2. fejezet

A nyár 15. napja.  Verindar, Gránitpalota

Valaha régen Verindar vezetői egy megközelíthetetlen várat akartak építeni, ami védi a bányáikat.  Így született meg a Gránitpalota, két meredek hegycsúcs között elhaladó út fölé építették a sziklára. Nem volt olyan hatalmas, mint a Sárkányfészek, de bármiféle támadó seregnek meggyűlt volna a baja az erőddel. Már az is nagy probléma lett volna, hogy egyáltalán megközelítsék, a meredek szúk hágók,  kellő védelmet nyújtottak. Maga az erőd, úgy tűnt mintha a sziklából faragták volna ki, mintha csak a hegy természetes folyatása lenne, fekete tornyai és falai, méltóságteljesen magasodtak a táj fölé.

Bár nyár volt, itt fönn, ennyire mélyen a Törp-hegységben havazott. Nem volt hóvihar, mint amikor Mustafar erre a tájra érkezett, inkább csak csendesen hullott a hó. Mustafar a homlokát ráncolva nézte a hóesést a Gránitpalotából. Mögötte ott állt mozdulatlanul a gyíkember.

-Tudod, sokszor elmeséltem, hogy mindenféle mágiahasználóktól tanultam valamit…. tanulmányoztam őket igen. Jól ismerem a tündék természet mágiáját, belekóstoltam a nekromanták hullamágiájába, az ősi tündék tiltott varázslatait is elsajátítottam, ismerem az orkok sámánisztikus mágiáját is, találkoztam olyanokkal akiket már rég halottnak hisz a világ, a legősibb módszereket is ismerem.  A hatalmam korlátlan. Senki és semmi nem állhat az utamba. Na persze a legerősebb démonok, vagy a Pusztítók, esetleg az Angnusok, ők igen, de a halandók közül senki sem veheti fel velem az versenyt.  Talán What mester gondot jelentett volna, de ő halott, talán a nekromanták vezére a lícs király ereje teljében szembe szállhatott volna velem, a többek meg túl öregek, túl régóta bujkálnak, hogy fel vegyék velem a versenyt. Mára én lettem a legerősebb! Fel tudod fogni milyen érzés e legyőzhetetlenség érzése? –nevetett Mustafar miközben karjait az égnek emelte

-Mester, te mondtad mindig, az önhittség veszélyes. –felelte a gyíklény.

-Igen, így van, ezért figyelek oda mindenre. –Mustafar elgondolkodva lassan körbe sétált.-

-Hamarosan megérkeznek a Lorandenek, lefogadom, azaz ostoba törp vezeti majd őket…elvégre ez az ő területe.

-Az Árnyvadászok felkészültek és én is.

-Rendben, -mosolygott Mustafar- de a törpöt nem kellene megölni egyből. Ugyanis van itt valami, vagy inkább valaki elrejtve a törpök hegyei alatt, a Loranden mester tudja hol van, ha meghátrálásra kényszerítem ahhoz a  törp klánhoz vezet, amelyik őt őrzi!

-Kicsodát mester?  -Mustafar mosolyogva emelte ujját a szájához:

-Majd meglátod, egy szövetegest, a démonok ellen…egyébként is , a törpök tárnáiban rengeteg a hasznos dolog. Arany, ezüst drága kövek, és legfőképpen, mágikus kristályok és ércek, amiket az ezüstpáncélosok is használnak….a törpök megígérték csak Mytarendnek adnak el belőle,   ám ha megszerzem a törpök tárnáit, rengeteg pénz kapunk majd a mágikus anyagokért, igaz az Ezüstpáncélosok északról is hozathatnak maguknak , mágikus anyagokat de az sokkal drágább. –Mustafar ismét elmosolyodott-

-Aztán lefogadom hamarosan engem is megtalálnak ,a Pusztítók és a Démonok is. Én legyőzöm őket, de vajon Mytarend? Nem örülnék neki ha a Császárnőt megölnék. Nem, Nordon kifogja vívni a győzelmet, megvédi a Császárvárost, ezért segítek neki .  Aztán  ha győzött majd a Pusztítók ellen vonul, és letörli őket a világ színéről…én addig meg majd a Démonokat ölöm meg… a különbség annyi lesz, hogy én megerősödök a harcban, míg ő elgyengül !

-Mester, és ha Nordon ki talál valamit? Valami meglepőt?

-Nem hiszem hogy megtudna lepni, nincs olyan kártya a kezében ami ellenem hatásos lenne. –Mustafar önelégülten mosolygott, aztán előhúzott egy apró gyöngyöt- De kérdezzük meg tőle!

Gyöngyben hamarosan feltűnt Nordon arca.

-Nos, mit tervezel? Kitervelted már hogy ölsz meg? – nevetett Mustafar

-Talán. Talán nem.

-Óh! Tégy le róla semmit sem tehetsz ellenem !  De miért is akarnál, segítek neked megvédeni a drágalátos birodalmadat! –Nordon arcán nem látszottak érzelmek.

-Ha rá kényszerülök…meg van a módszer, hogy miként állítsalak meg.

-No igen…remélem a követeimmel, akik hamarosan megérkeznek szívélyes leszel.

-Tudom, miért jönnek ide! A gyilkosság az gyilkosság.  Ha megöltetsz itt bárkit…én üldözni fogom a gyilkost, és el is kapom!

-Igen de nem akadályozod meg igaz?- gúnyolódott Mustafar- elvégzik a piszkos munkát és csak akkor lépsz! Nordon, Nordon, ravasz vagy, ám rajtam nem fogsz ki!

-Majd meglátjuk, Mustafar, majd meglátjuk!

Császárváros, a nyár, 18. napja.

Még csak a nyár eleje volt, de a hőség kezdett elviselhetetlen lenni a Császárvárosban. Szárazság volt, a levegő fülledt, az idegei a végsőkig feszültek. A kimerítő edzés után, ahol először vívnom kellelt, majd jókora fa szekrényeket az akaratommal mozgatnom, kimerített. Ráadásul épp hogy csak sikerült megfürödnöm mehettem a hadi tanácsra, a trónterembe. Sokan összegyűltek, a Császárnő természetesen a trónján ült, mellette mint valami szobor állt Nordon, a bejáratokat ezüstpáncélosok védték. Rajtuk kívül még jó két tucat nemes, meg hadvezér tartózkodott a teremben.

Mikor megérkeztem Nordon intett álljak mellé.

-Várunk még valakit?- kérdeztem halkan, ő pedig bólintott és a császárnőhöz fordult.

-Felség, szeretném bemutatni, két új emberemet, akik nagy segítségünkre lehetnek az elkövetkező napokban. – majd intett és belépett egy féri és egy nő. A nőt jól ismertem. Nálam is fiatalabb volt egy évvel, és sokkal veszélyesebb. Egy igaz bűnöző, aki valamikor a Loranden rendben tanult ám képességeit sosem fejlesztette ki, ott hagyta a rendet és inkább egy bűnbanda vezetője lett. Állítólag ekkor veszítette el a félszemét, a banda előző vezére verte ki, ő pedig megölte a vezért.

A bal szemét takaró kötéstől eltekintve nagyon csinos nő volt, meg kell hogy mondjam. Rövid fiúsra vágott, élénkvörös haj, zöld szem-igaz csak egy szem ennek ellenére  szép arc, és kellő domborulatok…..és ezt ő is tudta magáról, mindig úgy öltözött, hogy a férfiak figyelmét magára vonja. Most is, szűk feszülő nadrágot, meg inget viselt. Láttam ős is megismert engem , halványan  elmosolyodott.

A férfi igen furcsa jelenség volt szemeiből valamilyen meghatározhatatlan nyugalom áradt.      

-Elena Furtys és Moyunad de Aldbert, ő egy Pengemester. – mutatta be őket Nordon. Senki nem kérdezett semmit de láttam az arcukon elismerően méregetik a jövevényeket, különösen a férfiak Elenát, no persze a pengemestert  is, egy legendás harcművész , még  itt a Császárvárosban is ritkaság száma ment. Mindenki csodálta és kissé tartott is tőlük, fura alakok de a legjobb vívók ezen a világon.

-Rendben akkor kezdjük! – mondta a Császárnő. – Notler herceg - nézett a hadsereg főparancsnokára- hogy áll a toborzás?

-Felség, engedelmével, még a 30%-ot sem értük el a tervezett létszámnak, ennyi embert besorozni felszerelni több időt és pénzt kíván. Szerintem ez túl nagy megterhelést ró az országra.

-Ha majd a démonok a seregeink felét kiirtják az lesz nagy megterhelés !-szólt közbe Nordon 

-Erre még vissza térünk, de Notler, fokozd a sorozás iramát, újabb pénz összegeket teszek elérhetővé.

A másik fontos dolog, Verindar és Mustafar. Jól tudjuk hogy Mustafar átvette a hatalmat, és nem tudjuk mire készül. Terveket akarok hallani , miként támadhatnák meg Verindart? –a nemesek egymásra néztek, egyikük se tudta mit mondjon erre, végül Nordon törte meg a csendet.

-Felség, Verindar földrajzi helyzeténél fogva nehezen megközelíthető, óriási sereg kellene hogy elfoglaljuk! Ráadásul ekkor még nem számoltunk magával Mustafarral aki megerőltetés nélkül pusztítaná el csapatainkat, felség ehhez  miden légiónkra, az összes ezüstpáncélosra és a Loranden lovagokra is szükség lenne, és még így sem lenen biztos a győzelem. Ráadásul a szövetségesünkre Lihteansra sem számíthatunk, Atrex de Woldruff nem fordulna a barátja Mustafar ellen.

-Akkor, hát semmit sem teszünk?

-Loranden lovagok csapatot küldtek oda-szólaltam közbe  -de semmi esélyük, Mustafar végezni fog velük.

-Persze van , már egy-két tervem- mondta Nordon, de most fontosabb problémáink vannak. Nagy valószínűséggel a démonok és a Pusztítók támadást terveznek a Császárváros ellen, meg kell szervezni a védelmet.

-A javaslatod?- kérdezte az uralkodónő.

-Amíg a veszély el nem múlik teljhatalom a város fellett, be kell vezetni a szükségállapotot!

-Micsoda arcátlanság! Ez nem tehetjük meg! -  hördült fel az idős  Lord Vangus .

-Igaz, a lakosságnak ez szörnyű teher lenne! Lázongások lennének! –bólintott a Császárnő.

-Letörném őket.

-Akkor sem Nordon! Nem tesszük meg! Amíg nincs igaz vészhelyzet nem tesszük meg!

-De felség…

-A Császárnő szava parancs! –szólt közbe Lord Vangus diadalittasan mosolyogva. Nordon kelletlenül bólintott.

-Csak nehogy túl késő legyen! –tette még hozzá. A Császárnő, intett és félre hívta Nordont, hogy más ne halja mit beszélnek.

-Nordon, nem engedhetem meg a szükségállapotot, túl sok gonddal járna, amíg nincs igaz vészhelyzet szó sem lehet róla!

-Megértettem.

-Azt is értsd meg, ha rájövök hogy valamit szervezkedsz a háttérből hogy be kelljen vezetni a szükségállapotot, rá fázol! Bízom benned, de ha átversz…azok az ezüstpáncélos vezetők akik elvesztették Császáruk bizalmát hamarosan fejüket is elvesztették!

-Megértettem! –felelte Nordon, ekkor nyílt az ajtó, és egy szolga lépett be.

-Felség, követek érkeztek!

-Igen, honnan?

-Verindarból, állításuk szerint Mustafar császár követei- megfagyott a levegő, csak Nordon tudta mit kell tenni, intett az ezüstpáncélosoknak, hogy foglalják el helyüket és készüljenek fel mindenre. Elena viszont közben mosolyogva bámulta a férfiakat, a pengemester, pedig kissé közönyös képpel nézett maga elé.

Aztán be léptek a követek, tízen voltak vezetőjükön látszott hogy  a Déli kontinens szülötte, valószínűleg a Szultánságból származik. Furcsa alak volt, valahogy éreztem nem az akinek mondja magát.  Meghajolt és bemutatkozott.

-         Abdul’Arlem  a nevem és Mustafar császár nevében érkezetem. Ha a megengedi felség  bele is vágnék mondandómba.

-         Tessék!

-         Mustafar császár kéri hogy Mytarend hagyjon fel  a kereskedelmi  korlátozással.

-         Ez lehetetlen, nem járulok hozzá, hogy Mustafar meg is gazdagodjon! Senki sem kereskedhet Verindarral !    

-         Felség, tisztelettel de a kereskedelmi szövetég már is kapcsoltba lépett velünk, és Lihteans is kereskedne velünk, ez csupán az önök érdeke lenne , egy gesztus, ami megmutatja, hogy nem kívánnak Mustafar ellenségei lenni.

-         Még átgondolom! Addig élvezhetik a Császárváros vendégszeretetét! –intett a császárnő és a követek távoztak, majd a Császárnő és a nemesek is elmentek.

Nordon lassan körbe járt a teremben, miután magunkra maradtunk.

-Nos, mit gondoltok a követekről?                 

 -Bérgyilkos, a vezetőjük bérgyilkos- mondta Moyunad. –elégszer találkoztam már  a fajtájával  biztosan az. Megöljem?

-Még ne! –rázta meg a fejét  Nordon , -a katonáim is elegek lesznek !

-Nem hinném, kicselezné őket, nyílt harcban az ezüstpáncélosok könnyedén megölnék, de nem fog nyílt harcba bele menni.

-Akkor is várunk, ki kell deríteni mire készül.- döntött Nordon és csak én tudtam miért döntött így. Mustafar miatt, a bérgyilkos megkönnyíti Nordon dolgát ,Mustafar ,megbízásból és amíg a feladatát nem végzi el Nordon nem fog lépni. Közben Elena oda lépett  hozzám

-Rég láttuk egymást.

-Szerencsére. –válaszoltam kimérten

-Nem gondoltam volna hogy egyszer még ilyen magasra jutsz, az egyszerű gyilkos, most a Loranden lovagja! Furcsa világ ez- mosolygott

-Nem vagyok gyilkos az te vagy! Én sosem öltem élvezetből csak ha rákényszeríttetek! 

-Ezt azoknak meséld akiket megöltél…rosszabb vagy mint voltál, be képzelt lettél, azt hiszed csak neked lehet igazad, meg olyan marha fontosnak hiszed magad, még hogy végzet? Majd pont te ölöd meg ezt a Mustafar nevű alakot?

-Ha nem lennék Loranden ….-sziszegtem mérgesen és éreztem elönt  a harag ami pedig nem helyes, nem szabad hogy az indulataim vezéreljenek. Mire ő csak kihívóan mosolygott.

-Elég! –szólt ránk Nordon- nem ölhetitek meg  egymást! Nekem dolgoztok és mind kettőtökre szükségem, van! Világos?

-Igen-bólintottam és tudtam nehéz lesz megállnom, ha Elena provokál, pedig ezt kell tennem, nem támadhatok elsőként.  Elena tudta ezt és fölényesen mosolyogva sarkon fordult.    

Lihteans, Sárkányfészek.

A hatalmas erődön belül és kívül mindenütt katonák nyüzsögtek. Néhányan hatalmas szekerekre rakodtak élelmet, fegyvereket, felszereléseket. Mások fegyvereket éleztek, vagy a vértjeiket ellenőrizték. A kovácsműhelyek folyamatosan dolgoztak, készültek a kardok alabárdok, páncélok. A váron kívül rendezett sorokban fehér sátrak álltak: közel 2000 ember állomásázott a váron kívül.

Atrex de Woldruff mint már annyiszor most is fönnállt a Sárkányfészek legmagasabb tornyában és a vidéket szemlélte. Egy szolga alázatosan megállt mögötte és zavartan köhögött

-Na, mi az?

-Uram, itt az idő, készülnie kell.

-Rendben! –még egy utolsó pillantást vetett a tájra majd visszatért az erődítménybe. Még egyszer utoljára mindet ellenőrzött, miközben a szobájában fegyvereit válogatta, csapatvezérei felsorakoztak előtte.

-Hány ember áll pontosan rendelkezésünkre?

- 1986, a tisztekkel együtt. –válaszolta az egyik hadvezére

-Fegyverek? Felszerelés, élelem?

-Minden rendben uram, jelenleg a tartalékokat rakodják be, de még napokig eltart, míg mindenki készen áll.

 -Nem számít, indulunk annyival, amennyi készen van. Hány ember tudunk ma útnak indítani?

-Közel hatszázat uram.

- Rendben, a többi amint készen áll jöjjön utánunk. Én elől haladok a csapatok élén ,minél előbb a Császárvárosba  akarok érni! Így is remélem, hogy nem késünk el. Hol van Ordim mester? –nézett körül Atrex és neve hallatára épp belépett. Ordim bár még kissé sápadt volt, szinte teljesen visszanyerte korábbi erejét.

-Készen állsz?

-Igen, -bólintott- Jól vagyok, a Loranden meditációnak hála gyorsan gyógyulok. –Atrex helyeslően bólintott.

 - Akkor indulhatunk! –majd az egyik szolgájához fordult, - A katonák készüljenek, azonnal indulunk! –ám még előbb Atrex elbúcsúzott valakitől. Természetesen, a húgáról volt szó. Vilenne aggódó tekintettel köszönt el tőle.

-Nem örülök, hogy  elmész, pont a Császárvárosba, ha mindaz igaz amit Mustafar mondott…

-Igaz, én meg bízom benne.

-Én pedig megbízom a te ítélőképességedben - mosolyodott el Vilenne- csak azt akartam mondani, szóval, ez nagyon veszélyes lesz, és nem értem miért kell oda menned.

-Egyszerű, Mustafar megkért rá, ha nem segítek félő, hogy elbukik a Császárváros.

-Na de Nordon utál téged!

-Elfogadja majd a segítségem, hiszen minden segítségre szüksége van. –Atrex összeráncolta a homlokát és témát váltott-

-Meg jegyezted minden utasításomat?

-Persze, bezárkózom a Sárkányfészekbe, és felkészülök minden eshetőségre…és ha különösen rosszra fordulnak a dolgok… ha neked valami bajod esne… akkor irány Verindar, és Mustafar segítségét kérem.

-Jól van, -bólintott Atrex, -akkor én megyek.

-Várj csak, a Császárnővel, vigyázz! –

-Miért pont vele?

-Tudod te azt…amiket meséltél kettőtökről…-Atrex felnevetett

-Vigyázni fogok. Nem  vagyok ostoba, hogy bele sétáljak a hálójába! Ne aggódj, nem fogom elvenni! – Nevetett még egy darabig, aztán megölelte a testvérét, majd megfordult és elment. Hamarosan a serege élére állt. Nem mondott beszédet, még nem érezte szükségét, különben is az emberei bíznak benne, a pokolba is követnék, ha kell.  Ordim mesterrel a csapatok élére álltak, és megindultak a Császárváros felé.

-Mond, nem félted a testvéredet? –kérdezte Ordim

-De persze féltem, de itt biztonságban lesz, és ha még sem… akkor majd Mustafar megvédi.

-Nem értem , miért bízol meg benne ennyire, sokat vitatkoztunk már erről, de Mustafar nem jó ember, nem akarlak meggyőzni- sóhajtott Ordim- de, én soha nem fogok megbízni benne, és nem is hiszek neki .

-Ordim ,- mondta –Atrex elgondolkodva- szerinted, van rá esély, hogy nagymester legyél?

-Ez, hogy jutott eszedbe?!

-Gondolom a négy nagy mester közül legalább egy Mustafar ellen megy majd…ő meghal. Aztán Áruló is köztük, meg fog ritkulni a nagymesterek száma.

-Értem, -bólintott Ordim – ha a rendemnek szüksége lesz rám nagymesterként akkor vállalom, de hogy mind a négy nagymester meghaljon…az lehetetlen. –Atrex csak a vállát vonogatta.

-Ki tudja, mostanában minden lehetséges. 

-Tudsz valamit, amit én nem? –gyanakodott Ordim.

-Nem, csak ismerem Mustafart és Nordont is. A Loranden rend nagymesteri mindkettőnek az útjában állnak. Csak ennyit tudok.