5. fejezet.

   A nyár 21. napja Egy napnyira a Mytarendi határtól.

Az ezüstpáncélosok ritkán idegeskedtek, ami nem csoda, hisz szinte legyőzhetetlen harcosok voltak. Ám ez a mostani feladat… Votras ötven ezüstpáncélossal levált a főseregtől, hogy minél hamarabb a Császárvárosa érkezzen értékes foglyaival. 

Nem is lett volna ebben semmi nehéz, de a két Árnyvadász, háromszor is megkísérelte megölni a What lovagokat. Or’Gas’Dur három tanítványa meg is halt, minden támadáskor sikerült a két Árnyvadásznak végezni eggyel-eggyel.

Votras hát ideges volt. Az Árnyvadászok túl ügyesek voltak, és felszerelésük még az övékét is felülmúlta így hát egyedül az ötvenfős túlerőben reménykedhetett.

-Hamarosan elérjük a határt. –közölte az orkkal az információt Votras

-Gondolod ott biztonságban leszünk?

-Nem, de ott már vannak erődjeink, egy egész hadsereget mozgósíthatok, ha kell, csak érjük el a határ menti erődöket.  –az ork hirtelen megrázta magát.

-Érzem, megint jönnek! Meg támadnak minket!

-Biztos?

-Meditáltam tegnap este, ostoba! –indulatoskodott Or’Gas’Dur- Tudom, érezem, hamarosan megtámadnak. Adj fegyvert!

-Rendben. – bólintott Votras. – de át kell vernünk azt a két Árnyvadászt, vagy hogy is hívják őket. Előre küldöm a katonáim nagy részét. Ha azt hiszik védtelen, vagyunk, ránk támadnak.

-Gondod sikerülhet?

-Nézz körül ork! Mindenfele kisebb-nagyobb dombok, bokrok, bozót.  20 emberem elrejtőzik és ha kell elő jönnek. Nos a megérzéseid mit mondnak ork?

-Legyen.

Votras az embereit el is küldte és mellette mindössze 5 ezüstpáncélos Or’Gas’Dur és két tanítványa  és Votras maradt.

Az orkot saját testükkel védték az ezüstpáncélosok. Nem kellet sokáig várniuk, robbanó nyilak csapódtak beléjük, majd a közeli bokrok közül Myrus és Helcor ugrott elő.  Helcor levágta a két What tanítványt, Myrus pedig leszúrt egy ezüstpáncélost.

Votras ordítva vette magát az útjukba, kristálykardja szikrákat vetett, ahogy lecsapott Helcorra. Or’Gas’Dur csatabárdjával Myrust vette célba. Bár bárdja nem tudta keresztül vágni  az Árnyvadász ruháját, az ütés ereje méterekre vetette hátra. Az ork utána ugrott hogy le vágja a fejét, de Myrus combon szúrta. Az ork hátra tántorodott.

-A pokolba! Már megint a lábam! – kiáltott fel- Ezért ki belezlek!

 Votras kemény párbajt vívott Helcorral, az Árnyvadász lassan visszaszorította az ezüstpáncélost. 

-Adjátok fel! – mondta Myrus.

-Most! – kiáltotta Votras. Húsz ezüstpáncélos bukkant fel lövésre kész számszeríjakkal.

-A jó büdös…-káromkodott Helcor de többre nem jutott ideje, az ezüstpáncélosok lőttek.

Az első nyilak nem hatoltak át ruhájukon mindössze a robbanások ereje dobta őket meg. Aztán egy vessző bele állt Helcor combjába, és jókora darabot letépett belőle a robbanás. Myrus az oldalába kapott egy lövést.

Sebesülten hátrafelé menekültek. Az ezüstpáncélosok lövésre készen követték őket.

Helcor és Myrus egymásra nézett.

-Ennyi volt! Utoljára ,még adjunk nekik- nyögte Helcor. Felugrottak amennyire erejükből telt és az ezüstpáncélosokra támadtak, ám már az első lépések után holtan estek össze. Mind kettőjüket legalább nyolc robbanó nyílvessző találta el.

Or’Gas’Dur ezek után a testekhez lépett és levágta a fejüket.

-Biztos, ami biztos. Így nem kelnek fel!

-Most pedig, gyerünk, sietnünk kell, el kell érnünk a Császárvárost.  

    Verindartól délre, a törp tárnákban.

Az Árnyvadász fintorogva törölgette le kardjáról a vért, majd megbökdöste az előtte fekvő törp hulláját.

-         Ezekkel végeztünk! – jelentette Mustafarnak. A fáklyák bizonytalan fényénél a fekete ruhás császár, vagyis Mustafar  egészen ördöginek látszott. Még az árnyéka is másként vetődött a falakra mint az átlag embereké.

-         Jó. – bólintott, aztán az előtte fekvő, egyetlen még élő törphöz lépett. A törp harcos, súlyosan sérült volt, jobb lába tőből leszakadt. Arcán látszott, sokkos állapotban van.

-         Ne aggódj, - mondta halkan Mustafar- már nem tart soká, nem kell mondanod semmit, csak hagyd hogy be hatoljak a fejedbe. Bár úgyse tudnál ellen állni. –aztán a sebesült homlokára helyezte a kezét. Az pedig felugrott, hirtelen, majd vissza esett a tárna padlójára. Úgy tűnt elájult.

-         Nos? –kérdezte a gyíklény, aki eddig mozdulatlanul várakozott az árnyékban.

-         A tárának még két bejárata van azon kívül, amit mi választottunk. Mind a kettőhöz csapatokat küldtek.   De azt nem tudja hogy miért, de az bizonyos hogy a csapatokkal megszakadt minden kapcsolat. Vagyis- gondolkodott hangosan Mustafar- nem nehéz kitalálni, hogy támadás alatt áll a másik két bejárat is. Azt sem nehéz kitalálni, hogy kik a támadók. Pusztítók és démonok. A járatok mind, a tárna közepébe visznek, vagyis útjaink találkoznak. Úgyhogy készüljetek. Meg van a terven, hogy miként számolunk le minden ellenségünkkel. A démonokat és a Pusztítókat hagyom, hogy egymásnak essenek, értem. Elég értékes zsákmány, vagyok, harcoljanak hát. Aztán, leomlasztom az egész barlangot. Nem lesz könnyű még nekem sem, de azt hiszem, meg tudom tenni. De előbb még végezni kell, a Loranden maradékaival, és megszerezni azt amit őriznek.

-         Miről van szó? –érdeklődött az Árnyvadászok parancsnoka.

-         Nem, miről. Kiről. Ez egy régi történet, közel 60 évvel ezelőtt, próbáltak a Lorandenek és az  ezüstpáncélosok egy tökéletes harcost létre hozni a démonok ellen. Ám, nem sikerült túl jól. Az eredmény egy igazi órás lett, aki szinte sebezhetetlen, legyőzhetetlen, és kezelhetetlen. Senki sem tudta uralni, ezért a Lorandenek be zárták. Hogy hova azt sokáig nem tudtam, aztán rá jöttem valamelyik törp tárnában rejtegetik.  Csak azt nem tudtam melyikben, de mivel ide menekült Kaldberd nagymester, hát bizonyára itt rejtegetik.

-         Vele mi legyen? –kérdezte a gyík a ájult törpre mutatva

-         Itt hagyjuk, ha felépül, és ki tud jutni megérdemli az életet. Ugyanis…

-         -Uram, ismét jönnek! A törpök! Támadnak! –szakította félbe egy Árnyvadász.

A barlang egyik járatából több tucat törp harcos érkezett. Lendületüket az árnyvadászok robbanó nyilai megtörték. Majd egy sötét test vágódott közéjük, a gyíkember volt az. Több harcost is  le köpött savas nyálával, félelmetes fegyverével, pedig  szó szerint  le kaszálta őket.  Minta a halál aratott volna, a törpök a derekáig nagyon értek, és bár minden törp vaskos vértet, sisakot hordott, a gyík könnyedén zúzta be a koponyákat.

Az árnyvadászok pedig, tökéletesen összehangolt mozdulataikkal, szinte gépszerűen harcoltak. Őket meg sem tudták sebezni, a fegyverek szikrázva pattantak le ruhájukról, bár az ütések erejét nem mindig tompította, és a nehéz törp fegyverek alatt, törtek a csontok. Először, egy majd kettő végül már nyolc Árnyvadász esett el törött csontokkal. De hiába, esett el nyolc, mert még sebesülten is keményen harcoltak és mészárolták a támadó törpöket.

Mustafar szintén beavatkozott a harcba, lehunyta a szemét, és koncentrált, majd a barlang falaiból a gyökerek hirtelen kinyúltak és megragadták a törpöket. Ősi tünde mágia!

Aztán egy másik járat felé fordult ahonnan közeledő törp harcosok zaját lehetett hallani.

A járat felé fordította tenyerét, és intenzív lángsugarakkal árasztotta el. A lángok kipréselték a levegőt a járatból és a támadók még az előtt megfulladtak, hogy meg éghettek volna.

-Erre, erre tiszta a levegő! – mondta Mustafar és ő ment legelöl a tűzzel megtisztított járatban. Időnként kisebb csapat törpök bukkantak fel, de Mustafar csak legyintett, és a törpök a falnak préselődtek. Végezetül egy jókora fém ajtó állta útjukat.

-Innen kezdődik az igaz tárna! – mondta Mustafar és a hatalmas ajtóra nézett, mire az szétszakadt, mintha csak papírból lett volna.

Oda bent, az ajtó mögött föl tárult a kemény sziklákba vájt, nagy csarnok. Hatalmas volt, mind az alap területe, mind a belmagassága. Na és persze tele volt törpökkel.  Mustafar elmosolyodott, kegyetlen vigyora, amit már sokan ismertek,  mindig megrémisztette az ellenfelet.

-Legyen hát!

Sok törp csak egy hatalmas tűz förgeteget látott, aztán semmit sem, mivel eleven égett el.

A Császárváros, nyár  22. napja.

Mikor már azt hittem nem lesz több gond, hát tévedtem. Korán hajnalban már ismét talpon voltunk. Nordon ideges volt, dühítette valami. Nem is mondott semmit csak ,intett kövessem. El sem tudtam képzelni mi lehet az újabb gond. Mivel Nordon nem szólt semmit, csak szótlanul   

Rohant előre, hát én kérdezősködtem.

-Bármi eredmény, Haze ügyében? Nincs sehol?

-Nincs.

-Ordim mester, azt mondta, majd meditál nem talált semmit?

-Nem, nézd, nem hiszem, hogy felbukkan, csak akkor kerül elé ha megjönnek a démonok. Ha elő kerül tudod mit kell tenned!

-Igen, ha felbukkan, végzek vele. De most mi történt? Mi volt olyan sürgős?

-Hogy mi? Közel ezerötszáz zsoldos gyűlt össze a város falainál. A kereskedőket kisérték , de mivel senkit sem engedek be a városba a kereskedők el küldték őket. Úgy hogy ez a dologtalan söpredék a környező falvakban randalírozik. A városba be nem jöhetnek. El takarodni szintén nem akarnak. Amint vége ennek az egésznek, nem kis meló lesz őket levadászni.

-Hm értem. De egyelőre nem teszünk semmit, ügye? De akkor mi volt ennyire sürgős?

- Meg jöttek az orkok. – közölte kurtán.

-Mi?!

-Igen az ork követek. Meg érkeztek. Ki kellet küldenem a tartalékokat hogy biztosítani tudjam az útjukat föl ide a palotába.

-Hol fogadjuk őket, a trónteremben?

-Nem. Levitettem őket, a palota alá. A Császárnő máról fogva nem  hagyhatja el a barlangokat, nem biztonságos.

Le mentünk hát, a biztonságosnak vélt barlangokba. Közben arra gondoltam én még normális orkot még nem láttam. Amelyikkel csak találkoztam az mind bűnöző vagy efféle volt.

Kíváncsian vártam hát, milyenek lesznek. Arra számítottam nagydarab, brutális, alakok lesznek ,mint általában.

Ám ezek az orkok drága selyemruhát hordtak, tartásuk, mozgásuk elegáns volt.

-Áh, Lord Nordon! –köszöntötte. – örülök, hogy itt van! Legalább elmesélhetné, hogy mi is történik tulajdon képen? Ha meg nem sértem, a város olyan mint egy kísértet város.

Nordon röviden elmagyarázta e helyzetet.

-Értem, igen halottunk mi is erről de nem hittük hogy ilyen súlyos a helyzet. –bólogatott az ork.

-De amiért jöttünk az fontosabb, szóval felajánlanánk a segítségünket.

-Örömmel elfogadjuk- mondta a Császárnő. De Nordon higgadt maradt.

-Mik a feltételek?

-Nos, 60 ezer ork harcost tudnánk az ügyre áldozni. Cserébe a nomádok legelőit kérjük.

-Rendben, ez teljesíthető.

-Még valami, és ez nagyon fontos. Or’Gas’Dur. Az áruló ork! Őt kérjük, élve vagy holtan! Ha nem kapjuk meg, nos, az Minden Orkok Urának nem tetszene, nagyon nem!

-Jól van . – bólintott Nordon. – Még valami. Nem tudom garantálni a biztonságukat, ha elhagyják a várost. Arra kérném, maradjanak. – az orkok bele egyeztek.

Miután ott hagytuk őket, Nordonra néztem. 

-Nem azt a hírt kaptad, a kristályon keresztül ,hogy Or’Gas’Dur megadta magát nekünk? Át akarod adni?

-Nem, hasznosabb,  ha minket segít. 

-No de az orkok? Minden Orkok Ura nem lesz dühös?

-Nem kell neki mindet tudnia, Mióna. Nem kell tudnia mindent.  De 60 ezer ork, nos, jól fog jönni.

Miután az ork követeket biztonságba helyezték, Nordon ezüstpáncélosai elkergették a Császárváros körül lebzselő zsoldosokat.

Ezt követően elkezdődött a várakozás. Az idegölő várakozás. Mindenki másképp dolgozta fel. Atrex edzést tartott a katonáknak, Nordon Haze mestert kereste továbbra is, Moyunad vissza vonult szobájába, színét se láttuk  órákig. Elena részt vett Atrex edzésein. Ordim és én pedig a Loranden ügyeivel foglalkoztunk.

A feszült várakozásnak aztán egyszerre vége szakadt. Nordon ismét össze hívott minket.

-Kevesebb mint egy napi járó földre. keletre démonokat láttak a járőreim. A délre kiküldött járőrök pedig nem jelentkeztek. Eltűntek. Vagyis holnap ide érnek a Pusztítók és a Démonok. Holnap minden, lehet hogy nem mind éljük túl Ha meg halnék, le írtam mit és hogyan kell tenni, valamint hogy ki vegye át a parancsnokságot, idegelenesen. Aztán a Császárnőnek sürgősen új parancsnokot kel kinevezni , az ezüstpáncélosoknak vezető kell. Ennyit akartam mondani. Készüljetek fel. 

Vártam már erre a percre , felkészültem rá, mégis, mégis most hogy biztos lett a támadás ténye furcsa pánik hatalmasodott el rajtam. Meg is haljatok. Meg is halhatunk. Nem biztos hogy győzünk. Rá adásul, tudtam a nomádok ellen küldött 3 század ezüstpáncélos még mindig nem ért vissza. Vajon ide érnek a támadásig?

Azt hiszem mindenkinek ez járt a fejében.   

Atrex, Elena Ordim és én együtt maradtunk. Nem szóltunk sokáig semmit, nem volt mit mondani.

-Sok csatát megéltem már.- kezdte aztán Atrex. – Tudom mit éreztek. Az idegesség a pánik a harc előtt.  De amint beviszitek az első ökölcsapást mind ez elmúlik.

-Igaz, -bólintott Ordim- Nekünk Loranden lovagoknak különösen figyelnünk kell erre. A pánik rossz dolog.  Pánik helyett összpontosítani kell,  mindent egyetlen ütésbe. De vigyázni kell hogy nem haragból ütünk. A fény nevében kell lesújtani. Egyetlen ütéssel, ami fel ér a nap pusztító erejével!

-Azért remélem életben maradunk, - mondta hirtelen Elena- Mióna, -fordult felém-  már bele éltem magam hogy tanítani fogsz, ha meg halunk, csalódott lennék!

-Ugyan, életben fogunk maradni. – dörmögte  Atrex- Ezt én magam garantálom Atrex de Woldruff , Lihteans hadura!

-Így legyen! –feleltük rá egyszerre.

-Na és Moyunad? Ő vajon mit csinál, hogy éli ezt meg ? – kérdeztem.

-Lelkében nyugalom van, érzem- mondta Ordim

-Ő Pengemester, még örül is neki, hogy megmérheti erejét a démonokkal szemben-tette hozzá Atrex- Igaz ami igaz, én is örülök neki, hogy agyon verhetek pár Pusztítót és Démont!

A beszélgetés végeztével mind vissza vonultunk szobáinkba  és felkészültünk.

Atrex, most nehéz fekete színű vértet vett fel. A nehéz vért ellenére meglehetősen könnyen mozgott benne. Oldalára tőröket kötött, hátára a legendás kardot a Fagypengét. Valamint övébe rejtette egy Pusztító fegyverét. Elena  az oldalára két könnyű kardot,  hátára íjat, kötött  valamint egy csomódobó tőrrel is felfegyverezte magát. Én a Loranden köpeny alá a Nordontól kapott páncélt vettem, és a zöld színben világító varázskardot is oldalamra kötöttem. Így vártuk hát, a jelet. A jelet, arra hogy megtámadtak minket. Aztán megpróbáltam megtalálni, gondolatban Haze mestert. Éreztem, itt van valahol, erősen éreztem. De azt is éreztem, addig nem bukkan fel amíg meg nem támadják a várost.