A nyár huszadik napja, Verindar határ vidéke, a Hóbagoly-törp klán tárnáinál.
Másfél méter magas volt a hótakaró, de még sem süllyedtek el benne, ugyanis a hó keményre fagyott. Nem is hó volt ez már, hanem jég. A jókora sziklaoldalba ágyazva volt a törp tárna bejárata, messziről is jól látszott, mint valami jókora fekete száj, sötétlett a hóval borított tájon. Mustafar , valamint az Árnyvadászok, meg hűséges kísérője: a gyíkember közeledett a száj felé.
Mustafaron kívül mind vaskos prém ruhát hordtak, ám Verindar új urának nem volt szüksége ilyesmire, úgy tűnt nem hat rá a hideg.
Amúgy szépen sütött a nap, a napsugarakat vakítóan verte vissza a fehér hó takaró. Aztán a fehérség meg mozdult, alacsony, zömök alakok mozogtak, fehér ruhájukban szinte teljesen beolvadtak a környezetükbe. Törpök voltak, Mustafar érezte rajtuk, hogy rémültek, mégis elszántan markolták fegyvereiket.
-A fogadó bizottság. –mormogta Mustafar.
-Nem tudnak meg állítani minket, uram – felelte az Árnyvadászok parancsnoka.
- Tudom, és ők is tudják. Azaz átkozott Loranden. Azt hiszi megtéveszthet, de be akar csalni a barlangba, ott akar velem végezni. Föl áldozza ezeket a törpöket, és az áldozat hiába való lesz, és még engem tartanak kegyetlennek. –Mustafar megcsóválta a fejét. – Követnek minket!- mondta hirtelen.
-Kik? –kérdezte a gyík harcra készen.
-Démonok, Pusztítók.
-Akkor, nem lenne jobb, itt meg várni őket? –kérdezte az Árnyvadászok parancsnoka.
-Nem, be megyünk a tárnákba és meg ölünk mindenkit aki ellen áll. A démonok és Pusztítók meg csak jöjjenek, végzek velük is. Ki játszom őket egymás ellen, és utána mindegyikőjüket a pokolra küldöm. De most már, gyerünk be! Egyedül akarom csinálni.- Mustafar mintha csak egy sétatéren lenne, kényelmesen a harcra kész törpökhöz sétált. Aztán elmosolyodott. A törpök harcedzett veteránok voltak, mégis ettől a mosolytól jeges rémület szállta meg szívüket.
A következő pillanatban tűzvihar sepert végig rajtuk, legtöbbjüknek még csak sikoltani sem maradt ideje, Mustafar lángjai gyorsan végeztek velük.
-Nos, gondolom azért kellet meghalnotok, hogy elbízzam magam, ezért küldött titeket ide Kaldberd nagymester. Nagyon ravasznak hiszi magát. De legyen igaza, elbíztam magam!
Aztán Mustafar vezetésével be léptek a törp tárna bejáratán.
Aki még nem járt a törpök tárnáiban el sem tudja képzelni, hogy milyen is valójában. A tárnák mindennél mélyebben húzódtak, hatalmas díszes csarnokok, keskeny vagy már félig beomlott bánya járatok, több kilométeren átkanyarogtak, és most Mustafar ide készült behatolni. A legtöbb ember szerint ez őrültség volt, a néhol labirintusszerű barlangokban harcolni a törpökkel, több mint istenkísértés. Csak hát Mustafar bízott a saját erejében. Önelégülten mosolyogva, lassan lépkedett lefelé, hogy Verindar után a törp tárnákat is elfoglalja.
Császárváros a Nyár huszadik napja.
Már korán reggel is hőség volt, de most ez valahogy senkit sem foglalkoztatott. Hiába volt egy nagy eső, nem hűlt le a város levegője. Éjszaka, Nordon és az ezüstpáncélosok át vették a város irányítását. Én egy percet sem aludtam, a megbízható Loranden lovagokat válogattam ki, majd győzködtem őket, hogy tegyék félre ellenszenvüket Nordon iránt, mert itt most Mytarend sorsa a tét. Miután végeztem kimentem a palota egyik külső udvarára. Innen az egész várost be lehetett látni, ám eddig nem jöttem ki ide , mert hát ez a rész a Császárnő lakosztályához tartozott. Ám most ő sem volt a helyén, az ezüstpáncélosok biztonságba helyezték. Furcsa volt, ott ahol eddig szolgák, nemesek, különféle emberek nyüzsögtek, ott most minden kihalt volt. Az egész palota olyanvolt mint valami temető. A csöndet legfeljebb a járőröző katonák léptei verték fel.
A Császárnői lakosztály udvara nagyon szép volt, dísz fenyők két oldalt, középen szökőkút, mellette padok. Az összképet meglehetősen elrondította azaz ötven katona és néhány ezüstpáncélos akik épp két dárda vetőt szereltek össze. Nordon személyesen felügyelte a munkát, szóval valami fontos dologról volt szó.
Mikor meglátott kérdés nélkül mondta:
- Ezek itt új fejlesztések, a robbanó számszeríjaink elvén működnek, csak nagyobb hatásfokkal. – mondta Nordon és óvatosan fel emelt egy dárdát. Hegye kristályszerű anyagból volt, amiben apró rúnák látszottak.
- Ez még egy fél méter vastag kő falat is kidöntene, ha a démon lordot ki tudjuk mondjuk ide szorítani, és be lövetek pár robbanó dárdát, az majd alaposan le lassítja. – bólintottam, hiába Nordon érti a dolgát. Kiválóan megszervezte a palota és a város védelmét. Lehunytam a szemem és megéreztem valamit, egy furcsa nyugtalanító érzés, ami a város felől jött.
- Na és lakosság, hogy viseli? Nem nyugtalankodnak? Ha lázongani kezdenének…
- Akkor megkeserülik, minden lázongást, minden törvényszegést, azonnal meg torolok. Jobban érdekel most Haze nagymester. Hova tűnhetett? - ekkor lihegve , izgatottan érkezett egy ezüstpáncélos.
- Uram, uram, katonák érkeztek., Egy kisebb sereg! Legalább ötszázan vannak, és legalább még ezerötszázan jönnek utánuk!
- Katonák? Miféle katonák? –kérdezte Nordon.
- Lihteans katonái, és uram azt hiszem Atrex de Woldruff lovagol az élen, és van még valami. A Loranden rend mestere , bizonyos Ordim mester is vele van! Az első katonák már is a déli kapunál vannak,
Nordon biccentett.
-Rendben beengedjük őket! Megyek és beszélek velük, a Lihteansi katonákat a külső kaszárnyákba szállásoljuk el. Nagy segítségünkre lehetnek. Intézkedj, hát a szállásukról, utána majd meg mondom pontosan hogy mi lesz a feladatuk.
Mióna, gyere! Ez érdekes lesz, Atrex és Ordim mester- megcsóválta a fejét. Nem sok idő telt bele és Atrex meg kísérete egyenesen fellovagolt a palotába. Közben, Elena, és Moyunad is csatlakozott hozzánk. A trónteremben vártuk a jövevényeket.
-Nagy hasznunkra lehetnek. A lihteansi nehézgyalogosok kemény harcosok. Ezenkívül Atrex egy élő legenda, ráadásul végre megtudhatom tőle , hogy mi a kapcsolat közte és Mustafar között. Ordim mester pedig, szintén nagy hasznunkra lehet, sokat segíthet a Loranden rend újjá szervezésében. – magyarázta Nordon.
Ekkor nyílt az ajtó. Atrex de Woldruff megdöbbentő jelenség volt. Igaz férfi. Magas, erős, soha nem láttam magasabb és izmosabb férfit nála. De mégsem volt egy eltorzult óriás. Láttam Elena is rajta felejtette egyetlen zöld szemét. Szája szegletében megjelent egy apró mosoly, és Atrex is észre vette ezt, láttam ahogy végig méri tekintettével. Ordim mester viszont engem vett észre. Persze nem a nőt látta bennem, hanem Loranden tanítványt. Majd észrevétlenül, megbökte Atrex könyökét. „Ő az” mondta a mester tekintete. Atrex most engem méricskélt, majd Nordonhoz lépett. Nordon arca akár a kőszikla mozdulatlan maradt, de Lihteans hadurán látszott hogy ki nem állhatja Nordont.
-Rég találkoztunk.
-Bizony rég. –bólintott Nordon.
-Mi folyik itt? Mi történt a várossal? –kérdezte Atrex
-Szükségállapotot rendeltem el.
-Hm a Császárnő tud róla? – húzta össze a szemöldökét gyanakodva
-Természetesen, az ő engedélye nélkül semmit sem csinálok. De mivel ez az én városom én kérdezek, mit keresel itt?
-Mustafar küldött, ő mondta, hogy segítsek. Hát segítek Tudom hogy a Pusztítók és démonok is a város ellen jönnek, hát el kell a segítség . Két ezer jó emberem tartott velem.
-Örülök ,hogy itt vagytok! –biccentett Nordon. Atrex ezután felém lépett.
-Te lennél az? Mustafar beszélt rólad.
-Igen. én vagyok. – felettem és ki húztam magam. Ami nevetséges, mert mégis csak egy nő vagyok, Atrex meg egy óriás… még a válláig sem értem hiába nyújtózkodtam.
-Gondolom tudod, hogy én és Mustafar jó barátok vagyunk...-kezdte lassan. Kíváncsi voltam mire akar kilyukadni. - szóval, ha valaki Mustafart bántja az engem bánt. Ha valaki rá támad, én annak lecsavarom a fejét. Úgyhogy figyelmeztetlek, te egy csinos fiatal lány vagy, nem akarlak bántani, ráadásul ha Mustfarra támadsz azt is garantálhatom hogy végez veled. A te érdekedben , ne akard meg ölni! –bólintottam.
-Azt teszem amit végzet parancsol! – oldalra pillantottam, Elena, láttam mosolygott, Nordon pedig félre hívta Atrexet.
-Hagyjuk ezt most, el mondanám hogy mi lesz a katonáid feladata. – ezután Ordim mester lépett oda hozzám, tudni akarta hogy mi minden történt a távol létében.
Elmondtam mindent és azt hittem, a mester nem fog egyetérteni Nordon döntéseivel.
-Bár, Mustafarban továbbra sem bízok meg, tudom hogy most igazat mond. A feladatunk hát, újjá szervezni a Loranden rendet. De ez sajnos, csak Nordon segítségével lehet. Azt hiszem a rend nem maradhat vezetők nélkül, ki kell nevezni ideglenes nagymestereket, beszélek Nordonnal. De rád számíthatok?
-Természetesen mester! –bólintottam, majd Ordim is elsietett. Elena, láttam továbbra is mosolygott.
-Mi az? –kérdeztem
- Természetesen mester? –gúnyolódott-régebben nem mondtál volna ilyet.
-Új idők, új szokások .
-Aha, na de Atrex, jó pasi mi? Csakúgy dagadoznak az izmai.
-Hát igen, de szerintem tegyél le róla! Egy nemesember, nem egy bűnözőt fog választani!
-És nem is Lorandent!
-Igaz. –hagytam rá.
Közben, Nordon és Atrex valami másról vitatkoztak.
-Az emberied egy része, itt lesz a palotában tartaléknak, 200 fő. A többi a várost védi. Az utcákat, tereket. Ha például a városlakók lázonganának, akkor tudod mit kell tenni ügye?
Atrex válaszként megfeszítette izmait.
-A másik dolog, mit tudsz Mustafar terveitől ?
-Sokat. De nem mondok neked semmit.
-Ez az én városom. Itt az én törvényeim vannak életben !- szikrázott Nordon szeme
-Na akkor most figyelj, mert nem mondom el többször: Mustafar ellen nem fogok segíteni! Sőt megvédem! Bármitől és bárkitől. De elég annyi hogy az áruló nagymester, és a démonok kavarták meg a szart.
Ekkor nyílt az ajtó és belépett a Császárnő, mellette elmaradhatatlanul négy ezüstpáncélos.
-Atrex! –kiáltott fel őszinte örömmel- örülök hogy itt vagy, gyere beszélgessünk! –Atrex elvigyorodott és bólintott. A Császárnővel félre vonultak, a négy ezüstpáncélos testőr követte volna őket, de Atrex úgy nézett rájuk minta ott helyben agyon akarná verni az összes ezüstpáncélost. Nordon intet, hagyják rá. Amíg Atrex vigyáz rá, nem érheti bántódás.
Aztán megszületett a megállapodás, a Loranden-rend ideglenes vezetéséről. Háború esetén négy kinevezett nagymester gyakorolja a hatalmat. Engem Ordim mester avatott be és hát igencsak meglepődtem.
-Szóval a nagymesterek, idegelenesen: a Császárnő, Nordon én ,és te.
-Én?- képedtem el.
-Igen, nagymesteri jogaid vannak, de nincs nagymesteri címed. –bólintott Ordim.
-De mester, ezzel a rend, teljes egészében Nordon és a birodalom irányítása alá kerül!
-Na és? Nem ezen dolgoztatok, te, és Nordon? Ráadásul ez az egyetlen esélyünk, Mustafar ellen.
Nem volt mit mondanom, igaza volt. Furcsa volt azért, mostantól fogva minden Loranden lovag engedelmeskedik nekem. Meg hát a Loranden nagymestereit ugyanazok a jogok illetik meg mint a főnemeseket. Lady Mióna? Mostantól ez lesz a nevem? Furcsán hangzott, mégis jól.
Nem olyan rég, még csak fogoly voltam, most pedig…hát igen. Elégedettnek kelet volna lennem, de mindenhonnan sötét fenyegetést éreztem. Pusztítók, démonok, és Mustafar. Túl sok sötétség.
-Tényleg örülök neked. – mosolygott kedvesen a Császárnő. – Rég találkoztunk.
-Sajnos, rég. De én is örülök, hogy viszont látlak.
-Tudod, meg kell kérdeznem, semmi sem változtathatja meg döntésedet? Nem segítesz?
-Mustafar ellen? Nem.- rázta meg a fejét határozottan Atrex.
-Hát jó. De van itt más is.
-Tudod.- vágott a szavába Atrex- régebben nem foglalkoztál minden percben a Császárság ügyeivel.
-Mos szükség van rá.. Túl sok a probléma, és az ellenség.
-De a szövetséges kevés.
-Pontosan, szóval, gondolkodtál, azon amiről a legutóbb beszéltünk?
-Sajnálom, űrnőm –hajtotta le fejét Atrex- én csak is azt vehetem el akibe szerelmes vagyok, és bér kedvelek, és gyönyörű vagy de nem, vehetlek el.
-Pedig így, Lihteans, és Mytarend, a két ország egyesülhetne, olyan hatalmunk lenne mint senki másnak! Seregeinknek nem állhatna ellen senki! Lihteans nehézgyalogsága, és Mytarend lovagjai…együtt legyőzhetetlenek lennének.
-Akkor sem. –válaszolta Lihteans hadura keményen.- Engem az ilyen politikai csűrés-csavarások hidegen hagynak, jól tudod. Több hatalom sem kell. Megelégszem annyival amennyi van. Különben is a végzet nem azt jelölte ki számomra hogy házasság útján legyek a világ ura. Nekem a feladatom hogy ott legyek majd ha el jön az idő, ott kell lennem majd ha megváltozik a világ, örökre.
-Mustafarral?
-Vele. –Aterx még mondani akart valamit de fölbukkant Nordon.
-Még valami gyere vele. Felség, ön is. –hamarosan mindannyian vissza tértünk az üres trónterembe. Nordon kezében egy véres ruha volt. Olyan mint a néhai bérgyilkos hordott. Pontosabban szólva pont az. Moyulandra néztem, mit tud erről? De ő csak maga elé bámult.
Nordon le terítette egy székre a ruhát, majd elő húzta kristálykardját és rávágott az anyagara. A penge szikrázva siklott le róla.
-Nos? – némám bámultunk. Csak Nordon és én sejtettük, hogy mi az igazság, biztosan pedig csak Atrex tudta.
-Nos, Atrex? Mit gondolsz?
-Láttam már ilyet. Négy éve. A déli kontinensen. Gondolom úgy is tudni akarsz mindet,
hát nem titkolózok. Embereket képeztem ki ott. Mustafar kért meg rá. Még a kardom a Fagypengét is oda adtam egy időre. Ez alapján készítette katonái fegyvereit.
Egy századnyi harcosa van, jól kiképzettek, tudom. A felszerelésük, fölül múlja az Ezüstpáncélosokét. – Nordon bólintott.
-Hát jól van. Tudod, ha nem lenne szükségem a segítségedre, végeznék veled. Segítettél létre hozni egy olyan sereget ami képes szembe szállni az Ezüstpáncélosokkal?!
-Óh igen! Te pedig semmit sem tudtál róla, és ez dühít, nagyon dühít. –Atrex elégedetten mosolygott majd megfordult és magunkra hagyott minket.
Aznap, a nomádok pusztáinál
Votras az ezüstpáncélosok parancsnoka gyanakodva hallgatta az előtte álló nagydarab orkot és öt társát.
Or’Gas’Dur és az utolsó megmaradt öt What lovag, igyekezett megy győzni az ezüstpáncélosokat.
- Higgyetek nekünk! Kényszerűségből adjuk meg magunkat! Nem tehetünk mást!
- Ugyan már! –Votras körbe mutatott, a kis virágos réten a What lovagokat hatvan ezüstpáncélos vette körbe. Mind készen, arra hogy ha kell végezzenek az orkkal és társaival. Or’Gas’Dur felhördült mérgében és keze a csatabárdja nyelére tévedt, de aztán türtőztette magát.
- Fölajánljuk segítségünket, Mustafar ellen! Hivatalosan én vagyok a What rend vezetője! Sok What lovag van ,ég szétszórva, ha segítetek , akkor ígérem hogy amíg én élek a What se Mytarendet se a Loranden rendet nem támadja meg! Sőt! Mindenben segítünk! Cserébe csupán védelmet kérünk Mustafar ellen!
- Nos, minden az utamba kerülő What lovagot meg kell ölnöm…-kezdte lassan Votras- de amit mondtál új megvilágításba helyezi dolgokat. A döntésem a következő, őrizet alatt, a Császárvárosba viszünk titeket! A fegyvereiteket át kell adnotok, és ha használjátok elmétek erejét meghaltok !
- De ha Mustafar emberei ránk találnak és nem akarunk meghalni…harcolnunk kell! Nem ígérhetem meg hogy ha Mustafar katonái megtalálnak hogy nem használjuk az erőnket!
- Jó! De csak vészhelyzet esetén! –Votras intett és tizenöt lovag közelebb lépett- nektek csak egy feladatotok van vigyázni rájuk!
- Uram nézze! – kiáltott fel az egyik lovag- nem messze tőlük két lovas tűnt fel. Myrus és Helcor voltak azok. Meglehetősen siettek, és most hogy észre vették az ezüstpáncélosokat látni lehetett, hogy bosszankodnak, és meg is ijedtek. Vagyis, Or’Gas’Dur érezte mindezt. Elégedett volt, most már biztonságban érezte magát, pár órával megelőzte az Árnyvadászokat. Az ezüstpáncélosok lövésre kész számszeríjakkal a kezükben vették körbe lassan a lovasokat és intettek : szálljanak le.
- Kik vagytok?- kérdezte Votras és minden eshetőségre készen kezét kardja markolatára tette.
- Árnyvadászok vagyunk, Mustafar császár szolgálatában… tudtommal nincs hadiállapot országaink között. – mondta Myrus – Mi csupán a What lovagokat akarjuk, elszámolni valónk van velük.
- Nem lehet-felelte kurtán Votras
- De ők a közös ellenség- próbálta meg győzni Myrus- miért harcolnánk értük?
- Nem lehet. –ismételte meg Votras és előhúzta kardját. A többi ezüstpáncélos is így tett. A What lovagokat pedig hamarosan kettős sorfal választotta el az Árnyvadászoktól .
- Ostoba! Mi itt a ti érdeketekben harcolunk! – mondta dühösen Helcor.- Adjátok át őket vagy…!
- Próbáljátok magatokat átvágni az ezüstpáncélosokon! –röhögött fel Or’Gas’Dur. A helyzet pattanásig feszült. Myrus és Helcor és elő vette a kardját, aztán elpattant a húr, az Árnyvadászok és az ezüstpáncélosok egymásnak estek. Helcor átszúrta a vállát egy nagydarab ezüstpáncélosnak, Myrus pedig egy másiknak az oldalát vágta meg: az Árnyvadászok fegyveri ellen a ezüstpáncélosok vértjei nem nyújtottak kellő védelmet. De mindez hiába, mert már körbe is vették őket, valóságos kristálykard erdő vette őket körül… Myrust úgy vágta orrba Votras hogy eleredt az orra vére, Helcorra pedig egyszerre hat penge sújtott le, és bár nem vágták át a ruháját, érezte baloldalán a bordái megrepedtek akár csak a bal kulcscsontja. Egymásnak vették a hátukat, hogy könnyebben védekezhessenek , ugyanis Votras intésére az Ezüstpáncélosok meg álltak és körbe vették őket.
- Most, tárgyalhatunk! Adjátok meg magatokat! Fegyvereket le! Jó kis fegyverek, Nordonnak tetszetni fognak!
- Nem vagyunk ellenségek- köpte ki a vért szájából Myrus – nem kell harcolnunk!
- Nem?! Ti támadtatok ránk!
- Félre értés volt!
- Na elég ebből, háromra támadunk, ha nem adjátok meg magatokat! –harsogta Votras. Myrus és Helcor erre előkapott két apró üvegcsét.
- Állj! Ha ezt földhöz vágjuk mind meghalunk!
- Na persze…-hitetlenkedett Votras
- Igazat mond- dörmögte Or’Gas’Dur.
- Mi most lassan elhátrálunk…. És ne kövesetek - Az Árnyvadászok csiga lassúsággal a lovaikhoz hátráltak, majd egy hirtelen mozdulattal az ezüstpáncélosok közé vágták az üvegcséket. A robbanás több ezüstpáncélost is széttépett, és mire a többiek magukhoz tértek az Árnyvadászok már elvágtattak, bár Votras azonnal intett és a számszeríjas Ezüstpáncélosok Mustafar katonái után lőttek, de nem találták el sebesen vágtató Myrust és Helcort, pedig a robbanó nyilak szinte csak centiméterekkel kerülték el őket.
- Állj! Nem üldözzük őket, gyorsan, álljunk útra készen, irány a Császárváros, jutassuk biztonságban el oda a What lovagokat. Ezenfelül azt hiszem lesz miről beszélnünk Nordonnak: ezeknek a fickóknak jobb felszerelésük van mint nekünk! Minden segítség jól jön majd Mustafar ellen –fordult a What lovagok felé- de ha átverek…nektek végetek! Ha átvertek személyesen vágom ki a szíveteket!
Pár órával később a Császárvárosban.
Dél felé járt már az idő, és egyre melegebb lett, a hőség az amúgy is gondterhelt, izgatott embereket még jobban felizgatta. Oda lent a városban az elégedetlenség tetőfokára hágott. A lakók sötét tekintettel figyelték a járőröző katonákat, és kisebb-nagyobb csoportokba verődve tárgyalták ki a történéseket. A levegőben szinte érezni lehetett a lázadás, a harag szagát. Leginkább a város szegény negyedében elégedetlenkedtek, a kikötőknél, a bűnözők fészkében.
Az élelem korlátozása további indulatokat szült, mert Nordon szigorú parancsa szerint , mindenki ugyanannyi ennivalót kap, persze a bűnöző céheknek ez nem tetszett: ilyen alkalmakkor ők tartották kezükben az élelmiszerosztást, de most nem. Hát ők is lázították a népet.
Atrex komor tekintettel járkált a kihalt palota folyosóin. Elena ,,véletlenül” pont szembe találkozott vele.
-Szóval, téged mivel tart itt Nordon? – kérdezte Atrex.
-Hát, bűnöző voltam, vagyok. Ha nem engedelmeskednék a vesztőhelyre, küldene, ráadásul megmentette az életem.
-És ezért cserébe, itt kell lenned. Nordon mint mindig kihasználja az embereket.
-Jól sejtem, hogy nem szereted őt? –kérdezte Elena mosolyogva.
-Igen. Engem is megpróbált a bábjává tenni, még évekkel ezelőtt. Akkoriban lettem Lihteans hadura. Azt hitte kihasználhat.
-Amúgy nem zavar, hogy bűnöző vagyok? – kérdezte Elena pajkosan mosolyogva.
-Miért zavarna? Őszinte vagy, legalábbis azt hiszem. A sok politikai csűrés-csavarás után jól esik valaki normálissal beszélni. Jobb szeretek harcolni, mint a háttértben ármánykodni.
-Én is. Ha valakit el akarok intézni, bele vágom a tőröm. –Atrex bólintott, majd elgondolkodott valamin. Néhány percig bámult kifelé a palota egyik ablakából , le a városra.
-Mondd, ha ezt túl éled, nem lenne kedved, az én csapatomban harcolni? Elszegődhetnél hozzám.
-Miért ajánlottad fel? Jó harcosnak tartasz? Vagy megbízol bennem? Vagy talán a testem tetszik?- nevetett Elena
-Talán ez, talán az. Talán mind. –hallgattak egy darabig. – Miónát ismered?
-Jól ismerem, voltunk együtt börtönben.
- Na és?
-Hiszi, hogy az a végzete hogy megölje ezt a Mustafar nevű embert. Aki ha jól tudom a barátod.
-Így van. Na és te? Mit gondolsz erről?
-Se a végzet, se a Loranden se Mustafar nem érdekel. Úgy hiszem meg kell ragadni a lehetőséget, amikor csak lehet. Mással én nem foglalkozom.
Ekkor érkeztem meg én, Ordim és Nordon társaságában. Azonnal rá jöttem ,hogy Elenának tetszik Atrex, és ez fordítva is így van. Nem értettem a dolgot, jó igaz szép nő, és igazán bele való és még a fél szeme sem ront az összképen de még is csak egy bűnöző…. Zavart a dolog de csak egy pillanatig, gyorsan túl tettem magam rajta. Azt hiszem, egyre inkább megváltoztam, régebben dühített volna, de most már csak zavart egy kicsit.
Viszont mikor beléptünk Atrex nagyot sóhajtott.
-A fene… lemegyek a városba. Az emberek lázadoznak, megnézem mit tehetek. – mondta és kihúzta magát.
-Veled tartok – mondta Elena.
-Nekünk is menni kéne, ha elszabadulnak az indulatok, jobb, ha ott leszünk.- jelentette ki Ordim.
-Aha, én meg remélem, hogy elszabadulnak az indulatok: jó lenne már egy jó kis bunyó! A tartalékban maradt kétszázadnyi katonám majd jöjjön utánunk!
Lementünk hát a városba. A kikőtői negyed szegényes viskói előtt, úgy öt tucat ember gyűlt össze. Érezni lehetett a haragjukat. Mindenféléket ordibáltak, hogy miért van szükségállapot, meg hogy miért kell fejadagok szerint osztani az élemet, miért van kijárási tilalom, miért nem hagyhatják el a várost…stb.
Egyelőre csak mi négyen álltunk szemben a tömeggel Atrex katonái lassabban jutottak le a városba, viszont ez nem zavarta meg Lihteans hadurát: egyből a kezébe vette az irányítást.
Mivel jó két fejjel mindenkinél magasabb volt, és túl is tudta kiabálni a tömeget hát mindenki rá figyelt.
-Jól figyeljetek emberek! Ismerhettek engem: Atrex de Woldruff vagyok! Nem szokásom hazudni! Nyugodjatok meg! Ami itt történik az a város érdekében, történik!
-Ezért szállta meg Lihteans a városunkat?! – kérdezte egy férfi. – Lihteansi kutyák menjetek haza! - Üvöltötte a tömeg.
-Elég legyen! Itt rend lesz, ha mondom! – fenyegetőzött Atrex.
-Úgy van, nyugodjatok meg, senkinek sem fog bántódása esni! A lényeg, hogy békésen intézzük el! – Mondta Ordim.
-Te is hallgass, Loranden kutya! –válaszolták- Atrex a leghangosabban kiabáló férfihoz lépett.
-Adok még egy esélyt, tűnjetek el! – mondta vészjóslóan.
-Menj a jó francba! –válaszolta a férfi és a háta mögül elő kapott egy rövid vas darabot, valamiféle ács szerszám lehetett és azzal akarta meg ütni Atrexet. Ő azonban elhajolt, majd láttam, hogy kegyetlen vigyorra húzódik a szája. Úgy ütötte meg a férfit hogy az öt társát is fellökte estében az ütés a férfi bal arcát találta el, és a füle a félelmetes ütéstől le szakadt. Atrex ismét felemelte öklét, letaglózott még egy embert, egy harmadikat, pedig mellbe rúgott, de úgy hogy a szerencsétlenből sípolva távozott a levegő.
-Üssük agyon őket! – kiáltotta valaki és ekkor elszabadultak az indulatok. Mindenünnét dühös, emberek érkeztek, sokuknál fegyver is volt. Atrex hatalmas ütésekkel tartotta távol magától az ellenfeleket, kardját egyelőre nem vette elő. Föl kapott a ruhájánál fogva egy buzogányos alakot és a tömeg közepébe hajította.
Elena egyelőre még szintén puszta kézzel harcolt, egy fa bunkót lóbáló férfi rohant felé, ám ő az utolsó pillanatban félre ugrott ,és elgáncsolta a támadót, aki jókora nyekkenéssel ért földet, a következő lázongót pedig egy kecses mozdulattal rúgta torkon, egy másiknak a kezéből csavarta ki a kardot, majd egy könyök ütéssel torkon csapta. Gyorsan és ügyesen mozgott, amióta utoljára láttam harcolni sokat fejlődött pedig már akkor is félelmetes verekedő volt. Ordim mester csak ki tárta a kézét és támadói mintha láthatatlan falnak ütköztek volna, a saját lendületüktől estek hanyatt. Én pedig , bár jobban szeretem vívni, mint verekedni ,most valahogy jól esett le vezetni az indulatot, egy kövér férfinak megragadtam a ruháját és orrba fejeltem, a következőt pedig egy gyors és kemény ütéssel terítettem le.
Atrex körül már valóságos halomban hevertek a sebesültek, egyelőre még mindig puszta kézzel harcolt , ám ekkor érkezett egy halpucoló kést tartó férfi, Atrex felé lendítette öklét , de az bele szúrt Atrex karjába, a penge jó mélyen bele állt az alkarjába. Atrex felüvöltött., épp kezével megragadta a késest, és megrázta mint valami kölyökkutyát, majd eszméletlen erővel fejelte meg . Csodáltam is hogy szerencsétlen késesnek nem tört be a koponyája, ám ekkor hátulról akarta egy rozsdás kardot szorongató ember le döfni, én már nem érhettem el, túl messze volt, de Elena egy gyors rúgással földre küldte az épp aktuális támadóját, kirántotta a csizmájából a tőrét és a kardos hátába dobta. Most már Atrex is fegyvert ragadott, valahonnan szerzett egy törött dárdát, azzal ütötte ellenfeleit. Elena viszont fegyver nélkül maradt, de nem sokáig, a leütött emberek kezéből kiragadott egy kardot és egy rövid tőrt, és így két fegyverrel a kezében harcolt tovább. Szinte alig lehetett követni gyors vágásait, és szúrásait. Úgy harcolt mint egy vadmacska. Éles „karmai” elől nem volt menekülés.
Ordim is elő vette kardját, megsebesített vele több támadót is, majd egy tűz csóvával szorította vissza őket. Én épp egy kétméteres óriással birkóztam, bele markolt a hajamba, mire én felgyújtottam a ruháját, csak akarnom kellet és megtörtént, majd többször az arcába sújtottam öklömmel. Azt hittem vége, de amikor hátat fordítottam neki, rám vette magát ismét, a földre lökött és bár ruhája több helyütt meg égett, még is vad dühvel ugrott rám, de ugrásában valami megakadályozta. Egy hatalmas ököl, ami képen találta. Atrex ökle volt, halottam amint a támadóm nyaka reccsen egyet, Atrex úgy meg ütötte, hogy férfi nyaka kitört. Körül néztem, a lázongó emberektől meg tisztítottuk az utcát, egyelőre. Atrex törött dárdájának már csak a véres csonkja volt meg: darabokra verte szét a lázongók fején.
A lázongók azonban ismét gyülekezni kezdtek, csakhogy idő közben befutott az erősítés: kétszázadnyi Lihteansi nehéz gyalogos.
Atrex az élükre ált, elfoglalták az egész utcát, majd, megindultak: egyszerre léptek, és egyszerre vonták ki kétkezes kardjaikat, aztán egyszerre sújtottak le. Tökéletes összhangban mozogtak, és nem kegyelmeztek senkinek. Az ócska fegyverekkel felszerelt városi csőcseléknek esélye sem volt a jól kiképezett nehéz vértes gyalogosok ellen.
Véres egy nap volt, de én élveztem mindezek ellenére. Jól esett végre egy kis kemény küzdelem, ahol csak ütni kellet és nem gondolkodni. Jobban levezette a feszültséget, mint a Loranden meditáció. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
