Myrus és Helcor készülődött a fegyverteremben.  Nem vesztegették az időt, megkapták a parancsot, és mint jó katonák teljesítették azonnal, gondolkodás nélkül.

Összeszedtek mindet, amire csak szükségük lehet, fegyvert, élelmet, pénzt, térképeket. Myrus, egy zsákba óvatosan különféle üvegcséket rakott, mérgeket és vegyszereket. Helcor több tucatnyi kard közül válogatott, első ránézésre semmi különös nem volt a fegyverekben, ám ahogy a férfi egy fáklyához tartotta, furcsa rúnák jelentek meg a pengéken. A szobába Abdul lépett be, szótlanul végig mérte társait, majd ő is felszerelkezett: vállára, szürkéskék köpenyt terített, de magához vett egy Árnyvadász vértet is.  A jobb csuklója alá, egy tőrt rögzített, ami különös vörös fémből készült. Oldalára rövid kardot kötött, csizmájába, övébe, tucatnyi kisebb nagyobb pengét rejtett el. Magához vett meg egy íjat a legváltozatosabb nyílvesszőkkel, valamint mérgeket, robbanó folyadékokat, egyebeket. Aztán szó nélkül kihátrált a szobából.

-Idegesítő alak. – mondta Myrus

-Az,- hagyta rá a társa.

-De érti a dolgát, profi az egyszer biztos. Nem szívesen állnék le vele harcolni.- Helcor válaszul megtömte pipáját és rágyújtott.

-Merre menjünk? Szerintem köves kereskedők útján kellene haladnunk aztán Mytarend határvonalát, követhetnénk, majd pedig a sereg nyomát, egy ekkora birodalmi sereg nagy nyomot hagy, és ahol a birodalmi sereg, ott lesznek nem messze a nomádok is.

-Egyetértek. Figyelj, Or’Gas’Dur nagyon veszélyes alak mondják, mi legyen vele?

-A dögvész essen bele! –káromkodott Helcor- Mi vagyunk veszélyesek! A Szigetvilágban egyszer ötven őrült félvér démon-kannibál akart megölni! Ha velük elbántunk...nem lesz gond itt sem!

-Igen de itt még a kontinensen soha sem dolgoztunk.

- Megoldjuk, mi is profik vagyunk! Csak persze az Ezüstpáncélosok, na ők gondot jelenthetnek, de megoldjuk, mint eddig mindent! –egyetértően bólintottak, nem lesz gond, megoldják, és túl élik, ahogy eddig is.

Mustafar közben visszavonult a szobájába, tanítványa, mint egy árnyék követte. Verindar újdonsült császára egy asztalra különféle eszközöket pakolt ki, fekete krétákkal rúnákat rajzolt fel, majd gyertyákat helyezett el a rúnák közép pontjába.  Az asztal közepére, pedig egy apró gyöngyöt tett.

-Nos, ez volt az Ezüstpáncélos nyakában, Nordon a másik oldalról mindet hallhat, de én nem hallhatom őt, ám ha elvégzem ezt a kis szertartást, tudunk beszélni egymással. Jó lenen üzenni neki, úgy hogy más ne tudjon róla…, ez számomra és Nordon számára is jó.   –Mustafar nagy gonddal rajzolgatta tovább a rúnákat és jeleket, míg végül elégedetten tekintett végig a művén. Aztán tenyerét az asztal fölé helyezte, és fénylő energia lövellt ki, beborította a gyöngyöt.

-Sikerült! -nevetett fel - Ez az, megtettem!

Lihteans erődje, késő este a nyár hetedik napján.

Atrex de Woldruff Lihteans legfőbb hadura, a hatalmas termetű harcos fáradtan rogyott le egy asztal mellé.  A kezében tartott sörös kupát egy hajtásra kiürítette, majd úgy vágta le az asztallapra, hogy a fém sörös kupa behorpadt. Vilenne a húga, Atrex egyetlen rokona és örököse aggódva nézte. Atrex alig egy órája érkezett meg, kimerülten több kisebb-nagyobb seb borította, a hátán, pedig egy eszméletlen Loranden mester cipelt.   

-Jól vagy?

-A fenébe! –morogta Atrex- Jól, vagyok, nagyjából! Csak ki kell pihennem magam. Ordim hogy van?

-Rosszul, súlyos volt a sebe, az orvosok ellátták, de nagyon gyenge. Ám ő Loranden mester, nem igaz?  Fel kell, hogy épüljön.

-Rendben! – sóhajtott egyet fáradtan - Most jól figyelj rám, add ki a parancsot, még ma este induljanak a futárok:  Gyülekező!  Két ezer katona álljon készenlétben, amint Ordim felépül, indulunk.

- Jól van, és én? –kérdezte kissé élésen a lány – Velem mi lesz? Gondolom most is, itt hagysz, megint maradnom kell.

-Nem kockáztathatom az életedet: a Császárvárost Démonok, és Pusztítók fogják megtámadni, nagyon veszélyes lesz.

-Akkor te miért mész oda?

-Mustafar mondta, hogy mi fog történni, ha nem segítek, a város elpusztulhat.

-De Mytarend, és Nordon meg az ezüstpáncélosai ők Mustafar ellen fordultak, mit fogsz tenni, harcolsz Mustafar ellen?

-Soha!- felelte hevesen Atrex- Szövetségben állok a Mytarend birodalommal, segítek, amiben csak tudok, de Mustafar ellen nem harcolok! És ha választanom kell, Mustafar mellé állok, ha hív megyek és küzdök az oldalán.  –Atrex megcsóválta a fejét, látszott rajta hogy gondterhelt.  Föl kelt és kiment a szobából, húga aggódva nézet utána. Remélte testvére vigyázni fog magára.  Atrex belépett Ordim mesterhez a  Loranden mestere hulla fehér arccal és csukott szemmel feküdt.

-Jól vagy? –Ordim lassan kinyitotta a szemét.

-Igen, lassan de biztosan gyógyulni kezdtem, pár nap pihenés és meditáció, és a régi leszek.

-Rendben, aztán azonnal indulunk, a Császárvárosba, kemény harc vár ránk. De mond csak, a véleményed, nem változott Mustafarról?

-Nem. –suttogta halkan Ordim - Ő gonosz. Csak manipulál mindenkit, és te is bedőlsz neki.

-Tévedsz, nincs olyan, hogy jó, meg rossz, vannak, jó meg rossz döntések, de egy embert nem lehet ilyen egyértelműem megítélni! 

-Mit tudsz te erről, te nem vagy Loranden! Köszönöm hogy megmentetted az éltem, de akkor sem értesz ehhez semmit!

-Ordim az a szerencséd, hogy sebesült vagy- mondta Atrex és az ajtóhoz lépett-, mert különben nagyon meg ütnélek. Ti Lorandenek túl beképzeltek vagytok, de ennek vége. Új szelek fújnak, biztos te is érzed, Mustafar beszélt nekem erről, a világ most meg fog változni, véglegesen. –Atrexnek igaza volt, Ordim is érezte, valami történik, valami változik.