6. fejezet

A Törpök tárnáiban.

-Előre, Adjatok nekik! – Sytaruis az Árnyvadászok a parancsnoka. Egy tágas tárnában harcoltak,    egy szűk sötét járatból pedig harcosok  özönlöttek ki, és nem csak törpök. A sötétben hatalmas, széles, szürke bőrű, torz pofájú lények érkeztek.

Trollok! Idomított trollok.

-A fenébe! – kilátott fel egy Árnyvadász mivel a rücskös bőrű troll  fabunkójával mellbe csapta. Az árnyvadász érezte, különleges ruhája ellenére, több bordája is  eltört.  Sytaruis robbanó nyilat lőtt a troll pofájába a lény feje cafatokra szakadt, és mint valami kőszikla dőlt el. A nyomában újabb trollok érkeztek. A gyíklény előre vetette magát, fegyverével a még nála is magasabb troll fejét célozta. Minden lény összeesett volna az ütésétől ,de a troll csak megbicsaklott. A gyík szemen köpte, majd meg vakult szörnyet többször is fejbe vágta, mire kiloccsant az agya.

Egy másik trollt  egy Árnyvadász felnyársalt a kardjával, vesztére mert a felnyársalt troll rá esett, és szinte kipréselte belőle a szuszt. Mire sikerült kivergődnie , egy másik troll megragadta és úgy vágta falhoz hogy be tört a feje.

Ekkor érkezett Mustafar. Hatalmas villámok cikáztak keresztül, és sütötték meg az elől álló törpöket és trollokat. Egy mindkét kezében fa bunkót lengető troll Mustafarra vetette magát, de az otromba lény hirtelen azt vette észre hogy a levegőbe emelkedik , és többször  a barlang tetejének csapódik, mire minden csontja össze tört.

-Trollok, mi jöhet, még? – kérdezte Sytaruis miközben elvágta egy sérült földön heverő troll nyakát. Csak kérdeznie kellett ,mert a trollok nyomában hatalmas vakondszerű szörnyek bukkantak fel. Jókora ásókarmaikkal  még az árnyvadászok vértjét és szétszabdalták. Raksuma ép csak félre bírt ugrani az egyik szörny elől, majd a hátára ugrott és addig csépelte míg az össze nem esett. Egy másik szörny egy Árnyvadászt kettétépett, de Sytaruis fejbe döfte a szörnyet. A többit Mustafar villámai intézték el.

-Közeledünk, érzem. – felelte Mustafar.- Hamarosan elérjük a börtönt, ahol fogva tartják, de előbb…-Mustafar hirtelen meg pördült és tűzzel árasztotta el a hátuk mögött lévő járatot.

Lángoló torz teremtmények szaladtak ki, : démonok. Két tucatnyian voltak, de mindet sikerült felgyújtania.

-Csak egy csapat felderítő démon. Minket keresnek, és meg is találtak. De a Pusztítók is közel lehetnek, sietnünk kell.- mondta Mustafar.

Tovább mentek hát, azon a járaton, amin a trollok jöttek. Sokáig haladtak lefelé, a járat egyre lejjebb és lejjebb vitte őket.    

A járat végéről csatazajt halottak, de mire oda értek, csak néhány halott Pusztítót, és több tucat törp és troll hulláját találtak.  A járat egy kicsi terembe vezetett. A terem végében hatalmas vasajtó volt, körülötte hevert a legtöbb hulla.

-Készüljetek, az ajtó mögött lesz, de lehet hogy nem akar majd engedelmeskedni!- mondta Mustafar. Intett egyet és a jókora vasajtó kiszakadt a helyéről. Az ajtó mögött  egy szűk sötét cellában, karvastagságú láncokkal egy nagydarab alak volt falhoz láncolva. Mustafar  tüzet gyújtott, és fény árasztotta el a kis helységet. A nagydarab alak, akkorra lehetett mint egy troll, de ember volt, kétségkívül. Lehetett vagy 2 méter 80 cm magas. Hatalmas széles vállai és dagadozó izmai voltak. Testén rongyokat viselt, látszott, teste tele van régi hegekkel.   Arca öregnek mutatta, kemény arcvonásait ráncok tették még keményebbé. Haja fehér volt de hó fehér, hanem valamilyen piszkos színű fehér. Szeme acél szürke volt de csak az egyik a másik szeme a bal, furcsán világított: még a vaksötétben is látott vele, gyanította Mustafar.  

-Meg akarsz ölni? – kérdezte.

-Nem, ki akarlak szabadítani. –felelte Mustafar. – Szolgálsz-e engem? A nevem Mustafar, és célom a világ lángba borítása. El fogom törölni a démonokat és Pusztítókat. Szóval szolgálsz engem?

-Igen. –bólintott

-Mindenben engedelmeskedned kell, ha ellentmondasz, megöllek.

-Jó!

-Akkor szabad vagy, légy üdvözölve a csapatomban! – mosolygott Mustafar és a karvastagságú láncok elpattantak

-Hogy hívjalak egyébként?

-Nekem már rég nincs nevem. Engem a démonok vadászatára hoztak létre. Démonvadász vagyok.

-Akkor így foglak szólítani. –bólintott Mustafar. – Most utánam, a tárnák közepe felé, még meg kell ölöm egy Loranden lovagot meg néhány démont és Pusztítót.

A törp tárna közepéig, a leghatalmasabb teremig melynek átmérője közel egy kilométer volt, és igazi építészeti remeknek számított. Nem csak nagy volt de magas is, falain több száz szobor és dombormű. Több tíz ezer fáklya világította meg ,de hiába túl nagy volt és a hatalmas teremben félhomály uralkodott. Mire Mustafar csapata élén oda ért már heves harc dúlt.

 Démonok és törpök küzdöttek egymással. A törpök keményen ellenálltak ,de a démonok lassan bekerítették és lemészárolták őket.

A terem közepén állt egy kisebb csapat törp. Mustafar megindult feléjük. A másik irányból egy csapat démon indult meg, ugyanis a terem közepén állt Kaldberd mester, az utolsó Loranden nagymester.

Mustafar lehunyta a szemét és szinte transzban ment előre. Egy törp megakarta támadni és meglendítette fejszéjét, aztán hirtelen eltűnt. Mintha sohasem lett volna egyszerűen eltűnt. Akárcsak a Mustafarra ugró démonok, és a törp társai, amerre elhaladt, ha valaki rátámadt  

az elpárolgott.

Mustafar oda ért a Loranden nagymesterhez. Kaldberd rémülten hátrált. Mustafar ökölbe szorította kezét megütötte a mestert ,aki egy hatalmas villanással szerte foszlott.

A közelben álló többi törp fegyverét eldobálva menekült.

Az Árnyvadászok közben a démonokkal vették fel a harcot. Démonvadász

megmutatta nem véletlenül hívják így. Puszta kézzel harcolt, megragadott egy vérpáncélos démont és vele püfölte a többi szörnyet. Egy rovar-bestia rá ugrott a hátára, és bele vájta karmait. De mintha a Démonvadász bőre acélból lenne, épp hogy csak sikerült megkarcolnia. A karom nyomán apró vérpatak indult csak. Viszont Démonvadász le rázta magárról támadóját és rátaposott. Majd egy hatalmas ökölcsapással eltalált egy kékbőrű démont, a lény feje pörögve leszakadt.

Egy vérpáncélos a térdébe akarta szúrni kardját, de a penge bele tört. Egy tüzesen izzó nő testű démonfarkú lény, megpróbálta felgyújtani Démonvadászt de ő mit sem törődve a tűzzel magához ölelte és összeroppantotta. Majd felordított:

-Én vagyok a legnagyobb harcos!

Az Árnyvadászok is derekasan kivették részüket a küzdelemből, alaposan megtizedelték a démonokat igaz közülük is többen odavesztek.

Aztán az egyik járatból újabb csapat démon érkezett. Őket egy tekergő lila kígyó fejű démonlord vezette. Ám szinte velük egy időben egy másik járatból Pusztítók érkeztek.

-Ő a miénk! Mustafar, velünk jössz!

-Nem, -hörögte a démon, - mi öljük meg!

-Nem ölitek meg mert mi magunkkal visszük!

-Ugyan, ugyan,- mosolygott   Mustafar a szokásos dermesztő mosolyával- miért nem nyírjátok ki egymást? A  győztes megnyer engem! 

-Egymás ellen akarsz minket fordítani? -kérdezte a Démonlord.

-Nahát, hogy te milyen okos vagy? – gúnyolódott Mustafar.

-Elég, mindenkit megölünk – mondták a Pusztítók és gyilkos sugarakkal árasztották el   a démonokat. Úgy tűnt elsőre mindet  lelövik de aztán néhány démon a Pusztítók közé ugrott és jó párat szét tépett. Ki egyenlítettnek tűnt a küzdelem . Bár a démonlord testét sugarak tépték szét, gyilkosait néhány pokoli kutya szaggatta cafatokra.

-Elnézném még ezt egy  darabig , de van jobb dolgunk is! – mondta Mustafar. Le hunyta a szemét és pár percig koncentrált. Néhány démon eközben megpróbált rá ugrani és megölni ide Árnyvadászai a tulajdontestükkel védték meg.

-Na most aztán futás a felszínre! – pedig úgy tűnt nem fog történni semmi. Aztán egy apró kavics hullott alá. Majd egy szobor esett a küzdők közé. Aztán az egész barlang remegni kezdett.

Mindenhová törmelék hullott  kivéve oda ahol Mustafar és társai álltak. Rohantak kifelé amennyire csak tudtak, mert mögöttük pár méterrel már le szakadt a barlang teteje. Másfél órai kemény rohanás után értek a felszínre.

Odakint csendesen hullott a hó. A talaj, még sokáig, nagyon sokáig  morajlott és reszketett.  

-Az egész összeomlott – mondta Mustafar Most nagyon fáradtnak tűnt, mintha ereje végre ért volna. Arca sápadt volt haja zilált. Szemei is tompák voltak, nem égtek különös fényben. De lassan azért kezdte vissza nyerni erejét.  

-Vissza kell térnünk, a Gránitpalotába, és addig meg kell védenetek, nem vagyok most elég erős, legalább két nap míg regenerálódok! – Aztán elégedetten sóhajtott- Minden a terveim szerint alakult!

Démonvadász gyanakodva szemlélte Mustafart.

-Le gyengültél ? -kérdezte

-Igen ,de attól még veled elbírok-felelte Mustafar. Démonvadász bólintott, megértette. Kemény arcvonásian nem látszottak érzelmek.

-Mióna, vajon látod-e győzelmemet álmodban? – kérdezte halkan Mustafar.

És én láttam.