Császárváros. a tavasz 75. napja

Az öreg tünde egy kényelmes székben ült és onnan figyelt. Én pedig öt katonával szemben harcoltam. Persze nem harcoltunk igazából, kardjaink csak fából voltak, a tünde azt mondta fel akarja mérni mennyire vagyok jó. Hát megmutattam neki.

-Gyerünk tanítvány,. Mutasd meg mit tudsz! – biztatott az öreg. Közben arra gondoltam, hogy a velem szemben álló öt férfi, akik egyébként palota őrök voltak, szóval míg velük harcoltam arra gondoltam, hogy milyen jól alakul a sorsom, szinte hihetetlen. Már órák óta verekedtem az és engem is eltaláltak jó párszor, de az őrök teste minden bizonnyal a ruha alatt tele lehetett kék-zöld foltokkal. Védtem egy vágást, blokkoltam egy szúrást, előre léptem, szúrtam vágtam, be vittem néhány találatot, majd vissza. Mind az öt férfi hangosan lihegett, szakadt róluk a verejték. Ami igaz az igaz, rólam is, de én még tudtam volna fojtatni, hiába fáradtam már el, hiába éreztem néha úgy , hogy ki esik kezemből a fakard, mégis folytattam még volna ha kell- Dehogy honnan merítettem az erőt… Nos azt nem értettem, akkor még.

-Na jó elég, elmehettek. – könyörült meg rajtuk az öreg. Az őrök hálásan szedték össze magukat és mentek el. Mesterem mert, hogy Mesternek kellet szólítanom az öreg tündét poharakat és egy vizes kancsót vett elő.

-Igyál. –mondta. Megragadtam a vizes kancsót.

-Nem, mértékletesség, ne feledd, légy mértékletes, a túl mohó ember

Kitöltöttem magamnak egy fél pohár vizet. Lassan megittam.

-Jobb lenne ha lenne benne jég- mondtam. Az öreg vagyis a mesterem bólintott.

-Miért nincs benned tisztelet?

-Nem értem a kérdést mester.

-Óh dehogynem. Dehogynem, van benned félelem ,harag, düh, de nincs tisztelet. Miért?

-Túl sok mindet láttam, vagy inkább túl keveset… nehéz ezt megmagyarázni. – a börtön éveimre gondoltam.

-Hát igen. Egy kis jég mi? Hm, tudod építeni sokkal nehezebb mint rombolni, ez lesz a mai lecke. – rátette kezét a vízzel teli pohárba, mikor elvette a víz jégé fagyott. Hozzám tolta a poharat.

-Olvaszd fel.

-Ugyan, meleg van, elolvad magától. – legyintettem

-Amint én fagyasztok meg az nem . Rá tettem a kezem. Percekig semmi se történt aztán éreztem, melegség folyt át az ujjaim között. Percekig mozdulatlanul ültem, majd mikor úgy éreztem sikerült, elvetem a kezem. Mesterem megfogta a poharat és lassan felfordította a víz pedig kifolyt belőle.

-Sikerült, megolvasztottad. Szép munka. Mára ennyi elég, pihenj, majd holnap fojtatjuk- a tünde nehézkesen felállt és magamra hagyott.

Visszavonultam a szobámba. Igazán szép, tágas és világos szobám volt, pedig úgy tudtam a Lorandenek egyszerű kis szobákban élnek, de hát ez a főváros, itt minden másképp ment. Egy dézsába vizet öntöttem, majd megfürödtem, nagyszerű érzés volt hogy akkor mosakodhattam, akikor csak akarok. Fölvettem a Loranden tanítványok ruháját, egyszerű ruha volt, mégis azt hiszem most már a legelőkelőbb hercegnők közt sem vallottam, volna szégyent.

Aztán mint általában, ilyenkor amint vége lett a tanításomnak, szépen átsétáltam a palota túlsó felére. Le egészen a sziklába vájt pincékhez, le Lord Nordon szobájához. Amikor csak tehettem, lementen hozzá, hogy miért? Azt nem tudnám megmondani, valahogy vonzott engem, nem úgy mint férfi, bár a korához képest jól nézett ki, de nem ez vonzott hozzá. Ha nem a személyisége, a könyörtelensége, a hideg, számító és ravasz személyisége, lehet hogy a Loranden lovagok voltak a mestereim, mégis Nordontól tanultam a legtöbbet. Aznap nem a szobájában volt, hanem egy gyakorló teremben, könnyű posztóból készült nadrágot és inget viselt. A gyakorló teremben jó pár bábu volt található, különféle harci pozíciókba beállítva. Nordon gyakorolt, szinte tökéletesen mozgott. Figyeltem ahogy be viszi a rúgásokat, ütéseket. Gyors volt és halál pontos. Ahhoz képest ,hogy hány éves… szerintem senki sem lenen képes legyőzni közel harcban.

-Gondolom mára befejezeted a tanulást.- mondta egyszer csak, és abba hagyta a gyakorlást.

-Igen, ma vívnom kellett aztán meg felolvasztanom egy pohár jeget. –feleltem. Nordon bólintott.

-Te nem tudod lefagyasztani?

-A mester azt monda még nem vagyok rá képes. –Nordon megcsóválta a fejét.

-Ha hallgatsz az utasításokra, és mindig azt teszed, amint mondanak… akkor nagyot csalódtam benned. – Bólintottam, mire Nordon már elő is vett egy poharat tele vízzel. Rá helyeztem a tenyerem. Közben ismét eszembe jutott, milyen szerencsém is van, nem olyan rég, még csak egy börtöntöltelék voltam, most meg… most meg megbecsült polgár, a Loranden tagja. Hosszú percekig próbáltam a vizet megfagyasztani, sikertelenül.

-Nem sikerült. –és eltoltam magamtól a poharat. Nordon hümmögött egyet, páncélkesztyűjét és ujját a vízbe.

-Hideg, nagyon hideg, lehűtötted. –elégedettem mosolygott- azt hiszem többre vagy képes mint amennyire a mestereid tartanak.

-Köszönöm.

-Nem dicsértelek, a tény az tény. – kissé zavarba jöttem válaszától majd hogy témát váltsak így szóltam:

-Azt viszont még mindig nem értem miért hagyják a Nagymesterek hogy találkozgassunk… furcsa.

-Áh!- legyintett Nordon- Ez a tudom hogy tudod hogy tudom… játék. Megpróbálják átverni azt aki őket veri át… és ezért téged használnak ki.

-Te is kihasználsz.

-De én nem tagadom. – erre nem volt mint mondani. Aztán eszembe jutott valami érdekes.

-Néhány szolgától halottam amint beszélték, néhányuk szerint én a te szeretőd vagyok, azért járok ide.

-Had mondják. –válaszolta Nordon nyugodtan, én azonban nem hagytam ennyiben a dolgot.

-Nem is zavar? Mert például én még soha nem láttam erre felé nőket, nem is hallottam róla hogy azt beszélnék ,hogy nővel vagy. Vagy talán nem is szereted a nőket?

-Nem erről van szó. Mikor még nem kerültem ilyen magas pozícióba, volt jó pár lány sőt volt egy akivel össze akartam kötni az életem. Ám akinek egy egész birodalomra kell ügyelnie annak nem lehetnek szerettei, barátai. Így nem verhetnek át, nem csaphatnak be.

-Ez szomorú.

-Nem nem az. Nekem nincs szükségem ilyesmire, éppen elég a birodalom… ez mindennél fontosabb. De most te fogsz nekem mesélni, mennyire emlékszel apádra?

- A háborúban tűnt el, amikor a nomádok legutoljára lerohanták a birodalmat, kicsi gyerek voltam akkor még. Amikor a nekromanták vezetésével a nomádok be törtek a Császárvárosba, apám a védők között volt, akkor halt ,meg.

-Kegyetlen harc volt, -bólintott Nordon- nem sokkal utána lettem én az Ezüstpáncélosok vezetője. Te pedig… kaptál egy mostoha apát, aki megpróbált megerőszakolni, és te megölted. Nordon elgondolkodott valamin.

-Gondolom nem sokat jártál iskolába. Nézzük csak, elővett egy térképet és kiterítette.

-Föl ismerem az a világ térképe, ez itt Eldarwyl kontinens, nyugatra a Szigetvilág, délre a Déli kontinens. Eldarwyl közepén, itt van Mytarend, keletre ez itt a nomádok földje, nyugatra az orkok, erre fönn az északi királyságok , délre Lihteans, Lihteanstól nyugatra a Partvidék, attól dél-keltre a Báróság, keletebbre pedig Velindar és a törp hegység.

-Jó, - válaszolta Nordon és kezembe nyomott néhány tekercset.

-Ezekben minden le van írva az országok gazdaságáról katonai erejéről lakosságukról, földrajzukról. Olvasd át.

-Miért van erre szükségem?

-Sosem tudhatod, mikor mire lesz szükséged. Tedd amint mondtam. Na nézzünk mást. Történelem.

-A ciklusok számítását ismerem, első ciklus a világ teremtése az istenek kora, második az istenek távozása, az Agnusok és Sárkányok kora, a harmadik az ő háborújuk, a negyedik az ősmágusok kora, ötödik a jelen, a Lorandenek kora.

-Ősmágusok.- Nordon kelletlenül meg rázta a fejét. –Gondolom úgy tanítják ,hogy az ősmágusok , és a Lorandenek együtt uralták a világot, ám az ősmágusok hatalma elenyészett.

-Igen és a Lorandenek az ősmágusok utódjai voltak.

-Inkább szolgái. Szolgák akik megölték uraikat. – erre elsápadtam

-Ez eretnekség.

-Ez az igazság, de ezt most hagyjuk van ennél fontosabb dolgunk is. –Nordon egy üveggömböt vett elő. A gömböt vörös kendő takarta. Nordon levette róla a kendőt.

-Nézz bele. –A gömbben egy férfit láttam aki nevetett. Jól ismertem az arcát és a nevetést.

-Ő Edgo Mustafar.- mondta Nordon. –azt akartam hogy lásd, milyen valójában.

Mustafar harcolt, körülötte mások is harcoltak, egy nagy darab szakállas férfi óriási pallossal vadul kaszabolta az ellent,. volt ott még néhány Loranden is ,egy mester és két tanítvány.

-Ő Atrex de Woldruff . Az pedig Ordim mester, és két tanítványa.

-Szóval ők azok.

-Igen- felelte és letakarta a gömböt. -Az hiszem adok neked valamit. – Nordon egy karddal és valamiféle ruhával, talán egy láncinggel tért vissza.

-Nézd ezt a kardot- mondta, és kivonta a hüvelyéből. Másfél kezes kard volt, és zöld színű kristályból készült.

-Két varázslat is van benne, ha vágsz vele egyszerre tűz és robbanás varász aktivizálódik, ha valakit ezzel megvágsz lángolva repül hátra néhány métert. Viszont ha döfsz vele, a szúrás nyomán megfertőzi a sebet, a seb gyorsan üszkösödni kezd.

Ez a páncél ing pedig- a ruha amit mutatott csak a felső testet fedte be, a kezeket szabadon hagyta . Könnyűnek, vékonynak és lengének tűnt és ezüstösen világított.

-Nagyon erős, akárcsak az Ezüstpáncélosok vértjei, csak ez könnyű láncing nem pedig nehéz vért. A Császárnő is hasonlót visel ruhája alatt. Nordon egy tőrt vet elő és végig húzta a páncélingen, a tőr szikrázott és kicsorbult.

-Ezeket neked adom.

-Mért? Talán hirtelen megszállt valami jó szellem? Vagy ezzel is van valami célod.

-Természetesen, célom van vele, ha az a sorsod, hogy Mustafar ellen harcolj, akkor a legjobb felszerelésre lesz szükséged.

-Rendben. Most megyek.

-Várj van még valami. – és a kezembe nyomott még egy tekercset. –Ez itt minden amit Mustafarról tudok. Tanulmányozd át.

-Nem kevés ez egy kicsit? –

-De , túl kevés. Túl keveset tudok róla, de ez hamarosan változni fog. – nem fűzött hozzá többet, de azt láttam ,hogy elmosolyodik. Önelégülten. Vagyis tervez valamit.

-Ja igen, mostantól kezdve én is tanítani foglak közel harcra!- szólt utánam.

-Mi? Én jól harcolok!

-Persze, mondjuk néhány kisstílű bűnözőhöz képest, jó vagy, de Mustafar ellen… mostantól tőlem is tanulsz majd, nyugodj bele.

Bólintottam és magára hagytam.