Verindar a tavasz 80. napja

A Déli-törp hegység égbe nyúló csúcsainál fekvő Verindar birodalom viharos időket élt meg.

Itt még nyáron sem volt ritka a hóvihar, a magas hegyekben bizony kemény volt az élet. De most nem az időjárás miatt volt vihar, nem, Verindarban hónapok óta polgárháború dúlt. Az egyébként nemesfémek és drágakövek bányászatóból élő ország jó ideje köztársaság volt, és a választott kormányzó irányította , ám hónapokkal ezelőtt az ország több részre szakadt, mindenki a saját jelöltjét akarta kormányzónak, aztán alig egy hónap alatt négy kormányzója is lett egymás után, ugyanis min a négyüket megölték. Végül egy szerencselovag, vagy inkább zsoldos, neki látott ,hogy át vegye a hatalmat, Kalverius kapitány embereivel lassan az egész ország fölött megszerezte az uralmat, persze még sokan ellenálltak neki. Verindar városban , a fővárosban például a harcok még mindig nem csitultak el, a kormányzó pártiak, és a zsoldosok között nem ért véget még a harc, még mindig nem dőlt el kié lesz a város.

Tökéletes hely volt hát annak aki el akart bújni.

Annilux a város közepén lévő kormányzói palotában lakott , körülötte fél tucat What lovag, valamint egy tagbaszakadt , elől már ritkuló, hosszú vörös hajú, félszemű, vörös bajszú férfi állt. Kalverius kapitány.

-Uram, -hajtott fejet- az ellenséges csapatok elfoglalták a főteret, de még a mai nap folyamán ellentámadást indítok.

-Tedd azt- felelte Annilux. Látszott nem nagyon érdekli a dolog.

- Uram, ahhoz kevés az emberem ,hogy kisöpörjem a kormányzó pártiakat! Segítenie kell!

-Nekem semmit sem kell kapitány ! –Annilux egy ablakhoz sétált, odakint ismét eleredt a hó.

- A palotát megtudja védeni?

-Igen uram.

-Helyes, csak addig kell kitartani amíg ide érnek a… vendégeink. Most menj a dolgodra!

A kapitány bólintott , meghajolt és kiment. Annilux arra gondolt jó ötlet volt támogatni a zsoldos vezért, ha hatalomra jut, egy erős országot nyer vele. Aztán megérzett valamit. Intett lovagjainak, most ne kövessék, egyedül ment le a palota alatt lévő pince rendszerbe. A föld alatt hatalmas csarnokok voltak, igaz törp építőmester munkája, eredetileg itt őrizték a kibányászott fémeket, ám most valami sokkal rettenetesebb volt itt. Annilux térde ereszkedett a csarnokban, sötét volt , vagy inkább félhomály, a csarnok távoli falai, és teteje nem is látszott.

,,Neki nincs szüksége fényre”- gondolta Annilux. Aztán megszólalt egy hang. Annilux számtalanszor halotta már, de még mindig megborzongott.

-Hogy alakulnak a terveink?

-Jól, mester. –Válaszolta Annilux, -egy apróság van csupán…

-Apróság?- egy óriási árny lépett ki a sötétből. Lehetett vagy 6-8 méter magas. Bőre fekete volt mint az éjszaka, szemei vörösen izzottak. Hátán hatalmas vörös bőr-szárnyak. Lába és keze végén ujjak helyett jókora karmok. Fogai élesek, mint a ragadozó fogak: egy nagy hatalmú démonúr lépett elő a homályból.

-Apróság?- kérdezte ismét.

-Uram-nyelet egyet Annilux- Uram, Mustafar és társai ide tartanak.

-Azt mondtad, Annilux tanítványod föltartóztatja őket.

-Mester én….

-Elég! –emelte fel a hangját a démon. – Majd én intézkedem. Nem fognak élve eljutni ide, szolgáim, elintézik amit te nem tudtál.

-Mester,- remegett Annilux hangja- bocsánatodért esedezem, remélem nem fog ez az esemény a tanításom útjába állni.

-Ne aggódj, ha majd én uralom a világot, te meg kapod a jutalmad.

-Köszönöm mester. –Annilux lassan meghajolva kihátrált a csarnokból. Odakint havazott és őt kirázta a hideg. Nem a hóeséstől, mindig így érzett mikor elhagyta a démon barlangját. Közben arra gondolt ,szinte senki sem követné ha kiderülne egy démon él itt a város alatt.

Az Alacsony-törp hegységben…

Verindar felé a Báróságtól az Alacsony-törp hegységen keresztül vezetett a legrövidebb út. Sziklás, kihalt vidék volt ez és bár erre nem esett a hó, mégis a hideg, erős szél , a csupasz sziklák a legbátrabb utazó kedvét is levették.

Atrex vastag szőrme kabátot viselt, és közben egy kulacsból pálinkát kortyolgatott, még Or’Gas’Dur kastélyából szerezte. A Loranden lovagok szintén jó vastagon felöltöztek, még Mustafar is fel vett egy vastagabb posztó kabátot. Kilvaren viszont csak a páncélját hordta, most már szabadon, nem zavarta ha mások is meglátják ki ő, igaz erre fele nem is járt senki. Úgy tűnt a hideg nem zavarja, a mágikus vért meleget is adott, a valószínűleg.

Az eddigi fagyos hangulat ami a csapatot jellemezte most már határozottan ellenségessé vált.

Ordim folyamatosan Mustafart figyelte, nem bízott meg benne, és félt is tőle.

Mikor megálltak pihenni, -a lovakra is rá fért a pihenő , akár csak az emberekre egyedül talán Mustafar nem volt fáradt- Ordim Mustfarhoz lépett.

-Öntsük tiszta vizet a pohárba. Mit tervezel? Ha megtaláltuk Anniluxot, mit akarsz tenni?

-Közeledik a leszámolás Ordim? – Kérdezett vissza Mustafar -Kiderült amint tudni szeretnél, most már nincs rám szükség?

-Válaszolj!

-Nem parancsolsz nekem. –Mustafar hátat fordított és a válla fölött szólt vissza- Inkább azzal törődnél ki az aki elárulja a rendedet !

-Nincs az Lorandenek közt áruló! Ez csak te találtad ki, hogy bizonytalanságot ültess szívünkbe! – válaszolta Ordim egyre dühösebben . Mustfar lángoló tekintettel pördült meg.

-Végleg elegem van a hülyeségből! – kiáltotta- Elég legyen az ostobaságodból Ordim! Nem hazudtam, áruló van köztetek, bár engem ez hidegen hagy, de ne nevezz hazugnak, és ne beszélj úgy velem mint egy kutyával!

-Akit száműznek az mást nem érdemel! – ordította Ordim magából kikellve. Mustafar felemelte kezét és Ordim hanyatt eset.

-Nyugodj már meg! – Kilvaren aki eddig némán szemlélődött közelebb lépett, és elő vonta kardját.

-Mi az, teljesíted a parancsot, és meg ölöd az aki szerinted a birodalom ellensége?! – kérdezte Mustafar gúnyosan. Ordim szintén kardot rántva ugrott talpra, Wilbuer is előhúzta kardját, Keal’Yes pedig felajzotta íját.

-Mi a fene? Döntsük el most? Mészároljuk le egymást? Derüljön ki, hogy ki melyik oldalon áll?!- kérdezte Mustafar. Atrex válaszul lassan nyugodtan Mustafar mellé állt, és elő húzta a Fagypengét.

-Tőlem kezdődhet. Ketten négy ellen. Nem rossz !

-Keal’Yes Atrexet célozd! –utasította a lányt Ordim. - Wilbuer, Kilvaren készüljetek, kapjuk el Mustfart!

Mustafar azonban felnevetett.

-Azt hiszem várnunk kell egymás le mészárlásával. –és előre mutatott. A hegyek felől különös sereg érkezett. Egy sem volt közülük ember. Némelyik három méter magas kékbőrű ember szerű lény, jókora fűrész fogú pengékkel, mások vérszínű páncélt viselő agyaras, szarvas lények, aztán kisebb bika méretű ,kutyaszerű szörnyek, meg fekete ló nagyságú hatlábú karmos-agyaras, óriási rovarra emlékeztető nyáladzó rémségek, élükön pedig egy ördög farkú, patás, fején szarvakat viselő, nő testű, kezében dárdát tartó ember termetű és méretű démon. Sokan voltak, legalább száz rémség közeledett.

-Démonfattyak, - mondta Mustafar. Jól tudta kik a jövevények: alacsony rendű démonok akik a nagy démon urakat szolgálják.

- Mit akartok tőlünk ?

-Az élteteket! – nevetett a nő testű démon. – társai egyre csak gyűltek, ,az egész környéket el lepték. Az emberek egy magas meredek sziklafalig hátráltak.

-Azt mondom, végezzünk velük! – ordította Atrex

-Démonok, takarodjatok a pokolba, az Ezüstpáncélosok nevében! - kiáltotta Kilvaren és előre lépett. A nő testű démon erre egy tűz labdát hajított rá. Kilvaren a földre zuhant, de mér ugrott is fel.

-Pusztítsd! –üvöltött Atrex és egyik kezébe a Fagypengével másikban a Pusztítók fegyverével rohamra indult. Több jól irányzott sugárral, több démont is lelőtt, majd meglendítette kardját és egy vérpáncélos lényt ketté szelt. Kilvaren közvetlenül mögötte futott, elhajolt egy kék óriás ütése elől, fölfelé döfött kardjával egyenesen a lény gyomrába. A lény össze csuklott maga alá temetve az Ezüstpáncélost. Kilvaren nagy nehezen kimászott alóla, de ekkor egy rovarszerű szörny ugorott a hátára, karmai megcsikordultak a vértezeten. Kilvaren le rázta magáról támadóját, és leszúrta. Egy pokoli kutya ugrott volna torkának de Keal’Yes nyila leterítette. Ordim szélesen maga körül csapkodva harcolt, ha valamelyik démon túl közel jött azt felgyújtotta. Wilbuer követte mesterét, és kardjával két nyáladzó órás rovart is megölt. Mustafar jókora villámokkal valósággal megtizedelte a rá támadókat. Egy vérpáncélos kardja súrolta Atrex oldalát, a kardot tartó kezével ütötte meg válaszul, reccsenve tört a koponya. Egy óriás kutya azonban a földre lökte, Atrex elejtette fegyvereit, de meg ragadta a kutya fejét és megcsavarta, és ki törte a lény nyakát. Atrex talpra ugrott, megkereste kardját és szinte habzó szájjal rontott rá öt kék bőrű óriásra. Az elsőnek térdben átmetszette a lábát, a másodiknak aki le akarat rá sújtani, a kezét vágta le. A harmadikat gyomron szúrta, ám az elzuhanó test, kirántotta kardját a kezéből. Atrex elővette a Pusztítók fegyverét, és a megmaradt két lény fejét szénné égette. Kilvaren közben egyszerűen elszállt egy kék bőrű óriás ütése nyomán, néhány vérpáncélos ott termett, és kaszabolni kezdték Kilvarent, egyelőre a mágikus vért ki tartott, ám csapásaik nyomán apró repedések jelentek meg rajta. Kilvaren kiverekedte magát közülük, és végzett velük. Ordim mester lábába egy rovar lény bele vájta karmait. Ordim felüvöltött . Wilbuer ott termett és egy kisebb tűt csóvával felgyújtotta a rovart, ami rémes hangokat kiadva fetrengett a földön. Ám Wilbuer nem sokáig örülhetett, egy vérpáncélos szörnyeteg vállon szúrta, életét csak Keal’Yes jók irányzott lövése mentette meg. Egy másik rovar átugrotta a köze és a tünde közt lévő több méteres távolságot, és karmaival végig hasította a lány oldalát. Keal’Yes eldobta íját, előrántotta tőreit és a rém homlokába szúrta.

Közben Mustafar hátrált néhány lépést.

-Adjátok fel! – kiáltotta a nő testű démon.

-Örülhetsz ha gyorsan végzek veled!- válaszolta Mustafar, és lehunyta a szemét, szét tárta a karját ,majd a saját tengelye körül pörögve felemelkedett! Legalább hat méter magasra lebegett fel. Ekkor ki nyitotta szemét és elszabadult a pokol: villámok, óriási tűzcsóvák, Mustafar pusztítani kezdett, villámokkal és lángokkal ölt. Rá nézett egy kék óriásra mire az felemelkedett a levegőbe, vagy inkább mint a kilőtt nyíl repült fel , majd vissza zuhant, több démont is maga alá temetve. Egy vérpáncélos felrobbant, a robbanás a körülötte állókat sem kímélte. Egy szörny-kutyát ami épp Atrexet akarta hátulról megtámadni, Mustafar oly erős tűzzel robbantotta fel, hogy csak egy kráter maradt helyén.

-Itt pusztultok! – kiáltotta Mustafar és felnevetett, majd villámokkal tucatnyi lényt égetett a talajba. Egy kék óriás elrugaszkodott, hogy rá ugorjon ám Mustafar még a levegőben elhamvasztotta. Aztán egymás után egyre több démon pórbált rá ugrani, de Mustafar mindegyikkel végzett. Ám egy másik kék szörny hátulról ugrott rá, Mustafar tűz csóvája ketté szelte a lényt de túl későn: az óriás felső teste neki csapódott Mustfarnak aki az ütés erejétől pörögve zuhant le. Egyből talpra a ugorott, de szája széléből vér szivárgott. Mustafar ujjaival szét kente a vért, majd lenyalta ujjairól.

-Megfizettek ezért, eddig csak játszottunk de… most ! -Mustfar üvöltött és minden eddiginél nagyobb villámokat lőtt ki.

-Beszorítanak minket! - kiáltotta Atrex és valóban mindannyian, a meredek sziklafalhoz szorultak. A démonok körbe vették őket és megálltak egy pillanatra.

-Lehet hogy te megmenekülhetnél, de társaidat megölöm, hacsak nem adod fel! – mondta a nő testű démon

-Hogy én mennyire útállak titeket! – válaszolta Mustafar majd elmosolyodott.

-Jön, érkezik! Egy hatalmas erejű entitás! – Mustafar eszelősen nevetett- Közeleg a végzet! Mindig erről álmodtam, találkozni egyikkőjükkel!

-Mi közeledik? – kérdezte Atrex és szorosabban megmarkolta kardját- legyen bármi ha támad széttépem

-Én is érzem, mi lehet ez ? – nyögött fel Ordim

-Nézzétek! – Mustafar előre mutatott, és a démonok mögött ahol eddig csak a sziklák voltak megjelent, Megjelent egy élő legenda, a múlt egy árnya. Hatalmas volt, emberi mértékkel számolva legalább öt méter magas. Széles szőrös test, bölény szerű szarvas fej. Kezében hatalmas bot. Lassan megfontoltan mozgott, mint egy öregember aki már nem bírja el a saját súlyát. Érezni lehetett az erőt ami körül járja. Lassan botjára támaszkodva ami még nála s magasabb volt a démonok felé lépdelt.

-Egy Agnus ! Agnus! – kiáltotta Mustafar felderült arccal. A többiek kővé dermedten bámulták.

-Tűnj innen! A ti időtök már le járt! Te csak a múlt egy árnya vagy! Nincs itt keresni valód.! –rikoltozta a nő testű démon.

-Ez az én világom – válaszolta az Agnus. Lassan beszélt, hangja mélyen zengett. – Ti tűnjetek el, amíg még lehet!

-Öljétek meg! Ez már csak egy vén, hatalmát vesztett hulla! – rikoltozott a démon.

A szörnyek az Agnusra támadtak , és az minta el tűnt volna az öregsége, meglepően fürgén mozdult. Botját megpörgette, és az első démont ami a közelébe ért meg csapta vele. A kék bőrű szörny, oly erősen repült hátra hogy tucatnyi társát söpörte el estében. . Azután vakító fehér fény ragyogta Az Agnus botját. Ha egy démonhoz hozzá ért, egyszerűen elpárolgott. Időnként az Agnus szeméből vörös sugarak vágódtak ki, és szét égették a támadókat.

-Ez lehetetlen! –rikoltozta a démon és rémülten hátrált. Az Agnus lavinaként söpörte el támadóit, még csak meg sem tudták karcolni. Egy vérpáncélos démon beledöfött kardjával, de kardja a vérpáncélos karjával együtt elporladt. A nő testű démon végül magára maradt: tűz gömböket lőtt az Agnusra de az fel sem vette, a tűz gömbök egyszerűen kihunytak pár centivel a teste előtt.

-Ostoba vagy, démonfatty! - És botjával hasba döfte a démont. A bot átszúrta a testét, a démon felrikoltott, majd egyszerűen eltűnt mintha soha sem lett volna.

A Loranden lovagok térdre ereszkedtek. Atrex eltette fegyverét, és kényelmesen rágyújtott, Kilvaren pedig bizonytalanul méregette a lényt, kardját mindenesetre nem eresztette le.

-Mit keresel itt? Azt hittem , az ilyen lényeket nem érdeklik a halandók harcai!- mondta Mustafar cseppet sem tisztelet teljesen.

-Ostoba, több tiszteletet!- morogta Ordim

-Hmmm, - hörrent fel az Agnus.- Mustafar, a kérdésedre a választ, tudod. Ti pedig álljatok fel.

- Ki tört a végső harc, most dől el kié a hatalom, és egy démonúr is van a játékosok között, téged pedig érdekel a dolog, ha a világ sorsáról van szó, még az Agnusok is érdekeltek. – gondolkodott Mustafar hangosan

-Bölcs vagy, és erős, Mustafar. A démon nagyon nagy hatalmú, lehet, hogy nem bírnátok vele, a What ügye a ti gondotok, nem érint a dolog, de a démon az enyém.

-Ez egész egyszerűen hihetetlen…-motyogta Wilbuer. Az Agnus rá nézett, majd végig mérte mindanyójukat. Fehér fény sugárzott ki a szeméből körbe vette őket. Mikor a fény eltűnt sebeik begyógyultak.

-Nagyuram… hogy is kezdjem… Mustafar aki itt van a velünk…- mondta Ordim zavartan.

-Ismerem Mustafart. Jól ismerem. Nem személyesen, de álmaimban, sokszor láttam, és nem csak őt.

-Na látjátok még egy ilyen felsőbb rendű lény is ismer! – nevetett Mustafar.

-Ha ismered… nagyuram akkor tudod, hogy milyen ember ő… és …- az Agnus Ordim szavába vágott

-Nem érdekel. Mind tévedtek vele kapcsolatban, azt hiszitek gonosz, de ő egészen más, Mustfart ti meg nem érthetitek!

-Szóval szerinte sem vagyok gonosz, szóval igazán abba hagyhatnátok a piszkálásomat! – Mustafar remekül szórakozott.

-Mi még sokat beszélgetünk, Mustafar, mert te még nagy hatással leszel e világ életére! De most induljunk, el kell érnünk azt a helyet amit ti Verindarnak neveztek.

A Császárvárosban. a tavasz 81. napja

A Loranden rend nagymesterei gondterheltek voltak. Haze nagymester elégedetlen volt a dolgok alakulásával, úgy érezte a dolgok kicsúsznak a kezéből.

-Akkor volt utoljára ilyen bizonytalan a helyzetünk, mikor a nekromantákkal kellet leszámolunk! – mondta Haze

-Akkor legalább tudtuk, mit kell tennünk, harcolni! Ennyi volt a dolgunk, de most? –mondta Riad tanácstalanul.

-Semmi hír, nincs róluk! Ordim vajon merre járhat? Vajon Mustafar… átkozott Nordon, biztos többet tud nálunk! Megpróbáltam meditálni, hogy távolba látással megkeressem őket… de csak sötétséget láttam, Mustafar leárnyékolja őket. –

-Mi köze ennek Nordonhoz? -éretlenkedett Riad.

-Egyszerű, nem véletlenül ment Ordimmal egy Ezüstpáncélos, Nordon rajta keresztül mindenről értesül, ebben biztos vagyok.

Egy nagymestert kellet volna küldenünk – tette hozzá Kalberd nagymester a törp. –Ha egy héten belül nem kapunk róluk hír, egy válogatott csapattal utánuk megyek, és kiszedem Mustafarból mit tett!

-Biztos, Mustafar van a dolog mögött? – kérdezte Lea'ney

-Ki más lenne? –kérdezet vissza Haze. –De hívjuk be a tanítványodat, hátha ő többet tud!

Eközben én odakint várakoztam ,nem mondom , hogy nem izgultam ,kissé, más tanítványok mondták, hogy szinte sohasem fordult még elő, hogy egy olyan alacsony szinten álló tanítványt mint én, egyszerre mind a négy nagymester fogadja. Persze emiatt izgultam, hanem amiatt mit akarhatnak tőlem? Csak nem jöttek rá mit tervez Nordon?

Mikor beléptem, Haze biztatóan rám mosolygott, a nagy darab fekete Riad komoran nézett, a törp csak maga elé bámult, tünde mesterem pedig szintén biztatóan nézett.

-Nem kell félned, ifjú tanítvány- mondta Haze

-Nem félek, nagymester.

-Helyes, két dologról is akarunk veled beszélni, az egyik, és ez nagyon fontos, tudjuk sokat beszélgetsz Nordonnal, de mondott neked valamit, az Ordim mester által vetett csapatról?

-Nem. –feleltem, és erősen koncentráltam, hogy elhiggye igazat mondok. Ekkor furcsa dolgot éreztem, minta valaki be akarta volna fúrni magát a fejembe, le mertem volna fogadni hogy Haze az.

-Rendben, hiszek neked! –felelte. Pedig tudta ,hogy hazudok. Valami nagy gond volt itt éreztem.

A másik Mustafar esete, rólam mit tudsz? Minden eszembe jutott, azok a dolgok amiket a Nordontól kapott iratokban olvastam:

Aztán még más is eszembe jutott, mait a What rendről olvastam:

Ám 1759-ben feltűnt Annilux kinek kilétét mind máig homály fedi, és át vette a uralmat a What fölött, ebben segítségére volt Or’Gas’Dur az egyik legerősebb What lovag. Valószínűsíthető, hogy Annilux egy démon segítségét élvezi, és hogy egy árulóval tart kapcsolatot, aki a Loranden rend nagymesterei közé tartozik.

Na meg a terv, hogy mi fog történni, ha a Loranden rend árulója felfedi magát:

-Szóval, mit tudsz? –szakította félbe gondolataimat, Haze nagy mester.

-Csak amit a mesterem elmondott- és éreztem hátamon lassan végig folyik egy izzadság csepp.

-Elmehetsz, tanítvány- biccentett Haze. Tudta,, hogy hazudok, éreztem, bele hatolt a fejembe, és rá jött, hogy hazudok.

Amint tehettem, felkerestem Nordont. Elmondtam neki mindent :

-Szóval Haze tudja hogy mind veled mint Mustafarral kapcsoltban hazudtam, mégsem leplezett le.

Nordon mosolygott.

-Nem is tudod mennyit segítettél most nekem, ezzel. Azok a beképzelt Loranden mesterek, most nagyot hibáztak. Készülj, hamarosan megkezdőik a harc, az áruló Loranden rend és az Ezüstpáncélosok között. A palotában vér fog folyni.

-Felkészülök rá.- feleltem.

-Van itt más is –kezdte Nordon- hihetetlen, de amint most mondok neked az szigorú titok, ezt semmi képen sem szedhetik ki a fejedből. Egy Agnus csatalakott hozzájuk.

-Lehetetlen, hisz ezek csak mesebeli lények….

-Bárhogy is legyen, napokon belül minden kérdésemre választ kapok.- Nordon bólintott és rám nézett- most ,már csak idő kérdése a dolog. –egy pillanatra úgy tűnt Nordon elfáradt, egészen emberi tűnt egy percre, de aztán ismét a régi volt.