Alig telt bele fél óra, amikor Voléna császárnő belső lakosztályának ajtaját valaki megzörgette majd benyitott.  Voléna bosszúsan állt fel asztalától, ahol épp gyümölcsöket evett, persze tudta hogy ki az aki belép az ajtaján, egyetlen olyan  ember van aki csak úgy be mer lépni hozzá: Nordon. 

Természetesen nem tévedett.

-Nos mi volt ennyire sürgős?

-Felség, amint már mondtam, intézkedtem a Lorandeneket ért támadás ügyében. Egy kis csapat fog menni, egyikőjük az én egyik emberem lesz.

-Gondolom már mindent, elrendeztél, szóval miért jöttél valójában?

-Felség, már régebben is mondtam, vissza kell fognunk a Lorandeneket, Felség csak ön rendelheti el az első fokú készültséget.

-Akkor a Császárváros teljesen az Ezüstpáncélosok uralma alá kerül, jobban mondva a te uralmad alá! Amíg nem történik valami nagy katasztrófa, ezt nem engedhetem!

-Felség, szerintem inkább meg kéne akadályozni a katasztrófát nem, pedig várni rá!

-Nordon!- szólt ellentmondást nem tűrően a Császárnő- vesd be a ezüstpáncélosaidat! Ölesd, meg akit kell!  -kínos csönd telepedett rájuk

-A hadjárat? Hogy áll? –törte meg a csendet a Császárnő

-Hamarosan eléri az erősítés a határt, és felmentik az ostromlott várat...a nomádokkal, pedig leszámolnak.

-Nordon, nem is tudom...- a Császárnő zavart volt, nem tudta kifejezni gondolatait  - tudod  rossz érzésem, van  ,mint amikor majdnem megöltek a trónra kerülésem után...mennyire lehet nagy a baj?

-Fogalmam sincs, de ha megengedné felség, elintézném mind a Lorandent mind a Whatot, akkor fellélegezhetnénk.

-Tégy a Whattal amit, akarsz, ám amíg a Loranden lovagok betartják a törvényeket…nem eshet bántódásuk!

-Amíg betartják a törvényeket- mosolygott sötéten Nordon 

 Majd sarkon fordult és kiment. Léptei végig dübörögtek a palota folyosóin. Most már esteledett, a palota egyre kihaltabb volt.

Nordon egyenesen az Ezüstpáncélosok főhadiszállására ment. Mélyen a palota alatt, volt található a sziklába vájva. Nordon belépett a személyes szobájába. Az helység olyan nézett, mint egy ősi barlang, a falakon ritkásan elhelyezett fáklyák kevés fényt nyújtottak. Körös-körül szekrények, polcok, asztalok, tárolók, bennük fegyverek vértek, könyvek, jókora kristálygömbök, ékszerek, amulettek. A szoba közepén állt egy jókora asztal, rajta rengeteg térkép, könyv, tekercs, és néhány fegyver. Nordon leült az asztalhoz és gondolkodott. Mozdulatlanul ült, meg se rezdült hosszú időn át. Aztán kopogtattak az ajtón és egy fiatal férfi lépett be. Világos szőke hajú, rezzenéstelen arcú, nem volt se túl magas,  se túl vállas , ám látszott mégis erős, mint  egy késpenge.  Szemei, szinte színtelenek voltak,  ám ahogy végig nézett szemeivel az embereken , a hideg rázta őket. Tekintetéből elszántság, és könyörtelenség sugárzott.

Ezüstpáncélos volt, fejét nem fedte sisak, vállán vörös köpeny, raja az Ezüstpáncélosok jele a kard körül tekergő kígyó ami lángot lehel.   Megállt Nordon előtt és enyhén meghajolt.

-Kilvaren, - köszöntötte a fiatal férfit. - fontos feladatod bízok rád. Ha nem bánod, máris bele vágok a közepébe. - Kilvaren, az ezüstpáncélosok legfiatalabb századosa, bólintott. Nordon felvázolta a közelmúlt eseményeit.

-Szóval a feladatom: felderíteni a What vezetőjét és végezni vele?- kérdezte végül Kilvaren

-Termesztésen, nem! Az túl egyszerű lenne. Figyelj rám jól! Olyan események indultak el amiket nem értek. Már pedig én szeretem érteni az eseményeket.  Deríts ki mindent, tartsd nyitva jól a szemed, és ami a legfontosabb ha kell: öld meg az egész csapatot! Nem kegyelmezhetsz senkinek! A te belátásodra bízom a dolgot, ha úgy érzed meg kell ölnöd őket, tedd meg! Bízom az ítéletedben. Ám vigyázz velük. az egyikőjük a Loranden mestere, ő sok gondot nem jelenthet,  az egyik tanítvány pedig ...furcsa fickó, rá különösen ügyelj.  Mustafar pedig....ha Mustafar ereje teljében van nem tudod meg ölni, túl erős. De mindeknek meg van a gyenge pontja...ha ott leszel rá fogsz jönni hogy mi az.

-Értem, a legjobb tudásom szerint fogok cselekedni. 

- Akkor térjünk a felszerelésre, a páncélon viselj valami köpenyt, ha nem kell ne ismerjenek fel. Ezen kívül könnyített roham felszerelés. Nyílpuska, nyilakkal, mindenféle teremtmény ellen, külön a démonok , élőhalottak, külön robbanó nyilak a Loranden vagy What ellen. Meg egy kristály kard.- Nordon felkelt, kinyitott egy tárolót és átnyújtotta a fegyvereket. Kilvaren mindet alaposan megvizsgált, utoljára a kardot. Egy híres kristály kard volt, nem fémből készült, hanem szinte átlátszó kristályból. Mintha csak hegyikristály lett volna, ám ez az anyag szinte törhetetlen volt, de nem ez volt a kristály kard legfontosabb tulajdonsága, a kristályba mágikus támadásokat lehetett elhelyezni, drága és ritka varázsfegyver volt, csak rendkívüli esetben használták még az ezüstpáncélosok is  

-Még valami- mondta Nordon és egy nyakláncot nyújtott át amin egy apró gyöngy függött. - Ezt soha ne vedd le, ezen keresztül megfigyelhetem amit te látsz, tedd csak nyakadba. Most pedig menj, hajnalban útra keltek, és ne feledd ha ölnöd kell végezz velük. ! - Miután Kilvaren kiment Nordon elővett egy jókora kristálygömböt és az asztalra helyezte. Eleinte semmit sem látott benne, de aztán feltűnt benne egy kép. A palota folyosója volt. Aztán egy őr, egy ajtó, minta csak valaki más szemével figyelte volna a dolgokat. Nordon elmosolyodott. A nyaklánc által közvetített kép megjelent a gömbben. Minderről tudni fog ami történik..

Közben   A Loranden lovagok is készülődtek. Ordim KeaL'Yes és Wilbuer, fegyvereket ruhákat élemet és vizet csomagolt. Ordim érezte a két ifjú bizonytalanságát. Meg még sok minden mást is. Elfojtott haragot, dühöt. A lányból, pedig csak úgy áradt a keserűség. Nem tud úrrá lenni fájdalmán. Ez pedig baj. Ám Ordim azt is tudta hiába minden, ha egy tünde egyedül képtelen feldolgozni bánatát, akkor ő ott tehetetlen. Csak abban bízhat, a lány végül úrrá lesz lelke háborgásán. De hát volt itt más is ami nyugtalanította: Mustafar! A legerősebb   Loranden , vagyis inkább Waht, mert hát Mustafar most már inkább közéjük tartozik a Loranden kivetette magából száműzött lett, és most tőle kérjenek segítséget....őrült kétségbe esett ötlet, ennyi erővel a démonoktól vagy akár a Pusztítóktól is remélhetnének segítséget. Ordim megrázkódott a gondolatra, akik a Pusztítók kolostorerődjeikbe kerülnek....azokról többé nem hallani. Az egészet ráadásul egy fiatal tanítvány Wilbuer találta ki....no de majd oda figyel rá is, és tanítgatja út közben, mert érezte az is ,hogy  ígéretes tehetség  a fiú. Ordim ekkor megérezte jön valaki. Kopogtak ajtón. Haze nagymester volt az.

-Ordim, egy szóra -intett neki. Ordim ki ment és a palota folyosójának egy félre eső részén álltak meg.

-Nagymester?

-Ordim, kétségeim támadtak.

- Mustafarral kapcsolatban?

-Nem, az Ezüstpáncélos miatt, Nordon bármire képes. Nem hagyhatjuk, hogy a bele szóljon a mi ügyeinkbe!- mondta felindultan Haze

-De hát mit tehetnénk?

-Induljatok, most. Nem várjátok a hajnalt, így lesz néhány óra előnyötök.

-Nagymester, ezzel megszegjük a Birodalom törvényeit!

-Ordim, -szólt keményen Haze- te a Loranden tagja vagy, csak a Loranden törvényei vonatkoznak rád! Szóval indulj! -Ordim bólintott. Pár perc múlva Ordim és a két tanítvány a palota egyik félre eső folyosóján lopakodott. Az egyik rejtekajtón akartak távozni. Ordim megkereste a szekrénynek álcázott ajtót és kinyitotta.

-Mehetünk!

-Mester olyan érzésem van mintha...-monda Wilbuer de egy hang a szavába vágott.

-Jól érzed Loranden, Igen itt vagyok, bár nélkülem akartatok elmenni. - irritálóan halk és nyugodt hang volt. A folyosó sötétjéből Kilvaren lépett elő. Szürke posztó köpenyt viselet, ami beborította testét. Hátán egy jókora zsák. Kezében felhúzott nyílpuska. Bár egyelőre nem célzott vele senkire csak hanyagul lóbálta.

-Csináljunk úgy mintha csak véletlenül felejtettek el szólni nekem, az indulásról.- mondta Kilvaren

-Én Haze nagymester parancsát teljesítem- felelte Ordim

-Vagyis hagyj minket Ezüstpáncélos-, mondta Wilbuer és fenyegetően közelebb lépett. Ordim szintén. KeaL'Yes is a tőrire helyezte a kezét.

-Először is aki egy Ezüstpáncélosra támad halál büntetést kap. Másodszor, nem tudtuk ki jutni nélkülem. Gyorsan döntsetek, vagy ez a kis kaland már az első lépésnél véget ér - Kilvaren szinte suttogva beszélt, és a nyílpuskát most már Ordimra foga. Ordim csak egy másodpercig tétovázott:

-Rendben, együtt megyünk és megbízunk egymásban! -Kilvaren biccentett és eltette fegyverét.

-A nevem egyébként Kilvaren százados, de csak Kilvarennek szólítsatok. –

Lihteans, Sárkányfészek

 Kora reggel hűvös szél fújt, ami meglobogtatta Atrex haját. A várúr vára legmagasabb bástyáján állt, innen figyelte a tájat ha otthon volt, mindig ezt tette, minden reggel feljött, és a tájban gyönyörködött.

-Megjöttek, nagyuram!- jött fel egy alabárdos őr a bástyára és fejet hajtott Atrex előtt.

-Hadd, várjanak, egy keveset ők alkalmazkodjanak hozzám. –felelte Atrex és elmosolyodott.  Még egy jó darabig állt fent, majd lassan, ráérősen vár tanácstermébe ment.

A jókora teremben, egy hosszú asztal körül tucatnyi nemes ült. Volt köztük fiatalabb, idősebb, volt, aki ide és vértbe, fegyverbe öltözve jött, mások elegáns selyemruhát viseltek.

-Nagy öröm számunkra, hogy haza tért, az uralkodó is üdvözleltét küldi.- mondta a Lihteansi király követe.

-Ha szabad kérdeznünk miért hivatott ide minket? –kérdezte egy másik nemes, köntörfalazás nélkül.  

- A válasz egyszerű, megkövetelem a jussomat, álljatok készenlétben, ha hívlak benneteket! – jelentette ki Atrex

-Készenlétben? –húzta el a száját egy elegánsan öltözött fiatal férfi.

-Igen, készenlétben! Fegyvereseitek egy részét, adjátok át nekem! –döbbent csönd fogadta bejelentését.

-Mégis, mennyi fegyveresre lenne szükséged? –kérdezte egy öreg nemes remegő hangon.

-A kétötöd részére. –felelte Atrex rezzenéstelen arccal.. Ha lett még nagyobb lett  a  döbbenet.  Végül ismét az öreg nemes szólalt meg:

-Értettük, amint tehetjük készen fogunk állni!-,

-Én nem akarom a csapataimat átadni! – ellenkezett a fiatal selyemruhás férfi. Atrex lassan fölkelt és oda lépett hozzá.

-Nos, te akkor örökölted meg nagybátyád birtokait, amíg én nem voltam itthon, egy biztos én nem téged tettelek volna meg, a birtok élére! – mondta Atrex elgondolkodva

-Ebbe nem is szólhat bele, de Woldruff! – mondta az ifjú gúnyosan.

-A másik unokaöcs, hűségesebb lenne hozzám-, folytatta Atrex nem zavartatva magát.

-Ebbe senki sem szólhat bele!

-Úgy. –mondta Atrex vészjóslóan.

-És nem adok katonákat sem! –mondta dacosan a fiatal férfi

-Úgy!-

-Ráadásul meg emelem az adókat, és nem fogadom el a ránk kényszeríttet kereskedelmi megállapodást!

Atrex bólintott, majd a fiatal férfi mögé lépett, megragadta a fejét, és bele verte az asztalba

-Jobb lenne ha lemondanál a hatalmadról, és át adnád az unokatestvérednek!

-Soha! – nyögte vérző orral az ifjú.

-Úgy! - Atrex  a torkánál fogva felemelte a férfit és az ablakhoz lépett vele, majd kilógatta a nyitott ablakon.

-Lemondasz önként, vagy meghalsz, és akkor is az unokatestvéred örököl! Ő pedig engedelmeskedni fog nekem! Választhatsz! – menydörgött Atrex hangja.

-Rendben, elismerem, lemondok. –Az ifjú hangja remegett a félelemtől. Mikor Atrex vissza húzta térdei úgy reszkettek, hogy a fiatal férfi térdre zuhant. Atrex elégedetten mosolygott. A többieknek eszébe sem jutott, hogy ellene szegüljenek. Ugyanis egyik sem tudott repülni, márpedig ha valakit ki hajítanak, egy magas toronyból… annak nem lesz nagy jövője. Mindenki félt tőle. Atrex át lépet a földön kuporgó és még mindig reszkető férfi felett.  

-Akkor beszéljük meg a részleteket… -mondta Atrex kedélyesen.