VI. fejezet
Aztán még az ugyanebben az évben, a temetés után esküvőre gyűlt össze a Duvall-család. Mason Dixon ahogy megígérte feleségül vette azt a nőt aki már évek óta vele élt, Agnes Blade-t, vagyis most már Agnes Dixon a neve.
Hogy honnan ismerték egymást az nem tudom, mivel Agnes tanárnő volt, tisztes polgári családból származott, nem forgott gengszter körökben. A lényeg viszont az, szerette Masont, szeretnie kelet, ha kitartott mellette annak ellenére hogy tudta mi Mason foglalkozása. Mert igaz, nekem is volt pár barátnőm, akik közül több tudta is, hogy mit csinálok valójában., de ők csak a pénz miatt maradtak velem, nem azért mert igazán szerettek. Bár az is lehetett ha mondtam volna az egyiknek hogy házasodjunk össze, már házas lennék, viszont az nem lett volna az igazi, nem lett volna meg az, ami Mason és Anges, vagy Jimmy és az ő felesége között volt.
Ami az esküvőt illeti hát hatalmas rendezvény volt, Anthony rendezte és és fizette a költségeket. Azok a vendégek akik kocsin érkeztek, az autójukat feldíszítették, a templom is díszekbe borult.
Mindenki elegánsan felöltözött, rengeteg ember gyűlt össze. Természetesen Anthony minden embere és családtagja, így a barátaim is, meg természetesen én is.
Sőt, a rokonaink is eljöttek, Jimmy öcsém és a felesége is eljött, bár Jimmy még mindig ki nem állhatta az olyanokat mint én, de nem akarta vagy nem merte vissza utasítani a meghívást. Csak nekem papolt arról ,hogy mennyire nem szereti a bűnözést meg ilyesmit.
Az egyedüli aki hiányzott a társaságból azaz apám. Jó páran oda jöttek hozzám és bár már eltelt egy kis idő a temetés óta, ismét elmondták ,hogy mennyire sajnálják. Na persze, hiszen apám bár nem volt nagymenő sokan ismerték, én viszont át vettem Mason helyét a családban velem jóban akartak lenni, hát barátkozni akartak velem. Mások meg feltűnően kerültek, Nicktól tudom ,hogy a hátam mögött arról beszéltek vajon hány hónapig maradok életben míg agyonlőnek, merthogy fiatal és tapasztalatlan vagyok...Nick meg csak röhögött ezen, száz dollárban fogadott akárkivel, hogy én túl élem az illetőt. Szóval aki számított az bízott bennem.
Az esküvő a szokásos mederben folyt, szép ceremónia aztán a lagzi ahol egyre többen rúgtak be, meg ajándékokat adtak Masonnak, aztán Mason és a felesége ott hagyott minket. Előtte még beszéltem vele pár mondatot, az utcán a klub előtt értem utol, épp csomagokat rakott a kocsijába a nászútra készültek, Agnes éppen nem volt vele, így kettesben tudtunk beszélgetni.
-Hát, még egyszer gratulálok, tényleg nagyon szép ,és szeret téged. Szóval...szerencsés vagy,.
-Tényleg így gondolod?
-Tudod Mason nem, vagy nem is tudom a lényeg hogy boldog légy.
-Igen, talán majd kérdezd meg pár hónap múlva, hogy boldog vagyok-e. Akkor majd kiderül hogy hiányzik-e majd ez az élet. Most azonban csak a feleségemre tudok gondolni. Azt hiszem, ő többet jelent majd, mint a lövöldözés.
Erre nem volt mit mondanom, igaza volt, az ő szemszögéből nézve. Mivel nem volt semmi munkám, se dolgom, és igazából nem is várt senki, a lagziban a végéig maradtam, végül csak én és Nick mi ketten voltunk a kiürült klubban. Nickre az egyik bársony fotelban egy üveg pia társaságában akadtam rá, nem nagyon lepődtem meg, hogy mér igencsak részeg volt.
Le ültem mellé.
-Igyál Vincent!
-Kösz, de én csak keveset iszok. -kerítettem egy poharat és felhajtottam a tartalmát.
-Azért jól esett.
-Vincent, miért nem mész haza?
-Minek? -kérdeztem- Tudod, valahogy rossz kedvem lett, apám meghalt, az öcsém jobban örülne ha nem lennénk testvérek, Mason aki szinte a második apám volt, abba hagyja a melót és megházasodik, nem mintha irigykednék rá, mert a munkában mindent elértem csak , senki sem vár rám odahaza.
-Vincent, -mondta Nick egyre nehezedő nyelvvel, köszönhetően az egyre nagyobb fokú részegségének:
-Nekünk nem való a család. Nekem nincs senkim, a szüleimre alig emlékszek, kis koromtól kezdve ököllel szereztem meg amit akartam. Senkire nincs szükségem, ha kinyírnak, hát kinyírnak, de senki sem kell nekem!
-Igen de, lehet jobb lenne ha lenne valaki, aki haza vár, aggódik érted, viszont ott a másik oldal: a hatalom a pénz, az életveszély, melyik ér többet?
-Megmondom, én neked Vincent, pénz ér többet, minek nekem feleség? Hogy folyton veszekedjen? Hogy piszkáljon ha hata megyek, egy véres öldöklésből? Nem jobb egy nőcske akit csak egy estére ismerek? Nem szól semmit ,csak teszi a dolgát, nekünk ez való. Éjszakánként egy kurva, nappal pedig pár agyon lőtt szarházi, ez való nekünk.
-Igazad van, talán majd ha megöregszem másként látom ,de most nem. Add csak ide az üveget, nem szoktam inni, de most elvégre lagzi van vagy nem? - és évek óta először nagyon berúgtam. Azóta se ittam ennyit, de most segg részegre ittam magam, Nick társaságában.
Az elkövetkező hónapokban, sőt években minden ment a maga útján. Sok minden történt velem, de már a felére sem emlékszem, a napok és hetek egybefolytak, így vissza gondolva ha elmesélném a különféle gyilkosságaimat, hát elég unalmasnak tűnnének, persze ölni soha sem unalmas.
Azt akarom csak mondani, az esküvő fontos szerepet játszott az életemben, onnantól kezdve, csak azzal törődtem minél hatalmasabb és gazdagabb legyek, igaz nagymenő gengszter. Volt jó pár kemény ügy, mindig jöttek újabb és újabb alakok akik megpróbálták tönkre tenni Anthonyt, bűnözők, ügyészek és rendőrök egyaránt. De mindet eltüntettem az útból. Néhányszor, bosszúból ki akartak csinálni, egy alkalommal egy fiatal kölyök úgy tizenhét lehetett, be jött az étterembe ahol ebédeltem és fegyvert rántott, kapásból végeztem vele. Buta kölyök volt, egy buta kölyök önálló akciója, mert én mint Anthony egyik legfontosabb embere szinte érinthetetlen voltam, a törvénynek és a bűnözőknek egyaránt, ha valaki rám támadt volna, akkor az egész Duvall család bosszúját vonta maga után.
Persze, amint egyszer is elcsesztem volna ez a védelem megszűnik, de én nem csesztem el. Komolyan, úgy éreztem nem tudok hibázni, én voltam a legjobb. Ott volt mondom ez a fiatal srác, mivel nyilvános helyen lőttem le, ki jöttek a zsaruk, de szinte ők kértek elnézést, hogy zargatni mernek, meg fél tucat szemtanú is akadt aki készségesen bizonyította ,hogy a kölyök támadt rám. A zsaruk elnézést kértek, hogy föltartottak és mehettem dolgomra.
Ezt semmire sem cseréltem volna el, egyszerűen remekük éreztem magam.
Eltelt így egy év, kettő , aztán három, Mason élte az átlag emberek normális életét, sokszor találkoztunk ,de nem kérdeztem rá, hogy boldogabb-e. Többé nem foglalkoztam ezzel, nekem így volt jó, és kész.
Nem beszéltem még túl sokat a szesztilalomról, ugyanis eleinte Anthony keveset foglalkozott a dologgal, no nem azért mert nem látta benne a lehetőséget, hanem hagyta hogy más családok küzdjenek meg piáért, szervezzék meg a csempész hálózatukat, aztán szép lassan a húszas évek vége felé egyre jobban bele lendült a dologba. Azok a bandák akik már az elején benne voltak szépen kicsinálták egymást, vagy meggyengültek, míg mi szépen gyarapodtunk, és végül eljött az idő, hogy le arassuk a más által megtermelt javakat.
Konkrétan tíz egész évvel a Volstead törvény után 1930-ban vágtunk bele. Addig is foglalkoztunk a az szeszcsempészettel, de csak a saját üzletinket láttuk el, ám 1930-ra az olaszok akik a város szeszcsempészetének a felét uralták kezdtek meggyengülni. Itt volt az idő, hogy végezzünk velük.
Én ekkor már egy luxus lakásban éltem, a házhoz amiben a lakásom volt még portás is tartozott meg komoly személyzet, igaz én a takarítást nem vettem igénybe, csodálkoztak volna a takarító nők, a lakásomon egy rakás fegyvert találnak.
A lakásomon kívül részesedésem volt három illegális kaszinóban, ami egyben italmérés is volt. Igaz csak névleg volt hozzá közöm a jogi dolgok miatt kellet az illegális kaszinók fedő vállalkozásaként működé éttermeket a nevemre íratni. Nem sokat törődtem vele, az ellenőrzést is átengedtem a barátaimnak, jól csinálták bár Will túl sokat ivott, de munkát nem hanyagolta el, a lényeg az az egészben hogy innen is szép pénzeket kaptam.
Az új kocsim, egy koromfekete hatalmas vadiúj négyajtós tisztelet parancsoló Chevrolet Special Sedan, valamint volt még egy sport kocsim is egy 1927-es Duesenberg X Model Speedster, a kocsi eszméletlen gyors volt a végsebessége közel 120 mérföldet, tett meg óránként, ezenfelül az árai is csillagászati volt, tizenhat vagy tizennyolc ezer? Hát ebben nem vagyok biztos, de nagyon drága és nagyon gyors volt. A Chevroletet, akkor használtam ha valahol elegánsan kellet megjelenni, de munkára a gyors sportkocsit alkalmaztam, a sebesség fontos ha az ember lövöldözni megy.
Tehát 1930 májusában, Anthony összehívatta a család vezetőit.
Reggel felkeltem, kötelező gyakorlás, testedzés, meg a fegyverrel is gyakoroltam, aztán be kocsiba, a Chevrolettet használtam, és a klubba hajtottam.
Mindenki ott volt, rám vártak de nem tettek szemre hányást, megengedhettem magamnak hogy kések egy kicsit. Viszont ami meglepett, az Mason volt, Anthony őt is meghívta.
A nagyfőnök nem sokat teketóriázott, egyenesen bele vágott a közepébe.
-Manfredini fölözi le immár tíz éve a haszon nagy részét a szeszcsempészetből, jól kiépített hálózata van, állítólag évi tíz millió dollárt keres, csak ebből. Nekem kell ez a pénz. Viszont ki építeni egy hálózatot az sokba kerül és veszélyes. Végezni kell hát az olaszokkal, de nem keveredhetünk banda háborúba, egy-két napon belül kell őket elkapni. Mason, azért hívtalak ide, hogy adj tanácsot, mit gondolsz?
-Anthony, bocsáss meg, de nem akarok részt venni benne, feleségem van.
-Csak tanácsot adj.
-Szerintem, kapjuk el azt a vén szaros olaszt, és ennyi. Egyszerűen eresszünk bele pár tárat és kész! -indulatoskodott Nick. Mason rám nézett majd ezt mondta:
-Akkor kell elkapni amikor a városon kívül van, végezni vele és főbb embereivel, aztán a városban maradt híveivel. Mást én sem tudok kitalálni, de ezt Atnhony is elmondta. Vincent, neked biztos van ötleted. -Anthony is felém fordutl:
-Szóval, a biztos hogy egyszerűbb elvenni tőlük mint nekünk ki építeni egy új hálózatot- mondtam mivel az előző hónapban Kanadából érkezett három teherautónyi pia, elmentem felügyelni a dolgot, de a határőrség rajtunk ütött, négy határőrt és két zsarut kellet le lőnöm. Csúnya egy ügy volt, vártam a határom a teherautókat, néhány emberemmel, egyszer csak, kiáltások hallatszottak, kocsik motorja bőgött fel, mindenhonnét zsaruk meg határőrök bukkantak fel, mivel kezem ügyében volt a gépfegyver, azonnal lőttem, aztán felugrottam a teherkocsi platójára, az egyik emberem tüdő lövés kapott, véres habot köpött, és ott fetrengett mellettem miközben a teherkocsi gyorsan száguldott el onnan, a rendőrök meg utánnunk, épp hogy megúsztuk, Épp ezért volt fontos egy jobb hálózatot ki építeni vagy inkább elvenni az olaszokét, ők már mindenkit lefizetek, minden megszervezte, be biztosítottak.
-Manfredini egy alkalommal van távol a várostól: időnként el megy pihenni egy kis kastélyba ami a város határtól vagy másfél órányira van kocsival. Valójában egy igazi erőd a hely,de ha elkapjuk, akkor onnan nem is menekülhet. Aztán vissza ide, és jöhet a többi. Egyet sem hibázhatunk, mert akkor jön a banda háború. Jó lenne tudni milyen pontosan az a kastély?
-Én voltam ott, Manfredini ott tárgyalt velem,- válaszolt Anthony- nagy magas kerítés, veszi körbe, távol van mindentől, a közelben nincsenek települések, maga a kastély két emelet magas, Manfredini dolgozó szobája a földszinten van.
-A kapu? Mennyi a távolság kapu és a épület között?
Kovácsolt vaskapu, és vagy hatvan méter, és nyílttér, fedezék sehol.
-Ha betörünk túl hosszú, ha be megyünk, le szednek minket...ha csak, Mason emlékszem miket meséltél a Nagy Háborúban be vetett tankokról. Valami ilyen kéne nekünk.
-Tankot nem tudok szerezni.- csóválta meg a fejét Anthony.
-Meg lehetne oldani máshogy, egy teherautó, amit megerősítünk, pár acél lemez, az elejére, át töri a kaput, be hajt a kastélyhoz, a teherautó mögött megy a többi kocsink, abból kiugrálnak az embereink és ennyi. -mondta Mason-és a telefon zsinór, el kell vágni.
-Jó tervek tűnik. -bólintott Anthony -csak meg kell szervezni. Ma szerda van, szombaton kell elkapni aztán szombat és vasárnap este végezni az olasz itteni híveivel.
-Akkor mindent megszervezek, összeszedek jó pár embert, kocsikat, teherautót, meg egy szerelőt aki jó munkát végez és nem pofázik. Kellenék még persze fegyverek, pontos helyrajz, lista az embereiről hogy kiket kell elkapni.-soroltam.- Most van délelőtt tíz óra, szombat délelőtt kel l elkapni, tehát akkor kevés időnk van. Én megyek is -álltam fel-neki látok a szervezésnek.
-Én is megyek, Agnes vár, ma marha sült lesz az ebéd- mondta Mason.
-Igen,- bólogattam, és csak nem álltam egy hogy megint rá ne kérdezzek:- biztos nem akarsz részt venni az akcióban?
-Biztos, vért ezentúl csak a marhasültben akarok látni. - és Mason Dixon haza ment ebédelni, én pedig mentem, hogy megszervezzem az eddigi legnagyobb szabású akciómat.
A munka jó sokáig tartott, és fárasztó volt, összetrombitáltam húsz embert, négy kocsit, két teherautót. Kölcsönkértem Mason Gatling rendszerű gépfegyverét, és az egyik teherautó paltójára szereltettem. Csak a ponyvát kellet fel hajtani, és baloldalt már szórta is golyókat a Gatling.
Ezenfelül gránátokat, robbanóanyagot és fegyvereket, 16 db Tompson géppisztolyt szereztem be, valamint puskákat, és pisztolyokat, meg tárak tömkelegét.
Az első számú teherautó lökhárítója helyére mint a gőzmozdonyok lévő marhaterelő vasat hegesztettek, a motorteret, és vezető fülkét, acél lemezekkel erősítettük meg. Anthony egy ügyes szerelője belepiszkált a motorba, hogy erősebb legyen.
Pontos tervrajzot kellet szerezni az épületről is, ez nem is volt nehéz, be mentem a városházára , ott érdeklődtem onnan mindenféle hivatalokba irányították át, és mivel azt mondtam építész vagyok és adtam nekik egy százast meg is voltak a tervek. Olyan pontos tervek hogy kívánni sem kívánhattam volna jobbat.
Az embereknek egyelőre nem mondtunk semmit, nem tudódhatott ki mire készülünk, annyit tudtak szombat hajnalra jöjjenek a klubhoz.
Minden készen állt, meg kell mondjam remekül megszerveztem mindent. Furcsa izgalom vett rajtam erőt, sok ember függ most tőlem, egy nagyszabású akcióban veszek részt, ez ám valami! A Dusenberget választottam a munkára, gyors volt és ez a lényeg, ha rosszul sülnek el a dolgok, ezzel utat nyerek, az biztos.
Nick mellettem velem utazott, és láttam hogy ő is élvezi a helyzetet, vigyorogva szivarozott mikor hajnalban a klub előtt találkoztunk.
Ezután létszám ellenőrzés, fegyver kiosztás, Nick és én elmondtuk a tervet. Döbbenet futott végig az arcokon, de tudták azt is, nincs kiszállás végig kell csinálni. Minden készen állt, indulhattunk is, az olasz nagyfőnök ,mint mindig már péntek este megérkezett a kastélyba, szóval már csak oda kell menni és mint egy kutyát agyon lőni, ezt Nick mondta, gondolom hogy biztassa az embereket.
Elégedetten ellenőriztem a Tommy-gunt, 700 lövés percenként, ez ám a fegyver! Ezenkívül még nálam volt a szokásos Coltom, S&W M27-es Magnum nagy lassú, nehéz de brutális pisztoly, a nehéz esetekre.
Kissé hűvös volt a hajnal, láttam megborzonganak az emberek, főleg az a pasas aki az első teherautót vezette, meg is értem öngyilkos dolog volt. De ha túl éli sok pénz kap, nagyon sokat. Megfigyeltem az ilyenek mindig reménykednek hogy szerencséjük lesz és túl élik, igazából én is ilyen vagyok, reménykedek hogy megúszhatom. Más nincs is számunkra, ebben kell bízni meg a fegyverekben.
Mason még jó pár évvel ezelőtt mondott erre egy idézetet: Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport. Valami angol mondta, azt hiszem az a Cromwell nevű. Hát igen, láttam amint többen halkan motyognak, imádkoznak, mindenkinek kell valami amiben bízzon egy ilyen harc előtt, nekem a gyors reflexeim, a jó fegyvereim maradtak, míg mondjuk Nick meg, méregbe lovalta magát, és akkor mint egy bika gázolt le mindenkit.
A konvojunk lassan haladt nem hívhattuk föl magunkra a figyelmet.
Tényleg távol esett mindentől, sehol senki, az utak kihaltak voltak, szerencsére. A kastélyt messziről kiszúrtuk, azt hiszem erre mondják hogy barokkos stílusban épült, mag díszes épület, hosszú kanyargós út vezetett oda, aztán a kerítés a vaskapu és a kastély. Az utolsó kanyar után mindenki gyorsítani kezdett, a teherautó sofőrje mindet kihozott a motorból amit lehetett. Utána következett egy személy kocsi, benne négy emberünk, aztán a második teherautó, aztán én és többiek Gyerünk, gyerünk mondtam magamban
-Most el visz az ördög bazd meg te digó ! - suttogta Nick mellettem, kezdte magát felhergelni, aztán hatalmas csattanás, a teherkocsi áttörte a kaput, ide-oda sodródott az ütközéstől, a de vezetője valahogy vissza nyerte uralmát fölötte, és irány a kastély, nagyon rövid táv, kocsival még rövidebb ,de ha lőnek az emberre végtelennek tűnhet.
A zajra sokan elő rohantak, sokuknál fegyver is volt, felkészültebbek voltak mint gondoltam. Lőni kezdték a kocsit, az első lövedékek lepattogtak az acél lemezekről, és aztán eljutott szinte a kastély ajtajáig. A sofőr meg kiugrott a kocsiból, a marha maradt volna ott, egyből le lőtték. De ekkor már a mi embereink is bekapcsolódtak a harcba, a második autóban ülő négy emberünk alaposan megszórta a digókat a Tompsonokból. Persze az olaszok sem hagyták magukat, nekik is volt gépfegyverük, ám ekkor már élesen keresztbe fordult a második teherautó, bal oldalát a épület és az olaszok felé mutatva, a ponyva fel, és megszólalt a Gatling. Lekaszált azonnal vagy nyolc -tíz embert, de a házból az ablakok mögül is lőttek, el is találták a Gatling kezelőjét. Ekkor fékeztem le a kocsimmal, kiugrottam kezem ügyében gránátokkal, a teherautó mögé kúsztam és ablakokra dobtam pár gránátot. Többen követték példámat, hatalmas robbanások rázták meg a kastélyt, egy jól célzott gránát a bejárati ajtót robbantotta szét, alaposan tönkre tette a faragott díszes ajtót. Vesztettünk ekkor már vagy hat embert, viszont az olaszok meg vagy tizenötöt, a gránátok kis végeztek párral, a Gatling is alaposan megritkította őket.
Én a teherkocsi fedezékéből a Tommy Gunnal lőttem a bejáratot folyamatosan, Nickkel együtt. Ki lőttünk oda vagy négy öt tárat, hogy végezzünk azokkal akik a bejáratot védték. Mivel sem odakint sem az ablakok mögül nem lövöldöztek már ránk , ismét megszólalt a Gatling, és kitakarította a bejárat környékét. Sajnos azonban több lőszerünk nem volt hozzá, ennyi nap alatt nem lehetett többet szerezni, tényleg kár mert alapos munkát végez.
-Előre – ordítottam, több emberem is rohanni kezdett be a rommá lőtt ajtón, kettőt közülük meglőttek, de végül sikerült be jutniuk és végezni az ott maradt olaszokkal. Félre tettem a gépfegyvert, elő húztam a Coltot és Nick társaságában irány be.
-Hol a főnök? -kérdeztem, észre vettem hogy az egyik olasz borzalmas hasi sebbel fetreng, Nick hozzá lépett és durván bele rúgott a sebbe.
-Hol van? -üvöltött rá
-Dolgozó...szob...aaa nyögte, már nem is volt valójában magánál. Anthony beszámolójak köszönhetően tudtam hol lehet, a többi emberemnek meghagytam, nézzék végig az összes szobát lőjenek le mindenkit.
Az a bizonyos dolgozó szoba, ablaktalan földszinti helység volt, egy hosszú folyós végén, ajtaja vastag tölgyfa ajtó.
Gondolom azért, hogy ide bújhasson ha meg támadnák. Hát most hiába bújt el, mert megyünk érte!
Közben észre vettem milyen giccses a háza, szobrok meg festmények mindenfele. Mint valami múzeum.
A szoba ajtaja nagy dupla szárnyú volt, egyik oldalt én, másik oldalt Nick állt, kezében egy Tommy gunnal.
-Háromra, berúgjuk és vissza, ok? Akkor a legsebezhetőbb az ember ha beront egy szobába!- elszámoltam háromig, be rúgtuk majd oldalra ugrottunk, és szinte éreztem a dupla csövű puska lövedékét. Akkorát dörrent mint egy ágyú. Megfordultam, egy másodpercem volt célozni, egy lövés, és Manfredini egy csinos lyukkal a homlokán elterült.
Egyedül maradt a szobájában, az író asztala mögött állt egy puskával. Most tűnt csak fel ,hogy megöregedett, amikor fiatalon láttam még nem volt ilyen vén, most meg mér teljesen megőszült, rozoga alacsony vén szaros lett. Vagyis inkább most már hulla. Nick megállt fölötte , és büszkén vigyorgott.
-Szemét, digó, de csak megdöglött végül! Szép lövés volt Vincent!
-Az.- mert tényleg az volt, de érzékeny fülem már a zajokat hallgatta, veszély, vagy valami más? Embereim csak megbirkóznak a túlélőkkel.
Will barátom egy tizenhét év körüli fekete hajú, nagyon szép és igencsak dühös és rémült nőt rángatott elő.
-Hát ez meg ki? - képedt el Nick.
-Tudom is én, az egyik szobában volt, talán a lánya, de csak olaszul karattyol ! -Nick egy határozottan oda lépett, és pofon vágta.
-Angolul beszélj teee!
-Inkább az unokája lehet,- a lánya idősebb szóltam közbe, és ekkor a lány ki tépte magát Will karjai közül át rohant közöttünk az öreg főnök hullájáig, föl kapta puskát és lőtt! Persze a fegyver üresen kattant. Olyan gyorsan mozgott a kislány, hogy még én is lemerevedtem. Izzadság folyt végig a hátamon, le is lőhetett volna, ha van töltény a puskában, le lő. Nick arcán láttam rajta is ilyesmi futott át, zavartan nézett, a lány a szoba sarkába húzódott, és mint valami riadt madár bámult ránk.
Nick célra tartotta a Tommy Gunt és a teljes tárat bele eresztette. Mind az ötven golyót. A lány mintha táncolt volna, úgy vonaglott a lövésektől, ruháját be borították a vörös foltok. Kemény dolog volt ez, egy nőt megölni, azért az nem szokványos, de ha kellet volna én is megteszem, ennek ellenére végig futott a gerincemen a hideg, egy ilyen igazi olasz szépséget megölni, kilyuggatni a testét, hát ez nem helyes, persze tudom én ,vannak dolgok amiket meg kell tenni, van hogy nem helyes valakit megölni, mégis meg kell húzni a ravaszt.
Viszont a lányon kívül még hat túlélőnk volt, köztük egy szakács, egy néger szolga a többi sebesült olasz.
Nem maradhattak szemtanúk, szóval...az embereim le térdeltették őket odakint az udvaron. Kimentem és mindet fejbe lőttem. Némelyik rimánkodott, mások némán várták a halált, mintha nem lenne mindegy. Amikor a homlokodhoz nyomnak egy pisztolyt mindegy mit csinálsz, úgyis megfogsz halni.
A házban végeztünk, a halottainkat, és a sérülteket, össze szedtük ,majd elhúztunk onnan.
Én mindent kihoztam a Duesenberg motorjából mait lehetett, sietnem kellet vissza a városba.
Mert igaz, kicsináltuk az olasz nagyfőnököt, de még nem nyertünk. Merthogy ott vannak a zsaruk és az olasz főemberei. Amíg senki sem tudja biztosan hogy mi voltunk, senki sem tesz semmit, de egy ilyen városban semmi sem maradhat titokban, ez sem. Hétfőtől már mindenki tudja majd hogy mi csináltuk ezért addig kell ki iktatni Manfredini többi emberét, ha ők nem lesznek egyrészt nem lesz bandaháború, másrészt a zsaruk se szállnak majd ránk, mivel az olaszok többé nem pénzelik majd őket minek törnék magukat hogy minket elkapjanak?
Kettős haszon, de előbb, végeznem kell, jó pár emberrel, és másfél napom volt erre.
Mindent megszerveztem előre, már csak végre kellet hajtanom az akciót.
Társaim, Nick és többiek, valamivel lemaradva követtek, nekik a bizonyítékokat kellet eltüntetni , meg biztosítani néhány dolgot, aztán Nicknek meg kellet keresnie, az olaszok beszállítóit, hogy ezentúl nekünk dolgozzanak, kétség sem fér hozzá hogy meggyőzi őket.
Be értem a városba, délutánra járt már az idő, haza ugrottam ettem pár falatot, magamhoz vettem még lőszert, meg egyebeket aztán mentem az első célpontért.
Manfredini consiglierije furcsa fazon volt, egy szicíliai bevándorló. Nem ez volt benne a furcsa, a pasasnak volt egy étterme, persze valami fedő étterem, onnan délutánonként gyalog, meg a vasutat használva ment haza, a város túl felére, és ami a legfontosabb egyedül. A csapott vállú, kopaszodó férfi , ki lépett az étterméből, át ment az út testen, egyenesen az állomás felé, mint mindig. A spicliknek köszönhetően jól tudtam ezt A kocsimból figyeltem ahogy megy, majd kiszálltam és utána siettem. Az állomáson nem volt senki, kihalt volt az egész, szerencsére. Az olasz úgy pár lábnyira állt meg a sínektől. Először arra gondoltam le lövöm, eredetileg ezt terveztem, de aztán új ötlet jutott eszembe, miért is ne úgy se látja senki, meg amúgy is gyengébb nálam. A vonat már feltűnt, úgy egy fél is ide ér, az olasz mögé léptem magasabb és erőseb voltam nála, megragadtam a ruhájánál fogva és előre lendítettem a sínek felé. Próbált küzdeni, de öklömmel a tarkójára sújtottam, keményen minden erőmből, előre dőlt én pedig tovább löktem. Rémülten sikoltott, aztán már csak be érkező vonatot halottam, majd azt sem , sarkon fordultam és elsiettem. Egy áldozat megvan, a jöhet a többi.
Manferdini legkeményebb bérgyilkosa, a Félszemű néven ismert férfi a külvárosban lakott, sötétedés után menten oda.
A baj az, hogy nagyon óvatos és elővigyázatos embernek ismerték, nem kockáztattam hogy ha fegyvert rántok, akkor vissza lőhet. Volt ennél jobb módszer is, a kocsik csomagtartójából egy rúd dinamitot vettem elő, a hozzá tartozó gyújtó zsinór elég rövidre volt vágva. Meg gyújtottam egy cigarettát ,aztán az égő csikkel a dinamitot, majd egy benzines kannát is, hadd robbanjon hadd égjen! Majd be hajítottam az ablakán, majd nyúltan is Tompsonomért.
A robbanás az egész környéket megrázta, én meg be ugrottam egy parkoló kocsi mögé ,vártam elő bukkan-e. A házból lángok csaptak fel, majd ki vágódott az ajtó, kitántorgott egy torz alak. Elsőre nem is tűnt fel miért torz, sötét volt szóval rosszul láttam, de aztán...Félszemű most már félkarú is lett, a jobbja cafatokban lógott, azért csodáltam hogy mégis ki tudott tántorogni, az ilyen nagy akarat erejű embereket tisztelem, viszont Félszemű amint kilépett a házból egy másodpercnyi csodálkozás után le lőttem.
Vissza a kocsiba és száguldottam tovább. Jó szolgálatot tett a Duesenberg, e nélkül nem tudtam volna ilyen gyorsan be járni a várost.
A következő a listán, Manfredini egyik rokona, és szinte a helyettese volt. Ő a belvárosban élt egy takaros lakásban, a feleségével. Zavart a dolog, az asszonyt ha nem muszáj nem szívesen öltem volna meg. Csendben kellet csinálnom, ez dübörgött az agyamban, miért öljek meg egy ártatlan? Persze a ha felébred, végzek vele ezt tudtam, de jobb lett volna elkerülni.
Az idő folyamán nagy gyakorlatom lett zár feltörésben, sebesen és hangtalanul nyitottam ki a takaros lakás ajtaját. Még mielőtt beléptem le vettem a cipőmet, zokniban lehet hangtalanul járni, de cipőben nem.
Odabent minden arra utalt itt boldog emberek élnek, egy boldog család. Igaz, ő is csak egy bűnöző, bár embereket nem szokott ölni, ő az üzlettel foglalkozik de ez mindegy. Egy hosszú pengéjű kést vettem elő, lassan óvatosan be lopóztam a szobába, jókora franciaágyon aludtak egymás mellett, férj és feleség. De jó hogy nincs feleségem, jutott eszembe, akkor most aggódhatnék, hogy ha egyszer el jön az én időm majd őt is meg ölik. A férj mellé léptem, az izzadság végig folyt a hátamon, ilyen óvatosan, és csendben még soha nem kellet dolgoznom. Még a lélegzetem is vissza tartottam, egyik kezemet az alvó szájára tettem, másikkal el vágtam a torkát. A szeme kinyílt és felhördült volna, ha nem fogom be a száját. A felesége, láttam a másik oldalára fordult, de nem ébredt fel, még nem. Szóval nem kell megölnöm, a férj teste közben elernyedt, meghalt. Ki lopóztam a lakásból, majd ki siettem az utcára, ekkor félelmetes sikoltást halottam: az utcáról láttam amint a lakásban fény gyullad fel, a feleség mégis felébredt , milyen lehet vajon arra ébredni hogy a férje elvágott torokkal fekszik mellette? Lehet jobb lett volna ha megölöm, mert ez ép ésszel nehezen lehet feldolgozni.
Mindegy, ez már nem az én dolgom, éjszaka még egy célpont várt rám.
Ő volt a család üzletkötője, ő tárgyalt, például a szállítókkal. Még pénteken megbeszéltem vele egy találkozót, hogy tárgyaljunk, természetesen hazudtam azt mondtam üzleti ajánlatom van. Egy szűk sötét sikátorban találkoztunk, ismét csak hála a sportkocsimnak ide is időben sikerült megérkeznem.
Egyedül jött, és bele ment hogy ilyen helyen találkozzunk...idióta. Persze érintetlennek hitte magát, tudta Manfredini megvédi bárkitől, csakhogy már a főnöke is halott.
-Maga akart beszélni velem?- kérdezte mikor meglátott, vagy húsz láb lehetett közöttünk:
-Én, -és csípőből tüzelve főbe lőttem. Könnyen ment, gyorsan meghalt. Hajnali három óra volt ekkor, haza siettem és reggel fél hétig aludtam, még másnapra volt egy célpontom. Nyugodt álmom volt, és sikerült ki pihennem magam. Meg reggeliztem, aztán egyenesen egy külvárosi étteremhez hajtottam. Ott gyűltek össze, Manfredini emberei, a kemény mag. Jobban mondva, az étterem mögött lévő, helységekben, ahol egyébként az egyik illegális alkohol lerakatuk is volt.
Negyed nyolcra értem oda, a le parkoltam, majd megkerültem az épület tömböt, a hátsó bejárathoz sétáltam. Előtte ott állt egy férfi, bizonyára az őr.
-Hé ,te! Adj már tüzet! - kiáltottam neki, és lassan felé indultam
-Húzz innen, ha nem akarsz bajt!
-De én azt akarok bajt-feleltem mosolyogva. El káromkodta magát, és hozzám lépett, megragadta a ruhámat, az előző este használt késemet máris a gyomrába döftem, térdre rogyott, majd torkon szúrtam.
A hátsó ajtóhoz léptem, elrozsdállt ócska ajtó volt, elő húztam a Coltot, és be rúgtam az ajtót. Egy konyhába jutottam, egy fiatal kukta értetlenül bámult rám. Oldalt volt egy folyosó, aztán egy ajtó, rajta felirat: raktár. Épp kinyílt, egy negyven körüli, tagbaszakadt férfi lépett ki, piás üveggel a kezében.
-Maga meg ki a szar? - kérdezte, villámgyorsan lelőttem, aztán futás, be a raktárajtón , körbe pillantottam, fa ládákon vagy négy férfi ült, fegyver egyiknek sem volt a keze ügyében, túl magabiztosak voltak, nálunk soha nem volt ilyen hanyagság. Ki ürítettem rájuk a tárat, egyikőjük elkerülte lövéseimet, és egy ugrással a raktár túl oldalán, lévő ajtón be vette magát. Újra töltöttem és utána eredtem, a raktár mögött egy koszos kis irodába jutottam, ellenfelem kétségbe esetten próbált elő rántani az íróasztal fiókból egy pisztolyt, idegességében meg sem töltötte, az utolsó amit halott, az a saját fegyverének az üres kattanása, mert ezután végeztem vele.
Amilyen gyorsan csak tudtam a hátsó bejáraton át elmenekültem, a kocsimhoz rohantam, aztán padló gáz.
Sikerült gond nélkül elmenekülnöm. Az akció teljes sikerrel zárult, mindenkit elintéztem akit kellet.
A zsaruk nagy erőkkel kezdtek nyomozni, a következő két hétben többször is felkeresték Anthonyt, végül azonban eredmény nélkül zárták le a nyomozást.
Ami az üzletet illeti, Anthony és Nick remek munkát végzett, sikerült átvenni az olaszok üzletét. Egy hát múlva nyílt titok volt, hogy mi tettük , de azt is mindenki tudta, hogy átvettük az üzletét, és aki szembe száll velünk az meghal.
A szállítók ezentúl nekünk dolgoztak, ami a legfontosabb hogy pénzt akartak és élni. Szóval mindegy volt, hogy kinek szállítanak.
Ebben a hónapban, direkt megjegyeztem, száznyolcvanezer dollár jött be ,pusztán a piából ráadásul ez nem is volt teljes hónap.
Azt hiszem megérte a dolog. Pár tucat ember élete többet ért mint , sok százezer, sőt egész évre számítva jó pár millió dollár.
Hát így alakult a dolog, az a nő akinek a meg a férjét a saját ágyában késeltem meg, megfogadta ,hogy bosszút áll, de aztán eltűnt, nem tudom hova. Nem is érdeklődtem utána, nem érdekelt a dolog.
Azt nem is említettem még, hogy Anthony Duvall mivel jutalmazott, a munka elvégzése után, nem nagy meglepetésemre egy vastag borítékkal, amiben ötvenezer dollár volt. Végül is fél heti melóért, kaptam.
Az akkor épp aktuális barátnőmnek, a nevére már nem emlékszem vettem egy gyémánt nyakéket.
Nem sokkal később meg elhagyott, de nem bánkódtam utána. Tudják jó volt ez így, úgy csináltam, mint Nick, mindig volt nő az életemben, de egyik sem volt komoly, viszont mindet elhalmoztam ajándékkal, csak így lehet megoldani hogy mellettünk maradjanak, mert lehet hogy van olyan aki tényleg szereti az embert, de melyik asszony viselné el, hogy a férje öl és őt is bármikor megölhetik?
Bár, Mason felesége ilyen volt.
Ha már Mason, még elmesélem, hogy egy héttel később, miután leszámoltunk az olaszokkal náluk voltam vasárnapi ebéden. Agnes remekül főzött ,meg kell hagyni, úgyhogy szívesen mentem.
Szép kertvárosi házban éltek, ebéd után Mason és én, kiültünk a tornácra beszélgetni.
Mindenfélét megtárgyaltunk, míg végül ismét csak szóba hoztam:
-Mason, nem hiányzik? A múlt heti akció, remek volt. Nagyszerűen ment minden.
-Már elmondtam párszor, ő fontosabb- utalt a feleségére.
-Akkor sem érzed úgy soha, hogy jó lenne ismét fegyvert rántani?-erre nadrágja zsebéből egy kicsi revolvert húzott elő, egy 442-es modellt.
-Mindig nálam van, sohasem lehet tudni, mikor akar valaki bosszút állni, vagy futok bele egy régi barátba. De nem bánnám ha nem kéne használnom.
-Biztos úgy lesz.
-Nem Vincent- nézett rám - nem, engem is megöl majd valaki, nem fogom megúszni De addig próbálok olyan életet élni amilyet évtizedek óta kellene. Te sem fogod megúszni, ezzel fizetünk mindazért amit az élettől kaptunk. Ez az számla, a sors mindig benyújtja a számlát, csak az a kérdés mikor.
-Én akkor sem bánom hogy így van.
-Én sem Vincent.- mosolyodott el- nem bánom egy percig sem |