnak-e, vagy megúszom élve?

Két hétre rá újabb esemény zavarta meg a nyugalmamat.

Susan, Margaret lánya, egy péntek este a barátnőivel, ment el valahová, jobban mondva az iskolájukban rendeztek valami bált.

Én, úgy éjfélig fenn voltam minden nap, ültem oda lent, dohányoztam, meg ittam egy-egy pohár whiskyt.

Hát ez a napon egyszer csak Susan, sírva esik be az ajtón.

-Mi történt? -ugrottam fel.

A sírástól alig bírt megszólalni, aztán végül ki nyögte, a bálra a szomszédos városkából is jöttek más fiatalok, fiatal fiúk méghozzá. Aztán néhányuk erőszakoskodni kezdett, szerencsére nem történt semmi mert elfutott, de nagyon megijedt. Először arra gondoltam, mi közöm hozzá, mert bár utálom a nőkkel erőszakoskodókat, de hát mi vagyok én? Csak társtulaj ebben a szállóban, de aztán eszembe jutott, milyen izgalmas lenne meg keresni, és megverni őket...már gondolatra bizseregni kezdtek az izmaim.

-Jó, menj fel, kopogj be anyád szobájába, én meg megyek és elintézem, szóval akkor az iskola előtti parkolóban vannak?

Bólintott

-Jó, majd én intézkedek. -fel vettem a kabátom is ki mentem az éjszakába. Hűvös volt talpam alatt, frissen hullott hó ropogott. Az iskola vagy húsz percnyire volt gyalog tőlünk, és én szép lassan komótosan ballagtam.

A fiúk ott is voltak, két kocsival a parkolóban, az autókra támaszkodva ittak. Egy rendes polgár Tull seriffnek szólna...de hát én nem vagyok rendes polgár, jutott eszembe.

-Jó estét!- köszöntem

-Mit akarsz haver?

-Haver? Én? Hát tudod haver, volt itt egy lány...

-Több is volt itt-fel röhögtek és egyikőjük közel jött hozzám.

-Mindegy, a lényeg úgyis az, többé ne erőszakoskodjatok nőkkel!- és ütöttem, arcon ,majd testre vagy hatszor eltaláltam mire elterült a hóba. Aztán elő rántottam a pisztolyom, nem, nem lőttem le őket, a pisztoly agyával estem nekik , és ütöttem őket ahol értem. Hamar menekülőre fogták, fiatal tizenhét, tizennyolc éves kölykök voltak, akik hamar meghunyászkodtak.

Haza sétáltam, Margaret oda lent várt rám.

-Jól van?

-Igen le feküdt és elaludt.

-Akkor jó.

-Ügye, nem bántottad őket?

-Élnek, ha erre gondolsz. Csak megvertem őket.

-Tudod, azt kell mondanom : köszönöm amit lányomért tettél.

-Semmiség, ha már itt vagyok megvédelek titeket.

-Az jó, és tudod remélem sokáig itt maradsz velünk.

-Én is remélem, -mosolyogtam rá. Aztán hozzám lépett, ahogy rám nézett, nem tehetettem mást megcsókoltam.

Több viszont nem történt, egyelőre nem mehettem tovább, még túl korai volt, még túl kevés idő telt el Lizzie óta.